Megjelent az Egyházfórum 2019/2. számában
A kilencvenes években végzett egyházszociológiai kutatásaim tükrében 1999-ben úgy láttam[1], hogy azokban a katolikus egyházközségekben található eredményesnek nevezhető pasztoráció,
ahol még működik a hagyományos vallásosság,
ahol karizmatikus személyiségek állnak a gyülekezet élén,
ahol van lelkiségi mozgalmi háttér,
ahol van regionális papi közösségi háttér,
ahol az egyházközség kisközösségek oszlopain áll
ahol közösséggé alakuló munkacsoportokra támaszkodhat a plébános,
ahol az élő közösség és a racionális szervezet szerencsésen kombinálódik,[2]
ahol együttes élmény közösségéből nő ki,[3]
vagy ahol alulról, kisközösségi kezdeményezésből épül föl az egyházközség-közösség.[4]
Mindebből jól kivehető, hogy az egyházközségi pasztoráció eredményességét nem a plébániaüzem számszerűsíthető teljesítményéhez − vagyis a liturgiákon részt vevők és a szentségeket igénybe vevők, de még csak nem is a hittanosok száma alapján állapítható meg −, hanem az valamiképpen a közösségekhez, az egyházközség közösségi jellegéhez és közösségi életéhez köthető. Az is nyilvánvaló volt, hogy az eredményes lelkipásztorkodás egyfelől erősen személyfüggő, másfelől még erőteljesebben közösségfüggő.[5] Másképpen fogalmazva: az úgynevezett egyházközségi hitélet legfőbb mutatója a közösségi élet, és ennek alapján a katolikus egyházközségeket öt típusba soroltam. 185 katolikus egyházközséget (125 plébániát és 60 filiát) vizsgálva nem kevés helyen találtam gyenge, stagnáló vagy romló hitéletet, ahol kongott a templom, ahol a vallásosság eléggé üres formának bizonyult, ahol változásra nemigen lehetett számítani. Ezek elsősorban elhaló, kis falvakban, általában papok nélküli plébániák vagy filiák voltak. A második szinten az átlagosról leromló hitélettel jellemezhető egyházközségek tartoztak, ahol, ha továbbra is mindent a plébános csinált, és csak az egyre fogyó rózsafüzér-társulat képviselte a buzgólkodást, az úgynevezett lelkiélet hamarosan elszáradt. Ezek többsége is olyan kisebb településen vegetált, ahol már kifáradt a hagyományos faluközösségi vallásosság. Mindkettőnél jóval gyakoribb volt a harmadik szinten lévő, az (akkoriban) átlagos és viszonylag stabil hitélettel jellemezhető egyházközség, falun és városon egyaránt. Ennek egyik altípusa a rutinszerűn, megbízhatóan működő „egyházközségüzem” (inkább városokban és nagyobb községekben), a másik altípus az élő hagyományos vallásossággal jellemezhető egyházközség (főleg kisebb falvakban), a harmadik pedig olyan kisebb helyen működő filiák, amelyek fejlődő, életképes vagy fejlődésnek induló egyházközséghez tartoztak, és onnan nekik is csurrant-csöppent valami. Ennél ritkábban fordultak elő a negyedik szintre sorolható, „mozgásban lévő” egyházközségek, amelyekben a hívek egy vagy több csoportja aktívan részt vett a közösségépítésben és a hitélet „intenzifikálásában”. Az ötödik szintre azok a plébániák kerültek, amelyekben fontos szerepet kaptak a plébániai és/vagy a lelkiségi mozgalmakhoz tartozó kisközösségek. Papjainak többsége lelkiségi mozgalomhoz tartozó és/vagy karizmatikus, kreatív, animáló személyiség volt.[6] Ezekben a kutatásokban számos jel mutatott arra, hogy a hazai hitélet mélyáramlatai még jobbára elkerülték a plébániákat, és a lelkiségi mozgalmak felé tolódtak. Amellett – vagy talán éppen azért? –, hogy nem jellemezte komolyabb lelkiség a plébániák nagy többségének életét, még be is zárkóztak egy olyan vallási világba, amelyben a rutin dominált, amelyben az Egyház és a világ nem volt párbeszédben.
CÉLKERESZTBEN: AZ EGYHÁZKÖZSÉG-KÖZÖSSÉGEK
Ami a közösségeket illeti, a lelkiségi mozgalmak többfunkciós bázisközösségei mellett, az 5–20 fős egyházközségi csoportok legkülönfélébb fajtáit lehet megkülönböztetni. Akadnak szép számmal családosok, házasok, fiatalok, gyerekek és idősek olyan közösségei, melyek többfunkciósak, amelyekben különböző életesemények (vallás, művelődés, egészségápolás, kikapcsolódás, segítés) különféle tevékenységein és élményein keresztül élhető meg a plébániai közösségi lét. Ezekben a vallási és a profán dimenziók átlapolják és átitatják egymást. Ezeknél nagyobb számmal találhatók − és sok helyen csupán ilyenek akadnak − egyfunkciós csoportok, leggyakoribbak a hittan-, az ima-, a karitász- és a ministránscsoportok. Ezek egy része elindult a közösséggé válás útján. Jó néhány helyen közösségnek neveznek mindenféle csoportot, de akadnak olyanok is, ahol „Hittanok” néven szerepeltetnek imacsoportokat és többfunkciós közösségeket is. Amikor a kutatónak nincs lehetősége a különféle egyházközségi csoportok alaposabb megismerésére − mint éppen ebben a kutatásban, amelyben csak a honlapok információira támaszkodhattam[7] − a csoportok/közösségek száma mellett a plébánián előforduló események és tevékenységek száma alapján próbálkozhattam az egyházközség-közösség különböző fokozatainak becslésére. Jó támpontot jelentettek még emellett − ahol voltak ilyenek − a plébániai lapok, amelyek egy része elsősorban a lapot író és olvasó közösségek orgánuma volt.
Kutatásom témája tehát az egyházközség-közösség. Az egyházközségről legilletékesebben szóló egyházi dokumentum, a Christifideles laici szerint, „az Egyház közösség, jóllehet mindig bizonyos egyetemes jelleggel rendelkezik, mégis közvetlenül és láthatóan az egyházközségben jelenik meg: ez az Egyház megtelepedésének elsődleges helye. Bizonyos értelemben maga az Egyház ez, aki fiai és leányai között él”, vagyis eszerint az egyházközség nem szervezet, „hanem inkább Isten családja, testvériség, amelynek egy a lelke, családi testvéri és befogadó ház, a keresztény hívők közössége”, és a helyi egyházi hatóságnak mindent meg kell tennie azért, „hogy a plébániák ismét mind a keresztény hívők közösségei legyenek”, és ennek érdekében különleges szerepet kapnak „a kis egyházi közösségek vagy életközösségek, ahol a hívek Isten igéjét egymással közölni tudják és ahol a szolgáló szeretetben kibontakozhatnak. Ezek a közösségek ugyanis az egyházi közösség hiteles kifejeződései és az evangelizáció központjai”[8](CL, 26).
Módszertani megfontolások
Kutatásom módszertana két előfeltevésre épült: 1. zömmel azok az egyházközségek mutatkoznak meg honlapjaikon, amelyeknek van mit felmutatniuk, 2. abból, amit felmutatnak, eléggé jól lehet következtetni arra, hogy mennyiben nevezhető az adott egyházközség közösségnek. Mindkét hipotézis alátámasztására szolgált húsz évvel ezelőtti egyházközség-szociológiai kutatásom: megnéztem, hogy az akkor 185 egyházközség közül kinek van, és ha van, mit sugall a honlapja. Megállapíthattam egyfelől, hogy a húsz évvel ezelőtt közösséginek megtapasztalt egyházközségek jóval nagyobb arányban rendelkeznek honlappal, mint a többiek, másfelől pedig, hogy ezeknek az egyházközségeknek jelentős része honlapja alapján is közösségi jellegű. És ellenkezőleg: a vegetáló, gyenge vagy leromló hitéletű plébániák és filiák közül alig akadt néhány honlappal rendelkező.[9]
Hogy jelenleg pontosan hány egyházközség és plébánia van, arról nem állnak rendelkezésemre hiteles adatok. A hivatalosnak tekinthetők a Magyar Katolikus Püspöki Kar honlapjának Katolikus számok rovatában[10] találhatók. A 2008. augusztus 27-i közlés[11] szerint hazánkban a lelkipásztori munka 2077 plébánia keretében történik. Ugyanakkor az is tudható, hogy talán mindegyik egyházmegyében történtek plébániaösszevonások, a győri egyházmegyében a plébániák számának radikális csökkentésére készülnek, amelyet Veres András püspök elsősorban az adminisztrációs terhek csökkentésével indokolt.[12]
Az egyházközségi honlapok 95 százaléka plébániai, csak elvétve rendelkeznek kisebb − legtöbb esetben pap nélküli − lelkipásztori egységek (lelkészség, filia) honlappal. A honlappal rendelkező plébániák legalább egynegyede lát el (hivatalos szóhasználattal „oldalagosan”) akár három másik plébániát (filiákkal együtt), de az ellátott plébániák életéről az ellátó plébániák honlapjai legtöbbször csak annyit sejtetnek, hogy az ottani liturgiarendről tájékoztatnak, esetleg megjelentetik a templom képét. Az ellátó plébánia közösségei és programjai elvben természetesen az ellátottak hívei számára is felkínálódnak, ám a tapasztalat szerint ezekkel azok csak eléggé ritkán élnek, leginkább még az ugyanazon településen lévő ellátott plébániák hívei. Mivel az egyházmegyék között óriási különbségek vannak − mind társadalomföldrajzilag (elég csak az aprófalvas egyházmegyék és az esztergomi-budapesti közötti különbségre utalni), mind egyházszervezetileg (hiszen eléggé különböző az ellátó és az ellátott egyházközségek egyházmegyénkénti aránya) −, alig-alig mutatna valamit a plébániai honlapok egyházmegyénkénti száma és számaránya.[13] Kivétel az esztergomi-budapesti egyházmegye, amelyben a budapesti plébániáknak[14] köszönhetően a többi egyházmegyében regisztrálható 9–34 százalékkal szemben itt 66 százalék a honlappal rendelkező egyházközségek aránya. Az már többet elárulhat az egyházmegyék honlaplefedettségéről, hogy hány városi plébániának nincsen honlapja az egyházmegyében. Ez az arány a győri és veszprémi egyházmegyében a legmagasabb.
