Megjelent az Egyházfórum 2009/4. számában
Már az őskeresztény korban használtak szimbólumokat (pl. hal = Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó kifejezés görög rövidítése) és a hitvallók, szentek képi ábrázolását. Azért is kellett ez, mert a hívek többsége nem tudott olvasni, és a képi ábrázolás vagy a festmény önmagáért beszél, hatékony eszköze lehet a hitigazságok megértetésének. Megkönnyíti a megértést az is, hogy a Megváltó gyakran használt olyan parabolákat, amelyeknek festményként való értelmezése nagyon könnyű.
Jellemző példa erre az ún. Biblia Pauperum (=Szegények Bibliája), amely az Újszövetségből, főleg Jézus életéből közöl képeket azok számára, akiknek szegénységük miatt nem állt módjukban elsajátítani az olvasást.
Minden történelmi korszakban a művészek egyik legfontosabb témája volt a hitbeli élményeik képi ábrázolása és megörökítése az utókor számára. Úgy kezdtek hozzá az alkotáshoz, hogy a korszakukra jellemző viselkedést, ruházkodást, erkölcsi szokásokat belevitték képeikbe, vallásos tárgyú alkotásaikba. Ezért azt látjuk, hogy a Megváltó és a szentek ezeken a képeken reneszánsz korabeli ruhákban járnak, és a környező épületek is ezt a kort idézik fel.
Ez a látásmód különösen a reneszánsz és a barokk korszakok sajátja. Ez azt jelentheti, hogy az alkotó olyan közelinek érezte saját korát az evangéliumi történethez, hogy nem tudta másképp lerajzolni, lefesteni, mint abban a tájban, ami őt körülvette; olyan öltözékben, amelyet ő maga is hordott.
Amikor beköszöntött a felvilágosodás, és teret nyert a racionalizmus ellentmondásos korszaka, a festők alkotókedve is átalakulni és megújulni látszott: egyszeriben észrevették a körülöttük levő teremtett világot: a társadalmat és a természetet. Így legbelső érzésvilágukká vált az, amit hívő emberként átéltek. Különösen fontosak ebből a szempontból a Biblia szívhez szóló példázatai.
Az elmúlt században, és jelenleg is, a magyar festészet figyelme egyre jobban a Szentírás felé fordult. A Bibliában leírt és elmondott történetek szinte kívánják az ábrázolást. Ez az igény annak is köszönhető, hogy mindennapi életünkben, gondolkodásunkban, szókincsünkben mind inkább teret nyernek az Üdvözítő által elmondott példabeszédek, hiszen azt a célt szolgálják, hogy világossá tegyék az isteni akaratot.
Amennyiben az alkotó olyan közegben él, amelyben a Szentírás legalább tanulmányainak részét képezi, akkor a képi ábrázolás, a megelevenítés szükségesnek tűnik, és megkerülhetetlen. Sokaknak ez a hitvallás, ez a természetes kifejezési forma.
A könyv felosztása a négy evangélium szerint történik. Ezekből emelte ki a szerző a legjellemzőbbnek és jónak tartott példabeszédek ábrázolását; vagyis azokat a festményeket és grafikákat, amelyeket időtállónak gondolt. Először az evangéliumi részlet következik, majd a művész pályájának rövid ismertetése, és végül maga a festmény vagy grafika. Az alkotók között mindenféle irányzat képviselője megtalálható a klasszikusoktól az absztraktig egyaránt. Az alkotók életkora nagyon változó: a fiataloktól kezdve egészen azokig, akiket már csak a műveikből ismerhetünk.
Nagyon reméljük, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, és ily módon bejárja a művészek útját, nagy kedvet kap az igazi egyházi művészet tanulmányozásához.
Kálvin Kiadó, Budapest, 2008.
RADNÓTI RÓBERT