Megjelent az Egyházfórum 2007/1. számában
„A keresztények kezdeményezése Európáért”(IXE) kiáltványa
Röviddel az Európai Unió 2004-ben történt bővítése után, amelynek a remény atmoszféráját kellett volna megteremtenie, Európa kétségek és félelmek közt találja magát. A nemzetközi fejlődés nehézségei, a népesség elöregedésének demográfiai problémái, a terjedő individualizmus és a fokozódó nemzeti egoizmus gyengítik az összefogást.
Jelen pillanatban, midőn az Európai Gazdasági Közösség Alapszerződése aláírása 50. évfordulójának 2007. március 25-én való megünnepléséhez közeledünk, megerősítjük abbéli meggyőződésünket, hogy az európai összefogás olyan projekten nyugszik, melynek messzemenő jelentősége és maradandó aktualitása van: a népek közötti kiengesztelődés terve,, amelynek célja a béke, a jog, a jólét és a szolidaritás, a nyitottság és a világ javát szolgáló térség megteremtése.
Az Európai Uniónak napjainkban új kihívásokkal kell szembenéznie: a gyorsuló gazdasági globalizálódással, a tartós és egyre mélyülő szegénységgel, különösen az Unió afrikai kapui előtt az erőteljes bevándorlással, a Közel- és Közép-Kelet konfliktusaival, a környezetet világszerte fenyegető súlyos veszélyekkel. Mindezek ismeretében vétek volna Európától, ha hallgatásba burkolóznék, vagy ha túl bátortalanul reagálna. Ezért sürgetően szükséges, hogy újból elgondolkodjunk az európai projekt céljáról és értelméről, és hogy világosan megnevezzük ama magatartásformákat, amelyeken változtatnunk kell, továbbá, hogy készek legyünk vállalni a felelősséget, amely történelmünktől és lehetőségeinktől függően ránk hárul.
1. Örökség, mely nélkülözi a jövőre vonatkozó terveket
Nos, miféle helyzet tárul szemünk elé a római szerződések 50. évfordulójának előestéjén? Európa dinamikája megakadt. Az euró bevezetése sikeres volt, ám a történelmi újraegyesítést, amelyet az Európai Unió a 12 új tagország csatlakozásával vitt végbe, nem kísérték az Unió jó működéséhez szükséges intézményi reformok – azon reformok, amelyeken egyébként is már 15 éve dolgoznak.
Mi ennek a helyzetnek az oka? A támogatás és egyetértés, amelyet az Európa-projekt a polgárok részéről élvez, egyes országokban megcsappant. Az Európával kapcsolatos kiábrándulás csaknem mindenütt megmutatkozik a legutóbbi Európa-választásokon való csekély részvételben. E kiábrándulás a fő oka annak, hogy két alapító állam, Franciaország és Hollandia is elutasította az alkotmányos szerződést, ami egyben okozója is a jelenlegi válságnak.
Mi, európai keresztények egy csoportja, azt a felfogást valljuk, hogy a béke, a jólét és a szolidaritás alapján kialakított térség, amelynek létrehozását az Európai Gazdasági Közösség 1957-ben célul tűzte maga elé, nagyjából és egészében megvalósult; azonban a projektnek valódi politikai unióvá válása még hátra van. Csak egy ilyen unió tesz majd képessé minket arra, hogy felvegyük a harcot az új kihívásokkal, amelyekkel szembesülünk. Sokan attól tartanak, hogy az Európai Unió csupán a piacokat szabályozó hivatalra korlátozódik. A tagállamok kormányai jelen pillanatban tényleg úgy viselkednek, mint afféle magánemberek, akik ebből a rendkívüli örökségből élnek, arra azonban nem tudják rászánni magukat, hogy új távlatokat adjanak Európának.
A népek eközben keresik együttélésük értelmét. 50 évvel ezelőtt a világkonfliktusok és a totalitarizmus fenyegetései adták az imperatívuszt a kontinens megbékítésére és egyesítésére. Napjainkban az európaiak anyagi értelemben gazdagabbak, ám úgy tűnik, kevésbé szolidárisak; az individualizmus aláássa szociális kötelékeiket. A 21. század kezdete új kihívásainak láttán csakis a közös értékek és a jövőbe mutató civilizációs tervezet képesek alkalmassá tenni Európa polgárait arra, hogy sorsközösségüket elmélyítsék, és felismerjék a világ iránti felelősségüket.