A 2008-ban még 2077 plébánia a hívek − és velük együtt a plébániáik − elfogyása és a plébánia-összevonások miatt mára bizonyára akár jó néhány százzal kevesebb lehet.[15] 487 egyházközségi honlapot találtam, ami azt jelentheti, hogy a plébániák egynegyedének, a más plébániákat ellátó plébániák felének lehet honlapja. Ebből 428 az elérhető honlapok száma. A nem elérhető 59 közül tucatnyi már több éve elhalt, féltucatnyi pedig éppen átalakítás alatt van. Több tucatnyi egyházközség megjelenik a Facebookon is, közülük 16 csak ott, így velük együtt 446 egyházközségről tudhattam meg valamit. Ezek közül azonban 78 esetben édeskeveset az egyházközség életéről (csak a liturgiák rendjét, esetleg valamit az egyházközség, vagyis inkább csak a templom történetéről, a hivatali rendről), a közösségekről semmit. Az a néhány kép, amelyet Facebookra kitettek, alig árult el valamit a liturgikus eseményeken kívüli történésekről, és egyházközségi közösségeket sem ábrázolt.[16] Szúrópróbás ellenőrzéssel, valamint a húsz évvel ezelőtti kutatásaimban is szereplő egyházközségekkel történő összehasonlítással megbizonyosodhattam, hogy ezeknek az egyházközségeknek nagyobb részében vagy nincsen helyben papja, vagy ha van is, akkor több plébániát és esetleg tucatnyi filiát lát el. Így nagy valószínűséggel a liturgiákon kívül más esemény és a rózsafüzér-társulaton és a képviselőtestületen kívül más egyházközségi csoport ezekben nincsen. Igencsak jellemző, hogy a regisztrálható egyházközségi esemény és közösség nélküli 78 egyházközség közül 42 falusi, 33 városi és csak 3 fővárosi. És akkor az érem másik oldala: a valamiféle egyházközségi eseményről és közösségről hírt adó honlapok háromnegyede városi, és csak negyede falusi.
VALLÁSI ESEMÉNYEK
Tágabb értelemben mindenféle egyházközségi történés egyben vallási esemény, tágabb értelemben még az egyházközségi napon történő ökörsütés, az egyházközségi gerinctorna, matematikakorrepetálás, burgonya- és hagymavásár, táncház, divatbemutató, jóga és még a csocsóbajnokság is, mert ezek kontextusa egyházközségi vagy éppen egyházközösségi. Így lehetnek valamilyen mértékben vallási események az egyházközség közösségépítési, kulturális, karitatív, közéleti és a kellemes időtöltési eseményei. A szorosabb értelemben vett vallási események közé elsősorban az egyházközségi hitoktatás, valamint az imaélet, paraliturgikus és az ökumenikus események sorolhatók. A búcsú − bár néhány egyházközségben ezek egész napos, gazdag programot kínáló események[17] − sok helyen nem más, mint egy ünnepélyes szentmise, esetleg vendégpappal és a polgármesterrel az első padban.
EGYHÁZKÖZSÉGI HITTANOK
Az iskolai hittan[18] mellett az egyházközségekben többféle hitoktatás is folyhat, az egyházközségek tizedében akár három- vagy négyféle is. A honlapok többségén a hittan külön rovatban szerepel, a negyedrészén azonban a Közösségek rovatban.[19] Természetesen a valódi (többfunkciós) közösségek jelentős részében is sor kerülhet a hitbéli ismeretek gyarapítására, elmélyítésére, de ebben az alfejezetben csupán a valódi hittanokról esik szó. Hacsak nem történik meg ezeknek a hittancsoportoknak a leírása, bemutatása, nem állapítható meg egyértelműen, hogy valóban közösségről van-e szó, hogy vajon hittan mellett más funkciók és tevékenységek is számításba vehetők-e. Nyomra vezethetnek olyan események, mint például a hittanosok kirándulása, hiszen egy rendszeresen kiránduló hittancsoport már lépést tett a közösséggé válás útján. Ha ritkán is, de előfordult, hogy az egyházközségi hitoktatás kizárólag közösségekben történik, vagy pedig, hogy a hittancsoportot már eleve oly módon (több funkcióval) indítják, hogy az előbb-utóbb közösséggé alakulhasson.
Az elérhető és élő honlappal rendelkező 446 egyházközség[20] negyedében található ifjúsági hittan: ezen belül 4 százalékában fiatal házasoknak, 3 százalékában középiskolásoknak, 2 százalékában egyetemistáknak.[21] A honlapjukon keresztül vizsgált egyházközségek közel ötödében (17%) van felnőtt hittan és Biblia-kör[22] (18%). 65 helyen (14%) folyik beavató hittan (katekumen- vagy Alpha-kurzus). Az ezeket elvégzőket néhány helyen megkísérlik valódi közösségekbe beépíteni. Végül pedig minden tizedik egyházközségben van a kisgyermek-hittan, ám ezek többsége már átmenetet képez a többfunkciós gyermekközösség irányában. Ezek a százalékarányok − mivel ahol van egyházközségi hittan, általában többféle is van − nem adhatók össze, de az azért megállapítható, hogy az egyházközségek csaknem felében − az iskolain kívül − van valamiféle hitoktatás.
PARALITURGIÁK
Ide sorolom az egyházi ünnepekhez kapcsolódó, de a szentségi liturgia szerves részét nem képező hagyományokat vagy éppen újításokat, melyek közül a leggyakoribb a vizsgált egyházközségek negyedében előforduló karácsonyi betlehemes- vagy pásztorjáték. Ennél jóval ritkább a Mikulás (8%), az adventikoszorú-készítés (5%), a másféle misztériumjáték (szentek élete és passiójáték) (4%), a rendhagyó keresztútjárás[23] (2%) és a Szállást keres a Szentcsalád-szokás (1%). Egy-egy helyen előfordul még a Luca-búzaültetés és a Szent József-szobor házról házra vándoroltatása.
MÁS VALLÁSI ESEMÉNYEK
A számba vett (és ezúttal se felejtsük el, háromnegyed részben városi) egyházközségek negyedében van lelkigyakorlat, legtöbbször egynapos. Minden hatodik egyházközségben van a rózsafüzér-ájtatosságokon kívül másfajta imaesemény, leggyakrabban imaiskola (10%) vagy olyan imaóra (5%), mely nem köthető imacsoporthoz.[24]
ZARÁNDOKLATOK
A táborok mellett ez a leggyakoribb. Az egyházközségek felében előforduló esemény, amely több szempontból is határeset. Először is azért, mert ezek eléggé gyakran több egyházközség közös vállalkozásai, másodszor pedig ezek 90 százaléka inkább egyházközségi buszos társasutazás vagy kirándulás, vagyis olyan esemény, mely legalább annyira kellemes időtöltés, mint lelki töltekezés. Közelebb áll a vallási eseményhez a gyalogos zarándoklat (6%) vagy a kerékpáros zarándoklat (2%), ezek azonban olyan testi-lelki erőpróbák, amelyek egyben sportesemények, kirándulások, kellemes társas együttlétek. Természetesen egy-egy zarándoklat − főleg akkor, ha résztvevői zömmel vagy teljesen az egyházközségből rekrutálódnak − katalizálhatja a közösségépülést.
