A gazdasági spiritualitás innovatív modelljei
A kötet szerkesztői a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjának munkatársai. Szerzői hazai és külföldi területeken működő kutatók, közgazdászok, szociológusok, innovátorok. Többégükben nemzetközileg is jegyzett szakemberek, tizennégyen, akik saját területükön évek-évtizedek óta a más alapokon gazdálkodás útjait keresik.
A szerkesztői hármas és a szerzők erős, fegyelmezetten szerkesztett és széles áttekintést nyújtó szövegekkel állnak olvasóik elé. A szerkesztői koncepció példásan egyszerű: a munka keresztény és nem keresztény vallások gazdasági modelljeit mutatja be, amelyeket egy bevezető tanulmány és egy kitekintő összefoglaló keretez.
Vajon miért helyes olyan értékeket lelni, leírni, illetve kiművelni, amelyek nyomán az emberiség képessé válhat mégis túljutni annak a többrétegűvé fonódott, összetett válságnak a szintjén, amely távlatosan, de ma már a mindennapi ember számára is jól beláthatóan a létet veszélyezteti? Miért éppen a spiritualitásnak vagy spiritualitásoknak(?) a szerepét keresik? Miközben a valamennyiünk előtt álló alattomos személyes, illetve makro- és mikroökonómiai dilemma – bár időnként arcot vált, mégis – évszázadok óta jelen van: a Nagy Triász (hatalom – gazdagság – hírnév) itt motor, amott meg, a mélyben, szétrombol mindent.
Kovács Gábor–Könczei György
(A teljes cikk az Egyházfórum 2022/3. számában olvasható.)