Megjelent az Egyházfórum 2005/4. számában

 

Mielőtt a hitoktatás főbb szempontjait érintenénk, előrebocsátjuk, hogy azokat ökumenikus jellegűeknek tekintjük, ami azt jelenti, hogy katolikus, protestáns, ortodox és unitárius, nagyobb-, és kisebb létszámú, magukat keresztény egyházaknak, közösségeknek vallókra egyaránt érvényes, akár régi, akár új szerveződésekről van szó.

– Nem lehet a zsidóságot olyan másik vallásként kezelni, amelyre semmilyen különösebb figyelmet nem kell fordítanunk. Nem lehet úgy beszélni, mintha a keresztényeknek többé már nem lenne közük a zsidósághoz, főképpen annak mai formájához.

– Nem lehet a zsidóságra pusztán csak úgy tekinteni, mint egy olyan vallásra, amely történeti szempontból egyszerűen megelőzi a kereszténységet. Nem mondhatjuk, hogy ebből a szempontból ugyan jelentős lehet, de Jézus Krisztusnak, a Messiásnak az eljövetele után nincs már többé indok a létezésére. Ezen nézet olyan lekicsinylő magatartásban nyilvánulhat meg, mely a zsidóságot primitív, letűnt vallásnak tekinti.

– Vannak, akik a zsidóságról beszélve kiegyensúlyozatlanságról tesznek tanúságot. Bizonyos elemeket erőteljesen hangsúlyoznak, melyek a kereszténységre nézve is jelentősek. Ennek az a következménye, hogy a zsidóságot csak egy bizonyos perspektívából szemlélik és határozzák meg.

– Vannak, akik a zsidóságot és Izrael államát kritikátlan hozzáállásból közelítik meg, aminek egyoldalúság a következménye.

Ezeknek az irányvonalaknak a feldolgozása nehéz, mert a zsidóságnak, a zsidó népnek a története, a zsidó vallás és a zsidó hagyomány egyetlen egészet alkotnak. Ezen irányvonalakat nem lehet egymástól elszigetelten tárgyalni és egymás ellen kijátszani sem.

A következőkben kérdés-felelet formájában vesszük sorra a szempontokat, amelyeket meggyőződésünk szerint a keresztény hitoktatásnak figyelembe kell vennie ahhoz, hogy a zsidóságot hitelesen jelenítse meg.

 

A zsidóság: egy másik hagyomány

A hitoktatás folyamán igen sok fontos téma kapcsán kerül szóba a zsidóság. Ilyen alkalmakkor engedjük szóhoz jutni magát a zsidóságot helyes, pontos idézésük által; hagyjuk pl. a zsidó irodalmat önmagáért beszélni. Tehát a másikat a saját fogalmaival, szakkifejezéseivel kell ismertetnünk. Sokszor érezhető a hitoktatásban és a keresztény egyházak igehirdetésében, hogy a zsidó hagyomány, mely magába foglalja a történelmet, a kultúrát, a vallást, ezek árnyalatait, konkrét ismeretek hiánya miatt nem kaphat valóságos teret.

a) A Tánách, az Ószövetség-Ótestamentum

– Mit ért a zsidó hagyomány a Tánáchon, amelyet az egyházak Ószövetségnek vagy Ótestamentumnak neveznek?

– Törekednünk kell arra, hogy a katekézisben a Tánáchot sajátos és önálló mivoltában kezeljük. A zsidó hagyomány nem ismer Ószövetséget, Ótestamentumot. Az Ószövetség elnevezés az Újszövetséghez kapcsolódik. Az egyházban egyik nem létezhet a másik nélkül, de a zsidó hagyományon belül a Tánáchnak (Tóra, Próféták, Szent Iratok) sajátos, önálló szerepe van.

b) A Tóra, a Törvény

– Hogyan értelmezi a zsidó hagyomány a Tórát, a Törvényt?

– Hangsúlyoznunk kell, hogy a Tóra sokkal több mindent foglal magába, mint az a szó, hogy „Törvény”. Tórán nemcsak azt az Isten által kijelentett tanítást kell érteni, amiben a különböző parancsok megkapják az értelmüket és a jelentésüket. Ez olyan értelemben is tanítás, hogy jelenti magával a Tánáchhal való foglalkozást, és az előírások megtételét a mindennapi életben oly módon, hogy azokat az ember alkalmazza arra a szituációra, amelyben benne van. A Tóra „útmutató az életre”.

c) Szombat

– Mi a szombat jelentése a zsidók számára?

