A Laudato si’ és a világcégek

2015 őszén a Wesley Főiskolán szemináriumot vezettem a fenti címmel.¹ Wildmann János barátom Ferenc pápa legutóbbi enciklikájából a teológiai szempontokat világította meg a hallgatók számára. Ugyanakkor számomra a szeminárium fő szempontja a geogazdaság, a geopolitika gazdasági-társadalmi vetülete volt.

Róma püspöke levelének tartalma a következőképpen összegezhető. A hat fejezetre bontható szöveg kiindulópontja a ma rendelkezésre álló legjobb tudományos eredmények szerinti helyzetfelmérés (1. fejezet), amely az egész emberiségnek szól és amelytől eljut a Bibliával és a zsidó-keresztény hagyománnyal (2. fejezet) való egybevetésig. A problémák gyökerét (3. fejezet) a technokráciában és az emberi lény túlságosan is önmagára figyelő magába zárkózásában jelöli meg. Aláhúzza, hogy a technokráciát kevés számú ember tartja kézben.

A 4. fejezet javaslatot tesz egy „átfogó ökológiá”-ra, „amely egyértelműen magába foglalja az emberi és a társadalmi teret”, amelyek felbonthatatlan kapcsolatban vannak a környezeti kérdéssel. Ennek távlatában Ferenc pápa javasolja (5. fejezet) őszinte párbeszéd elindítását a társadalmi, gazdasági és politikai élet minden szintjén, ami átlátható döntési folyamatokhoz vezethet. A pápa továbbá emlékeztet rá (6. fejezet), hogy egyetlen tervezet sem lehet hatékony, ha nem képzett és felelős tudat terméke, és kiindulópontokat javasol az ilyen irányú növekedéshez nevelési, spirituális, egyházi, politikai és teológiai szinten. Ferenc pápa több megnyilatkozása, illetve írása szerintem geogazdasági jellegű. Ezért érdekesnek tűnt számomra azon feltevés vizsgálata, vajon az enciklika mögött húzódó meggondolások milyen elméletre utalnak. Ferenc pápa enciklikájának három, illetve négy első fejezetéből indultam ki.²

Ha jól látom, akkor ezeket a szövegeket a tőke a második világháború utáni nemzetközivé válása tényével és ennek elméletével kell szembesítenem. A pápa egyértelműen megnevezi a „világcégek”-et, a „pénzvilág”-ot és a „nemzetközi vállalatok”-at, valamint azok döntő hatalmát mai világunkban.³ A műszaki fejlődés segítségével ezek a tőkés szervezetek „azoknak a kezében [vannak], akiknek megvan a tudása, de legfőképp a gazdasági hatalma annak felhasználására, iszonyatos hatalmat adnak az egész emberiség és a világ felett” (104). Ez világnézetileg úgy fogalmazódik meg propagandaszerűen, „mintha a valóság, a jó és az igazság automatikusan fakadna a technológiai és gazdasági hatalomból” (105).

A kevesek hatalmáról, az emberiség kis csoportjáról van itt szó (104), az oligarchákról (134), akik kizsákmányolással, egyenlőtlenséggel és környezetrombolással (145) valósítják meg azonnali és legnagyobb hasznukat (55 és 105). Egyúttal „a társadalmi lehetőségeket egyes hatalmi csoportok érdekeinek megfelelően alakítják” (107). A nagyhatalmak államai nem gyengültek le annyira a magánosítások következményeképpen, hogy ne tudnák támogatni nemzetközi vállalataik földrajzi terjeszkedéseit (16, 45 és 176–181). Sem az egyik, sem a másik szereplő nem fogadja el, hogy a „föld közös örökség, és gyümölcseinek mindenki javát kell szolgálnia”(93).

Természetesen az enciklika tanító és buzdító, nem elméleti jellegű, de a fentiekből következtetni lehet tudományos megalapozottságára. Szerintem a „világgazdasági⁴ rendszer és az egyenlőtlen fejlődés” tana, illetve elmélete áll az enciklika hátterében.⁵ Eszerint a mai világgazdaság műkődése maga után vonja a természet rombolását és egyúttal az egyenlőtlenségek növekedését, ami megfelel Ferenc pápa tantételének. Vagyis, másként kifejezve, a tőkés termelési és fogyasztási mód maga után vonja ezeket a hatásokat, ezt eredményezi a világcégek magántevékenysége! Hiszen ezek azok, amelyek beruháznak ott és akkor, amikor az nekik a legjobbnak tűnik. Ők termelnek és adnak el minden rendelkezésükre álló eszközzel. Végül, ők biztosítják tulajdonosaiknak a hasznot, ami tulajdonképpen e cégek egyetlen célja.

Ez az elmélet Rosa Luxemburg, Rudolf Hilferding, Ferdinand Braudel, Samir Amin, Robert Boyer, José Comblin atya,⁶ Alain Lipitz, Gearóid Ó Tuathail, Immanuel Wallerstein, John J. Mearsheimer, Slavoj Žižek, Robert B. Reich, Thomas Piketty és sokan mások 20. századi geopolitikai és -gazdasági kutatásaiból alakult ki. Magam is hozzájárultam az elmélet fejlesztéséhez.⁷ A következőkben az elméletet igyekszem röviden felvázolni, remélve egy nyilvános vita megindítását.

Már itt megjegyzendő, hogy két kérdésben nem látom tisztán a pápa szándékát, illetve nem értem egészen a tanítását. Az egyik: a műszaki fejlődésről, illetve fejlesztésről írtak (14, 46, 48, 54, 128). Mintha a bibliai Leviatánról lenne szó, vagy olyan dologról, amely valahogy saját magától keletkezik. Tudomásom van arról, hogy a jezsuita rendben hosszú vita folyt e témáról, de erről nincs semmiféle anyagom. A másik kérdés számomra az a tény, hogy nincs arról szó, miként alakulnak a mi tőkés társadalmunkban a fontosabb hatalmak, szereplők közötti kapcsolatok, habár az első három fejezetben legalább 25-ször említi a hatalmat.

 

A TŐKÉS RENDSZER TÖRTÉNELMI FEJLŐDÉSE

A 16. század óta a tőkés rendszer állandó fejlődésben van, és földrajzilag mindinkább kiterjed az egész Földre. Állandó növekedésre törekszik mind a tőke fölhalmozásában, mind a haszonszerzésben, ezt a pápa is hosszan taglalja. Az 1945 utáni időszakban a rendszer majdnem világméretűvé vált. Ez a folyamat, amely távolról sem fejeződött be, összetett történés.

A második világháború után három szakaszt lehet megkülönböztetni ebben a történelmi folyamatban, amelyek egyébként részben egymást lefedik. Az állam és a magántőke kölcsönös kapcsolódása biztosítja az utóbbi előrenyomulását. Megjegyzendő az állam kettős felfogása, amelyek között itt nem szükséges választani: más társadalmi szereplőknek kiszolgáltatva, alárendelt és kiszolgáltatott vagy önálló és sajátos logikával működik a közjó érdekében. Egyébbként vannak kis, közepes és nagy államok, amelyek befolyása természetesen függ a nagyságuktól, bármiként is legyen ez meghatározva.

Gazdasági rendszer:                                               Állami rendszer, nem piaci
nemzetközi bankok/vállalatok                          politikák és NPA/VB (IMF/WB)
     működési- és érdekköre, valamint kapcsolódásai

1945–1970

A kereskedelem/fogyasztás                                    Szabadkereskedelmi intézkedések,
nemzetközivé válása: Észak–Dél és                            fontos nyersanyagok és fogyasztási
központ-perem viszonylatban                                 piacok biztosítása (neokolonializmus)
A világkereskedelem növekvő hányada a világtermelésnek,
„a kivitel egyedüli feltétele a növekedésnek” – mondják az okosok.

1960–1990

A termelés nemzetközivé válása:                             Szabadkereskedelmi + gazdasági (1) szabályozók
az árak, a termelékenység,                                        csökkentése: adó, munkajog, korlátozott
az előállítási költségek és                                         munkaerővándorlás, (2) társadalmi
a szállítási körülmények és költségek
előírások növelése és költségek
függvényében                                                                      megnyirbálása: munkanélküliség,
                                                                 egészségügy, oktatás; (3) közlekedési
                                                                 világrendszer kiépítése és biztosítása.
            A nemzetközi vállalatok „hálózati” szerveződése

1970–20…

Vállalati magánosítás, egybeolvadások és
Szabadkereskedelmi + gazdasági +
                                                                                magánosítás „divatja”,
felvásárlások a tőkés felhalmozás a                           magántulajdon világméretű
kibővítésére és a verseny csökkentésére;                      biztosítása és a többoldalú
a magántulajdon és a nagyrészvényesek                       világhatalmi rendszer kiépülése,
hatalmának kiterjedése a Föld egészére.                       oligarchikus vállalatok engedélyezése.

 

Ezzel együtt jár – amint azt a pápa jól leírja –, hogy az egyes államok gazdaságában részt vevő, azoknál gyakran nagyobb erőt képviselő világcégek mindinkább kivonják magukat a választott törvényhozás és kormány befolyása alól. Éppen most, a társadalmak megkérdezése nélkül, a választott kormányokat is egyértelműen háttérbe szorítva, a nemzetközi magánjog védelme alá helyezné őket a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény tervezete. A multik hatalmára már ma sem vonatkozik a fékek és ellensúlyok – még egyes országokon belül a lehető legpontosabban kimért – rendszere sem. Kirekeszteni őket nem lehet, vagy ha mégis, annak a hátrányai is igen nagyok. Viszont rendkívül nehéz – noha nem lehetetlen – az adott társadalom érdekeit is szolgáló szabályok közé szorítani működésüket.

A világgazdaság tőkés növekedését a pénztőke⁸ segíti elő a nemzetközi magáncégeken keresztül. Ezek a cégek egyenesen vezérlik a tőke nemzetközivé válását. A pénztőke fontos fogalom, amely megérteti a következetes növekedés pénzügyi oldalát, a tőke terjeszkedésének pénzbeli fedezésének elvét. A pénztőke egybeolvaszt három elemet, három pénzügyi forrást a tőke működésének szükséglete szerint:

– a tulajdontőkét, amely biztosítja a tulajdont és a hasznot a „kevesek” számára,

– a banktőkét a hitellel vagy más pénzügyi módozattal,

– az állami, közvetett vagy közvetlen támogatások tőkéjét.

Sokszor, de nem szükségszerűen, a pénztőke pénzügyi csoportokban testesül meg, amelyeknek gyakran angol nevük van: holding, trust, mutual or hedge funds… Ebben az esetben e csoportok szerkesztik egybe az említett három forrást. Ez a pápa által megnevezett „pénzvilág” (20, 23, 34, 189). A pénztőke logikája a haszon „rögtöniség”-ét⁹ jól magyarázza: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, számításba véve a kockázatot és a pénz időbeni „leértékelődés”-ét.¹⁰ A hitelen kívül a banknak fontos feladata a fizetés, illetve az átutalási rendszer. Ha valakinek fizetnie kell és van pénze, akkor fizet vagy átutal. Ha nincs, akkor hitelt vesz fel. A nemzetközi vagy világtőkés rendszer kialakulása lehetetlen nemzetközi bankok nélkül, hiszen világszinten kell biztosítani az átutalás rendszerét és a szükséges hitel nyújtását.

Ezt a nagyméretű folyamatot, amelyet globalizációnak neveznek, elősegítik a következő tényezők, amelyekből a pápa sokat megemlít:

– a neokonzervatív (tulajdonjog szentsége és emberjogi hatalom jogosulatlan gyakorlata) – és neoliberális (az úgynevezett piac mindenkori és minden módú gyakorlata) világnézetek elterjedése;

– a műszaki kultúra és fejlődés kiterjedése a számítás- és távközlés területére;

– az előzőkre támaszkodva, a termelékenység növekedése, mind a magán-, mind a közszférában;

– a fogyasztás kiterjesztése: új országok, új fogyasztók felé: gyerekek/fiatalok, nők stb.;

– a fogyasztás, kihasználva a kielégíthetetlen igényeket és vágyakat, az eladási módszerek „a végtelenségig” fokozhatják az emberek vásárlási szenvedélyét;

– a fogyasztási szokások és kultúra (oktatás) egységesülése a keresetek és vagyonok fontosságának függvényében;

– új fizetési és hitelmódok a fogyasztók és a spekulánsok számára.

A folyamat nem zajlik le helyi jellegű, részleges vagy általános válság nélkül. A vállalatok nagy számban születnek, és sok tönkremegy. A nemzetközi vállalatok rugalmasan helyezik át a termelésüket egyik országból a másikba, amivel aztán „zsarolhatják” dolgozóikat és az államokat. Gazdasági ágazatok és települések megszűnnek, ezzel egy időben újak jönnek létre. Egyes pénzügyi rendszerek válsága mellett (dollár) új rendszereket teremtenek (euró). Intézményes nehézségekkel küzdő nemzetállamok keresik a beilleszkedést nagyobb közjogi egységekbe, ezekből pedig kialakulnak az új politikai-gazdasági egységek: Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN), Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás (ALENA), Dél-amerikai Szabadkereskedelmi Társulat (Mercosur), Európai Unió stb.

A vizsgált időszakban, mint ahogy jeleztem, a tőkés rendszer majdnem világméretűvé vált. Ugyanakkor a játszmának nincs vége. Vannak még országok és területek, amelyeket a tőke nem olvasztott be, különösen a Föld déli féltekéjén. Van a társadalomban nagy számú eltérő vagy más jellegű stratégia, hagyományos gyakorlat vagy új kezdeményezés: szövetkezeti vállalkozások, fogyasztók szövetkezése, szakszervezetek, nem kormányzati szervezetek működése, közösségi takarékpénztárak, eredeti társadalmi-gazdasági szervezetek, haladó egyházak, „altermondialisták” stb.

 

 

A GEOPOLITIKA ÉS A GEOGAZDASÁG ÖSSZEOLVADÁSA

Szerintem az elmúlt négy-öt évtizedben három alapvető válság zajlott, amelyek kulcsfontosságú változásokat hoztak a világ számára. Az egyik megrázkódtatás a gazdasági, élelmezési, kőolaj/földgáz- – általában a nyersanyag- – környezeti, pénzügyi válság súlyosbodása. Növekszenek a tőkés gazdaságok ellentmondásai. Megváltoznak a nagyhatalmak közötti geoökonomiai viszonyok: többek között valutájuk fontossága, eladósodásuk következményei és nyersanyag-hozzáférhetőségeik. Világszinten tovább gyengül az Amerikai Egyesült Államok (USA) viszonylagos helyzete, és részben ennek következményeként erősödik a többi nagyhatalom befolyása.¹¹

A másik fordulópont kettős és geopolitikai: egyrészt a Clinton-, a Bush- és az Obama-elnökség sikerei, illetve balsikerei világszerte. Legyen szó Afganisztánról vagy Irakról, vagy a 2008-as orosz–amerikai közvetett háborúról Grúziában, amelyet Washington elvesztett. 2013-tól viszont talán egy sikeres kezdeményezésről beszélhetünk Ukrajna esetében. Fontos fejlemény Kína és India előretörése az USA és Japán kárára. Oroszország igyekszik megállítani az USA, illetve a NATO¹² terjeszkedését Európában és Közép-Ázsiában. Az orosz–amerikai együttműködés szükséges lett mind a kétfél számára a leszerelés, az atomsorompó, az amerikai–afgán háború, az iráni vagy a szíriai kérdésében.

Ugyanakkor ezek az események, az EU és különlegesen a KKBP/EBVP¹³ önállóságát lassan fokozzák. A NATO-bővítések lendülete leállt, különösen Grúzia irányában, ha Montenegró és Albánia csatlakozik is. Végül is, az utóbbi öt-tíz évben Kína leckézteti az USA-t a gazdaságpolitika terén. Washington legfontosabb bankáraként Peking kifogásolja az amerikai nagyfokú magán-, illetve állami eladósodást és a felelőtlen politikai vezetést. Mindhárom esetben úgy tűnik, a legérintettebb az USA. A most zajló és látható válság vajon minek a válsága? Kizárt-e az USA viszonylagos hanyatlásának sikeres washingtoni levezénylése? Egyesek szerint ez lett volna Obama célja. Ez minden bizonnyal nem könnyű feladat. Nehéz lesz megmozgatni, módosítani a kétszáz éves amerikai világmegváltó meggyőződést és nagyhatalmi szokásokat.

Sokak szerint a biztonság szempontjából az európai egyesülésnek nincsenek határai, ha távlata a béke, és ha meghaladására megvan mind a kellő elszántság, mind az eszközök megvannak arra, hogy a múltbeli megosztottságon túllépjenek. Úgy tűnik, ehhez előnyösen járulhat hozzá a fokozatos európai egyesülés, az Atlanti-óceán két partja közötti „szívélyes viszony” (entente cordiale), valamint az EU és Oroszország közötti „tartózkodó” tartós szövetség.

Sok a kérdés, de kevés a válasz. Mégis próbáljuk elhelyezni napjaink problémáit egy szélesebb távlatba, az enciklika függvényeképpen! Ebből a távlatból mintha különböző történelmi folyamatok egybeesnének jelen korszakunkban. Először: mintha ezek a válságok egy többszáz éves folyamat állomásai lennének, amelyek beleilleszkednek a braudeli longue durée¹⁴-be. Másodszor: mintha a hatalmi súlypontok szintén nagy változásokon esnének át a világban a 21. század elején. Harmadszor, mintha az elmúlt idők főbb ismérvei is módosulnának a második világháború óta, és – különösen pénzügyi téren – az elmúlt években felgyorsulva. Feltehetően, napjaink gazdasági és társadalmi világválságában, ez a hármas feltételezés közelebb hoz minket egyik-másik kérdés megfejtéséhez.

 

 

TÖBB ÖSSZEMOSÓDÓ FOLYAMAT

A 18. századtól számítjuk a korszerű tőkés gazdaság kezdeti időszakát: a rohamos műszaki fejlődés, napjaink államainak megteremtése, az iparosodás terjeszkedése, a városiasodás kivirágzása, az oktatás és képzés terjedése stb. jól ismert jelenségeit. Az időszak jól megfelel a legutóbbi braudeli longue durée sajátosságainak:

– a tőke először a 19. század végén, majd a 20. század második felében kiterjeszkedik majdnem az egész világra, főleg ha azt vesszük számításba, hogy ma Oroszország és Kína is tőkés rendszerű államok;

– a tőkés rendszer szoros kapcsolata az állammal. Az állam biztosítja a magántulajdon szentségét, a tőke állami támogatottságát és a társadalom fennálló rendjét. Az elmúlt évtizedekben az állami feladatok bővülésének, majd csökkenésének lehettünk tanúi, viszont a tőke nemzetközivé válásával államszövetségek alakulását és felerősödését tette időszerűvé;

– a fölé- és alárendeltség sokoldalú, szükségszerű és megújuló kiépülése: vallási, (geo)politikai, katonai és gazdasági téren, a társadalmi egyenlőtlenségek elvi és gyakorlati fenntartása, sőt fokozása;

– az uralkodó világ-gazdaság¹⁵ lassú fordulatai, melynek állandó és fő jellegzetessége az ágazati monopóliumok, megfékezve minden versenyt, amely megszüntetné a hasznot;

– a városiasodás fellendülése és az erőteljes – mind dél–északi, mind kelet–nyugati irányú – népvándorlás;

– „a központ és a perem” meghatározásainak átformálódása, de mindenkor az utóbbi gyarapítja az előzőt, mind gazdasági és népességi, mind művelődési téren.

Vajon most, a 21. század elején, a tőke terjeszkedésében nincs-e egy leállás, sőt talán alapvető fordulat? Az államszövetségek új nagyságrendje nem változtatja-e meg a világ fejlődésének természetét? Mit eredményez a társadalmi formák erőteljes módosulása, különösen a női egyenjogúsítás következményeképpen? Az élénk népvándorlás Észak felé, a városok irányában, nem okoz-e alapvető változásokat és talán a városiasodás megtorpanását? A világ többközpontúsága nem válik-e most végérvényessé?

Ha jól látom, akkor az alapvető kérdés a következő: a többszáz éves tőkés fejlődésnek nem jutottunk-e a végére, és nem lehetséges-e, hogy egy újabb longue durée kezdődik, amelynek még a körvonalait sem sejtjük, de a pápa ennek reményében ír. Mindenesetre, valószínű a következő tényezők nagy szerepe: a nők egyrangúsága; a tömegtájékoztatás és az elektronika egyetemessé válása; egy jobb fizetés-, illetve jövedelem- és vagyonelosztás; a környezet megtisztítása és védelme; az új értékeknek, vonatkozásoknak és kórtüneteknek, sőt egy újfajta vallásosságnak (iszlám) terjeszkedése stb. Talán ténylegesen egy fordulat, egy új korszak előtt állunk?!

 

 

URALMI RENDSZER ÉS A HOSSZÚ TÁVÚ FOLYAMATOK

A braudeli longue durée-be ékelődik be a világban – vagy legalább is a tőkés-atlanti keretben – az egymást követő „vezérlő-uralmi rendszer” sajátságos kialakulása. A spanyol, majd a rövid holland uralmat követően Anglia lett a térség legfontosabb állama a napóleoni háborúk után, és elsősége a leghosszabban tartott. Az első világháborútól kezdve az USA átveszi az egyeduralmat, és fenn is tartja 1975-ig, a vietnami háború elvesztéséig. Ez nem jelenti azt, hogy az USA ne lenne még ma is a világ egyik legfontosabb hatalma, és ezt kihasználva nyakig eladósodott. De jelenti a nagyhatalmak közti viszonyok újbóli meghatározását.

Ma már több állam foglal el új helyet: elsősorban az EU, de ott van Oroszország, Kína, India mint nukleáris nagyhatalmak, és Japán is, mindegyik a maga módján. A „nemzetközi pénzek” egymás utánja jól jelzi a változásokat, hiszen a hatalommal együtt jár a világszintű „pénzverés” kiváltsága: a font 150, majd a dollár 50–60 éven keresztül vezetett, ezt követően az elmúlt 10–20 évben az euró és a kínai renminbi/jüan került előtérbe.

Szintén a braudeli keretben és a „fordulatok”-ban azonosíthatunk egy másik jelenséget. A már több mint kétszáz éves tőkés rendszer 40–60 éves szakaszokra osztódik, amelyet némelyek „Kondratyev folyamatá”-nak hívnak.¹⁶ Az egyes szakaszok kétfajták: az erős fellendüléseket hanyatlások, illetve megszilárdulási mozzanatok követik. A Kondratyev-jelenség „hajtóereje”, válsága és visszásága a következő tényezőkben nyilvánul meg elsősorban:

– a tőkefelhalmozás módjának és az állam szerepének állandó megújulása;

– a kihasználás és a kizsákmányolás, a munka elosztása és a bérviszonyok változása;

– a közügyek és magánügyek határai, illetve együttműködése, beleértve a költségvetés szerkezetét, a tulajdont mint ilyet és a háborús felkészülést, vagyis a fegyverkezési kiadásokat,

– a tőke és a munka alakuló kapcsolata, illetve ellentmondásai,

– az uralkodó pénznem és a pénzügyi rendszer tartós módosulásai,

– a gazdasági élet szerkezetének szüntelen alkalmazkodása a helyi adottságokhoz,

– az új találmányok és az újítások bevezetése, elterjedése és kifutása stb.

A 19. század végétől a mai napig csak két szakaszt azonosíthatunk többé-kevésbé pontosan:

– 1893–1917/19 és 1917/19–1940/48;

– 1945–1970 és 1970–2005/20…

Ebben a tanulmányban az 1945–2005/20..-es évek tűnnek fontosnak, hiszen ezekre utal a pápa is. A Kondratyev-hullámzásokba jól beilleszkedik a 2006-ban kezdetét vevő gazdasági világválság, amely a hanyatló szakasz utolsó éveit jelentheti. A válság talán bevezető a Kondratyev-féle lassú fellendüléshez, amely eltarthat 2030–2040-ig. A fellendülés első évei gyakran vezetnek társadalmi viharokhoz. A cél a tőke-munka viszonyának javítása – az utóbbi hatékonyságának növelése – és a fogyasztás serkentése. Sőt várható a munkanélküliség lassú csökkenése is. A klasszikus fegyverkezési verseny erősödhet, ami a gazdasági élet serkentését, de természetesen a háborús veszély fokozódását jelentheti.

A 20. század utolsó harmadában majdnem csak pénz formában halmozódott fel, illetve tornyosodott fel a haszon. A banki „különleges műveletek” elhárították a kockázatot a bankoktól, illetve főleg a részvényeseiktől, de nagy jövedelmet biztosítottak jutalékok formájában. Piramisjátékhoz¹⁷ hasonlítottak, ezért könnyen összeomlottak. A 16. századi tulipánüzérkedésre vagy a 18. századi „déltengeri buborék”-ra emlékeztető játéknak bizonyultak, játéknak mások pénzével. A neoliberális „minimális állam”, azaz a „legkevesebb kormányzás” semmit sem ellenőrzött rendesen, vagy nem akarta zavarni a „serény és képzeletdús” bankárokat és gazdag megbízóikat.

Ellenben most sok-sok százmilliárd eurós támogatással megmentik őket, de az adófizető pénzével védelmezik a bankrendszert, és mindenekelőtt a nagyrészvényeseiket. Pár százmilliós társadalmi, művelődési vagy oktatási kiadásokat ugyanakkor megtagadnak vagy csökkentenek. Különösen az USA eladósodása annyira megnőtt, hogy az ország pénzügyi rendszere megrendült, és teljesen függővé vált. Többek között Kína támogatja erőteljesen Washingtont, de ennek már súlyos ára van: a dollár elveszítette uralkodó helyzetét a világgazdaságban.

A (túl)beruházások lényegileg a számítástechnikára és a hírközlésre összpontosítottak, vagy fejlődő országokban történtek. A tőke kiterjedt ésszerűsítést hajthatott végre, amely fenntartotta a munkanélküliség elégséges mértékét, hogy a dolgozók ne „szemtelenedjenek el”. Viszont az elégtelen fogyasztás túltermeléshez vezetett. A lakosság egy százaléka sokszor a vagyonok több mint a felét birtokolja, és jövedelmük aránya még ezt a mértéket is meghaladja. Ugyanakkor, a tőke jelentős összevonása¹⁸ és világméretű terjeszkedése folytatódik. A kialakuló államközösségek működésének gyümölcse az elkövetkező évtizedekben fog beérni.

Ahogy aláhúztam, az elmúlt 40-50 évben a tőke nagymértékben nemzetközivé vált a nemzetközi vállalatok és részvényeseinek révén, illetve államaik segítségével. Mi ebben az államok szerepe? A legfontosabb a magántulajdon biztosítása, akár fegyverrel is. De szükséges a pénztőkéhez való hozzájárulásuk is. Végül magát a tőkés rendszer terjeszkedését is segítenie szükséges, hatható módon. A nemzetközi közjogi szervek nagy részének is ez a szerepük, legyen az a Nemzetközi Valuta Alap, a NATO vagy az EU.

 

EGYENLŐTLEN FEJLŐDÉS, ELLENTMONDÁSOK ÉS VÁLTAKOZÓ STRATÉGIÁK IDŐBEN ÉS TÉRBEN

Az egyenlőtlen fejlődés elmélete a már többszáz éves egyenlőtlen csere elméletéből született. Az egyenlőtlen fejlődés elmélete igazolja, hogy az elmaradott országok esetében a bérek, az árak alacsonyabbak, de a termelékenység ugyanazon beruházás és műszaki fejlettség mellett hasonló, mint a fejlett országokban. Ha nem történik forradalmi változás vagy törés a folyamatban, akkor a központi térség mind jobban távolodik a peremtérségtől, míg a kereseti és vagyonkülönbségek hosszú távon állandóan nőnek közöttük. Jól látja a pápa a haszon és a szegények, illetve a környezet ellentmondásos viszonyát.

A geopolitikai elemzés egy kettős jelenség dialektikus kapcsolatát feltételezi:

– a világ, valamennyi ország vagy régió s ilyenformán a társadalom minden része vagy tevékenysége és minden tagja egyenlőtlen fejlődéssel szembesül. Ez a tény egyszerre eredménye és kiindulópontja az emberi tevékenységnek, okozója eme társadalmi elemek különböző és folytonosan mozgásban lévő alá- s fölérendeltségének. Amikor ez utóbbi jelenségről szólunk, a valami vagy valaki által megszabott vagy ösztönösen végbemenő, folyton változó társadalmi alá- és fölérendeltségi viszonyokra gondolunk;

– a csoportok, szervezetek és területek közötti viszonyok a harc és az együttműködés, az erőszak és az erőszakkal szembeni cselekvés, a kényszer és az összefonódás váltakozó stratégiáiba illeszkednek, és ezek az egyenlőtlen fejlődés életre hívói.

Az egyenlőtlen tőkés fejlődést a mind gazdagabb-vagyonosabb nagy- vagy nemzetközi vállalatok évszázadok óta kihasználják, egyben stratégiájuk következménye is. Emiatt egyrészt felerősítik a különbségeket, másrészt állandóan módosítják is, hiszen a műszaki és termelésiszerkezet-változásokkal párhuzamosan újabb jövedelmi, vagyoni és fogyasztási szerkezeteket építenek ki a helyi társadalmi és hatalmi viszonyok számításba vételével és a társadalmi, tulajdonosi különbségek kiélezésével.

Az egyenlőtlen fejlődés kihat az egész társadalomra (illetve a társadalom állandó jegye):

– a tőkefelhalmozásra (gyárak, számítógépes rendszerek, laboratóriumok, épületek stb.);

– a műszaki fejlesztésre (pl. az indiai gyógyszergyártásra);

– az oktatási rendszerre (pl. a kínai szakmunkásképzésre);

– a közlekedési hálózatra (pl. a kivitel túlsúlyával);

– a területfejlesztésre vagy a közegészségre (pl. az egészségügy vagy a kulturális kiadások területén) stb.

Ami állandó jellegű a folyamatokban, az az árujelleg; a megvásárolhatóság mindegyre erősebb a társadalom és az egyén szintjén, és természetesen erősen érinti a tulajdonviszonyokat. Elég itt az élet legváltozatosabb oldalaira gondolni (a közművektől a családi életig, a nyersanyagoktól a vízig, a zsoldoshadseregtől a falakkal körülvett városokig vagy városrészekig), a gazdagok és szegények viszonyára, de mindenekelőtt a tőkefelhalmozásra és -szerzésre. A tömeges magánosítás az elmúlt 30-40 év nagy tanulsága, és, a többség számára: gaztett, ahogy ezt Ferenc pápa is észleli (21, 27, 42, 45, 93 és 185).

 

 

VAN-E ELLENSZER?

Van – ahogy azt Ferenc pápa hosszan fejtegeti az enciklika negyedik, ötödik és hatodik fejezetében. Az emberi méltóságot jobban kell tisztelni, ezért a jogtalan vagyoni és jövedelemkülönbségeket meg kell szüntetni. A környezettan-tanítást és -nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni. Párbeszédet kell folytatni egyesek és csoportok között, állami szinten és nemzetközi síkon. Ki kell dolgozni egy állami, illetve nemzetközi közjogi szabályozást a „kevesek” hatalmával szemben. A tulajdon „szentesítése” helyett a közjó és a javak közös rendeltetését kell elfogadni és azt megvalósítani. És így tovább. Ezek fontos témák, de nem tartoznak a fent körvonalazott elmélethez, viszont nagyon is összefüggnek az igazmondással. Minden ember számára kívánatos az igazmondás, és sokaknak szükségük van az igazmondásra.

A szabad igazmondásnak több változata van. Foucault megkülönbözteti a következőket.¹⁹ A bölcsét, akinek meggyőződése a jelennek megfelelő igazmondás, de ezzel nem hivalkodik. A prófétáét, aki valaminek vagy valakinek nevében fennhangon hirdeti az igazat a jövőről. A szakemberét vagy tanítóét, aki az átöröklött igazmondást gyakorolja. Végül, a hitelt érdemlő szó bátor bajnokáét, aki az életét is kockáztatja, amikor megszólal, és úgy szólal meg, hogy azt a Másik (az uralkodó vagy a nép) megérthesse, és a Másik valóban megérti. Róma püspöke láthatóan mindegyik változatot magáévá teszi. Viszont ez nem a társadalmi jelenségek kutatójának dolga, hiszen ő csak magyarázni, értelmezni és érteni képes. A tudományok igazmondási próbálkozásai a többé-kevésbé észszerű tudásra korlátozódnak.

 

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

Ferenc pápa, Laudato si’ (Áldott légy), közös otthonunk gondozása, Bp., Szent István Társulat, 2015. Megjegyzés: a fordítás megkérdőjelezhető. Egyrészt, már a szöveg elején a „közös otthon” kifejezés helytelen. A magyar fordítás létrehozásában Nobilis Márió atya tevékenyen közreműködött, és kifejtette, hogy a helyes fordítása a kifejezésnek a „közös ház”, mivel görögül a ház ‘világ’-ot is jelent, és szerinte, a pápa ökokógiai szemlélete már itt is tetten érthető, lásd Ferenc pápa enciklikája – Nobilis Márió atya előadásában, Budaörsi napló, 2015. június 19. Lásd a (164)-et is.

Ferenc pápa teljes bolíviai beszéde most először magyarul, Greenpeace Magyarország, 2015. július 28. Lásd http://greenpeace.blog.hu/2015/07/28/ferenc_papa_teljes_boliviai_beszede_most_eloszor_magyarul. Letöltve: 2015. 12. 10.

Amin, Samir, The revival of the movement of non aligned countries, Global Research, 27 May 2014, en annexe n° 1

Anderson, Kevin B., Aspirations démocratiques et rivalités inter-impérialistes, Avanti, 26 septembre 2014

Anderson, Perry, American Foreign Policy And Its Thinkers, New Left Review, September–October 2013

Andor, László, Az európai civilizáció jövője a tét, HVG, 2009. március 5.

Aufstieg neurer Mächte. Die Bric-Staaten im Porträt, Neue Zürcher Zeitung–FOKUS, 4/2012 & 1/2013

Bacevic, Andrew J., The Limits of Power. The End of American Exceptionalism, New York, Metropolitan Books, 2008

Bárdos-Féltoronyi Miklós, A nagyhatalmak harca Eurázsiában. Geopolitikai esettanulmányok, Bp., L’Harmattan, 2015

Bárdos-Féltoronyi Miklós, Három válság egyben, in Nyisd meg szád a néma helyett, I, Köszöntő könyv Iványi Gábor 60. születésnapjára (szerk. Bánlaky Pál és mások), Bp., Wesley, 2013

Bárdos-Féltoronyi Miklós, Bevezetés a geopolitikába, Bp., L’Harmattan, 2007

Bárdos-Féltoronyi Miklós, Tudományelméleti kalandózások: ember- és társadalomképek politikai- és gazdaságtanokban, Bp., L’Harmattan, 2005

Bárdos-Féltoronyi Miklós, Géoéconomie. Etat-espace-capital, Bruxelles, De Boeck-Université, 1991

Bhalla, Reva, Quantum Geopolitics, Stratfor-Geopolitical Weekly, 28 July 2015.

Braudel, Fernand, Histoire et Sciences sociales, La longue durée, Annales. Économies, Sociétés, Civilisations, 13(1958)/4

Brink, Tobias ten, Staatenkonflikte. Zur Analyse von Geopolitik und Imperialismus – ein Überblick, Stuttgart, Lucius & Lucius, UTB, 2008

Campbell, Kurt, Asia’s strategic choices: subtle or stark?, Financial Times, 21 August 2014

Caracciolo, Lucio, It’s the criminal economy, stupid!, Limes, 8 aprile 2015

Caracciolo, Lucio, Ucraina, la più pericolosa delle crisi, Limes Oggi, 7 febbraio 2015

Carroué, Laurent, La planète financière. Capital, pouvoirs, espace et territoires, Paris, Armand Colin, 2015

Cina, Russia, Germania unite da Obama, Limes, Rivista Italiana di geopolitica, n° 8, agosto 2014

Ching Kwan Lee, Spectre of global China, New Left Review, September–October 2014

Chauprade, Aymeric, Géopolitique, constantes et changements dans l’histoire, 4^e édition, Paris, Ellipses, 2013

Corm, Georges, Pour une lecture profane des conflits. Sur le „retour du religieux” dans les conflits contemporains du Moyen-Orient, Paris, La Découverte, 2012

Cuscito, Giorgio, America o Cina: chi vince la partita dell’Asia-Pacifico?, Limes, 20 dicembre 2013

Deák Dániel, A „Laudato si’” kritikai fogadtatása, Mérleg Online, http://www.merleg-digest.eu/a-laudato-si-kritikai-fogadtatasa/ Letöltve: 2015. 11. 12.

