Megjelent az Egyházfórum 2008/6. számában
Elemzések a felekezethez tartozás és az egyházi kötődés változásairól[1]
A 2001. szeptember 11-i merényletek az USA-ban, a 2004. március 11-i madridi és a 2005. július 7-i londoni merényletek, Theo van Gogh 2004. november 2-i meggyilkolása, másrészt azok a mecsetek elleni merényletek, amelyeket például Linzben, Wolfenbüttelben vagy Usingenben követtek el, ismét a média és a közéleti viták napirendjére tűzték a vallás témáját. Ezen események kiélezett megfogalmazásban azt eredményezik, hogy az Európában élő „törökökből” és „algériaiakból” „muszlimok” lesznek. Erősebb hangsúlyt kapnak a honi és a bevándorló lakosság közötti vallási különbségek, miközben ezen összefüggésben különösen a nyugati: keresztény és a keleti: iszlám hagyomány különbségét emelik ki. A megfigyelők azonban egy olyan változást is konstatálnak, mely a kereszténységen belül zajlik. Ebben az összefüggésben ama hatalmas érdeklődésre és együttérzésre szoktak utalni, amely II. János Pál halálát, utódja, Joseph Ratzinger bíboros pápává választását, valamint a pápa 2005. augusztusában Kölnben megrendezett fellépését övezte. Az említett események médiavisszhangjával ellentétben állnak azon empirikus tanulmányok eredményei, amelyeket a vallásosság Európán és Németországon belüli alakulásáról készítettek. E tanulmányok egybehangzóan vallási szekularizáció látleletét állítják fel, melynek folyamán a vallási elképzelések elveszítik az emberek életében korábban betöltött formáló erejüket. Jelen cikk e látleletek némelyikére fog utalni, ugyanakkor pedig felteszi a kérdést, vajon vannak-e jelei a vallásos érzület újraébredésének.
NÉMETORSZÁGBAN TOVÁBB FOLYTATÓDIK A SZEKULARIZÁCIÓ
Az, hogy a vallás veszít jelentőségéből, különféle indikátorokkal állapítható meg.[2] A németországi katolikus, mindenekelőtt azonban a protestáns egyház a taglétszám erőteljes visszaeséséről panaszkodik. Csupán 1991 és 2001 között az Evangélikus Egyház tagjainak száma 2, 75 millióval, a Katolikus Egyházéinak száma 1, 54 millióval apadt. Mivel a katolikus egyházban lassabban zsugorodott a tagság, így az 1998. évben első ízben több katolikus élt Németországban, mint protestáns. Nem arról van szó azonban, hogy a két nagy keresztény egyházból kilépőkből más vallási közösségek tagjai lettek volna, hanem immár semmilyen hasonló közösséghez sem tartoznak. Az első ábra azt mutatja, miként alakult a felekezetnélküliség Németországban 1980 és 2004 között, születési évjárat, valamint nemzedék és régiók szerint.[3]
Az ábrából egyértelműen látszik, hogy minden egyes újabb nemzedékkel növekvő felekezetnélküliség figyelhető meg. Nyugat-Németországban az idősebbek körében 5% azok hányada, akiket nem integrál valamilyen vallási közösség, míg a háború közötti időszak két nemzedéke körében ez a hányad több mint háromszor magasabb, szűk 20%. Kelet-Németországban a felekezetnélküliség szintje sokkal magasabb, és nemzedéktől függően 30% és 80% között van. Mindebben egyrészt az NDK egyházpolitikája tükröződik. Másfelől azonban a történészek arra hívták fel a figyelmet, hogy az új szövetségi tartományok területe már az NDK megalapítását és már a Harmadik Birodalmat megelőzően is jóval szekularizáltabb volt, mint Nyugat-Németország széles régiói (Hölscher 2000). A meglepő azonban az, hogy e történelmi okokra visszavezethető különbségek ellenére születési évjárat és felekezetnélküliség összefüggésének struktúrája Kelet- és Nyugat- Németországban is ugyanolyan. Tendenciaként állapítható meg: minél fiatalabb valaki, annál távolabb van az egyházaktól. Azonban kelettől eltérően nyugaton, legalábbis a három fiatalabb nemzedékre vonatkozólag, egy további életkori effektus figyelhető meg, vagyis ezekben a csoportokban a kor előrehaladtával tovább fokozódik az amúgy is magasabb hajlandóság az egyházból való kilépésre.
