egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Dr. Erdő Mária, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora 2012. június 30-án az intézmény strukturális átalakítására hivatkozva jogutód hiányában megszüntette a Hitéleti Intézetet. Bár az érvényes szabályozás szerint a hallgatóknak biztosítani kell, hogy kimenő rendszerben befejezhessék képzésüket, erre nem kaptak lehetőséget, hanem átirányították őket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára, a főiskola érintett oktatóit pedig elbocsátották. A helyzetet közelről ismerők valószínűsítik, hogy a rendelkezés mögött dr. Erdő Péter bíboros áll, aki a főiskolával szemben a PPKE HK-t szeretné erősíteni. (A szerk.)


Munka- és hivatáskép a hitéleti képzést végzők körében

„Van egy álmom…” 

Ma már nem kérdés, hogy sok intézmény, sőt vállalat sikeres működésének mozgatórugója az a felismerés és egyben törekvés, hogy az intézmény egészségesen működjön, ami az egyénre nézve is identitásalakító és fejlesztő hatású1. Ennek feltételei kézenfekvőek és beláthatóak2, megvalósulása azonban sok nehézségbe és akadályba ütközhet. Martin F. Saarinen amerikai kutatót is ez a kérdés foglalkoztatta, amikor módszeresen kezdett el vizsgálni többek között egyházi közösségeket3, hogy feltárja, mitől is élő és produktív egy szervezet. Kutatása során az egyik felismerése az volt, hogy az intézményeknek is vannak „életciklusaik”, befutnak egy pályát, amely elkezdődik a születéssel, folytatódik a gyerekkorral, és tart egészen a felnőttkorig. Az első életszakasz többnyire felívelő, majd a stagnálás után általában a hanyatlás következik. A szerző másik felismerése ugyan nem meglepő, mégis nagyon magával ragadó, ahogy részletesen bemutatja azt, hogy mire vezethető vissza és hogyan zajlik le egy szervezetnek az „elöregedése”. Azzal indul, hogy az intézményből eltűnik a vízió, az energia, eltűnnek a célok. Ennek jele pl. az, hogy az intézmény tagjai szomorúan tekintgetnek vissza az elmúlt korokra, nosztalgiával emlegetik ezt vagy azt az időszakot, ünneplik az évfordulókat, idézik fel a régi korok elképzeléseit és törekvéseit. Joggal, hiszen az emlékezés is inspirálóan hathat egy közösség életére: a gyökerekhez való visszatérésből erőt merítve új lendülettel foghat hozzá céljai megvalósításához. Ha ez a felismerés minden szervezet működésére jellemző, akkor mennyire inkább igaz egy olyan közösségre, amely szüntelen abból él és újul meg, hogy a jézusi életpélda és a tőle kapott megbízás víziója az alapja: Isten Országának építése, Isten akaratát fürkészve és azt követve.

Dr. Erdő Mária, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora 2012. június 30-án az intézmény strukturális átalakítására hivatkozva jogutód hiányában megszüntette a Hitéleti Intézetet. Bár az érvényes szabályozás szerint a hallgatóknak biztosítani kell, hogy kimenő rendszerben befejezhessék képzésüket, erre nem kaptak lehetőséget, hanem átirányították őket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára, a főiskola érintett oktatóit pedig elbocsátották. A helyzetet közelről ismerők valószínűsítik, hogy a rendelkezés mögött dr. Erdő Péter bíboros áll, aki a főiskolával szemben a PPKE HK-t szeretné erősíteni. (A szerk.)


Munka- és hivatáskép a hitéleti képzést végzők körében

„Van egy álmom…” 

Ma már nem kérdés, hogy sok intézmény, sőt vállalat sikeres működésének mozgatórugója az a felismerés és egyben törekvés, hogy az intézmény egészségesen működjön, ami az egyénre nézve is identitásalakító és fejlesztő hatású1. Ennek feltételei kézenfekvőek és beláthatóak2, megvalósulása azonban sok nehézségbe és akadályba ütközhet. Martin F. Saarinen amerikai kutatót is ez a kérdés foglalkoztatta, amikor módszeresen kezdett el vizsgálni többek között egyházi közösségeket3, hogy feltárja, mitől is élő és produktív egy szervezet. Kutatása során az egyik felismerése az volt, hogy az intézményeknek is vannak „életciklusaik”, befutnak egy pályát, amely elkezdődik a születéssel, folytatódik a gyerekkorral, és tart egészen a felnőttkorig. Az első életszakasz többnyire felívelő, majd a stagnálás után általában a hanyatlás következik. A szerző másik felismerése ugyan nem meglepő, mégis nagyon magával ragadó, ahogy részletesen bemutatja azt, hogy mire vezethető vissza és hogyan zajlik le egy szervezetnek az „elöregedése”. Azzal indul, hogy az intézményből eltűnik a vízió, az energia, eltűnnek a célok. Ennek jele pl. az, hogy az intézmény tagjai szomorúan tekintgetnek vissza az elmúlt korokra, nosztalgiával emlegetik ezt vagy azt az időszakot, ünneplik az évfordulókat, idézik fel a régi korok elképzeléseit és törekvéseit. Joggal, hiszen az emlékezés is inspirálóan hathat egy közösség életére: a gyökerekhez való visszatérésből erőt merítve új lendülettel foghat hozzá céljai megvalósításához. Ha ez a felismerés minden szervezet működésére jellemző, akkor mennyire inkább igaz egy olyan közösségre, amely szüntelen abból él és újul meg, hogy a jézusi életpélda és a tőle kapott megbízás víziója az alapja: Isten Országának építése, Isten akaratát fürkészve és azt követve.

A víziók éltető és cselekvésre késztető erejét hangsúlyozza Paul M. Zulehner4, amikor kiemeli azok jellegzetességeit. A víziók olyanok, mint a csillagok, amelyek utat mutatnak, tájékozódni engednek. A víziók motiválnak, ösztönöznek, és mind egyéni, mind közösségi szinten növekedésre hívnak. A víziók – különösen, ha prófétikus kijelentésekben hangzanak el – olykor kellemetlenek is, mert kritikát gyakorolnak, megzavarják a dolgok „normális menetét”. Az ApCsel 2, 37-47 tanúsága szerint Isten nem fukarkodik a Lélek adományaival, népének minden tagja hordoz magából valamit abból a vízióból, amit ma Isten az egyházától elvár, s amit a Lumen Gentium az egyetemes papság ismérvének tekint (LG10). A víziókat azonban az egyénnek magának kell meglátnia és meghallania – az előre kigondolt vagy felülről a tagokra ráerőltetett víziók soha nem vezetnek jó eredményre5. Jóllehet kényelmesebb és könnyebb valamit készen megkapni, mint utánajárni, felfedezni, és másokkal egyeztetni. Ha ezt a könnyebbik utat választjuk, akkor soha nem növünk fel, az így kapott előírások nem motiválnak, legyenek akármilyen megvilágosítóak is. Később sok energiára lesz szükség a szervezet fenntartóinak ahhoz, hogy a kész megoldásokat kapókat ösztönözni tudják arra, hogy a vízió ösvényén maradjanak.6 Még ha a víziófeltárás az elején időigényesebb is (ld. Sámuel meghívása, 1Sám 3), de megéri a ráfordítás, hiszen a vízió belülről hat7, a mi feladatunk csak annyi, hogy arra ügyeljünk, hogy a megajándékozott tagok az evangélium útján maradjanak.
Ezt a felismerést a maga módján és nyelvezetével a modern menedzsmenttudomány is a vállalatvezetők figyelmébe ajánlja, amikor azt hangsúlyozza, hogy a vállalat tagjai motiváltak legyenek, sikereket érjenek el a munkahelyükön, és át tudják lépni a saját korlátaikat. Azért viszont, hogy az alkalmazottak a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, tenni kell: a felelősség és a problémamegoldás megosztásával, a célok és elvárások tiszta kommunikációjával, az egyén és a szervezet érdekeinek mérlegelésével, a változásra való közös igénnyel stb.8

Reform másképp...

2012 nyarán lezajlott egy ún. tesztfelmérés az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán hitéleti tanulmányokat végző hallgatók között, akik a vizsgaidőszak közepén váratlanul szembesültek azzal a ténnyel, hogy a Hitéleti Intézmény megszűnik, és tanulmányaikat nem folytathatják az intézményben. Ennek az „előkutatásnak” az egyik célja részben az volt, hogy legalább ilyen módon fórumot teremtsünk a hallgatókat, az intézet vezetőit és oktatót egyaránt váratlanul érő döntés miatti hiányos kommunikáció pótlására, másrészt a Hitéleti Intézetben tervezett nemzetközi kutatás egyfajta elő-tesztjének szántuk – hiszen a hitéleti intézmény új munkatársai tervezték egy nemzetközi együttműködési kutatás elindítását a hitéleti végzettségű és még tanulmányaikat folytató hallgatók között, ezzel is hozzájárulva az intézet működéséhez. Ez utóbbi valóban álom marad.
A beérkezett válaszok ettől függetlenül fontos belátásokra engednek következtetni, és iránymutatóak lehetnek a hitéleti képzésben résztvevő hallgatók jövőképét illetően.
A válaszadók 22-66 év közötti, többségében a Váci Egyházmegye területén élő és dolgozó világi hívő. Más hitéleti programokhoz hasonlóan itt is kétszer annyi nő válaszolt, mint férfi, ami részben a képzésben jelenlévő nemek közötti arány megoszlását is tükrözi. A kiküldött kérdőívek kb. 40%-a érkezett vissza, ami egyrészt a nyári időszaknak tudható be, másrészt tükrözi a képzés folytatásával kapcsolatos fent említett bizonytalanságot. A kérdések elsősorban a hitéleti tanulmányok körülményeire, a motivációra és a hivatásbeli énképre vonatkoztak.

(A cikk folytatódik! Ha felkeltette érdeklődését, ide kattintva megrendelheti a teljes lapszámot.)

Midling Andrea

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.