– A szombattal kapcsolatban úgy kell beszélnünk a tilalmakról és a parancsokról, hogy a szombatról mégis kiegyensúlyozott kép szülessen. A zsidó közösség számára a szombat a nyugalom, az elmélkedés, a tanulás, a családi élet napja.

d) Zsidó csoportok és irányzatok az Újszövetség létrejöttének idején

– Hogyan ítélik meg a zsidó hagyományban a zsidóságon belüli különböző irányzatokat, így a farizeusokat, szadduceusokat, zelótákat, esszénusokat, heródiánusokat?

– A különböző zsidó csoportok megbeszélésekor őrizkednünk kell a negatív, az egyházi hagyomány által meghatározott állandó sablonoktól. A zsidó források elhanyagolásának eredményeként alakult ki, pl. a farizeusokról és a szadduceusokról olyan kép, amely nem felel meg az akkori valóságnak.

 

A messiás és a messianizmus

A keresztények különböző képeket alakítanak ki a zsidóságról. Ha a saját identitásukat akarják meghatározni, akkor gyakran ezekkel a képekkel fejezik ki szembenállásukat, és a zsidóságra negatív szerepet osztanak ki. Nem ily módon kell megkísérelni, hogy bebizonyítsuk saját meggyőződésünk jogosságát!

a) Az Ó- és az Újszövetség kapcsolata

– Milyen helyet kap az Ószövetség az Újszövetséghez való viszonyban?

– El kell kerülnünk a katekézisben azt, hogy oly módon szembeállítsuk a Tánáchot – az Ószövetséget – és az ehhez kapcsolódó hagyományt az Újszövetséggel, hogy a zsidóságot a félelem, a kemény törvénykezés, a rideg számítás és a törvényeskedés vallásaként lássuk, szemben a kereszténységgel, amely a szeretet, a kegyelem és igazság vallása.

b) A törvény és a kegyelem, a törvény és az evangélium, a cselekedet és a kegyelem fogalompárok

– Hogyan értjük ezeket a fogalmakat egymáshoz való viszonyukban?

– El kell kerülni, hogy ezeket a fogalmakat úgy állítsuk szembe egymással, hogy a törvény és cselekedet mindig a zsidóságra, az evangélium és kegyelem mindig a kereszténységre legyenek érvényesek.

c) Jézusnak, mint Messiásnak az elfogadása

Ne tanítsuk a hitoktatás során azt, hogy a zsidóság elvetett lenne Isten részéről, a zsidóságnak adott ígéret és a szövetség megszűnt volna azért, mert Jézust nem fogadják el Messiásnak.

 

A zsidóság ábrázolása

Jogtalanul gondolta az egyház, hogy a zsidóságot csak az Ószövetség és az Újszövetség alapján ismerheti és határozhatja meg. Ezen alapállás alakította ki az egyházak szemléletét azzal kapcsolatban, hogy mi a zsidóság és milyennek illik lennie. A hitoktatásban nem lehet csak az Ó- és az Újszövetség alapján megrajzolni a zsidóság képét.

a) Az Ószövetség és a zsidó hagyomány

– Hogyan foglalkozzunk a Tánách és a zsidó hagyomány kapcsolatával?

– El kell kerülnünk, hogy a hitoktatásban kizárólag az Ó- és az Újszövetség alapján foglalkozzunk a zsidósággal. A Biblia utáni irodalomnak és hagyománynak, elsősorban a Talmudnak az ismerete nélkül nem kaphatunk helyes képet a zsidóságról.

b) Jézus és a zsidó hagyomány kapcsolata

– Hogyan értelmezzük Jézusnak a különböző zsidó csoportokkal folytatott vitáit és a vitabeszédeket a zsidó hagyománnyal való kapcsolatában?

– Törekednünk kell arra, hogy a „Jézus és a zsidók” közti vitákat úgy lássuk, mint tipikus módját a Tánáchhal való foglalkozásnak. Jézus nem szemben állt a zsidósággal, hanem mint zsidó, maga is részt vett a különböző zsidó csoportokon belüli aktuális vitákban.

c) Az Újszövetség és a zsidó hagyomány kapcsolata

– Milyen képet körvonalazzunk a zsidóságról történetileg és teológiailag az Újszövetség keretein belül?

