SZÁMUNK ELÉ
Az Egyházfórum olvasói többször jelezték, hogy minden számban szívesen látnának egy rövid előszót, amely mintegy ízelítőt nyújtana az adott számból. A tartalomjegyzék olyan, mint az étlap: eligazítást nyújt, néha talán még az azt böngésző érdeklődését is felkeltheti, de a kóstolót nem teszi lehetővé. A bevezető viszont egy-két gondolat kiemelésével megmutathatja, hogy egy szerző hogyan közelít a témához, mit tart fontosnak, vagy mire hívja fel a figyelmet, esetleg elárulhatja a szerkesztői szándékot is. A feszes és rohanó hétköznapokban azonban a szerkesztők is örülnek, ha végre összeáll egy szám, és bizony nem marad idő arra, hogy azt még egy jó előszóval is ellássuk. Most mégis kísérletet teszünk arra, hogy az említett olvasói igénynek elébe menjünk. Majd meglátjuk, mennyiben sikerül!
Hónapok óta a médiák uralkodó témája a globális pénzügyi-gazdasági válság. Sokan közülünk saját bőrünkön is érezzük ennek hatásait. A szakemberek és politikusok pártállástól függően gyakran egymásnak szögesen ellentmondó megoldásokat kínálnak, de szinte valamennyien megfeledkeznek a saját felelősségükről, ami természetesen a betöltött pozíciótól és ellátott feladattól függően nagyon is különböző lehet. Bizonyára nekünk sem esne nehezünkre sorolni a jogos sérelmeket és égbekiáltó igazságtalanságokat, ehelyett azonban inkább önvizsgálatra hívjuk olvasóinkat.
Súlyponti rovatunkban Reinhold Knoll bécsi professzor a mindannyiunk számára ismert „Gazdálkodj okosan” (pontosabban ennek osztrák megfelelője, a „Spekuláció”) gyerekjátékon keresztül mutatja be, hogyan szívtuk magunkba szinte már az anyatejjel a privatizáció, a tőkefelhalmozás, a hitelezés és az eladósodás szabályait, és váltunk feltétlen híveivé a liberalizációnak. A gyermekjáték előrevetítette a pénzügyi krízist és a kapitalizmus válságát, mégsem jutott senkinek eszébe, hogy egy „alapszabályreformon“ gondolkodjék. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy a következő vasárnap nem fogunk játszani – és de facto ez a motívum minden játékos megalapozatlan reménye: hogy nyerni kell, és ezáltal a frusztráció is kisebb lehet…”
Ennek a gazdaságszemléletnek a keresztény, pontosabban protestáns etika volt a lelki alapja, állítja Max Webertől kiindulva Erdős Zoltán. A kialakult polgári értékrend eszménye a haszonelvű „hitelképes úriember”, aki formálisan becsületes, mert például betartja a fizetési határidőket, józan, tartózkodik mindenféle terméketlen és káros költekezéstől és kicsapongástól. Ennek az etikának azonban egyre kevésbé része a vallási megalapozás. „A gazdaság a saját törvényszerűségei szerint működik, értelmüket vesztik benne az etikai normák, az igazságosság, szeretet és együttérzés”. Így jutunk el – Habermas szavaival – a „testvérietlenség világuralmához”.
Sokunkat azonban nem az erkölcs hiánya, hanem a gazdasági válság rázott föl, és máris elkezdtük a hajszát a felelősök – a fékevesztett neoliberális kapitalizmus, az elképesztő jövedelmekkel rendelkező menedzserek és a gazdagok – után, akiket meg akarunk büntetni, mondja Paul M. Zulehner, az Egyházfórum társalapítója. „Az evangélium azonban egy másik látásmódot mutat nekünk. Leleplezi a játékunkat, és felszólít, hogy ezt hagyjuk abba”, mert az anyagiak utáni sóvárgásunkkal „mi mindnyájan felelősök vagyunk a válságért”. Az alternatíva a szerető szolidaritás, amely egyrészt közvetlenül segítő, másrészt politikai jellegű, vagyis felelősséget vállal a közért. „A teológia ezt így fejezi ki: aki misztikus, az feltétlenül politikus is; aki Istenbe belemerül, az Istennel együtt a szegények mellett fog felbukkanni.”
Az emberi létkérdések – mint az egzisztencia, a bűn és kinyilatkoztatás – teológiai és filozófiai megközelítéséről értekezik Szirtes András Bultamannról és Heideggerről írott tanulmányának második részében. Egy gyakorlati lelkipásztori kérdésnek, a családtervezés problematikájának szenteli figyelmét Vigh Szabolcs, aki szerint az ezzel kapcsolatos egyházi tanítás meglehetősen ellentmondásos. A mai egyházi állásfoglalásokban is megtalálható ugyanis az a gnosztikus szemlélet, amely szerint az érzéki élvezetet önmagában rossz, amit csak a termékenységre való nyitottság tehet jóvá. „Vajon nem kellene-e végre megtisztítani a gnosztikus eretnekség maradványaitól az egyház tanítását?”, kérdi a szerző.
Székely Tibor visszaemlékező sorozatának harmadik, befejező része a Központi Szemináriumból 1959-ben eltávolított kispapok állambiztonsági megfigyeléséről számol be. Szécsi József a Keresztény-Zsidó Társaság titkára pedig a keresztény-zsidó párbeszéd szükségességéről, annak akadályairól és lehetőségeiről értekezik. A közelmúltban az Egyházfórum gondozásában jelent meg A holokauszt és a keresztény világ című könyv, amelyből most egy olyan részletet közlünk, amely egy ukrán példán keresztül szemléletesen mutatja be néhány egyházi személy vívódását és cselekvési lehetőségeit a hitleri zsidóüldözéssel kapcsolatban.
Kívánom, hogy találjanak az olvasók ebben a számban is egy-két olyan írást, amely felkeli figyelmüket és továbbgondolkodásra, talán új cselekvése is serkenti őket.
WILDMANN JÁNOS