2. A szolidáris és tartós növekedés kihívásai
Napjainkban valóban arra megy ki a játék az európai államok számára, hogy saját helyzetük, sorsuk urai maradjanak, és hogy a népek zenekarában hozzájáruljanak korunk problémáinak megoldásához. Míg Európa demográfiai kilátásai 20-30 évre nézve vitathatatlanul csökkenő tendenciát mutatnak, lélegzetelállító gyorsasággal zajlik új világhatalmak felemelkedése. A kártyák irdatlan mértékű újrakeverése zajlik, és a középhatalmak nem kevesebbet kockáztatnak e játékban, mint hogy hangjuk nem talál többé meghallgatásra a világpolitikában. Az olyan unió megszilárdítása és elmélyítése, amelyhez több mint 480 millióan tartoznak, biztosítékkal szolgál számunkra arra nézve, hogy a világpolitikában legaktívabbakkal is tartani tudjuk a lépést, és higgadtan nézhessünk szembe a globalizációval, midőn a globalizálódást eséllyé formáljuk mindenki, különösen pedig a hátrányos helyzetben lévők számára.
Mindennek azonban az az előfeltétele, hogy kellő akarattal, képzelőerővel és bátorsággal egy emberibb civilizáció modelljével álljunk elő, és hogy síkra szálljunk olyan gazdasági szabályok elfogadásáért, melyek az emberek érdekeit szolgálják. Azon értékek, amelyekben mi magunk hiszünk – a személy, a szabadság, a szolidaritás, a demokrácia, az igazságosság tisztelete – arra ösztönöznek minket, hogy az embert állítsuk Európa gazdasági és politikai tervének középpontjába. Az ember kibontakozása érdekében társadalmainknak erőteljes és tartós gazdasági növekedésre kell törekedniük a tudás és az innováció talaján, tiszteletben tartva sérülékeny környezetünket, valamint természeti forrásaink korlátozott voltát.
Ahhoz, hogy Európában szavatolni tudjuk a foglalkoztatás és a szociális védőintézkedések magas színvonalát, gazdasági növekedésre van szükség. Mindez viszont megköveteli, hogy a lehető leggyorsabban olyan politikai kezdeményezéseket tegyünk, melyek a kutatás és az innováció valóban európai térségét célozzák, amely térség ösztönzést adhat mind az egyetemeknek, mind pedig az iparnak, és kellő közösségi költségvetéssel van ellátva; ez azonban közös energiapolitikát is jelent azért, hogy ellátásunk kedvező áron történjék.
E világméretű probléma megoldásában az egységesen fellépő Európa a legbefolyásosabb partnerek egyike volna. Európának szert kell tennie a szükséges eszközökre ahhoz, hogy rendelkezzék a sebesen változó piac végleteinek kiegyensúlyozásához szükséges tartalékokkal. Intenzívebbé kell tennie a prospektív kutatást és a befektetéseket az olajfinomító szektorban, támogatnia kell az alternatív energiafajtákat. Ezzel az energiaszektor területén hozzájárul bolygónk tartós jövőjéhez.
Túlontúl sok olyan polgár van, akiket kizárnak a gazdasági növekedés előnyeiből. Tisztában kell lennünk azzal, hogy búcsút kell mondanunk individualisztikus életstílusunknak, amelyet csak a fogyasztás határoz meg. Szellemi örökségünk központjában az emberi személy méltósága iránti kötelezettségünk, valamint a társadalmi kirekesztés minden formája elleni harc áll. Napjainkban viszont hasadás fenyegeti az európai társadalmakat a nemzetközi konkurencia, a technológiai fejlődés, valamint a fogyasztói társadalom modelljének általános nyomása alatt. Szakadás azok között, akik jólétben és biztonságban élnek, valamint azok között, akiket az anyagi értelemben vett szegénység fenyeget, és akiknek nincs esélyük a társadalmi integrációra, ám számuk egyre növekszik. A szociális igazságosság követelménye azt kívánja meg tehát a tagállamoktól, hogy a piacok liberalizálását a szociális normák progresszív megerősítésével kapcsolják össze, adott esetben lemondjanak már megszerzett előnyökről és megakadályozzák a tömegek szociális helyzetének romlását. Minthogy a szolidaritás azon értékek egyike, melyek az Európai Unió létrehozásának indokai között szerepeltek, egy alkotmányos szerződésbe olyan szociális rendelkezéseket is fel kellene venni, melyek egyértelműbben hangsúlyozzák ama szociális jogokat, értékeket és normákat, melyek az egyes országok hagyományainak különbözőségeivel együtt közös örökséget képeznek. Európa nem szabad, hogy feladja szociális elhivatottságát, ezzel pedig identitása egy lényeges részét. Minden egyes polgárának, származástól függetlenül, garantálnia kell a képzéshez, a munkához és az emberhez méltó élethez való hozzájutást.
