Megjelent az Egyházfórum 2006/5. számában
Frigyes István: „Sokan szomorkodtunk” című cikkére válaszul
Sokan szomorkodtunk – írta cikkének címében, és persze a választásokról van szó, kezdte is rögtön. Nos, még mindig a választásokról és még mindig szomorúan…. Nem a választások miatt vagyok már szomorú, hanem a tehetetlenség miatt. Szeretnék mérgelődni, kifakadni, ugyanakkor látom, hogy nem tehetünk róla, hogy nem egyformán látunk. Nem egy helyről nézzük a dolgokat.
Én hitoktató vagyok, 26 éve már. Ezzel úgy gondolom, azt is elárultam, hogy van némi fogalmam arról, milyen volt tanári diplomához jutni vallásosan a rendszerváltás előtt, milyen volt a vallásgyakorlási lehetőség pedagógusként, milyen védekező mechanizmusok alakultak ki bennem is, a rám-bízottakban is, de egyáltalán a vallásos emberekben, a szocializmus idején. Az evilági hivatás és kereszténységünk megélése sokszor összeegyeztethetetlennek tűnt a világ, a társadalom szemében, és közvetett vagy közvetlen erővel bujkálásra, titkolózásra kényszeríttetek. Ki így, ki úgy, próbáltunk kitartani. Nem beszélhettünk róla, csak éreztük, hogy az a szabadság, a szocializmus szabadsága – diktatúra volt. És bár eljött a változás, azért sérültünk. Mindannyian. Sebeket kaptunk mi is, akik tudatosan vállaltuk a szemben-állást. Az egészséges önbizalmat tápláló társadalmi elismerés, anyagi elismerés, képességeinknek megfelelő munkahely bizony sokszor nem jutott. Érzékenyek, a megaláztatások elől kitérők lettünk, a társadalmi szereplésektől távol kerültünk. De sebeket kaptak azok is, akik beletörődve a hazug rendbe, látszólagos jólétbe, egyházi papírjaikat azért titkon elrendezték, itt-ott lopva-bújva a szentségekhez járultak. Az életük eltávolodott hitüktől. Tudták, hogy kell a kereszténység, csak azt nem volt alkalmuk megtapasztalni, hogy mire jó ez nekik személy szerint, és a társadalomnak úgy összességében. Nyilvánosan beszélni minderről először nem lehetett, később már nem kellett. És végül sérültek azok is, akik ennek a diktatúrának alakítói, fenntartói voltak. Talán ők sérültek a legjobban, mert sokan még most sem merik beismerni bűnüket, tévedésüket. Nos, egy ilyen nagy népi sérülés után bizony nem csoda, ha az ember óvatos. Nem csoda, hogy ha a személyekben, jelszavakban, gesztusokban felismeri a múltat, akkor tiltakozni kezd.
Igazság és pártpolitika
Azzal kezdtem, hogy van némi fogalmam a szocialisták diktatúrájából – és nem szeretném újra. Nem akarok én pártpolitizálni. Ettől alaposan elszoktattak bennünket, régieket, a mai fiataloknak meg elvették a kedvét az erkölcstelenséggel és erkölcsnélküliséggel. Szóval, nem akarok pártpolitizálni, csak nyugodtan be szeretnék menni az iskolába, hogy hittant taníthassak. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei igénylik ezt. És sokan igénylik, bár a legkülönbözőbb indokok alapján. Vagy azért, mert ők maguk is hisznek és így élnek, vagy azért, mert úgy érzik, hogy ez lenne a helyes értékrend, de nem is tudják, pontosan, mi is ez, és tulajdonképpen nem is gyakorolják. Vannak, akik azért, mert érzik, hogy az ő életükből valami hiányzik, talán ez, kipróbálnák…. Szóval, őket, a társadalmat, érdekelné, én kész lennék menni, és erre jön a ronda pártpolitika! A kormány nem látja támogatásra méltónak. Amiből pedig a támogatást az egyház adhatná, azt nem adták vissza, a vatikáni szerződést megkérdőjelezik. Folytathatnám a sort, hogy versenyképességünk és életszínvonalunk miatt a gyermek egyre kevesebb, a házasságok ritkák, az élettársi kapcsolatokban, szingli-szülő gyermekeként sérült gyermekek, elvált szülők közt tengődő gyermekek közé kellene vinnünk a kereszténység jó hírét, úgy, hogy a társadalomból-médiából árad a folyamatos, tartós ellenhatás. Szóval, nem akarok én pártpolitizálni, de nem jól szavaztunk. Mert azt azért ki kell mondanunk – ez nem pártpolitika, „csak” politika –, hogy nem az igazság győzedelmeskedett. Hát nem mindegy, hogy kire szavaztunk?! Úgy látszik, nem. Vagy: Hát nem lehetett ezt előre látni?! Lehetett! És talán ezért volt szomorú Veres András püspök úr.