– El kell kerülnünk, hogy az Újszövetséget történetileg egyetlen forrásként használjuk abból a célból, hogy teológiai következtetéseket vonjunk le belőle a zsidóságról. Mindenképpen be kell mutatni a korabeli irodalmat, a Holt-tengeri tekercseket és Josephus Flaviust.

 

Jézus és a zsidóság

A hitoktatásban Jézus személyét sokszor elkülönítve vagy környezetével élesen szembeállítva ábrázolják. Ez a fekete-fehér kép azonban gyakran a kor zsidóságának eltorzított ábrázolásához vezet. A hitoktatásban rá kell mutatni arra, hogy Jézus része volt kora zsidóságának.

a) Jézus zsidósága

– Hogyan kerül szóba Jézus zsidó volta, amikor az Ő egész életéről beszélünk?

– A hitoktatásban hangsúlyozni kell, hogy Jézus zsidó volt. Tehát életét, tanítását, működését az akkori zsidó életnek, gyakorlatnak, a háláchának a keretein belül kell értelmeznünk és nem ezzel szembeállítva.

b) Jézus és a zsidó hagyomány kapcsolata

– Hogyan jellemezzük Jézus fellépését kora zsidóságának fényében?

– El kell kerülnünk, hogy Jézust úgy ábrázoljuk, mint kora zsidóságának ellenfelét, illetve elvetőjét.

c) Jézus és a zsidó csoportok viszonya

– Hogyan látjuk Jézus találkozását honfitársaival az akkori zsidó hagyomány vitáin belül?

– Ha elemezzük Jézus és a zsidó csoportok, pl. a farizeusok közti vitákat, akkor ne csak a feszültségekre mutassunk rá, hanem figyeljünk ugyanakkor a kölcsönös találkozási pontokra is.

 

A hitoktatás és a zsidóellenes hagyomány

Jézus perével, illetve a kereszténységnek a zsidóságból való keletkezésével kapcsolatban veszélyes úton jár az az egyházi tanítás, amely csatlakozik a hagyomány zsidóellenes sablonjaihoz. Vigyázni kell, nehogy az antiszemitizmusnak szolgáltassunk táptalajt.

a) Jézus keresztre-feszítési pere

– Hogyan foglalkozzunk ezzel a perrel? Kit mutatunk be Jézus legfőbb ellenfelének, és ezt milyen módon tesszük? Kik vettek részt a keresztre feszítés végrehajtásában, és ezt milyen módon ismertetjük? Halálának okaként mit fogalmazunk meg?

– A hitoktatásban hangsúlyozni kell, hogy Jézus szenvedésének bűne nem róható fel a zsidó népnek. Sem az akkori zsidóknak, sem a későbbi korok zsidóságának.

b) A kereszténység keletkezése

– Történetileg és teológiailag hogyan foglalkozzunk az egyház és a zsinagóga közti konfliktussal?

– Törekedni kell arra, hogy a kereszténység keletkezésével úgy foglalkozzunk, mint fokozatos fejlődéssel. Nem került sor a zsidóságtól való hirtelen elszakadásra oly módon, hogy ennek oka a názáreti Jézus vagy Pál igehirdetése lett volna. Az egyház és a zsinagóga kapcsolatával az olyan azonos elemeket bemutatva kell foglalkozni, mint pl. az imádság, különösképpen a mindennapi életvezetés vagy a világ iránt érzett felelősség. A különbségek és azonosságok éppen így válnak világossá.

 

A zsidó nép története

A zsidósággal kapcsolatban gyakran éles cezúrát kap a 70. év, Jeruzsálem pusztulása. A zsidó nép történetét azonban saját történeti kontinuitásában kell bemutatni.

a) Jeruzsálem pusztulása

– Hogyan magyarázzuk Jeruzsálem pusztulását, a Második Szentély tragédiáját?

– El kell kerülni, hogy a hitoktatásban úgy ismertessük Jeruzsálem pusztulását, a Második Szentély tragédiáját, mintha az büntetés lenne Jézus Krisztus el nem fogadásáért, és az eseményeket úgy látassuk, mintha az a zsidó nép elvetésének, az Izraelnek adott ígéretek megszűnésének lenne a jele.

b) A galut, a diszpóra, a zsidó nép szétszórattatása

– Hogyan foglalkozzunk történetileg és teológiailag a diaszpórával?