A jövendő nemzedékekért való aggódástól vezettetve emeljük fel szavunkat a felelős európai vezetőknél annak érdekében, hogy a gazdasági növekedést a megújuló energiafajtákra alapozzák, olyan költségvetési politikát folytassanak, mely képes biztosítani az utánunk következő nemzedékek jövőjét, a rájuk nehezedő eladósodás terheit pedig csökkentsék.
3. Felelősséggel az egész világért
A gazdasági kapcsolatok globalizálódása, a világ konfliktusainak a hidegháborút követően is folytatódó jelenléte, a migráció áramlásai, a szegénység és a világméretű járványok újszerű kihívások elé állítják az Európai Uniót. E kihívások a gazdag keresztény örökséget ápoló Európát az emberek iránti felelősségre, a békéért, a szolidaritásért és a nemzetköziségért folytatott küzdelemre emlékeztetik. Európának ismét víziót kell alkotnia a világban betöltött szerepéről. Ehhez rá kell eszmélnie arra, ami a lényegét alkotja, vagyis az európai egyesítés művének szellemi alapjaira:
a konfliktusok meghaladására, a megbékélésre, azaz az emberiség új útjára. Mindennek révén Európa a reménység forrása lett. A különféleségben való egység ugyanis modell lehet a világ számára, hogy a világ is a maga részéről egy, az emberi személyt jobban tiszteletben tartó globalizáció révén magasabbrendű egységet érjen el.
Európa modellül kell, hogy szolgáljon az eltérő kultúrájú és vallású emberek együttéléséhez is. A globalizálódott világban az európai társadalmak mindinkább ki vannak téve a kihívásnak, hogy megnyíljanak a tőlük eltérő kultúrák és vallások felé. Európának számot kell vetnie az új realitásokkal, például azáltal, hogy támogatja a kultúrák és vallások közötti párbeszédet, jól tudva azt, hogy e párbeszéd nem csupán a békés együttélést szolgálja, hanem magát az európai projektet is gazdagítja.
Mindez azt jelenti, hogy Európának három alapvető feladatot kell betöltenie:
A béke egyik tényezőjének kell lennie, ehhez pedig tovább kell fejlesztenie diplomáciai és katonai eszközeit – a szokványos védelmi követelményektől eltekintve – a számára egyetlen nyitva álló perspektívában, ami azt jelenti, hogy világszerte magára vállalja a konfliktusok megelőzésében és elsimításában játszott szerepet, a béke fenntartójának és az emberi jogok védelmezőjének szerepét; mindenütt, ahol veszély mutatkozik – különösen a fundamentalizmus és a terrorizmus különféle formáinak oldaláról. Tekintettel a dolog sürgető voltára, felhívjuk a felelős európai politikusokat, hogy ne valamiféle illuzórikus egyetértésre várjanak, hanem széleskörű egyetértésre alapozva építsenek ki olyan európai diplomáciát, amely katonai védekezéssel támogatva hitelessé teszi azt.
Európa a nemzetközi szolidaritás és a fejlesztési együttműködés éllovasa kell, hogy legyen: elsődlegesen gondoskodnia kell arról, hogy a szegényebb országoknak adott ígéreteket be is tartsák. Európának jó példával kell elől járnia a milleneumi célok teljesítésében, és erőfeszítéseit a szegénység mérséklésére kell összpontosítania, azaz nyomatékosan kell azon munkálkodnia, hogy minél hamarabb túllépjük a korábbi kijelölt célt, vagyis a bruttó hazai/belföldi össztermék (GDP) 0, 7%-át.
Európának közös bevándorlási politikát kell kidolgoznia, méghozzá a migrációs probléma gyökeresen új megközelítési módjának alapján. Mindehhez a migránsokra vonatkozó befogadó és integrációs politikát sokkal erőteljesebben össze kell kapcsolnia a származási országok fejlesztési politikájával. Ezek az országok Európa partnerei is, különösen Afrika és Latin-Amerika országai.
E feladatokhoz járul még egy olyan probléma, mely valódi kihívást jelent az egyesült Európa számára. Ez pedig egy olyan világállam, vagy világkormányzat koncepciójának a kidolgozása, előterjesztése és az érte való tevékeny fellépés, amely a tartós, fenntartható fejlődés szolgálatában áll. Csakis ily módon lehetséges – a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett – hozzálátni a világméretű problémák hatékony megoldásához. A globalizáció szövevényeiben az európai példa modellként szolgálhat mind az alkotmányos és pénzügyi vívmányok szempontjából, mind pedig a közösségi módszerek alkalmazását illetően. Európa polgárainak meg kell érteniük, hogy felgyorsult a világ folyása, és sürgető, hogy Európa megtalálja benne saját helyét ahhoz, hogy komplexusok nélkül legyen képes vállalni azt a felelősséget, amely kontinensünktől alapvetően elvárható.