Felteszi, Ön, Frigyes István Úr, a kérdést: van-e joga a klérusnak pártpolitikai tevékenységet folytatni? Majd idézi a dokumentumokat: nincs. „Vajon Veres András és a Püspöki Kar politikai jellegű megnyilvánulásai a politizálás vagy az igazságosságért való küzdelem kategóriájába tartoznak-e?” Valószínűleg véletlen maradt le a második kérdéséből egy kis szócska: a párt szócska, ugyanis csak így értelmes a kérdés: a politizálás és az igazságosságért folytatott harc normális esetben nem zárja ki egymást. A pártpolitizálás már nem biztos, hogy az igazságosságért folytatott harcot is jelenti. No és akkor nézzük a példáit!
A három példa
Az első, a 2004. decemberi népszavazás. A Püspök Kar biztatott a kettős igenre. IGEN a határon túli magyarok ügyének tárgyalására és IGEN a kórházprivatizáció leállítására. A népszavazástól függetlenül minden évben Karitász-ünnepünk van az Egyházban, november 19- táján. Amikor attól fényesedik szívünk, kereszténységünk, hogy adunk. Idegennek is akár, nemhogy testvérnek. Ez időtájt szokott lenni Krisztus Király vasárnapja, amikor az Evangéliumban a Jézus jobbjára-kerülés feltételeként az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit halljuk. Mi minden évben ilyenkor énekeljük a szentmisén, hogy „Amit másért tettél, nekem tetted te mindazt, nékem segítettél! …idegen vidéken otthont adtál…. hontalan voltam, te befogadtál….„ 2004. decemberében gazdagodhatott értelmezésünk. Igaz, „kormányszóra” ekkor féltettük a 23 millió romántól hazánkat, féltettük munkahelyeinket, nyugdíjunkat, gyermekeink boldog jövőjét. Mindegy milyen párt és kormány fogalmazza meg, azt a kampányt, amely az önzésre épít, a kereszténységnek el kell utasítania.
A kórházprivatizáció elutasítása az én számomra szintén csak egy konkrét megfogalmazódása volt egy sokkal mélyebb keresztény értéknek: az emberi élet, sőt a beteg emberi élet értékének, megbecsülésének. Láttam és látom a kórházban élők méltatlan helyzetét, hallottam egy-egy intézmény tudatos leépítését, hogy a privatizációkor már ne kerüljön sokba…. Nem a magánkórházak elvi elutasítását jelentette ez, hanem nálunk, a jelenlegi magyar körülmények között, a keresztény értékrend mindennapi megvalósulásának lehetőségét láttam ebben az IGEN-ben.
A második példában említett kormányfelelősség a hibás gazdaságpolitika miatt, amely a nép elszegényedéséhez vezetett, Ön szerint csak a Fidesz hazug szlogenjének ismételgetése. Ha a Fidesz mondja, pártpolitika, mint ahogyan az MSZP dübörgő gazdasága is pártpolitika. A január 1-i , engesztelésre hívó Püspökkari Körlevél is említi az anyagi nehézségeket, a külső körülmények romlását, a jövőtlenség kialakulását, mint a társadalom betegségének megmutatkozását. Próféta volt a Körlevél, mikor meglátta és kimondta a társadalom baját, nem elcsúszott a pártpolitika felé. Egy biztos: hogy mennyire jól látott, azt ma már külföldi, belföldi szakértők számokkal is bizonyítják, sőt kormánykörök is elismerik a helytelen gazdaságpolitikát is, és az elszegényesedést is.