Ökumenikus események
Az egyházközségi honlapok ötödén találkozhattunk ökumenikus eseménnyel. Ezek négyötöde az ökumenikus imahét egyházközségi állomása, amely az esetek döntő részében meglehetősen rutinszerű szokott lenni. 22 egyházközségben (4%) a szokásos igeliturgián kívül más ökumenikus események is voltak: taizéi imaóra, keresztyén fesztivál, ökumenikus bál, imaóra, gyertyagyújtás, beszélgetés, kerekasztal, est, kenyéráldás, lecsóparti, bibliaóra, tábor, zarándoklat.
A HONLAPOK LELKI ROVATA
A honlapok harmadának van valamiféle lelki rovata, Lelkiség, Lelki írások, Lelkigondozás, Imák, Gondolatok, Prédikációk, Hitünk alapjai elnevezésekkel. Szerzői között leggyakrabban a plébános és klerikus társai szerepelnek. Ezenkívül vagy emellett az egyházközségek hatodában megjelenő egyházközségi lapok felének is van komolyabb lelki rovata.
KARITATÍV ESEMÉNYEK
A karitászcsoportok rutintevékenységén kívül vannak olyan események, amelyekbe akár az egész egyházközség bevonódhat. Ilyenek a leggyakoribbak közül a helyi (tehát nem országos vagy egyházmegyei) adománygyűjtések (5%), valamint a jótékonysági vacsorák, a korrepetálás, a mentálhigiénés segítés (1-1%). Néhány plébánián folyik rendszeresen orvosi, pszichológiai, jogsegély vagy házasságjogi tanácsadás, egy-egy helyen van komatálakció, szeretetbörze, szegények vacsoráztatása, karitászbolt működtetése.[25]
KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ ESEMÉNYEK
Ebben a fejezetben most olyan események szerepelnek, amelyek az egész közösségre vagy annak valamelyik − de a csoportoknál szélesebb − rétegére vonatkoznak: gyerekekre, családokra, fiatalokra, idősekre, nőkre vagy férfiakra. Az egész gyülekezetre kiterjedő programok közül az egyházközségek 10 százalékában van egyházközségi nap, 6 százalékában − főképpen a hagyományőrző falusi és kisvárosi egyházközségekben − terményszentelés (6%),[26] 5 százalékában − részben, persze, karitatív céllal − különböző vásárok (gazdapiac, keresztény piactér, adventi és karácsonyi vásár, gyümölcs-, burgonya-, hagyma-, méz- és szörpvásár, gyermekruha- és játékvásár), 3 százalékában járművek megáldása, 2 százalékában szeretetvendégség.
A rétegprogramok közül a leggyakoribbak a családi napok/délutánok (15%), ezt követik a gyerekprogramok (14%), amelyek közül a leggyakoribbak a tanszermegáldás (3), játszóház (2%), gyerekfarsang (2%), rajzpályázat (2), valamint a karácsonyi és húsvéti ajándékkészítés (2%).[27] A vizsgált plébániák 12 százalékában vannak házasprogramok, melyek között a leggyakoribbak a Házasság hete (5%) és a házaspárok megáldása/köszöntése (5%), de akadnak olyanok is, mint a párkapcsolati tréning és a szerelmes kalandtúra házaspároknak. Jóval ritkábbak az idősebbek[28] (3%), anyák[29] (2%), férfiak[30] (2%) és fiatalok[31] (2%) számára szervezett/rendezett programok. Figyelemre méltó − és ez már a reményteli jövő zenéje −, hogy egyes egyházközségben működik Természetes Közösségfejlődés (Natural Church Development – NCD) program, vagyis szakszerű közösségfejlesztés. Mint másutt is, itt is az „egyéb” rovatban szereplő közösségi események érzékeltetik a közösségi élet fel-felcsillanó kreativitását: esélyegyenlőségi nap, jegyesek megáldása, levendulaaratás, nagyböjti zöldségleves ebéd, Szent Iván-éji ünnep.
Minden hatodik egyházközségnek van lapja. Ezek negyede inkább csak a liturgikus és más eseményről tudósító híradó, másik negyede viszont rendkívül − a szó szoros értelmében is − színes és gazdag tartalmú. A lapok felének lelki vonalát a plébános uralja, de a civilek sem maradnak ki belőle, ugyanakkor az eseményeket felidéző élménybeszámolók csaknem mindegyikét civilek írják.
KULTURÁLIS ESEMÉNYEK
Azok kerülnek most sorra, melyek nem kapcsolódnak szorosan olyan egyházközségi csoportokhoz, közösségekhez, amelyek fő funkciója a kultúra (tudomány, művészet, hagyományőrzés) művelése. Az összes esemény közül a táborok és a zarándoklatok után a leggyakoribb esemény a templomi koncert (30%), amely sok esetben egyben közéleti esemény is, amelyen az egyházközségen kívüli érdeklődők is részt vesznek, így a vizsgáltak közül több tucatnyi egyházközség temploma ilyenkor hangversenyteremként is működik. A vallásszociológusok körében használatos a „helyettesítő vallás” kifejezés, amelyre Grace Davie[32] szóhasználatával a „hit nélküli odatartozás” jellemző. Még a leginkább elvilágiasodott országokban is sokan igénybe vesznek egyházi szolgáltatásokat (például éppen a számukra koncertként értelmezett „egyházzenei áhítatot”), és így kötődnek a templomhoz. Ekképpen eléggé gyakori, és ezért a már alig vagy a már nem vallásos lakosság egy része olyan közszolgáltatóknak tekinti a történelmi egyházakat, amelyeket a közjó érdekében hasznosnak tartják fenntartani.
A második leggyakoribb kulturális esemény az egyházközségek egyötödében a különböző előadások vagy ritkábban előadás-sorozatok, amelyeknek csak a fele kifejezetten vallási témájú. A leggyakoribb téma − megelőzve a biblikumot − a család és a házasság (4%). Legalább három egyházközségben szerepelt témaként az iszlám, a szexualitás, a hit és tudomány, a képzőművészet, a legnépszerűbb előadók pedig Barsi Balázs, Böjte Csaba, Fábry Kornél, Csókay András,[33] Varga László és Pécsi Rita voltak. A témagazdagságot jelzik még az egy-két alkalommal felbukkanó − nem tipikus, de a színgazdagságot érzékeltető − alábbi témák: 1956, XXIII. János, aradi vértanúk, a befogadó falu, bor, Brenner János, Csaba királyfi, előítéletek, értelmiség az egyházban, érzelem, Ferenc pápa, gazdaság, geológia, gyász, gyónás, harag, India, intelligencia, Jézus pere, kenyér, keresztényüldözés, könnyűzene, Márton Áron, migráció, misszió, nevelés, ökumené, önismeret, ördögűzés, Seuso-kincsek, Szent Egidio-közösség, teremtésvédelem, természetes születésszabályozás, torinói lepel, trükkös csalók, várostörténet, zene.
A feltérképezett egyházközségek 7 százalékában − még internetvilágban is! − rendszeresen van filmvetítés, 4-4 százalékában működik könyvtár és rendeznek kiállításokat,[34] 2-2 százalékban fordult elő Ars Sacra Fesztivál rendezvény, irodalmi est, könyvbemutató, rajzkiállítás, szabadegyetem, színjátszás, versmondó verseny. Egy-két helyen akadt még bábszínház, bibliodráma, fotópályázat, ikonfestés, multimédiás fényszínház, műszaki szakkör, népiének-tanulás, néptánc, nyelvtanulás, olvasókör, személyiségfejlesztés, tudásfejlesztő tréning, városnéző séta, Wass Albert-ünnepség.
