egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

(...)

(F) 1989: A KDNP megszervezése

E cikk utolsó részénél jutottam el a kapott felkérés szerinti legsúlyosabb és legnehezebb kérdéshez: miért nem tudott a magyar kereszténydemokrácia sem 1989-90-ben, sem később fontos vagy akár meghatározó szerepet játszani a rendszerváltásban és az új ország felépítésében. A válasz alapeleme egyértelmű. A KDNP képviselőkre és a más, kereszténydemokrata szellemű csoportosulások vezetőire kiszabott horribilis ítéletek mindenkit elriasztottak minden ilyesfajta kezdeményezéstől. Pallos két külön könyvben foglalkozik a „demokratikus” (2009) és a „nacionalista” (2011) ellenzékhez tartozókkal. Mindkettőben leírja, hogy ez ezekhez a csoportosulásokhoz tartozók eleinte sokkal kisebb büntetést kaptak tevékenységükért, majd pedig a BM csak nyilvános tüntetések alkalmával és ezeket követően folyamodott erőszakhoz, egyébként pedig nem ment túl a zaklatáson, megfigyelésen és jelentések írásán.

Célszerűnek látom, hogy itt végigmenjek azon a tíz ponton, amelyek az (A) részben mint a KDNP legfontosabb megkülönböztető jegyei szerepeltek, és leírjam azt, amit minderről – mint az akkori események egyik utolsó élő szemtanúja – már most le tudok írni. Ez voltaképpen az utókorral szembeni legelemibb kötelességem. A kérdés ennél részletesebb tárgyalására itt nincs lehetőség, de remélnem kell, hogy erre még sor fog kerülni. A KDNP megszervezésének idejéről nem vagy alig maradtak fenn írásos dokumentumok, és ezért csak emlékezetemre támaszkod-
hatok, és csak ugyanezt tehetik azok is, akik az akkori résztvevők közül ezt még megtehetik. Az alcímek azonosak a fenti (A) rész alcímeivel.
(1) A vezető értelmiség politikai szerepvállalása. A legelső hetekben lett volna lehetőség a keresztény szellemű vezető értelmiség legjobbjainak bevonására, de ez a törekvés megbukott a magát formális értelemben is a párt egyszemélyi vezetőjévé emelő Keresztes Sándor és a vele szorosan együttműködő Füzessy Tibor ellenállásán. 1989 áprilisában az első proklamációt tucatnyi akadémikussal és egyetemi tanárral akartam aláíratni, ami nem okozott volna nehézséget, mert a műszaki és természettudományok, valamint a matematika terén köztudottan vallásos meggyőződésűek is elérhettek ilyen rangot. Ezt Keresztes elutasította. Kádár Béla volt pécsi ciszter diák, az Antall-kormány minisztere, később akadémikus, OECD nagykövet és a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke jelentkezett nálam azzal, hogy tagságot vállal a szervezőbizottságban, ha erre felkérik. Ezt a szervezőbizottság örömmel fogadta, és egyhangúan megszavazta, de Keresztes nem hívta meg az ülésekre. Később mégis írt egy újabb javaslatot a KDNP részére, erre a KDNP nem válaszolt, de az irat, amint ezt nekem elmondta, valamilyen rejtélyes, számára mindmáig ismeretlen úton eljutott Antall Józsefhez, és ezért lett miniszter. Jelentkezett Pomogáts Béla, de Keresztes elutasította a meghívását. Javasoltuk a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével való kapcsolatfelvételt, de Keresztes ezt is elutasította. Meg lett volna tehát a lehetőség 1945–1949 megismétlésére, és a pártnak a keresztény szellemű vezető értelmiség legjobbjaira való fölépítésére, de ez elmaradt.