A harmadik példa a baloldaliság és keresztény értékek összefüggését hozza. Ön elcsodálkozik ezen, pedig valószínűleg ugyanazt a politikai gazdaságtant és marxista etikát, filozófiát tanulta, mint én. Írásából arra következtetek, hogy legalább olyan idős, mint én. Akkor pedig még az úttörőben elromantikázhattunk a Timur és csapata mintájára mások megsegítésén. Mára már kiderült, hogy az úttörőt a tettekben megélt keresztény életforma, a cserkészet ihlette. Vagy hogy pontosabb legyek, a cserkészetet betiltották, és egyszerűen átvették az ötletet. Egyetemi szinten a szolidaritással, mint egyik legfontosabb baloldali értékkel bizonyára találkozott, valószínűleg hallott „a mindenki egyért – egy mindenkiért” elvről, a „mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint részesül a javakból” elvről. A szocializmus építése lejáratta és kiüresítette ezt is, mint sok mindent. A kereszténység 2000 éves történelme során a bűnök-bajok ellenére is fényes időszakok, kiemelkedő személyek jelzik újra meg újra ezeknek az elveknek a mindennapi életben való megvalósulását. Nem így nevezték, meg sokkal gazdagabb a tartalma, de egy biztos: nem Orbán Viktor találmánya és nem Fidesz-specialitás az értékek összevetése, amit aztán Veres András szolgai módon átvesz. És az is igaz, hogy a jelenlegi MSZP -re az ilyen baloldaliság nem jellemző.
A Püspökkari Körlevél és az életünk
Számomra elszomorító a negatív elfogultság Önben a Püspöki Kar és Veres András püspök úr irányában. Nehéz lehet így az engedelmesség. Vagy nem is szükséges egészséges kereszténységünkhöz az engedelmesség?! Vagy ki-ki hadd válassza meg szabadon, hogy kinek, miben engedelmeskedik? Ki-ki rakja össze hitét, vallását azokból az elemekből, amiket el tud fogadni? Érdekes lenne erről, a szabadság-engedelmesség viszonyáról is beszélgetni. De térjünk vissza eredeti témánkhoz. Szavaiból úgy tűnik ki, hogy gyakorolja hitét. Hit és élet egysége – mit is jelent ez?
Hittanosainkkal a parancsolatokról rendeztünk hittanversenyt. Ez évi aktualitásként a Püspökkari Körlevelet a parancsolatok tükrében néztük át. Három területre mutatva ajánlja a kiutat a jelenlegi helyzetből a Körlevél: a gyermek elfogadása egészséges családokban, a fiatalok nevelése, oktatása és az öregek, betegek ápolása. Bármelyiket nézzük, életünk egész teljességét átfogja, egyéni, családi, munkahelyi, társadalmi következményeivel. Politizálok? – Pontosabban, elítélendő módon pártpolitizálok, ha erről hittanórán beszélünk? Hogy például: milyen jó annak, akinek édesapja, édesanyja, testvérei vannak, és szeretnek együtt lenni. A szülők gondoskodnak rólunk, testi-lelki javakról, mi engedelmeskedünk nekik és helyetteseiknek. Akkor is, ha nincs mindig kedvünk. Akkor is, ha ma nagy divat a szabadság mögé bújva mindezt megkérdőjelezni. Az engedelmesség, a tekintély a közösség segítője (család, munkahely, nemzet).
Az isteni rend a családban a férfi és nő felbonthatatlan szövetsége. Az élettársi kapcsolat, a homoszexuális párok kapcsolata nem egyenértékű a házassággal. „De hát a tv nem ezt mutatja” – csodálkoznak a gyerekek. „Ma nem szokás már házasságot kötni!” – mondja beszélgetés közben a gyermeke keresztelését kérő liberális anyuka, aki számára érthetetlen, hogy miért nem lehet keresztszülő szintén élettársi kapcsolatban élő testvére. Szokásból, a közvélemény hatására ne kössenek házasságot, ne kereszteltessenek, de azt észre kell vennünk, hogy a szokás és közvélemény irányíthatja az embereket a valóságos döntéshozatal állapota felé.
