Minden rendben?
- Részletek
- Kategória: Folyóirat
Évtizedek óta viszolyogtat a magukat reformált hitűnek gondoló, magasmellényes papok dölyfe. Mit nekik Hekuba? Meg van írva: egyedül hit által, kegyelemből, Jézus Krisztusért igazul meg az ember. Ingyen, végérvényesen, csak azért is, legyenek bármennyien a katolikusok, tegyenek bármit az ateisták, szocialisták és liberálisok, ők ismerik s recitálják is boldogan az apostolt: „Az igaz ember pedig hitből él.” Szegény Habakuk, ha tudná, mi mindenre szolgált már szállóigévé lett szava!
Jó húsz évvel ezelőtt a csillaghegyi evangélikusok elhitték vezetőiknek, hogy nekik is lehet templomuk, orgonájuk, létük és hitük értékeit megjelenítő alkalmaik és intézményeik. Itt, a város peremén, Közép-Európa legnagyobb lakótelepének árnyékában. A régiek közül a legtöbben nem érték meg hitük beteljesedését. Sokan még a templom fölszentelését sem, s talán két-három tucatra tehető azok száma, akik másfél évtizeden keresztül hittek és küzdöttek, és ma büszkén és örömmel tekintenek a hektárnyi erős várra, a Dunakanyar legjelentősebb egyházi létesítményére, a Magyarországi Evangélikus Egyház ötszáz éves történetének talán egyetlen olyan épületegyüttesére, amelyben mindent ugyanaz a néhány mérnök tervezett, szigorúan őrködve a mű prepuritán stiláris egységén. Testvéreinket, akik meghaltak, elsirattuk és méltóképpen eltemettük. Akik más kerületbe, városba, országba költöztek, számon tartjuk és hazavárjuk. A már ide születettekre pedig féltő gonddal vigyázunk. Ami nekünk hitünk próbája, küszködéseinket meghaladó öröm, az nekik Isten adta létük természetes tere. Tele a szeretetház, s látom, ahogy hétről hétre önfeledten nyüzsög a gyülekezet apraja-nagyja. És nem értem. Ebbe a boldogságba mi, e közösség őrizői majd belerokkantunk. Sőt akadt is néhány kiváló társunk, aki nem bírta az éveken át tartó gyűrődést. Elmaradtak, s a maguk módján reprivatizálták Isten országát. Legendák, néha jó, többnyire súsárló ráfogások televényében kényszerülünk minden héten megfogalmazni: mit hiszünk, kiben hiszünk, s mit jelent hitünk a másiknak itt, ebben a közösségben és a vörös és erős templomfalon kívül.
(...)
A cikk itt még nem ér véget!
Ha a teljes írást el szeretné olvasni, akkore rendelje meg a kiadó címén (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) a teljes lapszámot nyomtatott vagy elektronikus (PDF) formában.
Donáth László
evangélikus lelkész
A reformációra váró egyház
- Részletek
- Kategória: Súlypont
A magyarországi református egyházban 1734. november 4-én tartott Bodrogkeresztúri Konvent azzal a döntésével, hogy az egyház fenntartható működése érdekében bevonta a nem lelkészi egyháztagokat is a kormányzás nehéz és terhes feladatai megvalósításába, újabb jelentős lépést tett a kor igényei által meghatározott reformáció jegyében abba az irányba, hogy az egyház valóban az azonos hitet vallók valódi közössége legyen. Jelentős és radikális lépés volt ez az adott korszakban, amikor az ellenreformáció kényszerítően akarta meghatározni, mit és hogyan higgyünk, hogyan és milyen formában gyakorolhatjuk vallásunkat. Bár akkor is erős ellenállásba ütközött, de elődeink meg merték tenni ezt a lépést, és szakítottak a kálvini elvekkel ellentétes, egyházunkban is általánossá vált lelkészi vezetés kizárólagosságával. Kérdés: milyen helyzetben vagyunk ma, alig egy emberöltővel a hasonló ideológiai állásponton álló kommunista törekvések bukása után, a 21. század korlátlan vallásszabadsági helyzetében, az individualizmus, a valláspiac teremtette kaotikus körülmények között? Egyházunk – más okok miatt – most is megújításra vár. Vezetőink pedig most is keresik az utat, amely a megoldáshoz vezethet. A most záródó zsinati ciklusban a lelkészi vezetés, a püspöki irányítás igénye felerősödött, a zűrzavaros állapotokból az egyházért felelősséget érző vezetőink közül többen is az erős kéz, a központi irányítás irányába való elmozdulásban látták, látják a megoldás kulcsát. Ahhoz, hogy ennek helyességéről s az esetleges más irányokról érdemben vitatkozni tudjunk, kezdjük helyzetünk értékelésével!
(...)
A cikk itt még nem ér véget!
Ha a teljes írást el szeretné olvasni, akkore rendelje meg a kiadó címén (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) a teljes lapszámot nyomtatott vagy elektronikus (PDF) formában.
