Megjelent az Egyházfórum 2009/5-6. számában
SZÁMUNK ELÉ
Előző számunkban a közép-európai egyházak helyzetéről közöltünk áttekintést. A mostani duplaszámban ezt részben folytatjuk, de mindenekelőtt a magyarországi és környező országok magyar lakta területeinek egyházainak szentelünk figyelmet. Hegedűs Antal a Kalocsa-kecskeméti, a Szeged-Csanádi és a Szabadkai egyházmegyék zsinatainak a tükrében mutatja be a Délvidéken élő katolikusok vallási helyzetét. A három egyházmegye lakóinak ugyanis szinte azonos nemcsak a múltja, de a jelene is, sőt még az egyházmegyei zsinatot is közel egy időben tartották, amelyeken azonos témaköröket tárgyaltak. A szerző a hét szentség fölsorolásának sorrendjében ismerteti a helyi zsinatok állásfoglalását, majd foglalja össze azok hiányosságait is, amelyek lényege, hogy gyakran figyelmen kívül hagyják az „új idők” jeleit: „Mintha elfeledkeznének arról, hogy a 19. század után rengeteget változott a világ, benne az Egyház is”.
Idén ünnepelte ezer éves fennállását a gyulafehérvári (erdélyi) érsekség. Az erdélyi magyar katolikusoknak az elmúlt évszázadban a különböző román rendszerek és kormányok ellenséges intézkedéseivel kellett dacolniuk, hogy talpon maradhassanak. Küzdelmükben nem számíthattak Rómára sem, állítja Jakab Attila, mert „a Vatikán mindenkori geopolitikai stratégiája mindig is az aktuális politikai hatalom igényeihez igazodott, és a lelkipásztori szempontok lényegében soha nem játszottak szerepet a döntésekben“. A szerző úgy véli, hogy az igazán súlyos problémák az elmúlt években Jakubinyi György érsek vezetése alatt jelentkeztek. Mára a „gyulafehérvári egyházmegye az előrehaladott szétesettség állapotába jutott, ahol sajátságos hatalmi gócpontok és politikai, gazdasági érdekszövetségek alakultak ki“.
Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész a Lutheránus Világszövetség nyári budapesti konzultációjáról számol be, amelynek az egyház és állam kapcsolata volt a témája az átalakuló közép- és kelet-európai társadalmakban. Az elmúlt húsz évben lezajlott változások az evangélikus egyházaknak is komoly kihívást jelentettek. Ezeket a változásokat a résztvevők részben komoly kritikával illették, mindenekelőtt az új „zsarnokokat” – a fogyasztói társadalmat és a neoliberális globalizációt – , amelyek spirituális értékeket veszélyeztetik. Másrészt azonban ezekben a kihívásokban is felismerik, hogy „Isten továbbra is aktív marad Európa-szerte, nemcsak az egyházakban és az egyházak révén, de a szélesebb társadalomban is.”
A súlyponti rovatot utolsó cikkében emlékezünk meg az ezeréves pécsi egyházmegyéről, majd a fő ünnepen részt vevő pápai követ, Schönborn bécsi bíboros kérdésre – „Mi lett a keresztény Magyarországból?“ – keressük a választ egy a hazai egyházakat vizsgáló vallásszociológiai kutatás néhány kiragadott eredményének rövid bemutatásával. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a magyar társadalom döntő többsége közel sem vallás- és egyházellenes, sőt az egyházaknak fontos társadalmi szerepet szán, mindenekelőtt egyfajta lelki és erkölcsi iránymutatást vár el tőlük. Ha egyáltalán beszélhetünk az egyházak válságáról, akkor ennek egyaránt oka a szekularizáció és az egyházak hitelvesztése, mindenekelőtt a papok körüli botrányok. Feltűnő jelenség az egyháziasan vallásos emberek klerikalizmusa és jobboldali pártszimpátiája.
Újabb terjedelmes, és minden valószínűség szerint jelentős tanulmánysorozat közlésére vállalkozik az Egyházfórum, amelynek első részét ebben a számunkban olvashatják Olvasóink. Korábban közöltük Szakolczai György cikksorozatát a magyar keresztény politika nagy vitájáról, amelynek fő ellenlábasai Barankovics István és Mindszenty József bíboros voltak. A sorozat azonban adós maradt a Demokrata Néppárt történetének számos fontos további elemének ismertetésével. Szabó Róbert és Szakolczai György ezért egy új sorozatban emléket kívánnak állítani „minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportjának”, amelynek minden tagja „nagy vállalkozásba kezdett, nagy veszélyt vállalt, minden kötelezettségének eleget tett, kivétel nélkül tiszteletreméltó módon viselkedett, üldöztetést, nagyrészük szörnyű üldöztetést szenvedett el”.
„A végtelen fogyasztás kora elérte a határait”, olvashatjuk az Egyházak Világtanácsa nyilatkozatában a környezeti igazságosságról és az ökológiai adósságról. Ez utóbbi fogalom – az ökológiai adósság – „az ökoszisztémáknak, helyeknek és népeknek a termelési és fogyasztási minták által okozott kárra, valamint az ökológiai rendszerek más országok, közösségek és emberek igazságos jogainak csorbításával való kizsákmányolására utal”, egyben kifejezi „mély erkölcsi elkötelezettségünket arra, hogy megvalósítsuk a környezeti igazságosságot azokkal az emberekkel szemben, akik a leginkább érintettek a környezet és a Föld rombolása által”.
Olvasóink közül bizonyára többen látták a „Hitvallók és ügynökök” című filmet. A szocializmusban a legtöbb világi hívő és pap azonban nem volt sem hitvalló, sem ügynök, hanem „szürke egérként” lavírozott. Vigh Szabolcs személyes visszaemlékezései mégis drámai módon jelenítik meg egy ilyen „szürke egér” életútját a kommunista Magyarországon.
Fórum rovatunkban Deák Dániel – az Egyházfórum szerkesztőbizottságának új tagja – szövi tovább az idei 3. számunkban a gazdasági világválság kapcsán elindított gondolatokat. A jelenlegi válságból semmiképpen nem vonható le apokaliptikus következtetés, miszerint „egy ördögi játék következtében legördül egy fekete függönyt, amit követően már nincs esély másra, mint az egyébként elkerülhetetlen frusztráció enyhítésére”. A humán szempontok érvényesítése azonban nem a kapitalizmus, hanem hús-vér emberek, a politikusok és az üzletemberek, nem utolsó sorban pedig a keresztények feladata.
WILDMANN JÁNOS