KÖZÉLETI ÉS POLITIKAI ESEMÉNYEK
Olyan eseményekről van szó minden nyolcadik egyházközségben (12%), melyek egyben a település, a helyi közélet eseményei is, melyek vagy az egyházközség falain kívül történnek, vagy pedig a lakosság számára megnyíló templomban. Ezek közül a leggyakoribb a Nyitott templom-akció (5%). Második helyen áll a háborús hősök és áldozatok emlékműve előtti tisztelgés, harmadikon a városi keresztút (3%). Mindössze egy-két egyházközség közéleti rendezvénye a békefutás, a házasságheti flashmob, a községi főzőversenyen részvétel, a málenkij robot-megemlékezés, a német kitelepítés emléknapja, a népviseletes menet, köztéri szobordíszítés, trianoni emlékezés, vacsora fehérben (a templom előtt), plébániai sátor városi rendezvényen. A közéleti események között eléggé ritkák a kifejezetten politikai indítékúak, mint a trianoni megemlékezés vagy a Virrasztás Európáért. Eléggé ritkán, de az egyházközségi lapokban is felbukkannak politikai írások, és akad néhány kifejezetten politikai színezetű közösség is.[35]
EGYHÁZKÖZSÉGI MULATSÁGOK
A szórakozás mellett fontos közösségépítő és kulturális, és olykor vallási funkciójuk. Jó példák erre a zarándoklatok mellett a leggyakoribb egyházközségi események, az egyházközségi táborok (44%). Ezek egyharmada más egyházközségekkel közösen szerveződik, ugyanakkor a saját táborral rendelkező egyházközségek fele eléggé gyakran többféle tábort is szervez ugyanabban az évben. A leggyakoribbak a családoknak, fiataloknak, gyerekeknek és a ministránsoknak rendezett táborok. Az egyházközségi közösségek saját táborai mellett vannak olyanok is, melyeket ők szerveznek másoknak. A táborok programjairól a kutató csak eléggé esetlegesen értesülhet; főképpen az egyházközségi lapokból. A táborok ötöde napközis tábor. Egy-egy biciklis és vízi tábor is szerveződött, egy helyen pedig tábori vezetőképző.
A táborok után a leggyakoribb mulatság − melynek ez az elsődleges funkciója − az egyházközségi farsang (17%), de ezen kívül is rendeznek különféle bálokat[36] (10%). Eléggé jelentős az egyházközségi sportesemények aránya (16 %), élükön a focival (4%) és a tornával[37] (4%). Három–öt kerékpártúra, gyalogtúra, vízitúra, pingpong,[38] görögkatolikus egyházközségben pedig böjti futás.
Minden hetedik egyházközségben szerveznek rendszeresen kirándulásokat, ezek egy részét elsősorban vallásos céllal, legnagyobb részt a kellemes időtöltést (és néhol emellett tudatosan a közösségépítést) szolgálandó.
Természetesen a különböző közösségi napokon/délutánokon mindig van terített asztal és/vagy bográcsozás. Hat egyházközségben elsődlegesen gasztronómiai események, különféle főző- és sütőversenyek is előfordulnak. Négy-hat egyházközségben van rendszeresen teadélután, szilveszterezés, újévi koccintás, táncház, társasjáték, templomfesztivál, és egy-két helyen előfordult még horgászverseny, focimeccsnézés, lovagi játék.
EGYHÁZKÖZSÉGI CSOPORTOK ÉS KÖZÖSSÉGEK
Leggyakoribb elnevezésük az egyházközségi honlapokon (melyek nagyobb részében külön rovatban szerepelnek): „közösség”, „csoport”, néhány honlapon pedig „szervezet” és „hittancsoportok”.[39] Az általános iskolások[40] és az egyházi óvodás kisgyermekek hittanosait nem sorolhatom az egyházközségi közösségek elnevezésre pályázó csoportok közé, hiszen ezek egyfelől iskolai közösségek, másfelől egy-egy osztály hittanosai nemegyszer különböző egyházközségekhez tartoznak. A leggyakoribb egyházközségi csoportok kétségkívül a képviselő-testületek és a rózsafüzér-társulatok, a legtöbb helyen az előbbiek inkább hivatalból, utóbbiak hagyományos buzgóságból működnek. Mindkettő között akadhatnak többfunkciós közösségek is, de ez általában nem derül ki a honlapokról, még akkor sem, ha a közösségek közé sorolják őket. Olyan egyházközségekben, ahol több valódi közösség található, nagy a valószínűsége annak, hogy tagjai közül többen is helyet kapnak a képviselő-testületekben, ám csupán ettől azok még nem válnak közösséggé.
KARITÁSZCSOPORTOK
„Öngyilkos mulasztás, hogy az Egyházunk a rendszerváltás óta nem foglalkozott érdemben a szegénységgel”, jellemezte a hazai helyzetet 1993-ban Tomka Miklós,[41] aki ebben a tekintetben Dél-Amerika egyházait tekintette példaképnek, itthon pedig a 2000 karitászcsoport jelentette számára a reményt. 1998-ban megállapíthattam, hogy a legtöbb katolikus egyházközségben a karitásztevékenység leginkább beteglátogatás, másutt szegények és rászoruló hívek segélyezése, pedig Tomka[42] szerint nemcsak a szükség enyhítését kellene szolgálnia, hanem társadalmi önsegélyként is kellene működnie. Amikor Tomka a 400 plébániai karitász az akkori közelmúltban történő létrejöttén örvendezik, egyben szomorkodik is: „Hogyan lehetséges, hogy csak ennyi van? Van-e elég élő szeretet, eltökéltség a rászorulók segítésére és képviseletére?” A karitásztevékenység azóta kétségkívül jócskán szélesedett és erősödött, a beteglátogatáson, élelmezésen és felruházáson kívül már beletartozik az ajándékkészítés idősek otthona lakói számára, az idősek napjának megrendezése, rászorulók hivatalos ügyeinek intézése, börtönpasztoráció, a rászorulóknak olcsó árukat kínáló bolt működtetése, fogyatékos gyerekek számára klub működtetése, plébániai ingyenkonyha és öregek napközi otthonának megszervezése. Mostani kutatásomban megállapíthattam, hogy az éneklő és zenélő együtteseket is megelőzve a karitászcsoportok a leggyakoribbak (35%). Rajtuk kívül hat helyen működik még egyházközségi keretben a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete, egy-egy helyen beteglátogató, ajándékkészítő, peremhelyzeteket integráló, cigányokat segítő, szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat gondozó csoport, Páli Szent Vince- és Teréz anya- közösségek, valamint Anonim Alkoholisták klubja és más szenvedélybetegek csoportjai, gyógyító beszélgetések és a szenvedélybetegek hozzátartozóinak csoportja.Szolgálattevők
Az egyházközségek ötödében (20%) van olyan ministránscsoport, mely a Közösségek rovatban szerepel, 3 egyházközségben pedig még máriáslányok[43] is vannak.
Az egyházközségek majdnem harmadának van kórusa (28%), gitáros együttese 12, ifjúsági énekkara, szkólája, zenekara 4-4, gyerekénekkara 2 százalékának. Néhány helyen működik kamarakórus, férfikar, fiúkórus, gospelegyüttes és zsoltárkör. Minél kisebb létszámú és minél folyamatosabb a működése, annál nagyobb a valószínűsége, hogy ezek az együttesek többfunkciós közösségek legyenek.
Rétegközösségek
Az egyházközségek negyedében van családos/házas közösség (25%), ebből 4 százalék a fiatal házasok, 3 százalék a MÉCS-csoportok,[44] 1% a családos imacsoportok aránya. Az egyházközségek ötödében működik baba-mama klub (18%). 6 százalékot tesz ki − a felnőtt hittanokon részt vevők (17%) mellett − más felnőttközösségek aránya. Ugyanekkora a férfiközösségek („férfikörök”) aránya, 3-3 egyházközségben van apakör és férfi imacsoport. Minden hetedik egyházközségben működik[45] fiatalok közössége (16%), öt-öt egyházközségben van (a hittanosok mellett) egyetemista- és középiskolás-közösség. Az idős hívek részarányához képest − a rózsafüzér-társulaton kívül eléggé kevés egyházközségben működik idősek/nyugdíjasok közössége (10%). A hittancsoportokhoz (15%) képest csak harmadannyi (5%) kisgyermekközösség van. Ezek a közösségek természetesen különféle gyakorisággal találkoznak, különböző intenzitással élnek közösségi életet. Mivel csak egynegyedüket mutatják be a honlapok, létszámukról, céljukról és tevékenységükről csak ezekből és az egyházközségi lapokból lehet valamit megtudni, találkozóik gyakoriságáról pedig az egyházközségi eseménynaptárakból, amelyek azonban csak a honlapok 10 százalékán szerepelnek. Ezek a hely szellemét inkább megjelenítő, leginkább az egyházközség „anyagából gyúrt” közösségek, ugyanis az lelkiségi mozgalmak legalább annyira az adott mozgalom szervezetéhez is tartoznak, mint az egyházközséghez; és ez az imacsoportok egy részére is áll, hiszen azok gyakorta különböző imaszövetségek helyi sejtjei. Az egyházközségek 16 százalékában található cserkészőrs vagy -csapat, ezek azonban legalább annyira a Magyar Cserkészszövetség helyi sejtjei, mint az egyházközségé.