– El kell kerülnünk a diaszpórával való foglalkozás során, hogy úgy tekintsük, mint ami éppen a 70. évben kezdődött, és a diaszpóra létét összekapcsoljuk a „vándorló zsidó” legendájával.

c) A középkortól napjainkig tartó történelem

– Milyen figyelmet szenteljünk a zsidó nép történetének a középkortól a modern időkig tartó szakaszban?

– A hitoktatásban figyeljünk arra, hogy a zsidók mit szenvedtek az egyháztól, de ugyanakkor arra is, hogy a zsidó hagyomány milyen hatással volt a keresztény gondolkodásra. Kerülni kell, hogy az egyháztörténet során kizárólag krízishelyzetek, pl. üldözések, keresztes hadjáratok alkalmával foglalkozzunk a zsidósággal.

d) A Holokauszt

– Hogyan foglalkozzunk a vészkorszak borzalmaival, értelmezésével, a zsidóságot a II. világháborúban ért katasztrófájával?

– Az Auschwitzhoz tartózó témakörben részletesen kell szólni mind a zsidókról, mind a keresztényekről. Beszélni kell pl. a Soához vezető történelmi útról vagy az embermentők példájáról is.

e) A cionizmus és Izrael állama

– Hol és hogyan fordítunk figyelmet teológiai és történeti tekintetben egyaránt a cionista mozgalomra, illetve Izrael államának jelentőségére?

– A cionizmusról és Izrael államáról szólva a teológiai magyarázatban két csapdát kell elkerülni: egyrészt a fundamentalista-eszkatológikus, másrészt pedig a prófétai modellt. A fundamentalista-eszkatológikus modell szerint Izrael államának léte a közeledő világvégének a kezdete. A prófétai modell szerint Izrael államát a világ többi államától eltérően a prófétai elképzelések alapján kell megítélni.

 

A zsidó nép és a zsidó vallás

A hitoktatásban legtöbbször úgy foglalkozunk a zsidósággal, mint egy „megkövesedett és elmaradott” vallással. A zsidóságra azonban úgy kell tekinteni, mint a bibliai hagyomány sajátos, élő folytatására. Ebben az összefüggésben kell figyelmet fordítanunk korunk zsidóságára is.

a) A zsidóság és a kereszténység kapcsolata

– Hogyan ismertetjük a zsidóság és a kereszténység kapcsolatát?

– El kell kerülni, hogy a „késői zsidóság” kifejezést a Jeruzsálem 70-ben történt lerombolása előtti zsidóság megjelöléséül használjuk. A kereszténységre nem úgy kell tekinteni, mint a zsidóság pótlására. El kell kerülni, hogy a hitoktatásban a zsidó-keresztény hagyomány kifejezést úgy használjuk, hogy ezzel kizárólag az ószövetségi prófétai hagyomány kereszténység általi folytatására célozzunk. Törekednünk kell arra, hogy a hitoktatásban úgy foglalkozzunk a zsidósággal és a kereszténységgel, mint a Tánách-hagyomány és a két szövetség között kialakult hagyományok két önálló folytatásával. A zsidósággal kapcsolatban figyelni kell a Tánách-hagyomány talmudi és későbbi folytatására is.

b) A zsidó vallás és a zsidó nép kapcsolata

– Úgy foglalkozunk a zsidó vallással, mint egy ma is élő vallással? A zsidósággal kapcsolatban milyen szempontok jönnek még elő?

– Törekedni kell arra, hogy a hitoktatásban olyan témák kapcsán foglalkozzunk a zsidósággal, amelyek magában a zsidóságban is nagy jelentőségűek. Ilyen témák pl. a háláchá, a gyakorlati életszabályok, a szombat és az ünnepek, vagy Izrael állama.

 

Hitoktatási szempontok a keresztény húsvéti időre

Sajnálatos tény, hogy a keresztény egyháztörténelemben sokszor éppen Húsvét időszakában került sor véres zsidópogromokra. Igen sok, gyakran észre sem vett előítélet található még pl. az újszövetségi helyeknek a félreértelmezésében.

a) Jézus Krisztus szenvedéstörténete

Jézust lehetetlen úgy bemutatni, mintha nem is lett volna zsidó. Nem lehet úgy beállítani Jézus vitáit, mintha ezek keresztények és zsidók közti összeütközések lettek volna. A rómaiaknak, Poncius Pilátusnak és a katonáknak nem lehet a szerepét lefokozni és a zsidók hibáit démonizálni. Nem lehet úgy beszélni az kereszténységről, mintha csak ez lenne Isten Izraelnek tett ígéreteinek egyetlen, kizárólagos örököse. A húsvéti eseményeket eszkatológikus teológiai távlatban kell ábrázolni.

