egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A Világ-nézet internetes rovatban olyan publicisztikákat közlünk, amelyben szerzők röviden reagálnak egyes, közeli és távolabbi világunkban zajló és közérdeklődésre számot tartó folyamatokra, lehetőleg érvényesítve az „egyházfórumos”, zsinati látásmódot.

Keresztény Európa — keresztények Európában

 

Valamikor a nyolcvanas években, amikor az MTA Művelődéskutatási Munkabizottságának titkára voltam Vitányi Iván elnöklete alatt, egy konferenciát szerveztünk Van-e szocialista kultúra? címmel. Kétféle elképzelés feszült egymásnak. Az egyik szerint ki kellene találni, milyen legyen az igazi szocialista kultúra. Mérei Ferenc ezzel szemben azt mondta - ártatlan képpel és gyilkos iróniával, de nagyon bölcsen -  a szocialista kultúra nem más, mint ami itt és most van. Úgy vélem némi megszorítással igaz ez a keresztény kultúrára is. Azzal a különbséggel, hogy az olyan-amilyen keresztény kultúrában van egy (Szentlélektől) ihletett szólam, aminek a következtében értékrendjét tekintve még az elvilágiasodott Európa is - nem csak elvileg, hanem de facto is - valamennyire keresztény maradt. Lehet, hogy most már én is papolok? Nos, akkor higgadtabban folytatom. Mint Tomka Miklós, aki szerint  a „keresztény társadalom” átmeneti történelmi képződmény volt, mely immár nem lehet a jelen mércéje, mert már nincsen jelen a keresztény hitrendszerrel összefonódó és a kereszténységre támaszkodó plauzibilitási struktúra, melynek jellemzői a magát kereszténynek tartó népesség számbeli túlsúlya, a kereszténység meghatározó szerepe a kultúrában (a tudásanyagban, a világértelmezésben és a magatartási kódexben), nincs már meg a vallási és a profán intézményrendszer, valamint az állam és az egyház szoros kapcsolata.

Ugyanakkor a kereszténység - bárhogyan is, bármivé is alakult -mégiscsak az a világtörténelmi innováció, mely megváltoztatta a történelem menetét, még a vallás- és egyházkritika lehetőségét is a keresztény civilizáció teremtette meg. Tomka szerint a kereszténység három kulcskérdésben hozott történelmi változást: az ember és világa értelmezésében (a szabad ember felelős erkölcsi lénnyé vált, aki a profán cselekvés által szentté válhat), a történelmi időfelfogásban és az egyén és közösség viszonyában (melyben a krisztushívő közösség a társadalom aktív, politizáló szereplője).

Bár az ateisták aránya Európában sosem volt nagyobb, mint öt százalék, a magukat vallásosnak tekintők aránya Dél-Európában 75, Kelet-Európában 65, Nyugat-Európában 54, Észak-Európában 50 százalék. Csakhogy kétharmaduk-háromnegyedük már csak a maga módján vallásos, az egyházias rendszeres vallásgyakorlás mindenütt rohamosan csökken, ami pedig a „visszavallásosodást” illeti, az leginkább fundamentalista módon történik. A magukat vallásosnak tartókénál nagyobb arányban fogadják el Európában a Tízparancsolatból a negyedik, az ötödik, a hetedik és a nyolcadik parancsot, de kisebb arányban a harmadik, a hatodik, és jóval kisebb arányban a kilencedik és a tizedik parancsot. Bár az európaiak legtöbben keresztényeknek vallják magukat, istenképük mégis csak felerészben keresztény, a másik fele deista. Csak alig több, mint egyharmaduk hisz a halál utáni életben, még kevesebben a feltámadásban, és hasonlóképpen rosszul vizsgáznak Jézus Krisztus istenemberségét tekintve.

Bár a keresztény értékek többé-kevésbé fennmaradtak az összes földrész közül leginkább elvilágiasodott Európában, tágabb hazánk mégis csak megszorításokkal nevezhető kereszténynek.

Akár így, akár úgy maradtak még itt jelentős számban - mint markáns kisebbség - igazi keresztények is, akik hatékonyan jelen lehetnek a sokelvű Európában, mint keresztény szólam, mint keresztény alternatíva, H. Büchele kifejezésével egy még csak nem is demokratikus, hanem krisztokratikus „kontraszt-társadalom”. Ennek egyik útja-módja lehetne a jézusi compassio, vagyis a szegények és a szenvedők segítése, a szenvedőkkel való együttszenvedés. A keresztények fő feladata emellett: aktív és kreatív részvétel az európai párbeszédben. Valahogyan úgy, ahogyan Máté-Tóth András képzeli: „Ha lemond vallási exkluzivitásáról és szerepét elsődlegesen abban jelöli ki, hogy a dialógus fenntartható legyen és az abban szereplők szóhoz jussanak. Az arisztokratikus és diktatórikus hagyományát kritikusan átértékelve a civilizatorikus és »vendégbarát« hagyományát kell előtérbe helyeznie. Az univerzalizmus diktatórikus pozíciójából az univerzális értékek támogatásának pozíciójába helyezkedő kereszténység elsősorban a hallgatásával jeleskedhet, amellyel hangot ad a vendégszeretetnek”. Amúgy meg a szentimentalizmus (magyarul érzékenység), melynek unokatestvére a nyitottság, az elfogadás és az empátia tipikusan európai találmány, egy racionalizálódó, szekularizálódó világban a jézusi érzékenység újraélesztése. Másfelől éppen mi, európai keresztények adhatják ki a jelszót, hogy: Világ univerzalistái egyesüljetek!

Kamarás István OJD

 


Share


Hozzászólások

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43