egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A fényes hét már régen elmúlt – és mi még mindig csak kérdezünk?

Igen, mert valahogy nem világosodik a Lét körülöttünk.

Mert fenyegetnek… és netán mi is fenyegetünk?!

Többnyire azért megyünk a Kereszt elé, hogy megsirassuk létünk borzalmait, elrettenve annak következményeitől. Jól kisírjuk magunkat– átkozva talán a gonoszokat –, aztán hazamegyünk, hogy elkészítsük másnapra a Húsvét ünnepének vaskos sonkás kalácsait.

+De hát mit is ünnepeltünk, és mit is vittünk haza, hogy majd legyen mit tovább osztani?+

Te nem védted az életed, nem hivatkoztál előjogaidra, hanem a legelképesztőbb alázattal mutattad fel mindegyikünk fölött álló Igazadat. Túlmutattál a siránkozáson – és megígérted, hogy „három nap alatt felépíted” azt, amit mi Templomként emlegetünk, de a valóságban csak Bábel tornyaként építjük, javítgatjuk.

Nem lehetséges, hogy teljesen félreértünk Téged? Mert mintha nagyon hasonlókká szeretnénk válni – de gyakran csak azért, hogy a mennyei béke szűk körű jogosultságát biztosítsuk magunknak?

Bábel minden építője „jobban tudónak” vélte önmagát, és nem engedte építési stratégiáját félresöpörni. Így azután a leghatékonyabb figyelmeztetésnek csak az bizonyulhatott, hogy egyik megoldás sem nyerte el az egyedüli létjogosultságot…

fényes hét már régen elmúlt – és mi még mindig csak kérdezünk?

Igen, mert valahogy nem világosodik a Lét körülöttünk.

Mert fenyegetnek… és netán mi is fenyegetünk?!

Többnyire azért megyünk a Kereszt elé, hogy megsirassuk létünk borzalmait, elrettenve annak következményeitől. Jól kisírjuk magunkat– átkozva talán a gonoszokat –, aztán hazamegyünk, hogy elkészítsük másnapra a Húsvét ünnepének vaskos sonkás kalácsait.

+De hát mit is ünnepeltünk, és mit is vittünk haza, hogy majd legyen mit tovább osztani?+

Te nem védted az életed, nem hivatkoztál előjogaidra, hanem a legelképesztőbb alázattal mutattad fel mindegyikünk fölött álló Igazadat. Túlmutattál a siránkozáson – és megígérted, hogy „három nap alatt felépíted” azt, amit mi Templomként emlegetünk, de a valóságban csak Bábel tornyaként építjük, javítgatjuk.

Nem lehetséges, hogy teljesen félreértünk Téged? Mert mintha nagyon hasonlókká szeretnénk válni – de gyakran csak azért, hogy a mennyei béke szűk körű jogosultságát biztosítsuk magunknak?

Bábel minden építője „jobban tudónak” vélte önmagát, és nem engedte építési stratégiáját félresöpörni. Így azután a leghatékonyabb figyelmeztetésnek csak az bizonyulhatott, hogy egyik megoldás sem nyerte el az egyedüli létjogosultságot…

Hogyan lehetséges, hogy mi mégis, még mindig azt próbáljuk bizonyítani a nagyvilágban: csak elkülönülten lehet értékeinket érvényre juttatni? Miközben idehaza saját kis, különálló csoportjaink a magukhoz tartozóknak tett ígéreteiket is csak elvétve tudják beváltani. Vagy érvényesítésük oda nem illő eszközeivel éppen megcáfolják annak felmagasztalt értékeit. Mintha nem akarnánk észrevenni példádat, mely szerint, aki a Legnagyobbat ígéri, annak a legtöbb szenvedést is vállalnia kell a megvalósulásáért.

Mi ehelyett itt és most óriás betűkkel követeljük a békét, amelytől épp ezért egyre távolabbra sikerül kerülnünk.

Te sohasem állítottad, hogy ez lenne az Irgalom.

Érthető persze, ha azt szeretnénk: minket megértően ítélj meg – hiszen némelyek szerint mi szenvedtünk e világon a legtöbbet… Sajnos, elfelejtünk ilyenkor körbenézni, és csupán a magunk tévedéseinek ártatlan voltát szeretnénk igazolni mindenáron. Ezért aztán gyakran mentségekké kovácsoljuk a talált magyarázatokat – és megértőn tekintünk az el nem fogadható döntések kimagyarázására is.

Ezután már az sem csoda, ha nem tudunk megnyugtató választ adni arra: a megbocsájtás mint a továbblépés ajándékba kapott eszköze, hogyan vezethet el a szükséges és a lehetséges jóvátételek megvalósulásához?

Mert mi van akkor, ha a tényleges jóvátételek lehetőségéről végleg lemaradunk mi, ártatlannak és ártónak véltek egyaránt? Hát elszenvedni valót és segíteni valót így is számlálatlanul találhatunk, még ha nem gyalogolnánk is el az elázott sátortáborokig.

Egy dolgot azonban ne felejtsünk el: a másokért vállalt szenvedés sem ment fel bennünket az alól a kötelezettség alól, hogy az adatott, illetve ránk bízott talentumokkal égen és földön egyaránt elszámolni tartozunk. Alkalmazhatóvá tettük-e azokat a Lét összkockázatának enyhítésére? Ezért az is jó, ha nem ugrunk a folyóba másokat menteni, ha nem tudunk úszni.

Mégis, nekünk is meg kell tanulnunk úszni, nehogy a másik tudatlansága miatt magunk fulladjunk vízbe! Sőt, e tanulás lehetőségét mások számára is meg kell teremtenünk…

Nincs annál nagyobb Irgalom, mint hogy ennyi tévedés után még mindig módunkban áll újrakezdeni.

 


A teljes lapszámot megrendelheti, ide kattintva leadhatja rendelésését.


Ranschburg Ágnes Hildegard
pszichológus
OSB obláta

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.