Szathmáry Béla
egyetemi tanár, igazgató
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Egyházjogi Kutatóintézete
/Előadás Sárospatakon a Bodrogkeresztúri Konvent 280. évfordulója alkalmából, 2014. november 7. napján./
Ajánlás 2019/1
- Részletek
- Kategória: Folyóirat
„Ahol az Úr lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17) – Szent Pál szavai adták a mottóját annak a felszabadításteológiai konferenciának, amelyet a Wesley János Lelkészképző Főiskola és a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete rendezett 2018 szeptemberében a vértanú Óscar Romero érsek küszöbön álló szentté avatása alkalmából. Az elhangzott előadásokból a következőkben válogatást közlünk; elsőként Deák Dánielnek a populizmus, a politikai kereszténység és a felszabadításteológia összefüggéseit tárgyaló értekezését. A szerző megvizsgálja a felszabadításteológia eszmetörténeti hátterét, foglalkozik nagy témáival: osztályharc, strukturális bűn, a munka civilizációja, a szegénység mint eszköztelenség és pártosság. Tanulmánya végén néhány ajánlást is megfogalmaz a magyarországi antidemokratikus politikai kereszténység bírálatával és a szegények ügye iránt elkötelezett, lehetséges közösségi cselekvéssel kapcsolatban.
Folyóiratunknak nevében is foglalt fórum-jellege e számunkban kifejezetten nagy hangsúlyt kap. A véleményeltéréshez való jog korábban elemzett kérdésében ezúttal Béres Tamás evangélikus teológus szólal meg, az engedelmesség fogalmát helyezve a középpontba. Megállapítja: jóllehet két évezredes története alatt az engedelmesség a kereszténység egyik védjegyévé vált, az evangéliumokban nem találkozunk vele személyközti vagy intézményes értelemben. Az Egyház korai történetében az apostoli atyáknál jelenik meg komoly közösségszervező, fegyelmi tényezőként. Közel ebben a korszakban azonban az Egyház igazi egységének forrásaként megjelenik az eukharisztia értelmezése is. A 20. század tragikus példákkal szolgál a keresztényi engedelmesség túlhangsúlyozására. Érdemes emiatt megfontolni a visszatérést a tanítás lényegibb, evangéliumközelibb forrásához, melynek értelmében az Egyház egységéről mindenekelőtt a hit Isten iránti engedelmessége gondoskodhat. Ez voltaképpen a hit próbája.
Hergell Mónikának az előző számunkban megjelent, gendertémában írott cikke vitára inspirálta Hubai Péter református teológiaprofesszort. Korrekt, ámde kemény bírálata felfogásunk szerint viszontválaszt igényelt. Úgy véljük, ily módon tanulságos eszmecsere bontakozott ki, olvasóink épülésére. A magunk részéről ehhez csupán annyit fűznénk hozzá, hogy mivel az Egyházfórum szervezeti értelemben nem „egyházi”, profilját tekintve pedig nem szakfolyóirat, szerzőinktől egy-egy téma igényes és felelős megközelítését várjuk, de nem kérünk számon hovatartozást vagy elköteleződést, nem írjuk elő számukra kötelezően tudományos (például teológiai) eszköztár alkalmazását.
Szabadságigény, különböző hitek és hitetlenségek, meggyőződések, nézetek létjogosultsága gondolatkörében mozognak többi rovatunk cikkei is. A Lélekszigetben Balogh Juditnak, az Egyházfórum közelmúltban elhunyt kuratóriumi titkárának kezdeményezésére született vallomások első darabját, Ratkóczi Éváét közöljük, a Műhelyben a Szabadság-imák programról számolnak be a szervezők. A Világ-Nézet rovatban Kamarás István OJD két újabb írását olvashatjuk; Ranschburg Hildegard pedig a Recenzióban Anselm Grün–Tomáš Halík–Winfried Nonhoff Távol az Isten című kötetét ismerteti, amelynek hit és hitetlenség párbeszéde a tárgya.
Pongrácz Mária
Ajánlás 2019/1
- Részletek
- Kategória: Folyóirat
„Ahol az Úr lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17) – Szent Pál szavai adták a mottóját annak a felszabadításteológiai konferenciának, amelyet a Wesley János Lelkészképző Főiskola és a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete rendezett 2018 szeptemberében a vértanú Óscar Romero érsek küszöbön álló szentté avatása alkalmából. Az elhangzott előadásokból a következőkben válogatást közlünk; elsőként Deák Dánielnek a populizmus, a politikai kereszténység és a felszabadításteológia összefüggéseit tárgyaló értekezését. A szerző megvizsgálja a felszabadításteológia eszmetörténeti hátterét, foglalkozik nagy témáival: osztályharc, strukturális bűn, a munka civilizációja, a szegénység mint eszköztelenség és pártosság. Tanulmánya végén néhány ajánlást is megfogalmaz a magyarországi antidemokratikus politikai kereszténység bírálatával és a szegények ügye iránt elkötelezett, lehetséges közösségi cselekvéssel kapcsolatban.