b) A kifejezésmódban rejlő veszélyek

Nem lehet általánosítani a következő kifejezések használatakor: „a zsidók”, „a farizeusok”, „az írástudók”. Nem lehet az akkori történelmi helyzetet leegyszerűsítve a maival azonosítani. Figyelni kell az újszövetségi író szándékára. Tudni kell azt, hogy bizonyos szavaknak magyarázat nélküli idézése szándékukkal ellentétes hatást válthat ki a mai hallgatóságból. Nem szabad bizonyos kifejezéseket, pl. „ószövetségi”, „talmudi”, „zsidó” lebecsülő módon használni.

c) Nehézségek a liturgiákban

A Jézus iránti tisztelet és az érte való gyász érzéseihez régen sokszor kapcsolódtak zsidóellenes érzések is. Ezért mind a katolikus, mind a protestáns egyházak törekedtek és törekszenek arra, hogy a liturgikus szövegek ne tartalmazzanak zsidóellenes megnyilatkozásokat.

d) Jézus személye

Az Újszövetség tanúsága szerint a Jézus messiás voltába vetett hit vízválasztó a zsidók és a keresztények között. Jézus személye azonban mégis összeköt. Számára meghatározó a zsidó hagyomány eszkatológikus várakozása és prófétikus szemléletmódja. Hite és életvitele (Mt 7,12; Lk 10,27) a Tórában (3Mózes 19,18; 5Mózes 5,6) gyökerezik. Halálának üdvtörténeti jelentősége fölfoghatatlan a zsidó háttér nélkül.

e) A bűnösség kérdése

A Jézus halálában való bűnrészesség kérdése történelmi és teológiai szempontból egyaránt problémákat vet föl. Az evangéliumok nem életrajzi vagy bírósági aktagyűjtemények, hanem olyan prédikációkat tartalmaznak, melyek Jézus szenvedését és halálát Isten akaratának erőterében szemlélik. Az események történelmi lefolyása sok szempontból kérdéses marad. Jézust végül is politikai gyanúsítottként végezték ki Jeruzsálemben a rómaiak. A zsidó vallási vezetés kérésére a piszkos munkát az adott helyi hatóság, a rómaiak végezték el, mint pl. később, a középkorban az egyházi inkvizíció bevett napi gyakorlatában, amikor az egyházi testület ítéletét a hatóságok hajtották végre.

Vigyázni kell arra, hogy a történelmi adatokat ne hitbéli kijelentésekként értelmezzük. A hit szemszögéből Jézus halála Isten örök elhatározását tükrözi: „hogy mindenkin könyörüljön” (Róm 11,31). Ez a mai keresztények számára azt jelenti, hogy komolyan kell venniük saját bűneiket és igénybe kell venniük Isten által a Jézus Krisztus kereszthalálában felkínált kiengesztelődés lehetőségét.

f) Jézus föltámadása és újraeljövetele

Az Újszövetség úgy beszél Jézus haláláról és föltámadásáról, mint Isten új világának a kezdetéről, és nem pedig úgy, mint annak teljes megvalósulásáról. A Messiásnak vallott Jézust a keresztények visszavárják, mint az újra eljövendő Emberfiát. Tehát a keresztény értelmezés szerint az egész világ reménységgel várja a megváltás kézzelfogható, látható, végleges beteljesedését (Róm 8,18-24), bár Jézus Krisztusban bekövetkezett a megváltás. A világban azonban, Jézus Krisztus megváltásának ellenére is, jelen van a bűn, az igazságtalanság, és ez csak a második eljövetelével szűnik meg. A vallásos zsidóság is várja a Messiást, illetve a messiás korának az eljövetelét, amikor majd az egész világ élvezni fogja Isten békéjét, a Sálómot.

A gyakorló kereszténység és a vallásos zsidóság életvitelével új eget és új földet vár, és ennek a reménységnek az erejében együtt dolgozhatnak Isten uralmának az eljöveteléért itt, ezen a földön. Tehát a messiás korszakának a beteljesedéséért a vallásos zsidók és a gyakorló keresztények várakozásukban együtt is munkálkodhatnak. Mindenki, aki a saját maga által belátott igazat követi, Isten útján jár. Ebben a tágabb és teljesebb értelemben zsidók és nem-zsidók együtt dolgoznak Isten uralmának a megvalósulásért.

Szécsi József²