Imacsoportok
A rózsafüzér-társulatokon kívül az egyházközségek egyharmadában van valamiféle imacsoport, ezek fele meg is van nevezve, negyede be is van mutatva. Utóbbiak többsége közösségnek is tekinthető. Az azonosítható imaközösségek[46] közül a leggyakoribb a Szent Mónika-közösség (13%)[47] és a Szeretetláng engesztelő imaközösség (11%).[48] Az egyházközségek 5 százalékában van jelen a Jézus Szíve Családja,[49] 2-2 százalékában az örökbefogadó imacsoport,[50] az Isteni Irgalmasság-imacsoport[51] és az Oltáregylet-imacsoport.[52] 3–5 egyházközségben működik küldetéses imacsoport, Mária Rádió-imaóra, Prohászka-imaszövetség.[53] Egy-két egyházközségben ezeken kívül még 19 (!) egyéb imacsoport működik. Az imacsoportok jelentős része egyfunkciós, de azért jó néhány olyan is akad, melyek átmenetet képez a lelkiségi mozgalmak közösségeihez; ezeket a következő fejezetben tárgyalom. Ha megvizsgáljuk, hogy kiért és miért imádkoznak − megtérésért, életszentségért, a hit megerősödéséért, Jézus szíve tiszteletéért, a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadításáért, a magzatok megszületéséért, a lelkek megmentéséért −, megállapíthatjuk, hogy ezek a nemes célok olykor talán túlontúl is kegyesek,[54] eléggé ritkán bukkan föl a célok és szándékok között az áldozathozatal és az irgalmasság, a szegény felebarátok pedig ritkán említődnek meg.
Lelkiségi mozgalmak közösségei
A Lelkiségek, mozgalmak a főegyházmegyében című kiadvány[55] a kilencvenes évek közepén 31 szervezetet regisztrált. Köztük találni lehetett − önmeghatározásuk szerint − oblátus közösségeket, harmadik rendeket, lelkiségi mozgalmakat (Cursillo, Házas hétvége), közösségeket (Hit és Fény, Emmanuel), vallásos mozgalmakat (Kolping, Fokoláre, Mária Légió, Schönstatti Családmozgalom), szövetségeket (KALÁSZ, Magyar Cserkészszövetség), társaságokat (Magyar Kamilliánus Családok Társasága, Szociális Testvérek Társasága), egyesületeket (Magyar Sacré Coeur Növendékek Egyesülete), világi rendeket (ferences és domonkos világi rend, Miasszonyunk Világi Rendje) és közösségi egyesületeket (Regnum Marianum). Több kategóriában is szerepeltek olyan intézményes, egyházon belüli mozgalmak, melyeket lelkiségi mozgalomként szoktak emlegetni. A lelkiségi mozgalmak volumenét illetően a legnagyobbak − vagyis a Bokor, a Regnum Marianum, a katolikus karizmatikusok, a Fokoláre, a Schönstatt, a Neokatekumenális út, a Cursillo, a Kolping és az ökumenikus taizéi mozgalom − tagsága mozgalmanként 1500–5000 főre tehető. A továbbiakban mindezeket a többfunkciós közösségeket magukba foglaló szerveződéseket lelkiségi mozgalmaknak kezelem. Többségüknek tagsága zömmel a városlakók, a fiatalok, a tanulók és szellemi foglalkozásúak köréből rekrutálódott.[56] Létrejöttükben több-kevesebb tudatossággal szerepet játszott az a felismerés, hogy a kereszténység individualizálódása, a vallási élet személytelenné válása, a valódi keresztény közösségek hiánya olyan állapot, mely nincs összhangban Jézus szándékával. Más tényezőkkel is számolni kell: a civilizált világban akut közösséghiánnyal, a keresztény laikusok szerepkeresésével, a klerikalizálódó és centralizálódó egyház kritikájával, Magyarországon pedig ezekhez még hozzáadódott a vallási élet és a vallási közösségek erőszakos korlátozása, a vallásos intézmények és szervezetek megszüntetése.
A honlapjaik általam tanulmányozott − és ezúttal megint hangsúlyozni kell: háromnegyedrészt városi − egyházközségek 60 százalékában vagy egy, 26 százalékában kettő, 10 százalékában három, 6 százalékában négy vagy több lelkiségi mozgalom közösségei szerepeltek. Sorrendben a Cursillo[57] (10%), a Karizmatikus megújulás[58] (9%), a Szeretetláng[59] (8%), a Házas hétvége (6%), a Fokoláré (5%), a harmadik rendek[60] (5%), a Mária Légió[61] (5%) és a Kolping (5%) közösségei működnek a legtöbb egyházközségben. Legalább öt egyházközségben található Antióchia-,[62] KALÁSZ-,[63] Kamilliánus Család-,[64] Neokatekumenális út-[65] és Regnum Marianum-közösség. Ezenkívül még további 13 lelkiségi mozgalom képviselteti magát 1–4 közösséggel. Jelentős részük akkor is többfunkciós, ha egy-egy cél vagy feladat − legyen az imádkozás, betegápolás vagy házasság-karbantartás − uralja közösségi életüket.
A lelkiségi mozgalmak egyházközségi „meghonosításában” egyfelől olyan plébánosok játszottak szerepet, akik maguk is a mozgalmak valamelyikéhez tartoztak, másfelől azok, akik befogadták az egyházközség területén működő közösségeket, mostani kutatásom szerint 21 (5%) egyházközségben akár hármat-ötöt is. Mind az 1998-as, mind a mostani kutatás jól érzékeltette, hogy egy-egy lelkiségi mozgalom animálhatja, kilendítheti a rutinból az egyházközséget, sajátos arculatot adhat neki. Még akkor is, ha csupán tucatnyi animátor működik ágensként. Előfordul, hogy az egyházközség csupán fedelet ad (és esetleg hozzá egy feladatot) a lelkiségi mozgalmak befogadott közösségeinek, akik aztán élik saját életüket anélkül, hogy különösebb hatást gyakorolnának a nagyobb közösségre, amelyek tagjai közül többen (vagy legtöbben) túlbuzgóknak (vagy éppen fanatikusoknak), a plébános mintagyerek kedvenceinek vagy éppen az egyszerű hívek fölé emelkedő vallási elitnek érzik őket.
Kulturális közösségek
Az egyházközségek 7 százalékában vannak ilyenek, a legtöbb esetben átmenetet képezve a szakkörök és a többfunkciójú közösségek között. Lehetnek az egyházközség kulturális életének animátorai, és lehetnek kevés számú érdeklődőt (és érdekeltet) befogadó csoportok. Hat egyházközségben találhattunk olvasókört, ötben filmklubot, háromban önképzőkört, kettőben irodalmi kört, egy-egy helyen angol társalgó, beszélgető, önismereti, komolyzene-, néptánc-, rajz-, hagyományőrző kézműves, teremtésvédelmi, színjátszó-, origamikészítő, hobbielektronika- és kertbarátköröket, valamint dalkört, szellemi műhelyt és kegyhelylátogató klubot. Minél kisebb egy település, annál nagyobb lehet a jelentősége ezeknek a köröknek, hiszen a szegényes művelődési lehetőségeket bővítik.
Közéleti közösségek
Bár az egyházközség vagy annak egyes közösségei alkalmanként ott vannak a helyi közéleti eseményeken, a vizsgált plébániák 4 százalékában kifejezetten közéleti tevékenységet folytató közösségek is találhatók. Ilyenek elsősorban a Keresztény Értelmiségi Szövetség egyházközségi csoportjai (2%). Rajtuk kívül még egy-két helyen működik Igen-klub, Katolikus kör, Keresztény Társas Kör, Nemzeti Kör és Polgári Kör. Már a nevek alapján is, de a programok alapján még inkább jól érződik, hogy többségük jobboldali vagy szélsőjobboldali irányultságú, ugyanakkor − főleg ritkaságuk miatt − hatásuk eléggé csekély, még akkor is, ha abban az egyházközségben ők uralják a közéleti programokat és nyomatékosan jelen vannak az egyházközségi lapokban.
Egészségjavító vagy sportoló közösségek
A táborozó, kiránduló, szabadidőt együtt töltő közösségek életében rendre jelen van sport, de az egyházközségek 2 százalékának emellett rendszeresen sportoló közösségei is vannak: három egyházközségnek van futball, kettőnek pingpong-, túra- és torna-„szakosztálya”, egy helyen pedig Sportbarátok köre.
Egyéb közösségek
Az „egyéb” közösségek jó néhány egyházközségnek a sajátos arculatát alkotják, például az vasárnapi misét követő agapé szolgálata, az akolitusok találkozója, a Barangoló klub, a Befogadó közösség, a bibliodráma kör, az egyedülállók és elváltak közössége, a gyászfeldolgozók, a médiacsoportok, az orvosok közössége, az ökumenikus közösség, özvegyek közössége, a nagyon régóta működő Ősközösség, a Peregrini Christi (természetjáró, zarándok és kulturális közösség), a Szállást keres a Szentcsalád-akciót mozgató közösség, a társasjáték-kör, az utcaapostolok és az egyházközségek munkáját segítő Vándor Evangélium-csoport.