A 2. ábra, amely a mindenkori lakosságnak ama részét ábrázolja, amelyik sohasem jár templomba, egyértelművé teszi, hogy Nyugat-Németországban az egyháztól való eltávolodás előrehaladottabb mértékű, mint ahogy a felekezetnélküliség szintjéből gyanítható volna. A legfiatalabbak között eleve 30% azok aránya, akik sohasem járnak templomba. Ám a többi nemzedék esetében is körülbelül a duplájával magasabban helyezkednek el a grafikonon a templomba nem járók az egyháztól teljesen elszakadókhoz képest. Ennyiben a felekezetnélküliségnek a fiatalabb nemzedékeknél megfigyelhető életkori effektusa az egyházzal való kapcsolat (kapcsolathiány) tényleges mértékéhez való alkalmazkodásként is értelmezhető. Mármost joggal lehet hivatkozni arra, hogy Nyugat-Németországban a fiatalabbak körében is egyelőre még egy legalább 70%-os többség tagja valamely egyháznak, ennek megfelelően a szekularizáció még nem túlságosan előrehaladott. Bármily helytálló is e megállapítás, oly kevéssé vigasztaló lehet az egyházak számára, mert egyrészt az egyházból való kilépések trendje továbbra is kitart: ama legalább 50 év óta megfigyelhető folyamatban, hogy az egyházak veszítenek társadalmi jelentőségükből (Entkirchlichungsprozeß), nem vehető észre visszafordulás. Másrészt pedig, a felekezet nélküliek esetében úgyszólván csupán ama bizonyos jéghegy csúcsáról van szó: azok körében, akik Nyugat-Németországban hűek maradtak az egyházakhoz, az egyházzal kapcsolatos, illetve vallásos magatartás erőteljesen függ attól, melyik nemzedékhez tartozik az illető. Míg nyugaton az 1918 előtt születettek mintegy 40-50%-ban havonta legalább egyszer felkeresnek egy istentiszteletet, az 1945 után születettek közül csupán minden ötödik teszi meg ezt. Ezzel szemben az idősebb egyházközségi tagok 10%-a, valamint a fiatalabbak 25%-a sosem látogatja az istentiszteletet. Kelet-Németországban azok százalékos aránya, akik havonta legalább egyszer templomba mennek születési évjárattól függetlenül 20% körüli, míg ugyanennyi egyházközségi tag sohasem megy el istentiszteletre.
Összekapcsolva a tagsági adatokat az istentiszteleten való részvétel adataival olyan tipológia hozható létre, mely a tagok négy csoportját különbözteti meg: az olyan egyházi tagokét, kik legalább havonta egyszer felkeresnek egy istentiszteletet (szorosan az egyházhoz tartozók); az olyan egyházi tagokét, kik csak ritkán mennek el istentiszteletre (peremen lévők); az olyan egyházi tagokét, kik sohasem járnak templomba (névleges tagok); valamint olyan személyekét, kik nem tagjai semmilyen vallási közösségnek sem. Amennyiben megvizsgáljuk e négy csoportnak a nemzedékek sorrendjében való alakulását, úgy az 1. táblázat által bemutatott képet kapjuk. Nyugat-Németországban a szorosan az egyházhoz tartozók aránya az egymást követő nemzedékek során 42%-ról 16%-ra csökken. Ezzel ellentétben a peremen lévők részaránya csekély mértékben megnövekszik, a névleges tagok csoportja megkétszereződik, sőt a nem egyháztagok részaránya egyenesen 2,5 szeresére emelkedik.[4] Kelet-Németországban első látásra valamelyest eltérően alakulnak a dolgok. Itt részint mindhárom tagsági csoport részaránya erőteljesen lecsökken, míg a nem egyháztagok részaránya növekszik. A később születettek soraiban már csak 5%-nyi egyházi tagot találunk, ám háromnegyedet is meghaladó köztük a felekezet nélküliek száma. Az egyház hasonlóan nagymértékű térvesztését Nyugat-Németország mintegy száz esztendő múlva érné el, feltéve, hogy folytatódnék a napjaikban tapasztalható trend.
