egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A Más-kép a Világ-nézet filiája. Ugyanaz másképpen, vagyis ez a rovat is „világ-nézeti” kérdésekkel foglalkozik, csak más módon, más műfajokban. Ebben szépirodalom (irodalmi esszé, egyperces novella, Biblia-parafrázis) dominál.

Más-kép

A megbocsátás 2.0

Péter, akinek igen nagy volt az igazságérzete, egy alkalommal megkérdezte Jézust:

- Megtanultuk Tőled, hogy miképpen Isten megbocsátja bűneinket, nekünk is meg kell bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek, de mit csináljunk, ha az a rohadék, akinek megbocsátottam, újra és újra szemét módon viselkedik velem, méghozzá sorozatban, ötször, hatszor, hétszer is? Remélem, nem fogod azt mondani, hogy hetedszer is bocsássak meg neki!

Jézus megragadta barátját mindkét vállánál, jól megrázta, majd a szeme közé vágta:

- Bizony, mondom neked, Péter, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer!

Bővebben...

Jordánparti Party

Már napok óta teljes gőzerővel dübörgött a popfesztiválok popfesztiválja, a Jordánparti Party. Csúcson volt már a hangulat, pedig még meg sem jelent a beharangozott szupersztár. Már a beharangozó sem volt akármiféle kispályás a szakmában, hanem maga a BBB (a Big Baptist Band) frontembere, aki Johnny Bapty néven híresült el. Ő volt az, aki akkora lélekkel tudta nyomni a Down by the riverside-ot, hogy még maga Mahalia Jackson is megkönnyezte. Ő is tanúságot tett, más sztárokkal együtt, akik együtt énekelték vele a másik híres dalát, a Somene is Souting-t, hogy „Kiáltó hangja szól a pusztában. Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek föl, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé!”

Bővebben...

Az ezredes szolgája

Az ezredes szolgája

            A délbudai hajléktalanok között sokféle fazon akadt: szerszámkészítő, kazánfűtő, artista, szociálpszichológus. Volt közöttük egy leszázalékolt százados is, akit sorstársai ezredesnek csúfoltak. Vele is az történt, mint sokukkal, a leszázalékolás után nem tudott mit kezdeni magával, ivásra adta fejét, amire felesége és anyósa kirakták a lakásból, és ezután ő is az utcán tengette életét. Ahogy telt-múlt az idő, már csak kevesen emlékeztek arra, hogy valójában csak százados volt, és a hajléktalanok többsége igazi ezredesnek hitte, és elfogadta főnöknek, nagyokosnak, szóvivőnek, mikor mire volt szükség.

Bővebben...

Zakeus 2.0

         Élt abban a városban egy Zakeus nevű vámparancsnok, tehetős és tekintélyes ember, mert amilyen kis növésű volt, olyan nagy volt a hatalma. Ennek a Zakeusnak az volt a hobbija, hogy híres emberek fényképeit, autógrammjait és emléktárgyait gyűjtötte. Ha egy híres ember megjelent városában, közelükbe furakodott, lefényképezte őket, majd aláíratta velük a fényképet. Mivel azonban alig látszott ki a tömegből, ez csak ritkán sikerülhetett, ezért legmagasabb beosztottjait kérte meg, hogy ők fényképezzék le a híres embert, méghozzá vele együtt, ha sikerül mellé furakodnia. 

Bővebben...

A szőlőmunkások 2.0

(Mt 20,1-16)

„Hasonló a mennyek országa egy gazdához - kezdte Jézus -, aki korán reggel kiment a térre, hogy munkára várakozókat fogadjon szőlőjébe.”

- Nálam, akár a mesében, egy nap egy esztendő - magyarázta nekik a gazda, s amikor megértették, megegyezett velük tízezer euróban, majd elküldte őket szőlejébe.

Amikor kilenc óra tájban látta, hogy még akadnak munkára várók, nekik is azt mondta:

- Menjetek ti is a szőlőmbe, s ami jogos, megadom nektek.

Azok elmentek, de tizenkét órakor ismét kiment a gazda, majd három óra tájban is, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, s megkérdezte…

Bővebben...

Irgalmas szamaritánus 2.0

Amikor Jézust fiatal jogvélő aktivisták arról faggatták, hogy ki is az ő felebarátjuk, Jézus a következő történetet mesélte nekik:

- Egy bőrfejű gárdista egy tavaszi késő estén hazafelé menet Angyalföld felé sorra belekötött a járókelőkbe, mindazokba, akiket zsidóknak, araboknak, cigányoknak, románoknak vagy feketéknek nézett, ha pedig ilyenek nem akadtak, a szemüvegeseket, az öregeket és a szerelmespárokat provokálta. Egyre magabiztosabbnak érezte magát, és amikor nagy peckesen befordult saját utcájukba, a Petneházy utcába, nem gondolta, hogy éppen az a három cingár külsejű szemüveges jogvédő látja el a baját...

Bővebben...

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43