A GYAKORLÁS ÜZENETE

Megjelent a Egyházfórum 2017/3. számban

A TEST MINT IRÁNYTŰ ÉS REFERENCIAPONT A HIT GYAKORLÁSÁBAN

AZ  ALMAFA HITVALLÁSA

Állok, ahol gyökerem simul össze a hűs anyafölddel.
Onnan elűzni fa-nyűvő férgek garmada sem mer.
Nap simogatja a törzsem, százéves, hű gonddal;
csak neki csendül friss ágam csúcsán a sziromdal.
Bárhogy tépáz mostoha karma a májusi jégnek,
zöldülök én, ha köröttem szép tulipántüzek égnek.
Érlelem életem édes célját: szép piros almám;
zápor hinti szigorral, szél ringatja a karján.
Mindegy: végül aranytál vagy csak az ősz sara várja,
hercegnő csókolja, rigócsőr késhegye vágja;
elvégzem munkám, békés telem így lesz nékem,
nem tehetek másként, míg hold és nap kel az égen.
Így lüktet bennem kéreg, bél, geszt és szíjács,
ezt a parancsot tartja örökké kambium és háncs.
Magházam mélyében a kódom, erre születtem,
s minden utódom csírájába hitem belerejtem.

Sinkó Adrienn¹

A KERESZTÉNY ÉLETVEZETÉS EREJE

Vajon hogyan élte meg Luther Márton a hitét, miként valósította meg a vallásos életvezetést, ezen belül a rendszeres gyakorlást? Feltételezhetően sokoldalúan, mély belső odaadással, a Hegyi beszéd tanítását követve: „Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók […]”. A rituálék, imádságok más, szakrális tartalommal bíró tevékenységekhez hasonlóan idővel kiüresedhetnek, ha kevésbé a hitből építkezünk, hanem inkább a gyakorlás mögött húzódó negatív érzelmekből. A gyakorlás nélkül azonban elveszítenénk magát a szentséget, bűneinket nehezebben bánnánk meg, illetve bocsájtanánk meg másokét, vagy kiesnénk például az irgalom gyakorlásából. Ebben a megközelítésben még hangsúlyosabb a hit jelentősége, ha úgy tekintünk rá, mint az életben mindent eldöntő és meghatározó tényezőre. Luther gondolatait követve látható, hogy a keresztény életvezetés nem osztható meg egyszerűen egy világi és egy szellemi vagy spirituális terület között. A hit sokkal inkább igényli az egész ember jelenlétét, egyik vagy másik rész számára sem kíván nagyobb hangsúlyt. Luther szerint a jó keresztény morális életet él, ezért nem kell a hit szentsége miatt aggódnia, hiszen minden tevékenységében ott van Isten jelenléte. A jó keresztény nem követ el durva tetteket, és átlagos mindennapi életet él. Hiszen nem azáltal válik keresztény lélekké, hogy kivételesen nagy dolgokat akar megvalósítani, hanem mert számára Krisztus eleve adott és létező entitás.

 

JEROMOS: „AKIK HISZNEK, AZOKNAK MINDEN TEVÉKENYSÉGE IMÁDSÁG”

