Megjelent az Egyházfórum 2007/5. számában
Hét év a minárék tövében
Az I. világháborút követően az Oszmán Birodalom szétesésével megszűnt az iszlám kalifátus. A mai Törökország területén létrejött egy új török állam. A vallási alapokon nyugvó, katonai-feudális berendezkedésű császárságot felváltotta az európai köztársaságok mintájára alakított, tudatosan ateista, szekularizált nemzetállam. Az egész társadalmi életet európai alapokra helyezték. Eltörölték a többnejűséget, teljes jogi és társadalmi egyenlőséget biztosítottak mindenben a nőknek. Tíz év alatt eltűnt a fátyol és a fez, a vallási élet külsőségei megszűntek. A vallási formákkal együtt eltűnt a keleti jelleg is. Az írásban megszüntették az arab betűket, és latin betűs fonetikus írásjegyeket vezettek be. A török nyelv arab kifejezései helyett kötelezővé tették az ősi török szavak használatát. Ezzel nemcsak a Korán betűi vesztek ki a mindennapi használatból, hanem a Korán szavai és az iszlám vallási műveltség szakkifejezései is.
A törökországi gyors változásokat egész Európában, különösen Magyarországon nagy rokonszenvvel kísérték. Csak elvétve akadtak olyanok, akik a magyar Germanus Gyulához hasonlóan sajnálkoztak azon, hogy a gazdaságilag fellendülő, szellemileg haladó új Törökország még külsőségeiben is egyre inkább európaivá lesz. Felveszi a nyugati világ divatját, hajszolt munkatempóját, s közben a török nép elveszíti kultúráját, vallási identitását, keleties báját, fényét, ragyogását. Egy évtized leforgása alatt Törökország modern nemzetállammá lett, amely iszlám vallási identitását a török nemzeti identitással váltotta fel.
A muzulmán vallási identitás politikai felszámolása felkeltette az európai keresztyén missziói szövetségek érdeklődését Törökország iránt. Úgy gondolták, hogy az újonnan megszűnt iszlám identitás helyébe könnyűszerrel keresztyén vallási identitás plántálható. Ehhez elegendő lesz a másutt már bevált missziói módszerekkel közelíteni a hagyományos vallási örökségükből erőszakkal kiforgatott muzulmánokhoz. Voltak olyanok, akik arról beszéltek, hogy a török nép körében az iszlám már halott, és ezért itt az alkalom a keresztyénség magvait mielőbb belevetni a törökök szívébe.
A nacionalista ateista török állam azonban nemcsak az iszlámot akarta gyökerestül kitépni a török nép szívéből, hanem törvényekkel megtiltott, adminisztratív úton meghiúsított minden „vallási propagandát”, teljesen lehetetlenné téve az ilyennek tekintett keresztyén missziót.
A bontakozó magyar református külmisszió felelős vezetői felismerték a Bulgáriában élő törökök közötti misszió lehetőségét, és 1930-ban megérlelődött a döntés, hogy a Missziói Szövetség református ága útnak indítsa fiatal misszionáriusát, Döbrőssy Lajos református lelkészt, aki ifjú korát meghazudtolva igen komoly lelki érettségről, elmélyült teológiai, vallástörténeti tudásról, nyelvtudásról, nyelvtanulási és problémamegoldói készségről tesz bizonyságot már munkájának kezdetén. A törökökről és az iszlámról pontos ismeretei lehettek Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác és Germanus Gyula műveinek tanulmányozása nyomán. A gyakorlatban viszont mindig más egy vallás, mint a gondosan szerkesztett tudományos munkák és beszámolók lapjain.
Már munkája kezdetén sok kapcsolódási lehetőséget talált a muzulmán törökök lelkéhez. Látta a magyar és török lélek rokonságát, amelynek valószínű oka az etnikai rokonság. Alighogy elkezdte missziói tevékenységét, meglepetten állapította meg, hogy a Nyugaton halottnak vélt iszlám egyáltalán nem halott, hanem nagyon is élő valóság. Mély empátiával érzékeli az iszlámnak a keresztyénséggel rokon vonásait. Keresi azokat a teológiai fogódzókat, melyeken keresztül a muzulmán lélek megragadható, kutatja a közös vallási témákat, amelynek megvitatása során a muzulmán ember megszólítható. Tisztán és világosan látja, hogy az iszlám az Isten előtti hódolat vallása, mert valójában ezt jelenti az iszlám szó. Rendkívül tanulságosak a muzulmán tudósokkal folytatott beszélgetéseiről, vitáiról szóló beszámolói. Örül, ha sikereket ér el, de világosan rámutat ezeknek a vitáknak az árnyoldalaira. Például arra, hogy vitatkozásunkkal árthatunk az Evangélium ügyének. Az érvek helyett jobb lenne egyszerűen rámutatni az igazságra. A másik állításainak szenvedélyes cáfolata helyett célszerűbb lenne Krisztus világosságának fényével megvilágítani az emberi értelmet.
Nincs jó véleménnyel a török nacionalisták vallásellenes fellépéséről, mert ezzel csak fanatizálják a türelmetlenségre amúgy is hajlamos hithű muzulmánokat. Tisztán látja a muzulmánok között végzett missziói munka nehézségét nemcsak azért, mert az iszlám társadalomban a hitét elhagyó aposztatát („murtadd”) hallállal büntetik, s ez már önmagában sokakat elriaszt attól, hogy mások vallása iránt érdeklődjék, hanem azért is, mert az iszlám már születésekor keresztyén-ellenes beállítottságú vallás (a Szentháromság és Krisztus váltsághalálának tagadása). Ezért a muzulmán hívek eleve ellenséges érzülettel vannak a keresztyénségnek a Korán által bírált alapigazságaival szemben.
A bulgáriai török missziónak azonban mégsem a muzulmán hívek keményszívűsége vagy fanatizmusa vetett véget, hanem a bulgár nemzeti ortodox egyház szűkkeblű féltékenysége. „A szófiai rendőrfőnöktől szerzett bizalmas értesülésünk szerint nem a rendőrség kifogásolta a munkánkat, sőt szinte jó szemmel nézte azt, mert a törökség figyelmét a bolgár állam szempontjából veszedelmes kemálista propagandáról más felé terelte, hanem a görögkeleti egyház nyomására a kormány rendelte el az összes protestáns misszió sürgős feloszlatását.”
Döbrőssy Lajos „első kísérletünk látszólagos kudarcának” nevezi a bulgáriai törökök között végzett missziói munkát. De lehet-e ezt kudarcnak nevezni, akár „látszólagosnak” is? Nem hiszem. „Sokat tapasztaltunk, sokat tanultunk” – vallja hazatérésük után. És hogy milyen hatalmas a tapasztalat és milyen mély a tudás, azt éppen ez az összeállítás bizonyítja legvilágosabban.
A külmissziói kiadványokban elszórtan megjelent beszámolókat Döbrőssy Lajos egyik unokája, Orosz Anna, a Ráday Gyűjtemény munkatársa gyűjtötte össze, rendezte kötetbe, s látta el a szükséges magyarázó jegyzetekkel. A könyv kiadásának anyagi áldozatait, egy másik unoka, Orosz Ágnes vállalta magára. Döbrőssy Lajos részletes életrajzát leánya, Orosz Ferencné Döbrőssy Ida készítette el. A 255 oldalas kötetet – amely megvásárolható a Ráday Könyvtárban (Budapest, IX. kerület, Ráday u. 28.) – értékes képanyag illusztrálja.
Pécel, 2006.
Németh Pál