1. táblázat: Az egyházhoz tartozás formái nemzedék és régió szerint (%-ban)
|
Születési év |
|||||
|
|
1918 előtt |
1919-1932 |
1933-1945 |
1946-1964 |
1965 után |
|
Nyugat-Németország |
|||||
|
Szorosan az egyházhoz tartozók |
42 |
35 |
27 |
19 |
16 |
|
Peremen lévők |
44 |
49 |
54 |
55 |
52 |
|
Névleges tagok |
10 |
9 |
10 |
13 |
20 |
|
Nem egyháztagok |
5 |
7 |
10 |
14 |
13 |
|
Összesen (100%) |
2881 |
6860 |
9050 |
13776 |
6226 |
|
Kelet-Németország |
|||||
|
Szorosan az egyházhoz tartozók |
12 |
9 |
6 |
5 |
4 |
|
Peremen lévők |
39 |
29 |
23 |
14 |
15 |
|
Névleges tagok |
16 |
11 |
9 |
5 |
3 |
|
Nem egyháztagok |
33 |
51 |
62 |
76 |
77 |
|
Összesen (100%) |
140 |
694 |
1195 |
1883 |
1014 |
* A tagsági típusok magyarázatát lásd a szövegben
Adatbázis: összegzett ALLBUS 1980-2004, súlyozott
Leegyszerűsítően három okra vezethető vissza a két nagy keresztény egyház taglétszámának visszaesése Nyugat-Németországban. Először is az egyházból való kilépések magas számára. Másodszor arra, hogy erőteljesen visszaesett a születések száma (lásd alább), valamint ama tényre, hogy ráadásul azon gyermekek részaránya is csökkent, akiket megkeresztelnek. Az egyházak tagsági állományának a fenti fejleményekből következő túlöregedése meg fogja gyorsítani a tagság zsugorodásának folyamatát. Ezen kívül harmadszor, akik eddig (még) nem fordítottak hátat az egyháznak, azok is egyre kevésbé hajlandóak részt venni az egyházi tevékenységekben. Kérdés, vajon tovább folytatódik-e ez az irányzat? Ahhoz, hogy ezt megválaszolhassuk, nagy jelentősége van a demográfiai fejlődésmenet további alakulásának, amely eldönti majd, mekkora potenciális utánpótlás fog az egyházak rendelkezésére állni. Ezen túlmenően meg kell vizsgálni azt is, milyen összefüggés van az életforma és a vallásosság között. Ezért mindenekelőtt arra kell röviden kitérnünk, miként alakult a vallásosság a család berkein belül.
A CSALÁD JELENTŐSÉGÉNEK MEGVÁLTOZÁSA KÉZ A KÉZBEN JÁR A SZEKULARIZÁCIÓVAL
Azon családoknak, tehát háztartásoknak a részaránya, amelyekben gyermekeket nevelnek, 1970 óta csökkenőben van. Számos tényező okolható ezért. A jelzett fejleménnyel közvetlen összefüggésben van, hogy emelkedett azon életkor, amelyben az első házasságkötés megtörténik. Az 1970 és 2000 között eltelt időszakban az első házasságkötés idején az életkor férfiaknál 25,6-ról 31,2 évre, nőknél 22,9 évről 28,8 évre emelkedett.[5] Nőtt ugyanakkor azoknak a részaránya, akik nem házasodnak meg, illetve azoké, akik később elválnak. Ily módon 1970-ben a házasok száma a 35-45 évesek körében férfiaknál 90%-os volt, nőknél pedig 86% (Nyugat-Németország). 30 évvel később ezek a részarányok: férfiaknál már csak 65%, nőknél 73% (Németország egészét tekintve). Ezen fejleményekkel összefüggésben emelkedett az első gyermek születésénél betöltött életkor, és az 1970-es születési ráta, amely 2,01 volt, 2000-re 1, 41-re esett vissza nyugaton és 1,38-ra keleten. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy az utóbbi évtizedekben lényegesen csökkent a lakosságnak azon részaránya, akik gyermekekkel élnek együtt, ennek megfelelően pedig nőtt a gyermektelen háztartások száma. Ugyanígy a felnőtt lakosságon belül azok részaránya, akik házastárssal és gyermekkel élnek együtt, az 1970 és 2000 közötti időszakban 43%-ról 30%-ra csökkent nyugaton, 28-%-ra keleten.