Folyóiratunknak nevében is foglalt fórum-jellege e számunkban kifejezetten nagy hangsúlyt kap. A véleményeltéréshez való jog korábban elemzett kérdésében ezúttal Béres Tamás evangélikus teológus szólal meg, az engedelmesség fogalmát helyezve a középpontba. Megállapítja: jóllehet két évezredes története alatt az engedelmesség a kereszténység egyik védjegyévé vált, az evangéliumokban nem találkozunk vele személyközti vagy intézményes értelemben. Az Egyház korai történetében az apostoli atyáknál jelenik meg komoly közösségszervező, fegyelmi tényezőként. Közel ebben a korszakban azonban az Egyház igazi egységének forrásaként megjelenik az eukharisztia értelmezése is. A 20. század tragikus példákkal szolgál a keresztényi engedelmesség túlhangsúlyozására. Érdemes emiatt megfontolni a visszatérést a tanítás lényegibb, evangéliumközelibb forrásához, melynek értelmében az Egyház egységéről mindenekelőtt a hit Isten iránti engedelmessége gondoskodhat. Ez voltaképpen a hit próbája.
Hergell Mónikának az előző számunkban megjelent, gendertémában írott cikke vitára inspirálta Hubai Péter református teológiaprofesszort. Korrekt, ámde kemény bírálata felfogásunk szerint viszontválaszt igényelt. Úgy véljük, ily módon tanulságos eszmecsere bontakozott ki, olvasóink épülésére. A magunk részéről ehhez csupán annyit fűznénk hozzá, hogy mivel az Egyházfórum szervezeti értelemben nem „egyházi”, profilját tekintve pedig nem szakfolyóirat, szerzőinktől egy-egy téma igényes és felelős megközelítését várjuk, de nem kérünk számon hovatartozást vagy elköteleződést, nem írjuk elő számukra kötelezően tudományos (például teológiai) eszköztár alkalmazását.
Szabadságigény, különböző hitek és hitetlenségek, meggyőződések, nézetek létjogosultsága gondolatkörében mozognak többi rovatunk cikkei is. A Lélekszigetben Balogh Juditnak, az Egyházfórum közelmúltban elhunyt kuratóriumi titkárának kezdeményezésére született vallomások első darabját, Ratkóczi Éváét közöljük, a Műhelyben a Szabadság-imák programról számolnak be a szervezők. A Világ-Nézet rovatban Kamarás István OJD két újabb írását olvashatjuk; Ranschburg Hildegard pedig a Recenzióban Anselm Grün–Tomáš Halík–Winfried Nonhoff Távol az Isten című kötetét ismerteti, amelynek hit és hitetlenség párbeszéde a tárgya.
Pongrácz Mária
Nagypénteki tüntetés
- Részletek
- Kategória: Világ-nézet
Az idei Ferenc pápa vezette nagypénteki Via Crucis egyértelműen az irgalmatlanság elleni tüntetés volt, méghozzá az intézményes és a magán irgalmatlanság ellen egyaránt, hiszen szó esett mind a társadalomból való kirekesztésről, mind a közömbösség által megkeményített szívekről. A tüntetés eszmei irányítója természetese maga Ferenc pápa volt, vezető aktivistája pedig a pápa felkérésére az elmélkedéseket készítő Eugenia Bonetti nővér, a Consolata missziós rend tagja, a modern rabszolgaság és az emberkereskedelem ellen küzdő civileket (bizony, őket!) segítő „Slaves no more” Társaság elnöke.
Ez a keresztút meg is őrizte a folytonosságot (az evangéliumi szövegekkel, szent énekkel, fohásszal, Miatyánkkal) és „botrányosan” szét is feszítette azt. Jézus mellett hét stációban szerepelt kiszolgáltatott helyzetben lévő bevándorló, migráns, menekült, a többiben pedig az emberkereskedelem áldozatai. Ebben a szociográfiába ágyazott keresztút-parafrázisban Máriát elhalványította a húszéves Tina, akit barbár módra gyilkoltak meg az utcán, a Jézust sirató asszonyokat az utcán együtt szolgáló szerzetesek és civilek, Cirenei Simont pedig az afrikai menekülteket fogadó Afrikából bevándorló apácák. Ezen a keresztúton Jézus és a jézushívők, valamint minden jóakaratú ember napjaink új keresztre feszítettjeivel, a bányában, a földeken és az utcán kizsákmányoltakkal, az emberhússal üzletelő szervkereskedőkkel, sivatagban éhező-szomjazó, tengerben hánykolódó menekültekkel találkozhatott, azokkal az „emberi lényekkel, akik a szegénység, a diktatúra, a korrupció, a rabszolgaság elől menekülnek”.
