Megjelent az Egyházfórum 2016/4. számában
2016. évi negyedik számunk Súlypontját – a harmadikhoz hasonlóan – „A jelek ideje” című jubileumi konferenciánk előadásainak szövege képezi. Hans-H. Hücking a II. Vatikánum és a felszabadításteológia eszméjét megalkotó medellíni konferencia között hidat képező, ún. Katakomba-paktum jelentőségét és hatásait elemzi, „a szegények szegény egyháza” fogalmának tükrében. A birituális pap, Klaus Metsch pályafutása, hányattatásainak sora szívszorító, hamisítatlan kelet-európai történet. Katja Strobel egy nálunk eleddig vajmi kevés nyilvánosságot kapott irányzat, a feminista felszabadításteológia gyakorlatát mutatja be. Török Csaba a különféle egyházvezetési modellekről nyújt logikus és elegáns összegzést. Fórum rovatunkban Végh Endre Scharle Péternek – előző számunkban közölt előadása tartalmát is felidézve – egy korábbi, a „keresztény jelenlét a politikai játszmákban” kérdéskörével foglalkozó tanulmányával kapcsolatban fejti ki nézeteit a keresztény értelmiség felelősségéről. Szabó Ferenc SJ a Teológia rovatban izgalmas helyzetértékelést ad Ferenc pápa tevékenységéről, különös hangsúlyt helyezve a reformtörekvéseit ellenzők nézeteinek ismertetésére. A Visszapillantóban a mögöttünk hagyott esztendőre mint Rákóczi-emlékévre tekinthetünk. Korbuly Dezső a nagyságos fejedelem vallásosságáról rajzol elénk finom lelki portrét.
Új rovattal gazdagodik az Egyházfórum. Riesz Mária pszichológusnak, a Pünkösdi Teológiai Főiskola pasztorálpszichológiai képzése vezetőjének szavait idézem:
Szeretettel köszöntök minden Olvasót azon alkalomból, hogy elindul Pasztorálpszichológia rovatunk. Az érdeklődő továbbra is megtalálhatja ezeken a lapokon majd az eddig megszokott, gyakorlati fókuszú cikkeket különböző műhelymunkákról, kibővül azonban az olvasnivalók tárháza elméleti jellegű publikációkkal, amelyek a különféle pasztorálpszichológiai témákat és a pasztorálpszichológiai alapú lelkigondozás kérdéseit is tárgyalják anélkül, hogy beszűkítenék a tartalmat a túlságosan specifikus elméleti alapokra. Mindazonáltal nem mondunk le a megjelenendő cikkekkel szemben támasztott tudományos igényről. Rovatunk színes és változatos olvasmányokat kínál majd: terveink szerint egyfajta pasztorálteológiai kaleidoszkópnak szánjuk. A görög kaleidoszkóp szó eredetileg azt jelenti: ’szép formát látni’, átvitt értelemben pedig: ’színesen kavargó változások gyors egymásutánját’. Ha beletekintünk a kaleidoszkóp csövébe, azt látjuk, hogy a benne lévő kis színes képek megsokszorozódnak, és a szemünk elé táruló kép mindig szemet gyönyörködtetőn változik. Reméljük, hogy az itt közreadott tartalmak az olvasók révén majdan színesen megsokszorozódhatnak, amikor egyéni szolgálati területükön – saját és az általuk segítettek igényei szerint alakítva – hasznosítják őket.
Jó böngészést, gazdagító olvasást kívánva, kérem minden kedves Olvasónkat, Barátunkat, segítse lapunk fennmaradását új előfizetéssel, illetve előfizetése 2017-re szóló megújításával!
PONGRÁCZ MÁRIA