Megjelent az Egyházfórum 2010/2. számában
OSZTÁLYEGYHÁZ
Úgy tapasztalom, Ausztriában, de főként Közép- és Kelet-Európában, ahol tanácsadóként dolgozom, hogy az egyház két osztályból áll. Egyik oldalon vannak a papok, akik minden hatalmat birtokolnak, a másik oldalon a világiak, akiknek semmibe sincsen beleszólásuk. Egyházközségi tanácsaink ékes példái ennek.
Kirchschläger, luzerni újszövetségi professzor szerint kezdetben ez másképpen volt. A jelenleg érvényes egyházjog az egyházközségi tanácsnak csupán tanácsadó jelleget tulajdonít. A plébános valamennyi kérdésben vétójoggal rendelkezik. Jómagam minősített vállalkozási tanácsadóként mindehhez csak annyit mondhatok: aki nem hozhat döntéseket, az felelősséget sem vállalhat.
A „közös felelősség” kifejezés, amelyet oly gyakran használnak egyházunkban, nézetem szerint csak afféle erkölcsi célkitűzés. A plébánia gyakorlati munkájában ez gyakran félreértésekhez és összeütközésekhez vezet.
Rossz tapasztalataim vannak néhány püspökkel is.
Az Osztrák Katolikus Világiak Tanácsa egyik csoportja a rendszerváltás utáni időszakban évente négy ízben a magyarországi katolikus egyház magas rangú képviselőivel találkozott, hogy a világiak apostolkodásának magyarországi felépítésében segítsen. Nagy haladást értünk el, mígnem 1993-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egyik budapesti találkozónkra elküldött egy egyházjogászt, hogy tájékoztasson bennünket az alábbiakról: „Magyarországon nem lesznek a világiak apostolkodásának nemzeti szintű struktúrái, mivel ez nincs előirányozva az egyházjogban”. Ez az egyházjogász Erdő Péter professzor, Magyarország jelenlegi prímása volt – és igaza lett. Ebben a kérdésben a II. Vatikáni zsinat tanítása és az egyházjog között szakadék tátong. Évek óta sürgetem a Vatikánban, hogy hangolják össze a kettőt. Ebből a követelésből nem is fogok engedni. A laikusok szolgálata nemzeti szinten elsősorban azt jelenti, hogy befolyást gyakoroljanak a nemzeti és európai szintű döntésekre és törvényjavaslatokra.
Egy másik példa: 1999-től hat esztendőn át a vatikáni székhelyű Unum Omnes, a Katolikus Férfiak Világszövetsége elnökhelyettese voltam. Hozzáláttunk, hogy többek között Fehéroroszországban is felépítsük a mozgalmat. Meghívtak, hogy vezető tisztségviselőkkel közösen valamennyi egyházmegyében szemináriumokat tartsak. Négy püspök közül kettő az utolsó pillanatban törölte a meghívásomat. Hol marad hát a világiaknak a II. Vatikáni zsinat dokumentumai szerinti önálló felelőssége?
ISTENNEL VALÓ KAPCSOLAT HELYETT EGYHÁZZAL VALÓ KAPCSOLAT
Úgy vélem, minket, világiakat kevéssé képeztek arra, hogy az Istennel önálló kapcsolatot alakítsunk ki és mélyítsünk el. A mi nevelésünkben az egyházhoz való viszonyt hangsúlyozták messzemenően. Ezért, aki csalódik az egyházban, az elhagyja azt.
73 éves vagyok, akit a katekizmussal hangsúlyosan az egyházhoz való viszonyt szem előtt tartva neveltek: Tedd ezt! Ne tedd azt! Már felnőtt fejjel ismertem fel egy nagy tehetséggel megáldott pap lelki vezetésének köszönhetően, hogy a lényeg az Istenhez való egészen személyes viszonyulásom kialakítása. Azóta naponta olvasom az Újszövetséget, próbálva itt és most követni Krisztust. Immár sok éve így van, s ennek során mindig újabb ismeretekhez és újabb gondolatokhoz jutok. Sajnos azt tapasztalom, hogy az egyházi oktatás célja ma sem az, hogy elvezessenek bennünket az Istennel való személyes kapcsolatra.