A pártpolitika nagymértékben hozzájárul a közvélemény alakításához, és az egyházi vezetőinknek erről kell, hogy véleménye, iránymutatása legyen. Mert elhomályosíthatja az igazságot a „szabadság” és a „másság elfogadásának” hangzatos jelszava alatti zavarkeltés. Egy, a liberális elveket elfogadó szülővel beszélgettem, aki rögtön tiltakozni kezdett, mikor az ő gyermekének neveléséről volt szó. Mert „nem mindegy az, hogy felnőtt korára hall arról, hogy létezik homoszexualitás is, vagy kisgyerek korától egyenértékű magatartási modellként, sőt védelemre szoruló magatartási modellként hat a homoszexuális viselkedés”. A pártpolitikában a hangzatos, és általános jelszavak hallatszódnak, a következetes végiggondolás nem mindenkinek érdeke.
De térjünk vissza a Körlevél gondolatköréhez: A gyermekáldás elfogadása jelenti az anyagiakhoz való helyes viszonyt is, azaz nem a piac és a reklám diktálja, mire van szükségem, hanem magam döntök. Jelenti, hogy tudok osztozkodni, lemondani stb. Ez az életünk. Ezt beszéljük meg hittanórán, erről tanít Jézus vasárnapról vasárnapra, adja erejét a szentségekben a megvalósításhoz. Egy-egy család fontos közösség, de egymagában kevés. Közösségek kellenek azonos értékrenddel, és érdekérvényesítési képességgel. Civil közösségek, majd egyszer csak itt lesznek a pártok. Valószínűleg igaza van „kedves-bölcs gyóntatóatyjának”, aki szerint nincs az a pártpolitikai erő, amely az evangéliumot maradéktalanul hirdetné. De az is igaz, hogy egyik-másik párt közelebb kerülhet az igazsághoz. És amikor a pártok alakítják társadalmunk életét, akkor ki kell tudni választani, hogy melyik pártban látjuk leginkább megfogalmazódni keresztény értékeinket.
Ön azt írja, a Fidesz csak szavakban áll a kereszténység alapján, tettekben, eszmékben nem. Én is többet várok a kereszténység megvalósulásában. De én már azt is értéknek tartom, főleg az utóbbi időkben, hogy a Fidesz legalább a szavaiban tiszteli a keresztény értékeket. Az Ön megfogalmazása szerinti „ a magyar egyházi hierarchia számára kedves vezér bukása” óta először az erkölcstelenség majd az erkölcsnélküliség lett az elfogadott, az irányadó, azaz még a szavak szintjén sem a keresztény érték, mérce. Nem az a legnagyobb baj, hogy bűnt követünk el, hanem hogy a bűnt nem tartják bűnnek. És az Egyháznak, a Püspöki Konferenciának itt van nagy felelőssége, hogy az emberek számára érthető módon mutasson erre rá. Ha a pártok az elvi irányadást önigazolásra, az emberek megtévesztésére konkretizálják, saját szájuk íze szerint magyarázzák, akkor azt nem lehet szó nélkül hagyni. A Püspöki Kar a lelkiismeret szerinti döntésre biztatott – tisztelve az ember méltóságát. De ehhez a döntéshez szükségesek az igaz és elégséges információk, következményük következetes végiggondolása. És sajnos egyre szélesebb területen derül ki a tudatos elhallgatás, szándékos megtévesztés. A gondolkodó embert nem tudták megtéveszteni, de akit az évek során csak arra irányítottak, hogy Isten, erkölcs nem számít, a fizetés, a kézzelfogható javak a fontosak, azoknak most a jólét ígérete, vágyaik valóságnak beállítása elég volt szavazataikért. Ez nem az ember tiszteletéből fakad. A cél nem szentesíti az eszközt, tanítja az Egyház. A megtévesztett emberek kiábrándultsága nem kedvez a demokráciának.