(2) A szélesebb rétegekhez tartozók, sőt a csak kevés iskolát végzettek legjobbjainak politikai szerepvállalása. 1989-ben nyilván nem voltak és nem is lehettek katolikus mozgalmak, amelyekre támaszkodni lehetett volna, de az 1947–1949. évi képviselők közül még 23-an éltek, 10-en külföldön és 13-an idehaza. Az alapításban részt vevő három, akkor itthon élt képviselő, Keresztes Sándor, Matheovits Ferenc és Ugrin József egymás közti kapcsolata nem volt zavartalan. A külföldiek közül egyedül a közelben, Münchenben élő Kovács K. Zoltán vállalt az első pillanattól kezdve tiszteletreméltó és teljesen önzetlen szerepet, rajta kívül Mézes Miklós volt a legaktívabb, arra azonban, hogy valamennyiüket azonnal megkeressük, és kérjük közreműködésüket, nem került sor. Az 1949 és 1989 között eltelt 40 év nyilván nem múlt el nyomtalanul az életben maradottak, és különösképpen az itthon maradottak fölött, de elküldhették volna saját maguk helyett gyerekeiket, rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket, szerepük örököseit. Ezt a legelső időben tudtommal egyedül az akkor már súlyos beteg Farkas György tette meg, de az általa küldött mogyoródiakat nem látták szívesen, és úgy tudom, hogy el is maradtak. Az itthon maradtak közül Kovács József és Szabó Ferenc alapította meg a Zala megyei szervezetet, de nem jutottak szerephez az országos politikában. A képviselők életét nálam pontosabban ismerő
Szabó Róbert tudtával Bátor Imre, Nagy Lajos és Tuba István vett részt a helyi vagy megyei szervezetek létrehozásában, de az országos politikában nekik sem jutott szerep. Megválaszolatlanok még az olyan kérdések is, hogy miért lett Kováts László az FKgP képviselője, és miért nem kapott felkérést itteni szerepvállalásra.

(3) A hivatásos politikusok teljes hiánya. Az 1989. évi helyzet e téren teljesen ellentétes volt a 40 évvel azelőttinek. A pártban a meg nem hívott és be nem fogadott vezető értelmiségiek helyett gyorsan megjelentek azok az értelmiség alacsonyabb rétegeibe tartozók, akik számára a
politika, vagyis a hivatásos politikussá válás jelentette a társadalmi emelkedés egyetlen igazi lehetőségét.

(4) A képviselőcsoport tagjainak teljes függetlensége az államtól és az egyháztól. Az 1989. évi helyzet e téren is ellentétes volt a 40 évvel azelőttivel. 1989–1990-ben az alapítók között döntő szerepük volt az egyházi alkalmazásban álló civileknek, a civil teológusoknak és a teológiai tanulmányaikat be nem fejezett volt papnövendékeknek. Az 1945–1949-ben szerepet játszók között is akadt olyan, aki korábban papnövendék volt, de sokkal kisebb volt az arányuk, és például Mihelics 1918-ban volt ciszter szerzetes, és 1945-ben, más egzisztenciájának teljes megalapozása után lett DNP tag. Ami 1945–49-ben kivétel volt, az 1989-ben dominánssá lett, és ez a csoport lett a párt jellegének a meghatározója.

(5) A szociális szellem. 1945–1949 nyugat-európai és amerikai gondolkozását az 1929–33. évi világválság és az azt követő pangás megismétlődésének félelme és a kapitalizmus kritikája uralta, 1990 szellemét viszont a Milton Friedman-i közgazdasági gondolkozás és a thatcheri és reagani gazdaságpolitika. Ennek a gazdaságpolitikának a leghatározottabb hazai képviselője az SZDSZ volt, és ez a párt, egyre jobban csökkenő számbeli súlya ellenére, de a világ közgazdaságtanának főirányára támaszkodva, húsz éven át dominánssá tudta tenni ezt a felfogást amagyar gazdaságpolitikában. Ugyanez a felfogás vált dominánssá a többi kelet-közép-európai és kelet-európai országban is. Az ez ellen tiltakozók a magyar kereszténydemokrácián belül éppúgy marginális helyzetbe szorultak, mint más tiltakozók másutt, a hivatalos kereszténydemokrata vezetésben pedig – a tagság nagy részének óhaja ellenére – föl sem merült, vagy legföljebb verbális utalások formájában vetődött föl az erkölcsileg súlyosan kifogásolható módon végrehajtott privatizáció és a tömeges munkahely-megszüntetés elleni tiltakozás gondolata.