Cornelia Kulawik, aki a berlin-dahlemi Kaiser-Wilhelm református templom gyülekezetében végzi lelkészi szolgálatát, Luther Márton munkásságát tanulmányozva kiemeli, hogy Luther teológiai értelemben felértékeli a világi életet, amennyiben a munkát istentiszteletnek tekinti.² Jeromos szavaival: „Aki hű a munkához, kétszeresen imádkozik.” A közmondás is úgy tartja: „Akik hisznek, azoknak minden tevékenysége imádság.” A lelkésznő szerint ez azt jelenti, hogy protestáns szellemben értelmezve fontossá válik a gondolat: keresztényként a templomba járás több mint külsőségeken alapuló rituálé. Sokkal hangsúlyosabb, s ez belsőleg fogalmazódik meg. Persze Luther ennél sokkal messzebbre mutat, mert ennek a külsőleg inkább színtelen és nem feltűnő, átlagos keresztény világi életnek ellenpontja az, hogy számára az ima gyakorlása lesz a legfontosabb, ez kerül a napi tevékenység középpontjába, kiemelve annak hasznosságát és főleg erejét. Keresztényként az ima szellemében él, és a gyakorlatban nem hanyagolja el a szóbeli, hangosan kimondott ima jelentőségét.³ Feltételezésünk szerint Luther abból a tapasztalatból indult ki, amely napjainkban is érvényes lehet: az imádkozást nem magunktól tanuljuk. Sajnos, sokan nem is érzik annak igényét, hogy rendszeresen gyakoroljanak. A gyakorláskor az imák vagy mantrák ismétléséhez általában külső segítségre támaszkodunk, az ünnepekre és rituálékra. Ez azt is jelenti, hogy a külsőségek miatt gyakran kritikával illetett jámbor keresztény ájtatosságot nem egyoldalúan kell kezelnünk, sokkal inkább belső meggyőződés és szabad döntés alapján. Luther itt nem annyira az ima belülről fakadó erejét firtatja (mennyiben ered valóban legbelülről), hanem inkább a gyakorlás rendszerességére épít. Egy jól begyakorolt rendszeresség erejére, amikor a rendelkezésre álló szövegek támogató háttérként szolgálnak.

 

A RENDSZERESSÉG EREJE

Figyelmünket számos alkalommal terelik el a gyakorlásról távoli gondolatok és elfoglaltságok. Luther a borbélyához s egyben barátjához, Péter mesterhez szóló levelében részletesen megfogalmazza, hogyan kellene imádkoznunk. Leírja saját tapasztalatait, melyek szerint gyakran a messzi gondolatok és távoli üzletek teszik unalmas és hideg gyakorlássá az imádság idejét. Éppen ezért a külső dolgokba kapaszkodik. Félrevonul, vagy ha a hely és az idő erre végképp nem alkalmas, mégis betér a templomba, és az emberek között hangosan citálni kezdi a Tízparancsolatot, Krisztus vagy éppen Pál szavait, ahogyan a gyerekek ismétlik hangosan a mondókákat.⁴

Éppen ezért tartja Luther hasznosnak a reggeli és az esti imát mint a napot indító első és a napot lezáró utolsó munkálatokat, amelyeket érdemes és szükségszerű elvégeznünk. Ugyanakkor óva int a csalfa gondolatok csábításától, amelyek eltántorítják a hitét megélőt a gyakorlástól. A magyarázatok és kifogások elterelik a figyelmet a napi tevékenységek irányába, miközben a napi gyakorlás könnyen semmivé lesz.

Más kultúrából merítve példát: a lámák életében, így 14. dalai láma, Tendzin Gjaco életében is összeér a vallásgyakorlat és a mindennapi élet.

Ami a szellemi gyakorlatot illeti, naponta legalább öt és fél órát töltök imával, meditációval és tanulással. Ezen felül, amikor csak a nap szabad perceiben tehetem, imádkozom, így például étkezés közben vagy utazásaim idején. Az utóbbit három fő okból teszem. Az első, hogy ezzel is közelebb kerülök napi kötelességem teljesítéséhez. A második, hogy ily módon nem hagyom hasztalan múlni az időt. A harmadik pedig, hogy ezzel csillapítom a félelmemet. Komolyra fordítva a szót, nálam a vallásgyakorlat és a mindennapi élet teljesen összefonódik, nem látok közöttük határokat.⁵

Ha pedig a segítő szakmák gyakorlóit kérdezzük napi tevékenységükbe szőtt gyakorlataikról, csak megerősíteni tudják: a mindennapok stresszpanaszait és szenvedéseit a napi gyakorlás útján küzdik le, és ennek segítségével közelítik meg az éberséget. A naponta ismételt ima vagy rendszeresen végzett meditáció eredménye lehet idővel az éber állapot. Bármilyen módszert használunk is a gyakorlásban: imát mondunk vagy meditálunk, e munkánk célja az elme megnyugtatása és élesítése. Ez nemcsak önmagunk, de a környezetünk számára is fontos. Módját tekintve ne erőltetve végezzük, hanem belülről érezve az imádkozás fontosságát vagy szükségszerűségét. A nyugodt elmével elért békesség egyfajta boldogság érzését árasztja magából, ami nemcsak nekünk jó, hanem a körülöttünk lévőknek is sokat segíthet, beleértve az általunk segítetteket is. Az ima és meditáció által nyert békesség és belső boldogság betöltheti a bennünket körülvevő teret, ezáltal mások is részesei lehetnek e folyamatnak.