Az Egyház, mint igazodó pont
Azt tanítom hittanórán, hogy közjogi méltóságainknak tisztelet jár, akkor is, ha nem rájuk szavaztunk. De éppen azért jár ez a tisztelet, mert az igazságért folytatott harcuk megkérdőjelezhetetlen. Tehát általános politikai magatartásuk – az Ön szóhasználata szerint az igazságért folytatott küzdelmük – a tekintélyük alapja. A pártpolitikai hovatartozás a politikai meggyőződés konkretizálásának kérdése. Ne vegye át a Püspöki Konferencia egyetlen párt politikájának vagy politikusának ideológiáját se, de ne féljen megfogalmazni saját véleményét a társadalom egy-egy aktuális kérdésével kapcsolatban, a közjó szolgálatában, a keresztény értékeket bemutatva. Sőt! Ezt megtenni, kötelessége. Tévedés az a megállapítás, hogy az Egyháznak minden párttól egyenlő távolságra kell lennie. Az Egyháznak a krisztusi tanítás szilárd alapján kell állnia, és hogy a pártok mennyire közelednek vagy távolodnak ettől, az az ő dolguk.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy nekem nem hiányzik a Fidesz szóhasználatából az irgalmasság, megbocsátás, békességszerzés. Más párt részéről sem tetszik, amikor önző céljaikra használják ezeket. Én, aki már a rendszerváltás előtt is felnőttként éltem, és konok daccal őriztem-védtem a hitem, nem örülök, ha békességszerzés gyanánt, a békesség kedvéért az eddigi eredmények feladását várják el. Nem örülök, ha a megbocsátást kérik rajtunk számon, akkor, amikor úgy érzik, nincs miért bocsánatot kérniük. Az irgalmasság gyakorlását, a szeretet-otthonok fenntartását, a karitászt várják el tőlünk, az Evangélium hirdetése nélkül, merthogy azzal menjünk a templomba.
A szavazás eredményét én is úgy éltem meg, hogy a templombajáró keresztények közül is többen az Egyház ellen szavaztak, illetve azokra adták szavazatukat, akik már a kampány idején jelezték, hogy nem számíthatunk támogatásukra. Nem külön engedményeket várnék el én sem, csupán azt, hogy abban az országban, ahol a lakosság háromnegyed része keresztény felekezethez tartozónak vallja magát, ne külön áldozatok árán gondoskodhasson gyermekei vallásos neveléséről, ne külön áldozatok árán juthasson keresztény szellemű szociális intézménybe. A háromnegyed rész adójából egy családbarátabb támogatási rendszer, erkölcsösebb gazdaság, média működhetne, és így tovább. Meglepve hallottam katolikus iskolába járó gyermek szüleitől, hogy SZDSZ-re szavaztak, mert: „igaza van abban, hogy tartsa el az egyház önmagát, legyen szabad párttól, államtól”. Ők nem járnak templomba, nem fizetnek egyházi hozzájárulást, mert az ugye, önkéntes, a szabad iskolaválasztás miatt pedig oda járathatják gyermeküket, ahová jónak látják. „Az MSZP szintén nem elutasítandó egy keresztény számára, hiszen bárki járhat templomba – sőt: még a régi világban is járhatott, keresztelkedhetett, lehetett elsőáldozó, bérmálkozó, házasságot is köthetett – csak ne tudják meg róla. Ma külön hívő tagozata is van, akik fontosnak tartják, hogy minden szükséges papír és forma meglegyen. Ők tudják, mit kell tenni és szólni az Egyháznak, tudják jobban és biztosabban, mint a Püspöki Kar.”
Talán érthető, ha nem tudom elfogadni ezt az érvelést sem.
A Püspöki Konferencia egész Magyarország erkölcsi megújulásáért hirdette meg az imaévet. Azaz imádkozunk egyházi és állami vezetőinkért is, az egyszerű emberekért is, hívőkért és hitetlenekért, Önért és értem is. Valamennyiünk tisztánlátásáért, erkölcsi megújulásáért.
Antal Ilona
hitoktató