(6) A progresszív gondolkozás és határozott politikai program. A kereszténydemokrata politikai párt szociológiai struktúrája 1945–1949 és 1989–1990 között megváltozott. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, és ezért részletes számszerű elemzés nem végezhető, de mégis kétségtelen, hogy 1945–1949-ben nagy volt a fiatalok részaránya, a vezetés pedig elsősorban középkorúakból állt, és másodlagos volt az idősebbek szerepe. Minden személyre kiterjedő alapos vizsgálat nélkül is ki lehet jelenteni, hogy valamennyien progresszív gondolkozásúak voltak, a kilépésekre is a radikális magatartásmód és a radikális politikai stratégia helyeslése, nem pedig a progresszív gondolkozás elutasítása miatt került sor. 1989–90-ben a párt – némi leegyszerűsítéssel ugyan, de mégis – az öregek pártja lett, ahol kevés fiatalt lehetett látni. Ez nyilván nem volt független az állampárt felfogásától és addigi magatartásától, valamint ennek az egyházra gyakorolt hatásától. Jól ismert Rákosinak az a mondása, hogy Mindszenty bosszantó, de Kerkai veszedelmes. Negyven év elmúltával ez azt jelentette, hogy az öregek konzervativizmusa talán bosszantó, de inkább megmosolyogtató volt, a fiatalok puszta megjelenése és főként a korszerű és progresszív gondolkozás azonban olyannyira veszedelmes, hogy teljességgel megengedhetetlen. Emellett a pártállam ugyanezen szemlélete és magatartása miatt a világban végbement visszafordíthatatlan változásokkal számoló vallásos értelmiségiek eljárhattak és nagyrészt el is jártak a emplomba, de nem tartoztak és nem is tartozhattak a csekélyke egyházi intézmények, így az egyházközségek életében aktívan résztvevők közé. A hivatalosan is megtűrt egyházból kisarjadt új kereszténydemokrácia ezért szükségképpen a konzervatív öregek pártja lett, a legélesebb ellentétben az 1945–1949. évivel.

Ezt egyértelműen mutatják a választások napján fölvett közvélemény-kutatási eredmények is: 1990-ben és 1994-ben a kereszténydemokraták szavazói zömmel a falusi és kisvárosi, 8 általánost vagy annál kevesebbek végzett 60 éven felüli nők voltak, a kisgazdák szavazói pedig az ezzel azonos helyzetű és korú férfiak. Ezt követően ez a korosztály kihalt, és jórészt ez vezetett arra, hogy az FKgP gyakorlatilag megszűnt, a KDNP támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint időnként elérte az 1%-ot, időnként nem, és ezért a Fidesszel kötött megállapodás nélkül nem lenne kereszténydemokrata képviselő a parlamentben.

Ami a valóságos program hiányát illeti, ez nem róható fel a kereszténydemokrata vezetésnek. Arról, hogy mit is lehetne és kellene tenni a teljesen váratlanul és az egész világ legnagyobb megdöbbenésére az egyik napról a másikra összeomlott szovjet birodalomhoz tartozott országokkal, a friedmani – reagani – thatcheri elképzelések eltökélt követőin kívül senkinek sem volt határozott elképzelése. Ez meg is látszik ezen országoknak a jelenlegi problémáin és állapotán.

(7) A mérséklet. E tekintetben, sajnos, már a kezdet kezdetén megmutatkoztak az ellentétek. A pártban az egyházi szervezethez közelálló domináns csoport mellett azonnal fontos szerephez jutottak az akkor még nem is létező MIÉP és a torgyáni FKgP szellemiségéhez közelálló, radikális gondolkozású személyek, akik támaszra találtak a nagyrészt konzervatív tagságban. Az ő gondolkozásuk nem felelt meg Barankovics, Mihelics és a többi 1945–1949 közötti majd 1956-os vezető gondolkozásának.