A szellemi építkezés során valamely szellemi állapot, azaz minőség elérése olyan aktivitás, amelyet kizárólag saját magunk végezhetünk. Egy egyszerű napi gyakorlat a reggeli ima elvégzését követően, hogy az égboltra tekintünk és egyszerűen az eget fürkésszük. Egy-két percig nézzük a tiszta eget, miközben mélyen beszívjuk a testünket átható levegőt, majd kifújjuk az összes levegőt a tüdőnkből. Ugyanezt a légzőgyakorlatot elvégezhetjük az esti ima után is. A jótékony hatást az égbolt fényének és határtalanságának tulajdoníthatjuk. Mivel a test abszolút realitáspont, ezért nagyon hasznos a napi munkát testi gyakorlatokkal, például egyszerű légzőgyakorlatokkal keretezni. Összességében azt mondhatjuk, hogy a szisztematikus gyakorlás vezet egyedi tapasztalatokhoz. Ezen tapasztalatok eléréséhez adhatnak támpontot a különböző meditációs technikák is, amelyek által egyetemes perspektívából tekinthetünk magunkra.

 

MIT IS JELENT AZ, HOGY A TEST ABSZOLÚT REALITÁSPONT?

A test-lélek-szellem hármasából a test az egyetlen kézzel fogható minőség, mondhatjuk: földi manifesztáció. Cselekvéseink, amelyek hatékonyságunk átélésével és az életelvűséggel kapcsolatosak, a testen keresztül, annak cselekvőképessége által valósíthatók meg. A test az eszköze a szellem és a lélek megnyilvánulásának. Bármi, amit a testünkkel teszünk, bennünket fejez ki.

A fogyasztói szemlélet a gyors megoldásokat részesíti előnyben a hétköznapi nyugati gondolkodásban, és a sikerorientáció elsődleges igénye háttérbe szorítja a gyakorlás értékét és szerepét a tanulásban, fejlődésben, kiteljesedésben. Azonban vannak olyan funkciók, melyek csak gyakorlás által válnak elsajátíthatóvá, és időre van szükség, hogy rögzüljenek (például írás, olvasás, nyelvtanulás). Amikor ez készségszinten megtörténik, e funkciók megkönnyítik boldogulásunkat az életben, és a fejlődés lehetőségét is magukban hordozzák. A rendszeres gyakorlásra – jó esetben – kisiskolás korunkban elkezdenek tanítani bennünket, és aki jól elsajátítja a metódust, nagy valószínűséggel előbb-utóbb sikert ér el az élet valamely területén. Az eddig leírt kognitív tanuláshoz hasonlóan a test és a lélek is folyamatos tanulásra kész a rendszeresen gyakorolt tevékenységek terén, bár az eredmény eltérő lehet. A test és lélek szoros együttműködése következtében a gyakorlások által áramlatba kerülünk – „flow”-ba –, és állapotváltozást észlelünk, vagyis nem külső mércével mérhető, egyértelmű eredményt érünk el, hanem belső állapotváltozást élhetünk át, például nyugalmat, békét.

A testi lazítás rendszeres gyakorlásával elért izomlazítás és neurovaszkuláris ellazulás hozzájárul a lelki átrendeződéshez, ahogy ez például az autogén tréningben is történik. E lelki átrendeződéshez ugyancsak elvezethet az ima és a meditáció is, állapotváltozásként a feszültség feloldódik, a belső indíttatások – motivációk –, elhivatottságok megfogalmazódhatnak.

