egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Mit mond az Egyház: politizáljanak-e a papok?

Végh Endre írása vitaindítónak bizonyult, és engem is a kérdés továbbgondolására sarkallt. A kérdés hatására az ember önkéntelenül kutatni kezd a példák után. Az egyház kétezer éves története kimeríthetetlen példatárral szolgál jól-rosszul politizáló papokról, de saját közelmúltunk is bőséges anyagot kínál. Ötleteléseket megelőzően azonban célszerűbbnek látszik megvizsgálni mi a katolikus egyház felfogása ma, amikor a régi koroktól eltérően klerikus és értelmiségi nem azonos, nem egybevágó fogalmak. Legjobb forrásként a II. vatikáni zsinatnak a világ püspökei által megvitatott és elfogadott okmányaira, és az ezek nyomán kialakított jogi útmutatásaira támaszkodunk. Megengedve persze annak lehetőségét, hogy az élet, a gyakorlat felülírja, vagy finomítsa e szabályokat. Tegyünk hát egy rövid sétát e dokumentumok, paragrafusok és értelmezések világában!

Bővebben...

Politizáljanak! De hogyan?

A válasz egyfelől egyszerű: amennyiben a keresztényeknek kötelessége a politizálás, a keresztény közösségek papjainak is az. Másfelől nemcsak az ördög, hanem az angyal is a részletekben van, ezekbe azonban ebben a műfajban természetesen nem lehet, nem is szabad belemenni, csak éppen belevillantani.

Kezdjük az első tézissel, a politizálás szükségességével! Ferenc pápa egyértelmű szavakkal („Be kell szállnunk a politikába, mert a politika a szeretet egyik legmagasabb formája, mert a közjót keresi”, „Csináljatok olyan rendetlenséget, amely felszabadítja a szívet, együttérzővé tesz bennünket, reményt ad nekünk!”) és félreérthetetlen gesztusokkal (például Bolíviában tüntetően beült a mindenféle kizsákmányolás ellen föllépő szakszervezeti és civil aktivisták közé) voksolt a politizálás mellett. 

Bővebben...

Politizáljanak-e a papok? 2.0

Ez az írás szerény továbbgondolása Végh Endre Világ-Nézet rovatban február 15-én közétett, ugyanilyen című, de verzió-szám nélkül írásának. A cikk megállapításaival általában egyetértek, csak a végső konklúziójával nem: azt a fél mondatot, hogy „Papnak nemcsak szabad, hanem kell is politizálnia” túl kategorikusnak érzem. Még akkor is, ha ott van a mondat második fele „de mindig annak tudatában, hogy ő Jézust képviseli”. Talán sikerül a kérdéskör vizsgálatát a – számomra szükségesnek tűnő mértékben – finomítani.

Bővebben...

Civilek

Valamikor nem is olyan régen berkeinkben a civil valami olyasmit jelentett, hogy nem egyenruhás, nem hivatalos, nem állami. Civil volt a szülő a tanárhoz, a páciens az orvoshoz, a lakos a vízvezeték szerelőhöz, az olvasó az irodalmárhoz képest. És civil volt a laikus a hivatásoshoz és a klerikushoz képest. A „civil a pályán” azt sugallta, hogy a civilnek a pályán kívül van a helye. Aztán valamikor a nyolcvanas évek második felében megjelent a „civil kurázsi”, kurázsiból addig inkább csak a Kurázsi mamá-t ismertük. Ma már eléggé más a helyzet. Mondhatnám a valahai lajosmizsei párttitkárral együtt, aki így panaszkodott nekem (szociográfus elvtársnak) 1983-ban, hogy „nagy kavar van ám itt a fejekben!”. Elég csak beírni a Google-ba, hogy „civil”, és már az elő tízben ilyenek keverednek-kavarognak, hogy „Civil Rádió”, „nonprofit szervezetek”, „közérdekű önkéntesség”, „külföldről támogatott civil szervezetek” és, hogy „tizennégy civil szervezet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy állapítsa meg, a civilellenes ’külföldi támogatásokról’ szóló törvény sérti a civil szervezetek alapvető jogait”.  A második húszban már felbukkan „Soros civiljei”. Ha pedig egymás mellé beírjuk, hogy „Soros” és „civil”, hatszázezer (!) körül alakul a találatok száma. Mindenből a kevésbé tájékozottak közül eléggé sokan arra következtethetnek jobb esetben, hogy vannak jó és rossz civilek, rosszabb esetben arra, hogy minden civil gyanús, legrosszabb esetben pedig, hogy Soros-ügynök. Az árnyaltabban gondolkodók azon meditálhatnak, hogy vajon a Soroshoz (sorosan vagy párhuzamosan kapcsolt) civilek között lehet-e rendes ember, és fordítva, akadhat-e, például a rendes keresztények között, rendes civil.

Bővebben...

Politizáljanak-e a papok?

Ezzel a kérdéssel gyakran találkozom, pedig a kérdés hibás, mert a papok hivatásukból következően politizálnak. Mindig is politizáltak. 1944-ben politizált Serédi hercegprímás, amikor nem tiltakozott a deportálások ellen, és Márton Áron püspök is, amikor már a deportálások elkezdésekor élesen elítélte az embertelenséget. (Budapesten ezért nincs Serédi Jusztinián tér, viszont van Márton Áron tér. Az utókor előbb-utóbb igazságot tesz.) Az „átkosban” nemcsak a békepapok politizáltak, hanem az az ismerősöm is, aki a szószékről azt mondta: „most itt állok, de nem tudom, holnap hol ülök.” És az a szerzetes is politizált, akit ugyan elöljárói több évtizeden keresztül üres sekrestyében misézésre kényszerítettek, mégsem tűnt el arcáról a mosoly. Ferenc pápa is politizált a Béke Világnapja alkalmából küldött üzenetében, amikor élesen kikelt azok ellen, akik a „félelmet szítják a migránsokkal szemben, esetleg politikai okokból, ahelyett, hogy a békét építenék.” És azok a papok is politizáltak, akik elhallgatták ezt az üzenetet.

Bővebben...

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43