Kézenfekvő a gyanúja annak, hogy köze lehet egymáshoz az e helyütt csupán körvonalazott demográfiai fejleményeknek, valamint a szekularizációs folyamatnak. Ám mi lehet pontosan az összefüggés? Mindenekelőtt, attól függően, milyen koncepciót választunk, a modernizáció részeként vagy következményként is felfoghatjuk mindkét folyamatot. Meglehet például, hogy ama messzemenő biztosítás, amelyet az állam az egzisztenciális kockázatokkal szemben nyújt, nélkülözhetővé tette mind a saját gyermekek nyújtotta anyagi támogatást, mind pedig az Istenben való bizodalmat. Miként Gill és Lundsgaarde (2004) megmutatja, valamely társadalomban direkt negatív összefüggés áll fenn a társadalombiztosítási rendszerekre fordított kiadások és az adott társadalomban tapasztalható vallásosság és egyházi kötődés mértéke között. A vallás és a család területén bekövetkező fejlemények között azonban direkt összefüggés is lehet. A csökkenő vallásosságnak, mindenekelőtt pedig annak, hogy a vallási parancsolatok és elképzelések kevésbé lesznek fontosak a mindennapokban, alighanem a demográfiai változásokra is hatása lesz. Ennek megfelelően mutatja meg Gerhards (2005: 114 skk.) egy friss elemzésben, hogy az Európán belüli eltérő vallási hagyományok igen eltérő beállítódásokat eredményeznek a nő szerepét – ezzel pedig, gyaníthatóan – az utódnemzést illető magatartásban is. Mindazonáltal az is igaz, hogy a demográfiai helyzet alakulása, vagyis a születési ráta visszaesése önmagában is a lehetséges új egyházi tagság csökkenését eredményezheti, mégpedig függetlenül attól, hogy jelen van-e egyidejűleg a vallásosságban, illetve az egyházhoz való közelségben tapasztalható visszaesés. Végül pedig az is elgondolható és korántsem valószínűtlen, hogy valamennyi itt leírt effektus egyidejűleg hat, és kölcsönösen felerősíti egymást.
Ha az olyan életszférák megítélését vesszük szemügyre, mint a család, rokonság, valamint a vallás, akkor az 1980-as és 1990-s évek folyamán végig azt találjuk, hogy a németek saját családjukat és gyermekeiket tartják életükben a legfontosabb szférának, az egyházat és a vallást ezzel szemben a legkevésbé fontos életszférának. Mármost mindebben azonban nem csupán a két életszféra egymáshoz való viszonya az érdekes, hanem a közöttük fennálló összefüggés is. A pontosabb elemzés azt mutatja, hogy ezen életszférák megítélése nyugaton viszonylag szorosan összefügg egymással. A vallás és egyház fontosságáról alkotott ítéletek mindenekelőtt a rokonság szubjektív értékelésével korrelálnak (rnyugat=0,35; rkelet=0,10). Azon megkérdezettek fele szerint, akik számára fontos a rokonság (4-7 érték a 7-fokozatú skálán) a vallás és az egyház is fontos, míg azon megkérdezettek kétharmada, akik nem tartották fontosnak a rokonságot (1-3 érték), ugyanígy ítéli meg a vallás és az egyház szerepét is. Keleten ugyanezen összefüggések, noha egészében véve sokkal gyengébben mutatkoznak, azonban ugyancsak pozitívak. Tehát a két életszféra nyilvánvaló módon a lakosság szemléletében is összefügg egymással.