A gyakorlás mellett a rendszeresség (testi, lelki, szellemi) segíti életünk kiteljesedését.  A természet körforgása is ad egyfajta ritmusos rendszert életünknek, ahogy rituális, vallási ünnepeink is rendező elvként érvényesülnek életünkben. Megérkezési és továbblépési pontként szolgálhatnak ezek az alkalmak. Ünneplőbe öltöztetjük lelkünket és lélekterünket, előtte megtisztulunk, a szolgálatra alkalmatlan vagy idejétmúlt tartalmakat eltávolítjuk, és helyet teremtünk az új minőségeknek. A megtisztulás nemcsak a lelki folyamatokban valósul meg, hanem például a böjtben is, amely komplex tevékenység. A lelki folyamatok visszajelzéseit testünkön keresztül megtapasztalva, megerősítve realizáljuk, már ősidők óta a Biblia iránymutatási szerint. A rendszer – mint egy meder – segíti a bonyolult élmények szabad rendeződését, hatását és a biztonságos változásokat a szellemi és lélektani térben.

A rendszeresség elsajátításának tehát első gyakorló terepe a testünk, ahogy azt kisgyermekeinknek is mielőbb elkezdjük tanítgatni (például a napi higiénés szokások révén). Testünk bizonyos szempontból életünk hajója, amely eljuttat bennünket a kikötőkbe, és megóv bennünket a nyílt vízen, akár viharban is.

A buddhista pszichológia szerint a emberi test értékes és drága, ezért minden életszakaszban vigyáznunk kell rá. Az úgynevezett Harminchét Bodhiszattva Gyakorlat közül az első a testet „az öröm és a szerencse nehezen elnyerhető hajójaként” említi, kiemelve, életünk során a test arra szolgál, hogy vele folyamatosan tanuljunk, elmélkedjünk és meditáljunk.⁶ Ily módon a testre egyértelműen mint a gyakorlás eszközére tekintünk. A sang-gung ősi buddhista mozgásgyakorlatsor: első tizenöt lépése tartalmazza a „mester hajóval utazik” és „a tanítvány átevez a tengeren” nevű, két olyan jelentős gyakorlatot, amelyben a test mint alap, kiindulópontként szolgál a többi egymásra épülő gyakorlat energetikai testi, lelki és szellemi síkon történő felvezetéséhez.

A hajó szimbólumként értelmezhető, hiszen az ember életét a test-lélek-szellem egysége hatja át, a három minőség kölcsönös egymásra hatásával. A lelkünkben is dúlhat vihar, ennek jelei hajónkon: a testünkön is megmutatkoznak, éppen úgy, mint amikor a vihar a külvilágból érkezik. A hajó – miként a test – állapota iránytű önmagunk és életünk térképén: mutatja a koordinátákat, merre is tartunk. A hajó orra irányjelző. A kormányrúd a kezünkben van, begyakorolt tudásukkal, imáinkkal, meditációinkkal bármikor korrigálhatunk, amikor észrevesszük, hogy letérünk az útról. A ritmusosan adódó megállóhelyeket – ünnepeket – a rendszeresen gyakorló, imádkozó embert foglalkoztató tartalmak, kérdések töltik ki, akinek hite áthatja a cselekedeteit – ahogy azt Luther is írta. Fentebb utaltunk arra, hogy a testtel való rendszeres kapcsolódás lehetőségét nyújtja például a böjt gyakorlása, amellyel a gyakorló hitelesen emeli be a vallás gyakorlását a hétköznapi életbe. Ilyen értelemben a test integrációs pontként jelenik meg, amelyben a gyakorló hite manifesztálódik. Luther kiinduló gondolatai nyomán pedig látható számunkra, hogy egyrészről a külsőségeken alapuló rituálék elutasítása, másrészről az időszerűség és a szövegek szükségessége az, ami követhető a hit erősítése, vagyis a gyakorlás során. A reformáció évfordulója kiemelt lehetőséget kínál, hogy átgondolhassuk mindezt: kiüresedett szertartásokban, sajnos, sok megfelelő teret és időt nyújthatnak számunkra a gyakorlás útján történő személyes fejlődés, az érzelmi élet formálása érdekében.

FEHÉR PÁLMA VIRÁG PHD
klinikai szakpszichológus

KÖVESDI ANDREA
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta