Megmozdultak az állóvizek

Megjelent az Egyházfórum 2016/4. számában

FERENC PÁPA REFORMTÖREKVÉSEI

Most, amikor a keresztény világ a reformáció kezdetének 500. évfordulójára emlékezik, örömmel üdvözlik Ferenc pápa reformtörekvéseit azok, akik hiszik: a feltámadott Krisztus Szentlelke élteti az Egyházat, és állandó megújulásra serkenti. A reformáció jelszavát: „Ecclesia semper reformanda” (’az Egyház állandóan reformra szorul’),¹ Ferenc pápa – helyes értelmezésben – szolgálata kezdetétől magáévá tette. Követi a II. Vatikáni Zsinat egyháztanát: Krisztus, az Egyház feje „szent, ártatlan, szeplőtelen” (Zsid 7,26), „a bűnösöket is magába foglaló Egyház viszont egyszerre szent és mindig megtisztulásra szorul, ezért szüntelenül a bűnbánat és a megújulás útját járja” (Lumen Gentium 8).

Az Evangelii Gaudium (Az evangélium öröme) kezdetű, első dokumentumában megjelölte programját. Az egész buzdításon piros lángként végigfut az értünk meghalt és feltámadt Jézus által hozott öröm. Ezt a leglényegesebbet kell hirdetnie az Egyháznak az új evangelizálásban egyszerű, érthető nyelvezettel. Erről kell tanúskodnia a szekularizált világban a missziós Egyháznak.

Ferenc pápa szinte az élőbeszéd stílusát alkalmazza, képeket használ, átütő erejű megállapításai vannak, miközben kifejti az új evangelizálás feladatait: „Amikor arra kapok felszólítást, hogy úgy éljek, ahogyan másoktól is megkívánom, gondolnom kell a pápaság megtérésére is” (Evangelii Gaudium 32)! Ferenc pápa utal arra, amit már II. János Pál is mondott: a pápai primátus gyakorlásának új formáját kell megtalálni.² És ez ökumenikus szempontból is rendkívül jelentős.

Ferenc pápa kezdettől fogva Róma püspökének nevezi magát, küzd a túlzó (római) centralizálás ellen, s elindította a Római Kúria reformját, amely magában a Vatikánban is nagy ellenérzést váltott ki. A konzervatívok ellenállása a két családszinóduson, valamint annak záró buzdítása, az Amoris laetitia (A szeretet öröme) kapcsán is megnyilatkozott.

 

A PÉTERI SZOLGÁLAT ÉS RÓMA PÜSPÖKE

Yves Congar OP egyik tanulmányában kifejti:³ a „Péter utóda” kifejezés, Róma püspökére alkalmazva visszautal az Egyház apostoliságára. Ez az apostoliság nemcsak a történelemben, hanem a történelem által kristályosodott ki, s ez azt jelenti, hogy ami benne „isteni jogú” (jus divinum), az konkrétan az emberi állapotok között létezik, tehát relatív, tehát változhat.

Péter utóda, Róma püspöke mindenekelőtt püspök a többi között, az első, tagja a püspökök kollégiumának, éspedig felszentelése folytán az – a hit közösségében.

De a kollégiumon belül Róma püspöke mint Péter utóda, különleges karizmát kap: a funkció (szerep) karizmáját, amely az apostoli kollégiumban és az egyetemes Egyházban birtokolt péteri kiváltságok örökösévé teszi őt. Felszenteltnek kell lennie a kollégium és az Egyház közösségében. Jogi szempontból felsőbb és független, de a hit közössége szempontjából függő. Ez igen lényeges. Itt tehát a szentségi rendben mozgunk, amelyhez, úgy tűnik, az ortodox teológia ragaszkodik.

 

TÖRTÉNETI VISSZAPILLANTÁS: A KÉT VATICANUM EGYHÁZTANÁHOZ

Luthertől és a reformátoroktól kezdve a legújabb időkig számtalan irányzat támadta vagy egyenesen visszautasította a pápaságot, a római pápa primátusát, egyetemes joghatóságát és csalatkozhatatlanságát. A reformátorok után a pápaságnak szembe kellett néznie a fejedelmi abszolutizmussal; a felvilágosodással megkezdődött racionalizmus a filozófiában, majd a laicizmus és a szekularizálódás a közéletben; a jozefinizmus és a liberalizmus s az azt követő szocialista-marxista forradalmi mozgalmak mind fokozták az egyházellenes légkört. A pápaság XVI. Gergely (†1846) és IX. Pius (†1878) alatt védekező és konzervatív magatartást tanúsított a kultúrában és a közéletben egyaránt, illetve a pápa egyetemes joghatóságát, tekintélyét, primátusát erőteljesebben hirdette. Ilyen légkörben ült össze az I. Vatikáni Zsinat.

Már 1859 óta egyre hevesebb támadás érte a pápák evilági hatalmát, 1870. szeptember 30-án pedig a piemontiak elfoglalták Rómát. Az éppen félbeszakadt I. Vatikáni Zsinat dogmaként hirdette ki a pápai primátust, a pápa egyetemes joghatóságát és tévedhetetlenségét: tévedhetetlen akkor, ha hit és erkölcs kérdésében ünnepélyesen nyilatkozik, dogmát definiál.

A XXIII. János által meghirdetett és VI. Pál által befejezett II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) pedig kiegészítette, kiegyensúlyozta az I. Vaticanum tanítását.

Ismeretes, hogy a II. Vatikáni Zsinat egészen más légkörben zajlott le, mint az első. Ekkor nem a pápai tekintélyt kellett megerősíteni, hanem inkább megnyílni a világnak, más keresztényeknek és vallásoknak: keresni a párbeszédet minden szinten. János pápa szándéka szerint a lelkipásztori szempont megelőzte a jogit.

A jogi, klerikális, paternalista és autoritárius (tekintélyelvű) kormányzás helyett a gyakorlatban is a lelkipásztori, világiakat előmozdító, testvéri és szolgáló egyházi szellemiség hódított teret.

A II. Vatikáni Zsinat egyháztanában új a püspökökre (püspökszentelésre, püspöki kol­le­gia­litás­ra) vonatkozó tanítás, valamint a pátriárkák jogaira vonatkozó tan is. Főleg a püspöki kollegialitás kifejtése, illetve az ebből következő újítások: szinódusi intézmény, decentralizálás, püspökkari konferenciák (helyi egyházak) és az egyes püspökök szerepe – szerencsésen kiegyensúlyozták a pápai primátus egyoldalú felfogását.

A Lumen Gentium 22–24. pontjai kifejtik a püspöki kollégium és annak feje (a pápa) közti, illetve a kollégium tagjainak egymás közti kapcsolatát, leírják a püspöki szolgálatot (erről szól még a Christus Dominus kezdetű határozat is). Az egyetlen, teljes és legfőbb hatalom az Egyházban kollegiális, de strukturált: a kollégium fejének, a pápának egyedülálló lelki hatalma van, tehát nem egyszerűen primus inter pares – a Lumen Gentium tanítása (22. pont) erre nézve egészen világos.

 

FERENC PÁPA ÉS A KÉT CSALÁDSZINÓDUS

Ismeretes, hogy Ferenc pápa a megkezdett reformokat folyamatnak tervezte, így az 2014–2015-ös családszinódusokat is, amelyekkel elindította a válságban levő házasság és család problémái elvi és lelkipásztori megoldásának kidolgozását. Világos, hogy amit a Zsinat utáni fél évszázad során (VI. Pál Humanae vitae kezdetű, a helyes születésszabályozásról szóló enciklikája tekinthető e téren az első lépésnek) a szinódusok és pápai dokumentumok nem tudtak tisztázni, nem lehetett pár hét alatt véglegesen megoldani, főleg mivel a világegyházban igen változatos a földrészek és országok társadalmi, kulturális, vallási helyzete (amint ezt a rendkívüli szinódus előtti világméretű felmérés mutatta); tehát nem lehet minden helyzetre érvényes irányelveket megfogalmazni.⁴

A családszinódus megkezdett folyamata végül az lett, aminek Ferenc pápa akarta: a kollegia­litás és a szinodalitás megtapasztalása, a kollegialitás gyakorlása. A folyamat azonban nem fejeződött be.

 

TIZENHÁROM KONZERVATÍV BÍBOROS LEVELE A PÁPÁNAK

A 2015-ös rendes családszinódus nem folyt olyan zökkenőmentesen, mint azt a hazai katolikus sajtó híradásaiból gondolni lehetett.

Igaz, hogy a média belezavart a tájékoztatásba, amint ez lenni szokott (régebbi püspöki szinódusokon ezt megéltem). De most sokkal többről volt szó. Azok között, akik Ferenc pápa új stílusát és reformterveit bírálják vagy akadályozzák, vannak bíborosok is, köztük kúriai tisztségviselők.

Közelről követtem a szinódusi munkákat, a sajtótájékoztatókat, és könyvemben hírt adtam ezekről a zavaró körülményekről is, nevezetesen arról a levélről, amelyet Pell ausztrál bíboros kezdeményezésére 13 bíboros írt Ferenc pápának, bírálva többek között a szinódus új módszerét, a munkadokumentum szerkezetét, a pápa által a nyelvi csoportok élére kinevezett személyeket és a záródokumentum megfogalmazását. Valójában az állt e tiltakozás hátterében, hogy Ferenc pápa konzultáció nélkül, illetve haladó tanácsadóira hallgatva, ezekkel az intézkedésekkel a haladóbb irány véleményét támogatta, például az elvált és újraházasodott hívők szentségekhez járulásának kérdésében. (Walter Kasper javaslata: „mentőöv”.) Könyvemben írtam arról, hogy menet közben Ferenc pápának kellett közbelépnie, hogy elejét vegye az „összeesküvés logikájának”.

 

300 TEOLÓGUS/LELKIPÁSZTORI SEGÍTŐ FERENC PÁPÁT TÁMOGATÓ LEVELE

Közvetlenül a szinódus befejezése után, 2015. október 26–30. között, a brazíliai Belo Horizontéban nemzetközi teológiai kongresszust tartottak közel 300 teológus, lelkipásztori segítő és világi részvételével. (Nemcsak Latin-Amerikából, hanem Európából, Kanadából és az Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők, akik a családszinódus konzervatív bíborosainak „lázadására” válaszolva november 8-án „támogató” levelet küldtek Ferenc pápának.

Örömmel támogatják reformtörekvéseit, amelyeket az Evangelii Gaudium (Az evangélium öröme) kezdetű buzdításában és a Laudato si’… (Áldott légy!) kezdetű enciklikájában megfogalmazott.⁵ A konzervatívok vissza akarnak térni a régi egyházmodellhez: az Egyház legyen inkább zárt erődítmény, semmint a Ferenc pápa szavai szerinti „tábori kórház csata után, ahol előbb a sebeket kell ellátni”, amely nyitott mindenki számára, aki kopogtat, s küldetésében híd, nem pedig akadály, amelyben a gyengédség és az irgalmasság forradalmát kell megvalósítani. A levélíró teológusoknak nem tetszik a konzervatívok magatartása, akik mindig nemet mondanak, pedig igent kell mondanunk az igazságot, megbocsátást, gyógyulást kereső embertestvéreinknek Jézus példájára, aki az Atya Igenje volt (2Kor 1,20), aki a szegényekért, betegekért és bűnösökért jött (Lk 5,32; 6,21).

A pápához intézett levél írói (tegezve őt) egyetértőleg csatlakoznak a hivatal gyakorlásának új stílusához: „az egyetemes Egyház pápája mint Róma püspöke inkább szeretettel, mint kánonjoggal kormányozza az Egyházat, inkább a kollegialitás és az együttműködés szellemében, mint a szokásos szent hatalommal”. Mert „semmi sem áll ellen a jóságnak és a gyengédségnek, amelyekre Te ragyogó példát adsz nekünk. A történelemből megtanultuk, hogy ahol a hatalom áll előtérben, eltűnik a szeretet és kialszik az irgalmasság, amelyek pedig Jézusnak és a Te prédikációdnak központi értékei.”⁶

 

A SZINÓDUS UTÁN: VITÁK AZ AMORIS LAETITIA KEZDETŰ BUZDÍTÁS ÉRTELMEZÉSÉRŐL

A XIV. rendes szinódus után Ferenc pápa – szokás szerint – buzdításban összegezte a szinódusi munkák gyümölcseit. Amoris laetitia (magyar fordításban: A családban megélt szeretetről) kezdetű dokumentuma a szinódusi atyák által háromnegyedes többséggel megszavazott záródokumentum alapján készült. A buzdítás jó eligazítást ad a lelkipásztoroknak, bár kényesebb elvi és gyakorlati kérdésekben még nyitva hagyja a kaput a megkülönböztetésnek konkrét helyzetekben, és helyt ad lelkiismereti döntéseknek – belső fórumon, lelki vezető segítségével (8. fejezet, 300–303. pontok: elvált újraházasodottak szentségekhez járulása meghatározott feltételekkel).

Főleg ezeken a pontokon érte kritika Ferenc pápa „meghatározatlanságát”, aki kazuisztika és jogi szabályozás helyett a személyes és lelkipásztori megkülönböztetésre buzdított, hogy a felelősség/beszámíthatóság fokát, illetve a bűn többé vagy kevésbé súlyos voltát megállapíthassák (Amoris laetitia 300; visszautalás az Evangelii Gaudium 43–47. pontjára, Szent Tamásra és a KEK⁷ 1735. pontjára. Valójában itt Ferenc pápa elfogadta a haladó német nyelvű csoport – Schönborn OP bíboros, Walter Kasper és mások – álláspontját. Igaz, e vélemény épphogy megkapta a háromnegyedes többség szavazatát.

A fent említett 13 konzervatív bíboros közül 4 ultrakonzervatív makacsul kitartott ellenállásában. A négy bíboros 2016. november 14-én hozta nyilvánosságra azt a levelet, amelyet szeptember 19-én írtak Ferenc pápának. Többek között az újraházasodottak lehetséges szentáldozása ügyében fölmerült kérdésre várták a Szentatya igen vagy nem válaszát.

A Szentatyának címzett 2016. szeptember 19-i levélben Walter Brandmüller nyugalmazott kuriális érsek, Raymond Leo Burke amerikai érsek, a Szuverén Máltai Lovagrend lelki patrónusa, Carlo Caffarra nyugalmazott bolognai érsek és Joachim Meisner nyugalmazott kölni érsek utalt az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás nyomán támadt helyzetre. A négy bíboros értékelése szerint bizonytalanság alakult ki a hívek körében, különösen az apostoli buzdítás 8. fejezetét illetően, amely az újraházasodottak lehetséges szentáldozásáról szól.

Mivel Ferenc pápától nem kaptak választ (érthető, hiszen a pápa éppen az ilyen kazuisztika ellen van), november 14-én a sajtóban nyilvánosságra hozták a levelet. Ezt a szokatlan eljárást még az egyébként konzervatívnak tartott Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa is bírálta.⁸ 2017. január 8-án az olasz Tgcom24 tévécsatornának adott interjújában kijelentette: megdöbbentette az a mód, ahogyan a négy bíboros nyilvánosan kérdőre vonta a pápát. „Mindenkinek, a katolikus egyház bíborosainak pedig különösen joga van levelet írni a pápának. Ám ami megdöbbentett engem, az az, hogy a levelet nyilvánosságra hozták, s ezzel próbálták a pápát rákényszeríteni, hogy mondjon igent vagy nemet. Ez nem tetszik nekem.”

„Kárt okoz az Egyháznak, ha nyilvánosan beszéljük meg ezeket a dolgokat. Az Amoris laetitia nagyon is világosan fogalmaz doktrinális szempontból, beleolvasható Jézus minden tanítása a házasságról, illetve az Egyház kétezer éves történetének minden tanítása.” Müller bíboros közölte: „Ferenc pápa arra kéri az Egyház minden tagját, kezeljék körültekintéssel a rendezetlen életállapotban élő hívek helyzetét, […] és segítsenek nekik megtalálni a módot az Egyházba való beépülésre.”

 

POZITÍV VÉLEMÉNYEK FERENC PÁPA REFORMKEZDEMÉNYEZÉSEIRŐL

Sajnos, a konzervatív – a Zsinat előtti, sőt a X. Piusig visszamenő álláspontot képviselő irányhoz többen csatlakoznak még a klérus fiatal tagjainak köreiből is (a liturgikus reform visszafordításának hívei, az ökumenikus párbeszéd ellenzői). Ők – gőgös önhittséggel – „pápábbak a pápánál”: felül akarják írni a II. Vatikáni Zsinatot is.

De, hála Istennek, a keresztények nagy többsége, sőt, még a nem hívők nagy hányada is, örömmel üdvözli Ferenc pápa nyitott stílusát, rokonszenvez reformkezdeményezéseivel. Néhány jellemző megnyilatkozást idézek közvetlen környezetéből.

 

WALTER KASPER JELLEMZÉSE: „FERENC PÁPA AZ IRGALMASSÁG TANÚJA”

Walter Kasper bíboros, Ferenc pápa bizalmasa, interjúkötetében⁹ úgy jellemezte Ferenc pápát, mint az „Irgalmasság tanúját”.

A teológus bíboros, aki régóta ismeri Bergoglio pápát, kijelenti: teljes a harmónia lelkiségük és teológiájuk között. Ő nem a pápa teológusa, mint azt egyesek állítják. Ferenc pápának kitűnő a teológiája; mint jezsuita az ignáci lelkiséget és megkülönböztetést gyakorolja döntéseiben, igazán empatikus személyiség, s az irgalmasság áll lelkisége középpontjában. Minden erejével az Egyház reformjára törekszik, ami nagy bátorságot követel tőle. „Ferenc pápa bátor reformátor.”

 

A VATIKÁN PÉNZÜGYEI

Az elmúlt években a botrányokra bukó média legtöbbször az IOR (Istituto per le Opere Religiose = Vallási Ügyek Intézete, a „Vatikáni Bank”) pénzügyeinek tisztázásáról, Ferenc pápa újabb és újabb rendelkezéseiről, kinevezéseiről beszélt. A reform az átlátszóságot célozza, a korábbi (Marcinkus érsek idején gyakorolt)¹⁰ pénzmosás megszüntetését, a maffia kizárását, tehát azt, hogy az IOR csak a Szentszék pénzügyeit kezelje, a Kúrián pedig törekedjenek a szegénységre. A pápa elszántan végre akarja hajtani a reformot. Hogy milyen nehézségekbe ütközött még a Vatikánon belül is, azt jól tanúsítja a titkos dokumentumok újabb kiszivárogtatása. Ferenc pápa nehéz küzdelmét hitelesen dokumentálja – a Vatileaks 2 botránya után – Gianluigi Nuzzi könyve.¹¹

 

A RÓMAI KÚRIA REFORMJÁHOZ

Pietro Parolin bíboros államtitkár

A velencei származású államtitkár (miniszterelnök), Ferenc pápa tanácsadója és legközelebbi munkatársa, hosszú interjút adott a spanyol Vida nueva lapnak.¹²

Elmondta többek között, hogy Ferenc pápa egyik fő célkitűzése a Római Kúria (a központi kormányzási hivatalok) reformja: a bürokrácia egyszerűsítése, hivatalok összevonása. A zsinati egyháztan (kollegialitás) szellemében decentralizálás (Evangelii Gaudium 32): több teret adni a helyi püspöki konferenciák döntéseinek.

Megjegyzem: még a szinódus idején Ferenc pápa motu propriót adott ki: a házassági joggal kapcsolatban sürgeti a házasság semmisségének kimondásában az egyszerűsítést, helyi szinten az eljárások meggyorsítását és lehetőleg az ingyenességet. Természetesen nincs szó az érvényes szentségi házasság felbontásáról, hanem az érvénytelenségnek napjainkban egyre gyakoribb megállapításáról a peres eljárásokban.

Ferenc pápa beszéde a Római Kúria tagjaihoz¹³

Ferenc pápa szokás szerint karácsony előtt találkozott a Római Kúria tagjaival, bíborosokkal, prelátusokkal, hivatalvezetőkkel, akiknek karácsonyi jókívánságait Sodano bíboros dékán tolmácsolta a Szentatyának.

A pápa előbb a karácsony misztériumáról elmélkedett, majd az Egyház szükséges reformjáról, ezen belül is a Kúria reformjának eddig megtett állomásait ismertette (beszédében elődeinek és saját intézkedéseinek dokumentumait is felsorakoztatta).

Emlékeztetett arra, hogy a két évvel korábbi ilyen alkalommal diagnózisában a Kúria betegségének 15 jelét sorolta fel, egy esztendeje pedig azokról az erényekről szólt, amelyek az Egyház központjában a pápa munkatársai körében kívánatosak.

A 2014-es diagnózis pontjai, a Kúria „betegségének” jelei:

 1. halhatatlannak, érinthetetlennek, helyettesíthetetlennek tartja magát;

 2. a bibliai Márta módjára tevékenykedik, és elhanyagolja a szemlélődést;

 3. a lelki-szellemi megkövesedés, „vastagnyakúság”, a lelki derű hiánya;

 4. túlzott tervezés, funkcionalizmus – a Szentlélekre hallgatás helyett;

 5. az összehangolódás és a harmonikus együttműködés hiánya;

 6. „lelki” Alzheimer-kór – a lelki képességek elsorvadása (üdvösség!);

 7. törtető versengés és hiúság, saját érdek keresése Krisztuséi helyett;

 8. egzisztenciális szkizofrénia: képmutatás, lelki kiüresedés;

 9. híresztelés, kollégák hírnevének ártó pletykálkodás, konkolyhintés;

10. a főnökök hízelgő istenítése kegyeik elnyerése céljából;

11. közöny mások iránt – sikerük láttán féltékenyég és irigység;

12. nyíltság és komolyság helyett a komorság, sötét álarc viselése;

13. anyagi és szellemi javak halmozása, az élet bebiztosítása;

14. zárt kis körök, csoportok alkotása, megosztottság a „testen” belül;

15. a világi haszon keresése, a hatalom/befolyás fitogtatása.¹⁴

2016. december 22-én pedig Ferenc pápa beszámolt a megtett útról – a II. Vatikáni Zsinatnak és pápaelődeinek rendelkezéseit idézve –, felsorolta az igazi reform 12 kritériumát. Mindenekelőtt hangsúlyozta a személyes evangéliumi megtérést: csakis a személyek megváltozása, nem pedig a személycserék, nem is kizárólag a szükséges strukturális változások (dikasztériumok összevonása, újak létrehozása) hozza meg az igazi reformokat. A „kúriai test” szépítése sminkeléssel (lifting) csak felszínes orvoslás lenne: nem plasztikai műtétről, a ráncok elsimításáról, hanem a szennyfoltok eltüntetéséről van szó.

Ferenc pápa kitért az elmúlt három év során tapasztalt kritikákra, a reformokkal szembeni ellenállásra. A jó szándékú ellenállás, a nyílt kritika hasznos, ez az élet jele, ezeket a párbeszédben figyelembe kell venni. De vannak rejtett ellenállások, azokéi, akik ugyan azt mondják, hogy hajlandók a változásra, de valójában azt akarják, hogy minden maradjon a régiben. Vannak rosszindulatú ellenállások is, amelyek eltorzult lelkekben démoni sugallatra sarjadnak (gyakran báránybőrbe bújt farkasok): ezek a személyek vádjaikat a hagyományra, a látszatra, a formalitásokra való hivatkozással próbálják igazolni.

A reform hosszú folyamat – hangsúlyozta Ferenc pápa –, megköveteli a hűséget a lényeghez, a jó és a rossz állandó megkülönböztetését és az evangéliumi bátorságot, mások meghallgatását, a csendet, erős elhatározást, sok imát és alázatot. Konkrét lépéseket kell tenni előre, de ha szükséges, hátralépést is; a reformtörekvés felelősségtudatot és feltétlen engedelmességet követel, mindenekfölött pedig a Szentlélek biztos vezetésére való ráhagyatkozást.

 

SZABÓ FERENC SJ
teológus, költő, újságíró
a Vatikáni Rádió magyar adásának volt főszerkesztője