Lépcsők
Mint már szó esett róla, 446 egyházközségi honlap közül 78 honlapon (17%) nem szerepel sem esemény, sem közösség, hanem csupán a liturgia rendje és a hivatal működése, több helyen még a templom vagy a plébánia története.
Az első lépcsőfokon lévő 94 egyházközség (24%) honlapjain mindössze 1–2 közösség és 1–3 esemény (vagy ha közösség nem, de legalább 5 esemény) szerepel. Ezek 41–41 százaléka falusi vagy inkább kisebb, mint nagyobb városi, 18 százaléka fővárosi. A leggyakoribb események ezen a szinten a zarándoklat (34%), a tábor (28%), a koncert (22%), a lelkigyakorlat és a betlehemes játék (17–17%). Csak egy-két egyházközségben van gyerekek vagy idősek számára program. A közösségek között ezen a szinten a kórus (20%) és a karitászcsoport (18%) a leggyakoribb, eléggé ritka a lelkiségi mozgalomhoz tartozó közösség (11%) és az imacsoport (6%). Ugyancsak ritka az ifjúsági hittan (7%), a cserkészőrs (5%), de még a ministránsközösség (3%) is, ugyanis ezeken a helyeken (főleg a falvakban) egyfelől kevés a fiatal, másfelől az őket mozgató, inspiráló személy vagy közösség.[66]
A második lépcsőfokra 118 olyan egyházközség (26%) sorolható, ahol vagy 3–5 közösség és 3–6 esemény (vagy pedig csak 1–2 közösség legalább 8 esemény) regisztrálható. Ez a leggyakoribb típus. Többségük (76%-uk) városi (de csak 6%-uk fővárosi). Itt is majdnem ugyanazok[67] a leggyakoribb események, de itt már jóval gyakoribbak az egyházközségi napok (12 – 4%), a sportesemények (13 – 1%), az előadások (21 – 11%). A leggyakoribb közösségek között ezen a lépcsőfokon a zarándoklatok (37%) és a táborok (42%) mellett már ott vannak a lelkiségi mozgalmak közösségei (32%) és az imacsoportok (34%). Az első szinthez képest ezen a szinten jóval gyakoribbak a ministráns- (22 – 3%), az ifjúsági (11 – 2%) és a családközösségek (12 – 3%), valamint a cserkészcsapatok (16 – 5%), a baba-mama körök (15 – 0%), Biblia-körök (20 – 4%), katekumencsoportok (11 – 3%). Az első és második szint közötti különbség legfőképpen a falusi és a városi egyházközségek közötti eltérésnek tudhatók be.
A harmadik lépcsőfokra 55 egyházközség került (az egyházközségek 12%-a), amelyek 6–8 közösséggel és 6–9 eseménnyel (vagy pedig 3–5 közösséggel és legalább 10 eseménnyel) dicsekedhetnek. Ezek 27 százaléka falusi, 44 százaléka városi, 29 százaléka fővárosi. Ugyanazok az események a leggyakoribbak, mint a második szinten, de 15–18 százalékkal nagyobb arányban. Jelentősen gyakoribbak, mint a második (és értelemszerűen az első) szinten az előadások (32 – 21%), a farsang (24 – 14%), a kirándulás (29 – 14%), a családi napok (18 – 11%), sportesemények (25 – 13%), a házasságheti rendezvények (16 – 5%) és még ennél is nagyobb arányban a közéleti események (21 – 3%). Ezen a szinten már a lelkiségi mozgalmak közösségei (71%), az imacsoportok (69%) és a kórusok (63%) a leggyakoribbak. Itt jóval gyakoribbak, mint a második szinten az ifjúsági közösségek (20 – 11%), családi közösségek (21 – 12%), és idősek közösségei (19 – 2%), az ifjúsági hittanok (29 – 15%), a felnőtt hittanok (45 – 15%), a beavató hittanok (27 – 11%), gitáros ének-zenekarok (19 – 5%), baba-mama körök (31 – 15%). Jól érzékelhető, hogy a lépcsőfokok emelkedésével egyre gyakoribbak a valódi közösségek és hozzájuk köthető − mert általuk indukált − események.
A negyedik lépcsőfokra azok az egyházközségek jutottak (42, az egyházközségek 9 %-a), amelyekben legalább 9 közösség és 8 esemény (vagy legalább 6 közösséggel és legalább 13 esemény) regisztrálható. Ezek nagyobbik fele budapesti (57%), harmada (33%) kisebb[68] és nagyobb[69] városi tizede (10%) falusi[70] egyházközség. Ezen a szinten a leggyakoribb esemény a táborok. Ebből sok helyen több is van (rétegtáborok), aminek legfőbb oka a nagyobb számú közösség. Az eddig szemügyre vett szintek közül itt a legnagyobb arányú a családi napok (38 – 18%), az egyházközségi napok (33 – 18%) a gyerekprogramok (17 – 9%) és a filmes programok, de még a betlehemes játékok (38 – 24%) aránya is. (Bizonyítva, hogy ez immár városi szokásnak számít, miként az adventikoszorú-készítés is.) Az ezen a szinten legnagyobb arányú karitászcsoportok (59 – 43%), kórusok (80 – 63%) és imacsoportok (90 – 69%) mellett a családi közösségek (64 – 21%) is a leggyakoribbak közé kerültek. Ezeken kívül ezen a szinten a leggyakoribbak a ministránsok (48 – 29%), a fiatalok (43 – 20%), az idősek (33 – 19%) és a férfiak (17 – 0%) közösségei, valamint a gitáros (40 – 19%), a fiatal hittanos (45 – 29%) csoportok.
Az ötödik lépcsőfokra 35 egyházközség (az egyházközségek 8 százaléka) került, ahol legalább 12 közösség és legalább 6 esemény (vagy legalább 9 közösség és legalább 15 esemény) regisztrálható. Ezek között már csak négy falusi egyházközség van (11%) és 60 százalék a fővárosiak aránya.[71] Az események közül ezen a szinten a leggyakoribbak a zarándoklatok (67 – 57%), a koncertek (58 – 48%), az előadások 54 – 38%), a lelki gyakorlatok (66 – 42%), az előadások (58 – 38%), a farsangi mulatságok (60 – 29%), a sportesemények (40 – 26%), az egyházközségi vásárok (26 – 12%), adventikoszorú-készítés (20 – 10%), a közéleti események (37 – 14%). Köztük lelki, szellemi és szórakoztató események egyaránt. Kimagaslóan ezen a szinten a leggyakoribbak a lelkiségi mozgalmak közösségei (100 – 74%). Itt a legmagasabb a lelkiségi mozgalmakhoz tartozó közösségek (96 – 74%), a baba-mama közösségek (71 – 31%), a cserkészek (49 – 33%), a gyerek- (17 – 7%) és a Biblia-körök (46 – 38%) aránya, és nem alacsonyabb a családos közösségek, a fiatal hittanos, a gitáros csoportok és a karitászcsoportok aránya sem, mint ez előző szinten. Mindez egyértelműen arra utal, hogy az eddigiekhez képest ezen a szinten valósult meg leginkább az egyházközség-közösség.
Egyházközségi lapok
A vizsgáltak közül 75 egyházközségnek (17%) van lapja, tucatnyinak már néhány éve nincsen. Ezek nagyon sokfélék a kétoldalastól az ötvenoldalasig, a negyedévente megjelenőktől a hetente megjelenőkig. Kéttucatnyi plébánián egymás mellett létezik hetente-kéthetente megjelenő híradó és havonta-negyedévente megjelenő komolyabb lap. A lapok felében elsősorban a plébános szólal meg, másik felében tucatnyian az egyházközségből. Minél magasabb szinten van egy egyházközség, annál valószínűbb a gazdag tartalmú lap megjelentetése.
Szellemi-lelki horizont
Megvizsgáltam, hogy az egyházközség klerikusain és laikusain kívül milyen személyek szerepelnek írásaikkal, idézeteikkel a honlapokon. 195 személy neve jelenik meg a 446 honlapon összesen 449 előfordulással. Közülük 89-en klerikusok (226 esetben), köztük 29 szent (39 alkalommal), 15 püspök[72] (35), 5 pápa (63), 14 teológus[73] (27), 13 karizmatikus lelki ember[74] (40), 13 szerzetes. A laikusok között 92 író és költő (208 alkalommal), 8 tudós[75] (8), 4 civil hitvalló[76] (7) és 2 politikus.[77] Mivel ismeretes, hogy a katolikusok körében is elég jelentős az anti-ferencpápisták aránya, még meglepő is lehet, hogy XVI. Benedek (13) és II. János Pál előtt (13-13 előfordulás) eléggé jelentős előnnyel Ferenc pápa (34) neve szerepelt legtöbbször a honlapon. A három pápa után Sík Sándor és Wass Albert 12-12, Remenyik Sándor, Túrmezei Erzsébet és Böjte Csaba 10-10, Dzsida Jenő, Pilinszky János és Bíró László püspök 9-9, Juhász Gyula, Weöres Sándor 8-8, Ady Endre, Chiara Lubich, Kalkuttai Szent Teréz 7-7, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Mécs László, Papp Miklós teológus, Puszta Sándor, Székely János püspök pedig 5-5 alkalommal. Döntő többségben katolikusok, a reformátusokat főképpen költők (elsősorban Remenyik Sándor, Túrmezei Erzsébet és Wass Albert) képviselik.
