[…] Ferit negyedszázada ismertem személyesen. Ő volt számomra „a” jezsuita, a szónak abban az intellektuális, szellemi intenzitásában, amely mindenestül meghaladja az átlagot, és a legszebben tükrözi a Jézus Társasága hivatását. Soha nem éreztem úgy, hogy bármiféle szerepbe belesimult volna. Papi, szerzetesi, írói, költői, teológusi, rádiós újságírói karaktere mindig túlnőtt az előre megadott kereteken. A hosszú életútja során végigvitt megannyi „szerep” egyikében sem vált „egy pappá”, „egy jezsuitává”. Ő mindig mindenben, mindenhol és mindenkor „a Szabó Feri” volt. Hiteles, mégis egyedülálló (és emiatt nemegyszer egyedül álló). Ez a hitelesség radikálisan személyes volt, az egyéniségből fakadó, soha nem „a tömb”, a szerep önazonossága mutatkozott meg benne.
Török Csaba
(A teljes cikk az Egyházfórum 2022/3. számában olvasható.)