(A teljes cikk az Egyházfórum 2022/3. számában olvasható.)
A kereszténység mint világvallás évezredes történelme során számos országban szerzett magának híveket misszionáriusai kitartó tevékenységének köszönhetően. Ezek az emberek saját életükre alkalmazva is aktuális parancsnak vették, amit a Bibliában Jézus mondott tanítványainak. Így valóban elmentek mindenfelé, szerte a világban, és hirdették az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan, kedvező, de sokkal többször embertelen körülmények között is. Tették ezt akkor, amikor még hónapokba telt eljutni egy-egy távoli ország kereszténységet nem ismerő népéhez. Amikor a modern kori orvoslás gyerekcipőben sem járt. Amikor még saját biztonságuk is veszélyben forgott. Hiszen semmi nem garantálhatta, hogy az emberek, akikhez mennek, kedvesen fogadják majd őket.
Azonban a kereszténység üzenetének hirdetése nemcsak földrajzi, egészségügyi vagy a személyes biztonságot érintő kihívásokkal jár. A missziós tevékenység során eltérő kultúrák közötti kapcsolatfelvételre kerül sor, melyben elkerülhetetlen a kölcsönhatás. Ez magával hozza a különböző kultúrák közötti határok tisztázását is, amelyben az adott kultúrák jellege lesz mindig irányadó. Tehát a keresztény kultúra kerül szembe azzal az adott célkultúrával, melynek népét a misszionárius a keresztény hitre térésre szeretné ösztönözni. A megtérés azonban együtt jár az addigi életmód megváltoztatásával is, ami eredményezheti olyan szokások gyakorlásának elhagyását vagy szertartásokon való részvétel beszüntetését, amelyek a kultúra részeként addig a mindennapi életben természetesek voltak.
A keresztény vallás – saját tanainak egysége védelmében – erősen exkluzív, kompromisszumokat nélkülöző álláspontot képvisel. Tehát nagyon fontos, hogy az eredeti jelentéstartalom ne csorbuljon, és a keresztény vallás ne válhasson egy nem keresztény kultúra vallási elemeivel vegyült keverékké. Ezért amely szokások, szertartások vagy hagyományok nem egyeztethetők össze az alapvető keresztény értékekkel, azokat a megtérőknek hátra kell hagyniuk, hogy megtérésüket követően elsősorban Krisztussal éljenek közösségben egy új életet, keresztényként.
Mi történik azonban akkor, ha vannak olyan körülmények, amelyek nemcsak megnehezítik, hanem teljesen ellehetetlenítik a keresztény hit terjedését egy országban? Ha azért, mert valaki keresztény, társadalmi kirekesztés, elítélés, kínzás és halál jár? Fennmaradhat-e a hit egy olyan környezetben, ahol mindenki feszült figyelemmel kíséri kiirtása sikerét? Hogyan tud az ember keresztény lenni ilyen kegyetlen feltételek mellett?
Jelen tanulmány ezen kérdésekre próbál választ adni a japán rejtőzködő keresztények kjókesi nevű temetkezési szertartásának bemutatásán keresztül, amely egyedülálló módon úgy hajt végre egy tökéletes buddhista temetési szertartást, hogy közben minden ízében megmarad katolikus kereszténynek.
Pataki-Tóth Angelika