4. Egység, mely erősítésre vár
Meggyőződésünk, hogy most az a feladat, hogy az európai egység megerősödjön, és hogy Európa újra megtalálja belső összetartó erejét. Bármily helytálló is ama megállapítás, hogy a csatlakozásra jelölt országok számára a belépésre való kilátás a reformok és a nemzetek közötti megbékélés legerősebb mozgatórugója, mégis úgy véljük: a jelenlegi tagok, valamint partnereik boldogulása most azt követeli meg, hogy szüneteltessük a bővítéseket, azért, hogy az Unió képes legyen saját intézményes reformjaira összpontosítani; ami nem zárja ki a velünk szomszédos országokkal való együttműködés erősítését. A reformok folytonos halogatásával maga az Unió léte kerül veszélybe. Az új realitásokhoz való túlontúl lassú alkalmazkodás miatt most Európának nemzetközi szinten érvényesített befolyása forog kockán. Sürgősen és elkerülhetetlenül szükség van tehát a politikai és kulturális célok újrafogalmazására.
Az intézményi kiigazításokon túlmenően azt is várjuk az állam- és kormányfőktől, hogy valóban meghatározzák az európai kormányzás etikáját, azzal hogy
– az egyes országokban felkészítik a közvéleményt arra, hogy az élet új intézményes keretek között zajlik tovább és igyekeznek elősegíteni, hogy az emberek tegyék magukévá az újraegyesített Európa kihívásait;
– megújítják az európai intézmények és a nemzeti kormányzatok dinamikus koegzisztenciáját, hogy ezzel is megakadályozzák az olyasféle gondolkodásmód újraéledését, mely túlzottan a szuverenitás körül forog;
– újratanulják a szubszidiaritás fogalmát, amely mindenekelőtt azt feltételezi, hogy a regionális, lokális és civiltársadalmi aktív szereplőkre több felelősséget ruháznak.
Az Európai Unió nem jöhet létre a polgárok közreműködése nélkül. Ezért fontos, hogy kiszélesítsük az uniós polgársággal járó lehetőségek palettáját. Támogatjuk a polgárok részvételének újabb formáit, ösztönözzük a fiatalok mobilitását iskolai és hallgatói csereprogramokkal, valamint egy átfogó európai polgári szolgálat bevezetését szorgalmazzuk.
Ezenkívül az európai demokráciának, amelynek kialakítása a feladatunk, hatékony intézményeken és erőteljes polgári részvételen kell nyugodnia. Hovatovább drámai mértékű azon információhiány, sőt a temérdek téves információ, amely az Európai Unió működésének módjára és kompetenciáira vonatkozik. Sürgetően szükséges, hogy Európa polgárai számára rendelkezésre bocsássák mindazon eszközöket, melyek az európai demokrácia megértéséhez, és így az abban való cselekvéshez szükségesek.
Az Európával kapcsolatos beállítottságokban bekövetkező változás a politikának a rehabilitációját feltételezi, valamint azt is, hogy mozgósítsuk a pozitív, egyértelmű, állhatatos és átfogó kommunikáció valamennyi lehetséges résztvevőjét annak érdekében, hogy Európa közelebb kerüljön az emberekhez, és minden egyes polgárnak meglegyen rá a lehetősége megerősödni saját európai identitásának tudatában. A gondolkodásmód eme megváltozása felfogásunk szerint nem csupán a politikusoktól függ. Ezen a síkon a civiltársadalom cselekvőinek is kezdeményező szerepet kell játszaniuk. Ők már most döntő befolyást gyakorolhatnak.
Ezért felkérjük
– a politikusokat, hogy biztosítsanak az európai dimenziónak központi helyet stratégiáikban és beszédeikben;
– a médiákat, hogy állítsák előtérbe Európát, azzal hogy több információval szolgálnak országairól és kultúráiról; közvetítsenek több ismeretet az európai intézmények jellegzetességeiről és működésükről;
– a tanárokat és nevelőket, hogy foglalják bele az európai dimenziót is az oktatásba anélkül, hogy megvárnák, míg ehhez pedagógiai segédeszközeiket megreformálják.
– a civiltársadalom valamennyi felelős szereplőjét, hogy állítsák európai távlatba akcióikat és projektjeiket.