Vajon milyen következtetések vonhatók le a fentebb bemutatott demográfiai fejlődésmenetből a vallásosság és az egyházhoz való viszony alakulásának tekintetében? A szülők egyik feladata gyermekük szocializációja. Ezzel összefüggésben a szülők másoknál élénkebben fogják keresni az eligazodási lehetőségeket (Orientierung), amelyek az élet értelmére vonatokozó magyarázatokat, valamint értékeket kínálnak. Ilyeneket hagyományosan a vallási közösségek kínálnak az ember számára, mely közösségek tartást és eligazodást ígérnek a modern értékpluralizmus tetszőlegességében (Kaufmann 1989). De vajon betöltik-e az egyházak még ma is ezt a rendeltetésüket, s vajon az emberek, eligazodást keresve, vajon még mindig az egyházakban látják-e ama helyet, ahol alkalmas válaszlehetőségeket kínálnak számukra? Ahhoz, hogy megválaszolhassuk e kérdést, össze kell hasonlítanunk a gyermekeseket a gyermektelenekkel. Minthogy a felhasznált adatállományban csak azt kérdezték, él-e gyermek az adott háztartásban, azt azonban nem, hogy valamely személynek van-e egyáltalán gyermeke, ezért az imént feltett kérdés vizsgálatához a háztartások összetételét kell megnéznünk. Ennélfogva a továbbiakban azon emberek vallásosságát és egyházi kötődését vizsgáljuk, akik öt különféle háztartás-típus valamelyikében élnek: egyedül élők; olyanok, kik (házas-) társukkal élnek; gyermeküket egyedül nevelők; olyanok, kik teljes nukleáris családokban élnek; valamint olyan egyéb háztartások, melyekben rokonok élnek együtt, különös tekintettel a többgenerációs háztartásokra. E háztartás-tipológia öt csoportját családias jellegüknek megfelelően emelkedő sorrendbe rendeztük. Az alábbiakban bemutatott elemzések a 36 és 55 év közöttiekre korlátozódnak, mert egyrészt így lehetünk biztosak abban, hogy a megkérdezettek személyében szülőkről, nem pedig gyermekekről van szó, azonkívül nagy a valószínűsége, hogy az e korcsoporthoz tartozó személyek már elkezdték a családalapítást, ugyanakkor még gyermekeikkel együtt élnek.
A harmadik ábra a 36-55 éves felekezet nélküliek részarányát mutatja a háztartás típusa, a kérdéses évtized és a régió szerint. Ismét egyértelmű lesz, mennyire előrehaladt az egyház térvesztése az utóbbi évtizedekben Németország nyugati részén. Az e korcsoportban szereplő személyek körében az 1980-as évek óta máig 7%-ról 19%-ra, tehát a 2,6 szorosára emelkedett a felekezet nélküliek száma. Németország keleti felében, ahol az egyház térvesztése már az 1990-es években is kivételesen nagy volt, a szemlélt korcsoportban a felekezet nélküliek aránya még egyszer 10%-kal, összesen tehát 79%-ra emelkedett. A felekezetnélküliség arányának növekedése valamennyi háztartási formában megfigyelhető, igaz, hogy az egyházhoz való kötődés mértéke a háztartási formák között határozott mértékben variálódik, mégpedig a várt irányban. Legnagyobb valószínűsége annak, hogy valamely vallási közösséghez tartoznak, azoknál van, akik olyan rokonaikkal laknak közös háztartásban, akik nem a nukleáris családhoz tartoznak. Második helyen olyan apák és anyák állnak, kik (házas-) társukkal és gyermekeikkel élnek együtt. Ezután a gyermeküket egyedül nevelők következnek, majd a gyermektelen (házas-) párok, végül pedig azok, akik egyedül élnek. A legutoljára említett kategóriába nyugaton napjainkban szűk 30% tartozik, ők azok, akik semmilyen vallási közösséghez sem tartoznak. Ugyanez az összefüggés érvényes Kelet-Németországra, igaz, hogy ott ez jóval gyengébben érvényesül.[6]
2. táblázat: Az egyházi tagság formái korcsoportok szerint Nyugat-és Kelet-Európában (százalékban)
|
Kor |
Összesen |
|||
|
|
35 éves korig |
36-55 |
56 éves kor fölött |
|
|
Nyugat-Európa |
||||
|
szorosan az egyházhoz tartozók |
16 |
21 |
34 |
24 |
|
Peremen lévők |
26 |
29 |
28 |
28 |
|
Névleges tagok |
11 |
10 |
13 |
11 |
|
Nem egyháztagok |
47 |
40 |
25 |
38 |
|
Összesen (100%) |
17.859 |
21.243 |
17.196 |
56.298 |
|
Kelet-Európa |
||||
|
szorosan az egyházhoz tartozók |
40 |
37 |
40 |
39 |
|
Peremen lévők |
22 |
25 |
26 |
24 |
|
Névleges tagok |
2 |
3 |
8 |
4 |
|
Nem egyháztagok |
36 |
34 |
27 |
33 |
|
Összesen (100%) |
5.817 |
6.164 |
5.212 |
17.193 |
Adatbázis: European Social Survey, (ESS) 2002/2004, súlyozott
Megerősíti az imént szerzett benyomást a templomba járás gyakoriságának további vizsgálata az öt háztartástípus valamelyikébe tartozó egyházi tagok körében: míg az egyedül élőknek csupán 20%-a, a partnerrel élőknek pedig csupán 21%-a megy el havonta legalább egyszer istentiszteletre, a gyermeküket egyedül nevelők körében ez az arány 27%, az olyan anyáknál és apáknál, akik partnerükkel és gyermekükkel együtt laknak, 29%, sőt a további rokonokkal együtt lakóknál 35% (nyugaton; Kelet-Németország esetében a felvett adatok túl kevés egyházi tagot tartalmaznak ahhoz, hogy megbízható állításokat tehessünk). Tehát lényegesen többet látogatják olyan személyek az istentiszteleteket, akik gyermekeikkel együtt élnek. A tény azonban, hogy a gyermekeikkel együtt élő egyházi tagoknak csupán kerek egyharmada látogatja rendszeresen az istentiszteleteket, megfordítva azt is jelenti, hogy mintegy kétharmada e személyeknek havi rendszerességnél ritkábban jár templomba. Ez pedig még az egyházhoz közel álló csoportokban is meglehetősen csekély részvételt jelent.
NYUGAT-EURÓPÁBAN HALAD ELŐRE A SZEKULARIZÁCIÓ – KELET-EURÓPA SORSA NYITOTT
Egyedi eset vajon Németország, vagy hasonló irányzatok és összefüggések állapíthatók meg más európai társadalmaknál is? E helyütt e kérdésre mindössze előzetes válasz adható. Kivált az egyes országok vonatkozásában nem lehet részletes elemzést adni, hanem be kell érnünk a Kelet- és Nyugat-Európa közötti durva megkülönböztetéssel. Mi azokat az országokat nevezzük kelet-európainak, melyekre 1989/90-ig a szocialista államforma volt jellemző, ennélfogva hosszú időn át más politikát folytattak a vallásokkal és az egyházakkal szemben, mint Nyugat-Európa országai. Az ezen elemzések alapjául szolgáló adatokat a European Social Survey első két hulláma nyújtja. Mivel ezeket az adatokat csak 2002 óta veszik fel, szigorú értelemben véve nem tehetünk kijelentéseket a vallásosság és egyházhoz való kötődés további alakulását illetően. A 2. táblázatban bemutatott részarányokból mégis levezethetőek bizonyos jelek és trendek az egyházi tagság különféle formáiból, melyeket ugyanúgy definiáltak, mint a fentebbi, az ALLBUS bázisán alapuló elemzések esetében. Mivel tízből csaknem négy nyugat-európai nem tartozik semmilyen vallási közösséghez, így a nem egyháztagoké Európa e részének legerősebb csoportja. A szorosan az egyházhoz tartozókhoz ezzel szemben csupán a nyugat-európaiak negyedét számíthatjuk. A korcsoportok közötti összehasonlítás megmutatja, mily gyorsan zajlott az egyház térvesztésének folyamata: egy-két nemzedék folyamán — nagyjából ennyi a távolság a legidősebbek és a legfiatalabbak között — megfeleződött a szorosan az egyházhoz tartozókhoz tartozók száma, míg a nem egyháztagok száma csaknem megduplázódott. Jóllehet, e különbségek egy része a legfiatalabbak idősödésével talán kiegyenlítődik, igencsak valószínűtlen, hogy ez a csoport valaha is eléri az egyházhoz való kötődésnek és a vallásosságnak ugyanazt a fokát, amelyen szülei vagy nagyszülei álltak.
Lássuk, milyen is az egyházhoz való kötődés Kelet-Európában? Egyrészt, itt a szorosan az egyházhoz tartozók képezik szűk 40%-kal a legerősebb csoportot, míg a kelet-európaiaknak mindössze harmada nem számítja magát valamely vallási közösséghez. Ezen kívül Kelet-Európában nem figyelhető meg határozott életkori trend; mindössze a nem egyháztagok csoportja látszik növekedni. Kénytelenek vagyunk e helyütt nyitva hagyni a kérdést, vajon a jelen adatok mögött mennyiben húzódnak meg eltérő irányzatok az ortodox-keresztény, illetve a katolikus hagyományokkal rendelkező országok vonatkozásában.
Az egyházi tagság elemzését követően most azt kell megvizsgálnunk, hogy az a Németországra megállapított összefüggés, amely aközött áll fenn, amely az ember gyermekei iránti felelőssége, valamint a vallásossága között áll fenn, vajon Európában is megmutatkozik-e. Az első ilyen vizsgálat eredményét a 4. ábra mutatja. A háztartások tipológiája annak a beosztásnak felel meg, amelyet előzőleg az ALLBUS adatainál használtak Németországban. Az elemzés megint csak a 36 és 55 év közöttiekre korlátozódik. A vallásosság három indikátorát vizsgálták: a felekezeten kívüliek részarányát, azok részarányát, akik sohasem járnak templomba, valamint azokét, akik kevésbé vallásosnak tartják saját magukat.
Miként a 4. ábra egyértelműen mutatja, a háztartás formája és a vallásosság közti összefüggés mind Kelet-, mind pedig Nyugat-Európában ugyanazt a mintát követi, mint Nyugat-Németországban. A 36 és 55 év közötti egyedül élő személyek Európában is az egyháztól legtávolabbi és a legkevésbé vallásos csoportnak bizonyulnak. Mindkét helyen e személyek fele-fele tekinthető az egyháztól távolinak és kevéssé vallásosnak. Eltérnek tőlük azok, mindazonáltal csak csekély mértékben, akik kizárólag (házas-) társukkal élnek együtt. Ezzel szemben a gyermeküket egyedül nevelők, különösen Kelet-Európában, valamivel vallásosabbak. A vallásosság a teljes nukleáris családokban élő apáknál és anyáknál a legerősebb, valamint azoknál, akik (ráadásul) még egyéb rokonokkal is együtt laknak. Európában is érvényes tehát, hogy minél családiasabb jellegű a háztartás, annál vallásosabbak az emberek. Ráadásul Kelet-Európában a háztartások közötti különbségek valamelyest még kiélezettebbek, mint nyugaton.
Egy további elemzésben a templomba járás és az imádkozás gyakoriságából, valamint a szubjektív vallásosságból képeztek mutatót (Wolf 2005). Azután e mérőszám átlagos értékét valamely ország lakosságának ama 36-55 év közötti részével korrelálták, amelyik gyerekekkel él egy háztartásban. Figyelemreméltó e két ismertetőjegy r=0,63-as összefüggése (lásd az 5. ábrát). Azon országokra, melyekben kevesebben élnek gyerekekkel együtt, kevésbé jellemző a vallásosság.
