Három évforduló is kínálkozott, hogy középpontba állítsuk. A Súlypontba a bő egy éve tartó tanármegmozdulásokkal és az immár ugyancsak több mint egy éve dúló ukrajnai háborúval kapcsolatos reflexiókat helyeztük. Csepregi András az egyházi fenntartású intézmények példáján keresztül mutat rá a tanári érdekérvényesítés érzékeny pontjaira, mindenekelőtt: a „látszani és rejtőzködni” megoldhatatlan dilemmájára. Filozófiai-teológiai dimenzióban, két legendás személyiség működésével illusztrálja, milyen hatásos lehet az a küzdelem, amely az aktív erőszakmentes ellenállás eszközével igyekszik felszámolni az igazságtalan viszonyokat. Idézzük Walter Wink amerikai teológust, aki Mahátma Gandhinak és Martin Luther Kingnek a Hegyi beszéd köré épített reflexióját széles körű bibliaértelmezéssel, abból kinövő krisztológiai és szoteriológiai (a megváltás folyamatát értelmező) gondolatmenettel bővítve eljutott a társadalometikai kérdésekig. Tóth László Raoul Wallenberg-díjas tanár tárgyilagosan, higgadtan elemzi az oktatásügy helyzetét. Rávilágít a problémákra, sürgeti a mielőbbi változtatást, jelezvén: egy új szisztéma kidolgozása, majd bevezetése éveket igényel, s az országnak nincs vesztegetni való ideje. Hegyi Gyula a nyugati és a keleti kereszténység közötti feszültségről ír. Az utóbbi éppúgy Róma és a (szerintük 1453-ban megszűnt) Római Birodalom utódjának tekinti magát, mint az előbbi. Ám míg a nyugati kereszténység a földrajzi felfedezésekkel világhódító erővé vált, a keleti Európa kevésbé fejlett keleti részére és a Közel-Keletre korlátozódott, s egyszerre kellett védekeznie az iszlám és a nyugati hegemónia ellen. Sértett attitűdje napjainkig kihat a térség politikai és spirituális helyzetére.
A Teológia rovatban Török Csaba Ferenc pápaságának 10. évfordulóját üdvözli. Így fogalmaz: „Sokféleképpen gondolunk az egyházra. Teológiai fogalmakat alkalmazunk, amelyek megannyi kérdést vetnek fel. Ferenc pápa tanítóhivatala gyakran él egy olyan kifejezéssel, amely általában kívül esik érdeklődésünk horizontján: az »álom« fogalmáról van szó. Elemzésével igyekszünk felmutatni, miért kivételesen fontos az egyház helyes(ebb) megértéséhez, küldetésének beazonosításához.”
Phạm Đình Ngọc József, szolgálatát Magyarországon teljesítő vietnámi jezsuita hiteles és informatív áttekintést ad hazája katolikus egyházának küzdelmes történetéről, különös tekintettel a kommunista korszakra és a jövő kilátásaira. Az Egyház és Társadalom másik szerzője, Csizmadia Zoltán a cölibátust elhagyó, majd családot alapító papok vívódásának lelki-spirituális hátterét tárja fel a meghívásélménytől kezdve a klerikális identitásválságon át a közösség felelősségéig egy 2022-ben megjelent dokumentumfilm, A döntés példáján. Ismertet egy problémát – annak feloldása nélkül.
Hálásak vagyunk Medgyesi György kedves olvasónknak, aki megfontolandó észrevételeket fűzött és fontos további olvasmányokat ajánlott Gabriel Andreescu előző számunkban közölt elemzéséhez, támogatva minket törekvésünkben, hogy folyóiratunk – nevéhez híven – a különböző nézetek Fóruma legyen.
Nekrológunkban Scharle Pétertől Keresztes K. Sándor szavaival búcsúzunk.
Pongrácz Mária