Különböző keresztény beállítottságú mozgalmak és szervezetek képviselőiként felhívjuk az Európai Unió valamennyi polgárának figyelmét arra, hogy újra eszméljenek rá a felelősségükre! Európa alapító atyáinak víziója nem a múlt egy darabja, hanem a jövő azon terve, amelyre kontinensünk vár, és amely reményt ad a 21. század kezdetén. Napjainkban veszélyben ez az örökség. Meg kell hát töltenünk élettel, és tovább kell adnunk az európaiaknak és a világnak. Mindenkivel együtt kívánunk dolgozni, akik osztoznak velünk e célban.
Brüsszel, 2007. január
Michael Camdessus
a Semaines Sociales de France elnöke,
Franciaország
Hans Joachim Meyer
a Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöke,
Németország
Jean-Marie Brunot
Semaines Sociales de France, elnökség,
Az IXE Csoport koordinátora
Alain Heilbrunn
Semaines Sociales de France, elnökség
Luca Jahier
az ACLI elnöke,
a Retinopera-Olaszország
Nemzeti titkára
Wilhelm Rauscher
A Német Katolikusok Központi Bizottságának
elnöksége, Németország
Maria Luisa Sols de Lucia
a Propagandistas Katolikus Szervezet részéről
Spanyolország
Henryk Woźniakowski
ZNAK Kiadó, Lengyelország
Antoine Arjakovsky
az Ökumenikus Tanulmányok Intézetének igazgatója,
Ukrán Katolikus Egyetem
Theo Peporté
Signis-Luxemburg
Anna Kolkova
LUC-kiadó, Szlovákia,
Neven Simac
Akadémiai Keresztény Kör
Horvátország
Piotr M. A. Cywinski
a KIK Katolikus Értelmiségiek Klubja elnöke,
Lengyelország
Mi az IXE-csoport?
A 90-es évek folyamán a „Semaines Sociales de France” tagjai felismerték, hogy a társadalom döntő fontosságú problémái már csak a nemzetközi, különösen pedig az európai kontextusban vizsgálhatók és vitathatók meg szakszerűen.
Azt követően, hogy 1999 végén a Semain Sociales és a Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK) felvették egymással a kapcsolatot, és e kapcsolatfelvétel során mindkét szervezet célkitűzéseiben nagymértékű egyezés mutatkozott, a következő év májusában a szervezetek elnökei aláírták a Kiáltvány az európai tudatosságért című dokumentumot, ami egy önálló folyamat kezdetét jelentette.
E folyamat keretében lassanként létrejött egy hálózat olyan társadalompolitikai érdeklődésű keresztényekből, akik Nyugat-, Közép- és Kelet-Európából érkeznek. A hálózat informális jellegű, legfontosabb célja pedig, hogy lehetőséget adjon a tagoknak egymás jobb megismerésére és megértésére, annak ellenére, hogy különböző dolgokra fogékonyak és eltérő történelmi és kulturális hagyományaik vannak.
A hálózat további célja abban áll, hogy az európai fejlődés kritikai megfigyelésének helyét hozza létre, a reflexió helye legyen a keresztény társadalometika alapelveinek talaján azzal a céllal, hogy szót kérjen és javaslatokat tegyen, amikor csak lehet.
Végül a hálózat céljául tűzte ki azt is, hogy hozzájáruljon az európai dimenziójú gyűlések és rendezvények sikeréhez. Ez történt 2004-ben, amikor a „Semaines Sociales de France” fennállásának századik évfordulóját ünnepelte, és amikor a hálózat gondoskodott arról, hogy mintegy ezren vettek részt az európai országokból a találkozón. Máskor 2006 májusában, a saarbrückeni Katolikus Napon hallatott magáról elkötelezett részvételével a hálózat, abban a tematikus részben, amelyet az „Igazságosság az új Európában” kérdéskörének szenteltek. Jelenleg pedig Az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottságával (COMECE) áll partneri viszonyban a Római Szerződések 50. évfordulójának emlékünnepségét előkészítendő, amelyet 2007 márciusában tartanak Rómában.
2002 júniusa óta e hálózatot olyan munkacsoport irányítja, amely jelenleg 12 európai ország, valamint Az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) képviselőit foglalja magában. A csoportnak szoros kapcsolatai vannak a spanyol és az olasz Semaines Sociales felelős beosztású tagjaival.
Az egyik 2006-ban Luxemburgban rendezett tanácskozáson a csoport a „Keresztények kezdeményezése Európáért” nevet adta magának, ennek rövidítése az IXE.