NINCS TRENDVÁLTÁS
Németországnak az idő múlását is figyelembe vevő elemzése azt mutatta, hogy töretlenül halad előre a szekularizáció folyamata, az egyház térvesztését is beleértve, továbbá, hogy életformától függetlenül valamennyi személy majdhogynem egyaránt érintett benne, jóllehet Kelet-Németországban lényegesen előrehaladottabb e folyamat, mint Németország nyugati részén. Nyugat-Európában hasonló kép tárul a szemünk elé: a 35 évnél fiatalabb személyek körében már csak minden hatodik tagja valamely vallási közösségnek úgy, hogy egyszersmind istentiszteleten is rendszeresen részt vesz. Ezzel szemben e korcsoportban már minden második személy nem tagja többé egyháznak. Noha Kelet-Európában az egyházakból való kilépések folyamata nem halad előre olyan erőteljesen, itt sem találni azonban olyan jeleket, melyek a szekularizáció megfordulására utalnának. Ellenkezőleg, összességében véve sok minden arra utal, hogy tovább folytatódik majd ez a trend.
IRODALOM:
Engstler, Heribert, Menning Sonja, 2003: Die Familie im Spiegel der Statistik. Berlin:
Bundesministerium für Familie, Senioren, Frauen und Jugend.
Gerhards, Jürgen (unter Mitarbeit von Michael Hölscher), 2005: Kulturelle Unterschiede in der Europäischen Union. Ein Vergleich zwischen Mitgliedsländern, Beitrittskandidaten und der Türkei. Wiesbaden: VS Verlag für Sozialwissenschaften.
Gill, Anthony, Lundsgaarde, Erik, 2004: State Welfare Spending and Religiosity. Rationality and Society 16: 399-436.
Hölscher, Lucian, 2000: Geographie des Protestantismus: Zahlen versus Mythen.
Rubin 2000, 2: 13-18.
Kaufmann, Franz-Xaver, 1989: Religion und Modernität. Sozialwissenschaftliche Perspektiven. Tübingen: Mohr.
Pollack, Detlef, 2003: Säkularisierung – ein moderner Mythos? Studien zum religiösen Wandel in Deutschland. Tübingen: Mohr Siebeck.
Wolf, Christof, 2005: Measuring religious affiliation and religiosity in Europe. S. 279-294 in: Jürgen H.P. Hoffmeyer-Zlotnik, Janet
Harkness (Hg.), Methodological Aspects in Cross-National Research. Mannheim:
ZUMA Mannheim.
CHRISTOF WOLF[7]
Himfy József fordítása
[1] Forrás: Informationsdienst Soziale Indikatoren (ISI), 2007. január, 7-11. oldal
[2] Az egyéni hitbéli meggyőződések kifejeződéseként értett vallásosságnak, valamint az egyházhoz való kötődésnek, vagyis a szervezett valláshoz való odatartozásnak analitikus szétválasztásával itt nem tudunk részletesebben foglalkozni. Németország és Európa viszonylatában számos vizsgálat azt mutatja, hogy e két fenomént empirikusan aligha lehet különválasztani, illetve kétségesnek tűnik, hogy a vallásosság egyáltalán huzamosan létezzék szociális kötődések híján. (Gerhards 2005, Pollack 2003).
[3] Adatbázis: összegzett ALLBUS 1980-2004, súlyozott.
[4] Ezen adatok az 1980 és 2004 közötti keresztmetszetre vonatkoznak. Miként az 1. ábra mutatja, a felekezetnélküliség esetében a születési évjárat befolyásán kívül az életkor befolyása is megfigyelhető. Ebből az okból a jelenlegi eloszlások a fiatalabb születési évjáratok számára „egyházi szemszögből” még lényegesen „kedvezőtlenebbek”.
[5] Minden olyan adat, melynél a forrás nincs külön megadva, a Szociális Indikátorok Rendszeréből származik (www.gesis.org/Sozialindikatoren); további fontos adatforrások: Engstler/Menning (2003).
[6] Ezt mutatják a téma vizsgálatát folytató további több variánsú elemzések is. Míg nyugaton a háztartásforma statisztikai hatása (Effekt) erősebb a felekezetnélküliségre nézve az időbeli trendnél, keleten mindez pont fordítva van, és a háztartás formájának hatása az országnak e részén statisztikailag nem szignifikáns.
[7] A szerző a ZUMA (Zentrum für Umfragen, Methoden und Analysen) munkatársa a németországi Mannheimban .