(8) A kereszténység szent jelvényei politika célokra való felhasználásának elutasítása. Itt ismét teljesen konkrét tényeket adhatok elő. Keresztes 1989-ben a pártnak még 1945 legelején, Barankovics fellépte előtt használt „Keresztény Demokrata Néppárt” megnevezésével akart indulni, külön írva a „keresztény” és a „demokrata” szavakat. Amikor Barankovics 1945 tavaszán átvette a párt vezetését, ragaszkodott a „keresztény” szónak a párt nevéből való törléséhez, a párt jelvényében pedig három kalász volt, és nem volt semmiféle jelképi utalás a párt keresztény jellegére. Bálint Sándor, Eckhardt Sándor és Barankovics István Mindszenty hercegprímásnak írt „igazoló jelentése” (Szakolczai – Szabó 2011: 8. függelék) – amint ezt már az (A) részben idéztem, de itt a kérdés fontossága miatt újra idézem – a leghatározottabban leírja, hogy a DNP „elítéli a kereszténység szent jelvényeinek politikai felhasználását éppúgy, mint a kereszténység politikai jelszóvá tételét, a kereszténység tekintélyének egy párt részére való felhasználását. […] Mi a kereszténység javára akarunk politikát csinálni, ellentétben azokkal, akik a kereszténység nevében, az egyházak terhére politizálnak” (i. m.: 272). A név ügyében meg tudtam tenni azt, hogy írtam a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének, megkérdezve, hogy a „kereszténydemokrata” szó egybe- vagy külön írandó. Gyorsan megjött a válasz, hogy egybe, és ezzel ez a probléma rendeződött. A jelvény ügyében vesztettünk. A szervezőbizottság egy tagja, aki képviselő is lett, elhozta az általa átrajzoltatott címert, feltűnő fehér keresztet tétetve a középső kalász helyére. Az ügy megítélésem szerinti fontosságára való tekintettel újra szó szerint idézem, hogy ez bizony „a kereszténység szent jelvény[é]nek politikai célokra való felhasználása” volt, akár egyértelműen szavazatszerzési céllal. Kovács K. Zoltánnal együtt élesen tiltakoztunk, a kereszténységre való diszkrétebb hivatkozást követelve, és a szervezőbizottság többsége mellénk állt. Keresztes nem törődve a többségi döntéssel, ezt az átrajzolt címert vitte a nyilvánosság elé, és ez van érvényben ma is, noha ez megítélésem szerint akár profanizációnak is minősíthető, és a leghatározottabb ellentétben áll a barankovicsi nézetekkel és hagyományokkal.

(9) A párt teljes függetlensége más pártoktól. 1989–90-ben a KDNP viszonylag független volt más pártoktól. Mégsem lehet hallgatni arról, hogy később teljes mértékben függő helyzetbe került először az MDF-fel, majd a Fidesszel szemben.

(10) A párt teljes függetlensége a hierarchiától. Az, hogy 1945–49-ben éles ellentét alakult ki a párt és a hierarchia, elsősorban Mindszenty között, nemcsak hogy végtelenül sajnálatos, hanem valósággal tragikus volt, de mégis a párt függetlenségének egyértelmű bizonyítéka. Ezen
a függetlenségen nem változat az, hogy volt szoros kapcsolat a pártvezetés és a hierarchia egyes tagjai között, sőt hogy a pártvezetés minden lehetőt megtett a hierarchia és személy szerint Mindszenty politikai magatartásának megváltoztatásáért. Ez a befolyásolási törekvés azonban
nyilván nem volt ellentétes a függetlenséggel. 1989-1990-ben a párt vezetését döntő módon meghatározó csoport civil teológusokból, volt papnövendékekből és volt egyházi alkalmazottakból, valamint hozzájuk közelállókból állt. Az ő magatartásuk semmiképpen sem volt és nem
is lehetett független a hierarchia álláspontjától.

(...)

Szakolczai György

(A cikk folytatódik - ha felkeltette érdeklődését rendelje meg ide kattintva)

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.