Hasadások és a közösségesedés
Annak alapján, hogy a honlappal rendelkező egyházközségek ötöde (21%) került a nulladik, fele (50%) az első és második, és csak kevesebb mint harmada (29%) a következő három szintre. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy a honlappal rendelkező egyházközségek események és közösségek tekintetében az átlagosnál gazdagabbak, akkor megállapítható, hogy a kilencvenes évek közepéhez képest nincs pozitív változás a dinamika és a közösségesedés tekintetében.
Akár a többi társadalmi alrendszer tekintetében, hazánkban a vallási alrendszerben is kimutatható kétféle hasadás, legalább is a katolikus egyházközségek vonatkozásában. Társadalomföldrajzi szakadék van egyházközségi események és tevékenységek, valamint az egyházközségi közösségek mennyiségében és minőségében egyfelől a falusi és a városi, másfelől a budapesti és a vidéki egyházközségek között.
Csak óvatos becsléseket tehetünk abban a tekintetben, hogy milyen mértékű a katolikus egyházközségekben a közösségesedés, hogy mennyire van az egyházközség átitatódva az egyházközségi közösségek vallásosságával. Még mérni is lehetne valamennyire, például összevetve a rendszeres templomba járóknak, valamint a közösségek tagjainak arányát. Eddigi kutatásaim alapján azt tapasztaltam, hogy félezer rendszeres vallásgyakorlóval rendelkező egyházközségek esetében is csak a hívek ötöde-negyede tartozik valamilyen egyházközségi körbe, csoportba, közösségbe, ráadásul ezek egy része csak kéthetente, havonta találkozik. Ma még kevés olyan egyházközség van, mint az egyik dunántúli nagyobb városban, ahol a lelkiségi mozgalmakra épülő és egy karizmatikus lelkületű pap által animált plébánián a 40 közösség és a 12-féle szolgálat lefedi a rendszeres vallásgyakorlók nagyobb részét. Gyakoribb eset, hogy még a legfelső szinten lévő egyházközségekben is, melyek tucatnyi vagy több közösséggel rendelkeznek, a közösségiséggel átitadódás mértéke még eléggé gyenge, a közösségek tagsága egyelőre még csak az egyházközség vallási elitjét alkotja. Mindez persze egyáltalán nem kevés, ezek is a „már ilyen is van” bizonyítékai, prototípusai, vagyis a jövő reményei.
Kamarás István OJD
író, szociológus
akadémiai doktor
[1] Kamarás István, Egyházközségeink 1997–98-ban, Vigilia, 64(1999)/6, 415–422.
[2] Kamarás István, Egyházközség-építők, Bp., Egyházfórum, 1992, 103–113.
[3] Uo. 81–93.
[4] Bögre Zsuzsa, Értékrendtől normarendig, Iskolakultúra, 10(1998), 245–249.
[5] Kamarás, Egyházközség-építők, i. m.; Uő, Kis magyar religiográfia, Pécs, Pro Pannonia, 2003, 79–140; Uő, Plébániai lelkipásztorkodás az ezredfordulón (1995–2005) a Veszprémi Főegyházmegyében, Studia Wesprimiensia 10(2008), 1–2, 129–150.
[6] Kamarás István, Lelkipásztorkodás a református egyházközségekben, Zempléni Múzsa 14(2014) 1, 19–37.
[7] Amelyeknél az esetek kisebb részében került sor a különböző csoportok bemutatására.
[8] https://tomkaferenc.hu/lelkipasztorkodas/plebania/mi-a-plebania/. (Letöltve: 2019. 07. 25.)
[9] Természetesen a húszévnyi eltérés valamelyest gyengítheti következtéseimet.
[10] https://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1152. (Letöltve: 2019. 07. 25.)
[11] A 2007. évi hitéleti adatok alapján.
[12] https://mno.hu/belfold/felelmetes-a-paphiany-magyarorszagon-1384838. (Letöltve: 2019. 07. 25.)
[13] Hiszen például a győri és a debreceni-nyíregyházi egyházmegyékben egyaránt 16, a szombathelyiben viszont 34% a honlapok aránya, miközben a debreceni-nyíregyházi és a szombathelyi egyházmegyékben négyszer annyi filia jut egy plébániára, mint a győriben.
[14] Melyek majdnem mindegyike rendelkezik honlappal.
[15] Az ugyancsak nem napra kész egyházmegyei egyházközségjegyzékek szerint százzal kevesebb.
[16] Két esetben többtucatnyi kép (és a képaláírások) alapján eléggé jól sikerül rekonstruálni az egyházközség eseményeit és közösségeit.
[17] Ezeket természetesen regisztrálták.
[18] Állami iskolákban az csak a kötelezően választható általános iskolai hit- és erkölcstan, középiskolai hittan csak egyházi középiskolákban van.
[19] Előfordul, hogy a harmadiknak képviselőtestület és a rózsafüzér-társulat mellett, de az is, hogy a Hittan rovatban szerepelnek többfunkciós közösségek is.
[20] A továbbiakban ehhez viszonyítunk mint 100 százalékhoz.
[21] Mivel a rendszeresen vallásgyakorló általános iskolások a hittant választják, ennek a korosztálynak számukra a legtöbb helyen nem is indítanak egyházközségi hittant.
[22] Leginkább felnőttek részvételével.
[23] A leggyakoribb a fiatalok fáklyás keresztútja.
[24] Ezekről bővebben az Imacsoportok fejezetben.
[25] Az egyházközségi vásárok egy része jótékonysági célt is szolgál, de ezeket a Közösségépítő események című részben tárgyalom.
[26] Leggyakoribb a búzaszentelés (5%), de előfordul még borszentelés, szőlőtőkék megáldása, gyógynövények és fűszernövények megáldása, háziállatok megáldása.
[27] Egy-két helyen előfordul még bábozás a szentmisén, hóemberépítés, húsvétitojás-keresés, gyermekkeresztút, gyermek lelki nap, liliomszentelés (gyermekek megáldása), mézeskalács-készítés, virágvasárnapi örömtánc.
[28] Idősek napja és vendéglátása, nyugdíjas-találkozó, öregministráns-találkozó, nagyszülők megáldása, pogácsaparti.
[29] Elsősorban anyák napi köszöntések.
[30] Apák megáldása, férfinap, apa-fia találkozó.
[31] Ifjúsági találkozó/fesztivál, kamaszok hétvégéje, szerelmesek megáldása.
[32] Davie, Grace, A vallás szociológiája, Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2010.
[33] Agysebészet rózsafüzérrel című előadásával.
[34] A témák: betlehem, őseink hite, ferences vértanúk, advent, harmónium, helytörténet, ikon, fotók, szobrok, festmények.
[35] Az egyik budapesti plébánia lapjában Döbrentei Kornél verse mellett Kiss-Rigó László Ma ölik meg Európát című, írása olvasható, egy alföldi kisvárosban a címlapon idézet a Kárpátia együttes nagymagyarkodó dalszövegéből, a szomszéd városéban Lezsák-előadást hirdetnek, egy borsodi kisvároséban trianoni kerékpáros emléktúrát. Akad másféle indíttatású közlemény is, egy budai plébániától a 2018-as választás előtt: „Nekünk szerencsére világos sorvezetőink vannak. Az egyik az üdvösségünk ígérete, mely felé törekedhetünk. Másik pedig a Biblia, s benne a tízparancsolat, illetve Krisztus tanítása, melyet követnünk kell. Magunkon kezdve persze, de joggal várjuk el választott vezetőinktől is.”
[36] Locsoló-, szüreti, Katalin- és szilveszteri bálok.
[37] Elsősorban nők részvételével.
[38] És van egy-két egyházközség, ahol korcsolyázás, csúszkálás, kenuzás, evezés, íjászat, toronyfutás, métabajnokság, és kettő is − bármily hihetetlen −, ahol még szinkronúszás is volt.
[39] Valódi hittancsoportok együtt imacsoportokkal és másfajta csoportokkal.
[40] Az állami iskolák kötelezően választható és az egyházi iskolák kötelező hit- és erkölcstanára járók, az egyházi középiskolák hittanra járó diákjai, valamint az általános iskolában a hit- és erkölcstan helyett erkölcstant választó, egyházközségi hittanra járók nem tárgya ennek a fejezetnek.
