„Legalább friss levegőt”

A katolikus egyház a II. Vatikáni zsinat előtt inkább kemény kézzel vezetett hadsereg volt, mint Krisztus titokzatos teste. Azonosságát kevésbé az Üdvözítő szeretete, mint inkább védekező harcai határozták meg: mindenekelőtt a reformáció, majd a felvilágosodás, …

Bővebben...

Népszerűtlen Ábránd

Megjelent az Egyházfórum 2012/2. számában KEDVES JÁNOS BÁCSI! Meglehetősen furcsa pozícióból írom ezt a levelet. És alig vetettem papírra valamit, máris úgy érzem, szabadkoznom kell – már pusztán a forma miatt is: hiszen levél formában …

Bővebben...

Lehet-e más a politika?

Megjelent az Egyházfórum 2012/2. számában Fekete János nyílt levelét nem tekintem vitairatnak. Véleményével minden jó szándékú, gondolkodó ember, egy miniszterelnök is egyetérthet, és akinek fontos a nemzeti konszenzus megerősítése. Az európai zsidó-keresztény kulturális közösségben és …

Bővebben...

Viktorból soha nem lesz Pál

Fekete János vitairatnak szánt írásában megemlíti az ország erkölcsi megújulásának szükségességét, ami szerinte már-már közhelynek számít. Nem szabad azonban elfeledni, hogy ezt megelőzte egy olyan időszak, amikor a közbeszédet, a politikai kommunikációt (vagyis a tudatosan …

Bővebben...

A hatalom megér egy misét

 Infláció, adósságtörlesztés, kölcsön, uniós támogatás, áfa és jövedelemadó. Ezek és hasonló  fogalmak zúdulnak ránk nap mint nap a sajtóból, amikor gondjaink megoldásáról töprengünk.. Az írások tömegében az üdítő kivételhez tartozik, ha olyanra bukkanunk, amelynek szerzője …

Bővebben...