A VILÁGI SZOLGÁLAT
A világiak fő feladata, hogy áthassák a világot az evangélium szellemében. Manapság azonban az egyház képzései között alig találunk olyat, amelyik ezzel a kérdéssel foglalkozna. Nem nagyon törekednek erre az ausztriai püspökök, és talán soha nem is törekedtek erre a közép- és kelet-európai püspökök sem. Egészen másképp néz ez ki a II. Vatikáni zsinat egyik fontos dokumentumában, a Gaudium et spes konstitúcióban (43), vagy II. János Pál pápa Christifideles Laici kezdetű apostoli buzdításában (35).
Ausztriában fogyatkozik a fiatal keresztények társadalmi elkötelezettsége, mivel az egyház alig készíti fel őket erre a munkára. Ez 30 évvel ezelőtt még másképp volt. A közép- és kelet-európai országokban a püspökök a rendszerváltás óta eltelt időben főleg egyházon belüli, többnyire klerikális struktúrákban gondolkodtak, az aktív világiakat pedig segítség nélkül hagyták. Ha már napjainkban mindenhol a képzés igazságosságáról beszélünk, akkor jogosan merül fel, hogy az egyházon belül a papság és világiak képzésében hol marad az igazságosság?
A VILÁGIAK SZERVEZETT APOSTOLKODÁSA
A világiak szervezett apostolkodását – legalábbis abban a formában, ahogyan azt II. Vatikáni zsinat megfogalmazza – manapság a pápa és számos püspök ellehetetleníti. Mindmáig nincsenek előirányozva a jelenleg érvényes egyházjogban a világiak apostolkodásának nemzeti szintű struktúrái, noha éppen ezen a működési szinten hozzák a legtöbb politikai döntést. Ez is egyike azon okoknak, amelyek következtében Európa reformországaiban oly csekély a keresztények befolyása, mivel a püspökök egyházjogi rendelkezés híján hátráltatják eme fontos struktúrák kiépítését. Ők is felelősek azért, hogy ezen országokban nem léteznek keresztény pártok, vagy ha mégis, úgy csupán jelentéktelenek. Az egykori kommunista országokban néhány püspök, és még több keresztény szemében a politikusi munka kerülendő tevékenységnek számít, mellyel keresztények jobb, ha nem szennyezik be magukat. Számomra a jól végzett politikai munka a „felebarátért vállalt elkötelezettség”, ily módon pedig „Krisztus követése itt és most”.
A SZOCIÁLIS TANÍTÁS
A szociális tanítás a római katolikus egyház legféltettebben őrzött titka, már csak azért is, mivel magában az egyházban nem valósítják meg alapelveket, ilyenformán az egyház e területen nem szavahihető. Ezeket az alapelveket kevés ember ismeri – hisz az iskolában sem hallanak róluk – és érti, pedig alkalmazásuk sok keresztény számára számos területen jelentős segítség lehetne. A világi apostolkodásban végzett munkám során behatóan foglalkoztam a katolikus szociális tanítás alapelveivel. Számomra iránytűvé lettek az élet valamennyi területén hozott döntéseimben.
Ebből a meggyőződésből fakadóan életcélommá tettem, hogy az Unum Omnes és más egyházi világi mozgalmak közvetítésével számos országban szervezzek hétvégi szemináriumokat, ahol az említett alapelvek gyakorlati alkalmazásában keresztény politikusoknak nyújthatok segítséget. Úgy érzem, a helyes úton járok!
Georg Kopetzky[1]
Himfy József fordítása
[1] Az Osztrák Katolikus Világiak Tanácsának tagja.