[41] Tomka Miklós, Megosztottságaink, Teológia 27(1993)/4, 209–215, idézet 211.
[42] Tomka Miklós, Egyház és „civil társadalom”, Vigilia 63(1998)/5, 331–343.
[43] Szűz Mária ünnepein az ünnepi liturgiában szolgálnak. Több helyen menyasszonyi ruhában viszik a Mária-szobrot. Folyamatos felkészülés és lelki napok által válnak elhivatott szolgálókká.
[44] Plébániai alapon szerveződő, szentségi házasságban élő házaspárokból álló csoportok. Céljuk, hogy a közösség ereje által keresztény hitükben elmélyülve és megerősödve egyre hitelesebben élhessék meg krisztusi hivatásukat a világban. A MÉCS egyrészt szentírási jelkép, másrészt a Josef Cardijn bíboros módszerével történő csoportbeszélgetések felépítéséből adódó betűszó: Megfigyelés, Értékelés, Cselekvés.
[45] A fiatalok hittanja mellett, melyek egy része már úton lehet a közösség felé.
[46] Az imaközösségek négyötöde.
[47] Együtt imádkozó spanyol édesanyák közössége: 1987-ben megkapták a madridi bíboros érsek hivatalos jóváhagyását. Hazánkba a jezsuita Róna Gábor hozta el hírét, és a kalocsai édesanyák kérésére 1992. augusztus 27-én alakult meg az első csoport.
[48] A mozgalom célja az életszentség elérése és a Jézussal való benső egyesülés. Eszközei többek között: szentségek rendszeres vétele, szentmise, szentségimádás, állapotbeli kötelességek teljesítése, imádság, böjt, önmegtagadás, áldozathozatal, a vágyak kordában tartása, a nyelv megfékezése, elcsendesülés, virrasztás a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadításáért és a Szeretetláng kegyelmi kiáradásáért, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása, életfelajánlás. Eszközei többek között: rendszeres rózsafüzér-imádság (a Szeretetláng egyetemes könyörgésével bővítve), jó példa, apostolkodás.
[49] Ezt a lelki mozgalmat a kanadai Pierre Geandron katolikus pap Montrealban indította el. Célja, hogy a buzgó emberek ajkáról állandó imádság és engesztelő jóvátétel szálljon fel Istenhez, és Jézus Szívét minél többen tiszteljék és szeressék. Jézus Szentséges Szívének Családja néven 1978-ban VI. Pál pápától hivatalosan is megkapta az imádság feladatát „Isten népének lelki javára”. 14 imádkozó ember alkot egy lelki családot, melyet az úgynevezett apostol vezet. A világszerte elterjedt mozgalomnak hazánkban jelenleg mintegy 30 000 tagja van.
[50] A lelki örökbefogadásban a hívő arra kötelezi magát, hogy kilenc hónapon át mindennap imádkozik egy veszélyben lévő magzatért.
[51] 1931-ben Fausztina nővér elmondta: Jézus azt kívánta tőle, hogy készítsen róla festményt ezzel a felirattal: „Jézusom, bízom benned!” Az elkészült kép a feltámadt Krisztust ábrázolja, aki kezén és lábán hordozza a keresztre feszítés nyomait. A nővér azt szerette volna, hogy a húsvét utáni első vasárnap az Irgalmasság ünnepe legyen. 2000. április 30-án, Fausztina szentté avatásával egy időben II. János Pál pápa úgy rendelkezett, hogy ez a vasárnap az egész Egyházban az Isteni Irgalmasság Vasárnapja nevet viselje.
[52] Más néven oltáregyesület. Meuss Anna által 1849-ben alapított egyesület az Eucharisztia imádására és a szegény templomok oltárainak ellátására.
[53] Tagjai naponta imádkoznak szent papokért és papi, szerzetesi hivatásokért.
[54] A szigorúbb kritikusok szerint túl steril.
[55] Dániel Ferenc, Lelkiségek, mozgalmak a főegyházmegyében, Bp., Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, 1997.
[56] Kamarás István, Bensőséges bázisok. Katolikus kisközösségek Magyarországon, Bp., Országos Közoktatási Intézet, 1994.
[57] Célja a keresztény hit elmélyítése és megújítása, a társadalmi és egyházi felelősség ébresztése, az egyes ember – és ezzel együtt a társadalom – lelki, mentális értelemben vett támogatása, az Egyház megújulásának fellendítése. Eszköze a személyes hittapasztalatok kicserélése és kis közösségek kialakítása, mellyel a kallódókat, a keresőket is megpróbálja felkarolni. Keresztény szellemben igyekszik átalakítani a munkahelyi légkört, tartalmasabbá tenni a családi életet, ami nem tanítással, meggyőzéssel, hanem személyes példával, az önfeláldozó élet mintáját adva és barátságok kialakításával érhető el.
[58] A pünkösdi mozgalom katolikus változata, melyben hangsúlyosabb figyelemmel fordulnak a Szentlélek és adományai (karizmái) felé. Csoportjait a lélekkeresztség alaptapasztalata köti össze. A karizmatikus közösségek, imacsoportok egymástól függetlenül, földrajzilag gyakran távol, saját arculatuknak, hivatásuknak, adottságaiknak megfelelően működnek.
[59] A Szeretetláng Magyarországról kiindult világméretű lelkiségi mozgalom, mely az eucharisztikus lelkiséget szeretné felkínálni egy sajátos Szűz Mária-tiszteleten keresztül. Célja, hogy előmozdítsa a családokban az együttimádkozást mint a személyes és közösségi megszentelődés módját és eszközét, hogy a családok így „szentéllyé” váljanak. A tagság lelki gyakorlatokon a zarándoklaton vesz részt.
[60] Legtöbb helyen a ferencesek (2%) és verbiták (1%).
[61] A mozgalom lényege a felismerés: „ahogy Mária adta a világnak Jézust, úgy kell nekünk is mindennap megmutatnunk Őt az embereknek.” A heti ülést a tagok által választott elnök vezeti, Szentlélek-hívással és öt tized Rózsafüzér elimádkozásával kezdődik. Ezt követi a Kézikönyvből való felolvasás. Utána megosztják egymással az előző hét apostolkodásának örömeit, majd megbeszélik a következő heti feladatokat. Eközben a lelki vezető – aki lehet papi, szerzetesi vagy lelki életében előrehaladott személy – 5–10 perces rövid beszédet mond.
[62] Az Antióchia-programot az 1960-as években fejlesztették ki az Egyesült Államokban egyetemi és kollégiumi programként, 1973-ban alakították át a középiskolai korosztály számára, és plébániai alapokra helyezték. A közösséghez a fiatalok társaik meghívására, rendszerint az úgynevezett. Antióchia-hétvégén keresztül csatlakoznak. A hétvégi programot rendszeres heti találkozók követik, amelyek lehetőséget kínálnak arra, hogy a fiatalok meghallgassák egymást, megbeszéljék és jobban megértsék, mit jelent ma katolikusnak lenni.
[63] Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége.
[64] A betegeket szolgáló kamilliánus rend világi tagozata.
[65] A Neokatekumenális út evangelizációs pasztoráció mindazok számára, akiket nem kereszteltek meg, akik eltávolodtak az Egyháztól, akik nincsenek kellően evangelizálva, akik mélyíteni akarják a hitüket, akik a katolikus Egyházzal nem teljes egységben lévő keresztény felekezetekből jönnek. Fontosnak tartják a megkereszteltek újraevangelizációját, a keresztény hitre nevelést és annak közösségben megélését. Tanításuk három alapgondolata az Isten szava, a liturgia és a közösség.
[66] Például csak az egyházközségek 4 százalékában van gitáros együttes.
[67] De már, persze, valamivel nagyobb arányúak.
[68] Gödöllő, Kiskunhalas, Csongrád, Dunakeszi, Encs, Százhalombatta, Jánoshalma, Nagykanizsa, Sajószentpéter, Mélykút, Zsámbék.
[69] Miskolc (2), Debrecen, Szekszárd, Sopron, Esztergom, Salgótarján.
[70] Mind a négy a pannonhalmi bencés egyházmegyéből.
[71] Rajtuk kívül két szegedi, egy-egy debreceni, pécsi, váci, nagymarosi, veresegyházi, kistarcsai és békési, két-két szegedi és debreceni, egy-egy váci, nagymarosi, veresegyházi, kistarcsai és békési.
[72] Valamennyien élők.
[73] Felerészben élők.
[74] Felerészben élők.
[75] Bagdy Emőke, Bencze Lóránt, Botos Katalin, Pavel Florenszkij, Freund Tamás, Heidl György, Max Planck, Philip Zimbardo.
[76] Köztük háromszor Balczó András és kétszer Csókay András.
[77] Bencsik András és Orbán Viktor.