Defago, Alfred, Das Wechselspiel der Weltmacht. Sestanovich: Maximalist. America in the World from Truman to Obama, Neue Zürcher Zeitung, 28/8/2014

Delivet, Philippe, Les politiques de l’Union européenne, Paris, La documentation française, 2013

Dias, Elisabeth, La dernière Mission du Pape François: mettre fin aux armes nucléaires, Agression

nucléaire et médecine, 1^er trimestre 2015

Économie et Géopolitique, Hérodote, n° 151, 4^e trimestre 2013

Emprise et empreinte de l’agrobusiness, Alternatives Sud, 3/2012

Escobar, Pepe, La Chine regarde le monde entier, Mondialisation.ca, 23 février 2015

Friedman, George, Viewing Russia From the Inside, STRATOR-Geopolitical Weekly, 16 December 2014

Foucault, Michel, Le courage de la vérité. Le gouvernement de soi et des autres II. Cours au Collège de France, 1984, Paris, EHESS–Gallimard–Seuil, 2009

Genté, Régis, Rivalités feutrées entre les Etats-Unis, la Russie et la Chine. Luttes d’influence dans une Asie centrale désunie, Le Monde Diplomatique, décembre 2014

Geronimo, Jean, La pensée stratégique russe (Préface de Jacques Sapir), Nouvelle édition, Alfortville, Sigest, 2012

Global Trends 2030. Alternative Worlds, 12 December 2012, Office of the Director of National Intelligence/National Intelligence Council, Washington

Il Mondo dopo Wall Street, Limes, n° 5, 2008 & Progetto OBAMA, Limes, n° 6, 2008

Industries minières. Extraire à tout prix?, Alternatives Sud, 2/2013

Hodgson, Godfrey, The Mythe of American Exceptionalism, New Haven, Yale University Press, 2009

Johnson, Ian, Will the Chinese be supreme?, The New York Review of Books, 4 April 2013

Kaplan, Robert D., La revanche de la géographie. Ce que les cartes nous disent des conflits à venir, Paris, Toucan, 2014

Krugman, Paul, Challenging the Oligarchy, The New York review of Books, 17 December 2015

L’Atlanta di Papa Francesco, Limes, n° 3, aprile 2013

La redice quadrata del Chaos, Limes, n° 5, 2015

La strategia della Chiesa per riconquistare il mondo. L’Atlanta di papa Francesco, Limes, n° 3, aprile 2013 

Lacoste, Yves, Atlas géopolitique. Pour comprendre le monde de demain, Paris, Larousse, 2013

Leichtova, Magda, Misunderstanding Russia.Russian Foreign Policy and the West, Farnham, Ashgate, 2014

Luxemburg, Rosa, Schriften und Reden, Berlin, Heptagon, 2006

Mamou, Yves, La guerre est-elle inscrite dans les cycles économiques?, Le Monde, 4 février 2003

Marshall, Tim, Prisoners of Geography. Ten Maps That Tell You Everything You Need To Know About Global Politics, London, Elliott & Thompson, 2015

Mauer, Victor, Amerikanische Aussenpolitik. Supermacht am Ende der Geduld, Neue Zürcher Zeitung, 18/12/2014

Mearsheimer, John J., The Tragedy of Great Power Politics, New York–London, Norton, 2001

Ogilvy, Jay, Moving Toward a Geopolitical Marketplace, Stratfor-Global Affairs, 19 August 2015

Oil Prices Continue to Define Geopolitics, Statfor-Geopolitical Diary, 14 October 2014

Ó Tuathail, Gearóid et al., The Geopolitics Reader, second edition, London–New York, Routledge, 2006

Pilger, John, La guerre par les médias et le triomphe de la propagande, “ICH” 5 décembre 2014

Reati, A.–Toporowski, J., An economic policy for the fifth long-wave. Drawing the implications of somme recente contribution on long-term growth, PSL Quarterly Review, 62(2009)/ 248–251, 147–190.

Regards géopolitiques sur la Chine, Hérodote, n° 150, 3^e trimestre 2013

Reich, Robert B., Saving Capitalism: For the Many, Not the Few, New York, Knopf, 2015

Richard, Hélène (coordinatrice), Russie, le retour, Manière de voir, n°138, décembre 2014–janvier 2015

Questions internationales, Ils dirigent le monde. Etats, Onu, ONG, firmes multinationales, think tanks, lobbies et les autres, n° 63, septembre–octobre 2013, (La Documentation française)

Scandella, L., Le Kondratieff. Essai de théorie des cycles longs économiques et politiques, Paris, Economica, 1998

Sen, Amartya, Capitalism beyond the crisis, The New York Review of Books, 56(2009)/5

Soto, Hernando de, Kapitalizmus-Debatte. Gut gemeint – aber der Paps irrt, Neue Zürcher Zeitung 21/12/2015

Szalai Erzsébet, Autonómia vagy Újkiszolgáltatottság, Pozsony–Bp., Kalligram, 2014

Szalai Erzsébet, Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar liberalizmus, Népszabadság-Hétvége, 2009. január 28.

Stephens, Ph., Crisis marks out a new geopolitical order, Financial Times, 10 October 2008

Walberg, Eric, Postmodern Imperialism. Geopolitics and the Great Games, Atlanta, Clarity Press, 2011

Wallerstein, Immanuel–Collins, Randall–Mann, Michael–Derluguian, Georgi–Calhoun, Craig, Le capitalisme a-t-il un avenir?, Paris, La Découverte, 2014

Wallerstein, Immanuel, The Depression. A Long-Term View, http://mrzine.monthlyreview.org/2008/wallerstein161008.html

Wess, Paul, Szinodális egyház és megújuló pápaság?, Mérleg Online http://www.merleg-digest.eu/szinodalis-egyhaz-es-megujulo-papasag/ Letöltve: 2015. 12. 10.

 

 

BÁRDOS-FÉLTORONYI MIKLÓS
a Louvaini Katolikus Egyetem egyetem ny. tanára és
a Wesley János Lelkészképző Főiskola magántanára