egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Fekete János gondolatmenete azon a feltevésen nyugszik, hogy ma Magyarországon létezik egy olyan zsidó-keresztény hagyományra és értékekre építő társadalmi és politikai erő, amelyre a jelenlegi kormányfő támaszkodhatna egy középre irányuló politikai fordulatában. Mi sem természetesebb, mint hogy ezt a tábort zsidók és keresztények alkothatják, csakhogy a vitairat szerzője szerint a „történelmi” egyházak rossz úton járnak, hagyományos szövetségesei a jobbközépnek, papjaik és híveik pedig gyakran zsidóellenesek. Írásomban azt vizsgálom, hogy helytálló-e a nagy keresztény egyházaknak, különösen is a katolikusnak és reformátusnak ez a sommás ítélete. 

Főpapi megnyilatkozások

Köztudomású, hogy az elmúlt évben nemcsak hazai, hanem nemzetközi szervezetek is kritikával illettek több magyarországi törvényt és kormányzati intézkedést. Ezek közé tartozik a médiatörvény, az egyházak jogállásáráról szóló törvény, a jegybanki törvény, az alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, a bíróságok átszervezése és bírók nyugdíjazása és különösen is az úgynevezett „unortodox” gazdaságpolitika. A magyar alaptörvényben (alkotmányban) azt kifogásolták, hogy lehetővé teszi a politikai hatalom túlzott koncentrációját és hosszú távú bebetonozását, a független intézmények (alkotmánybíróság, bíróságok, Nemzeti Bank) politikai befolyásolását, a kétharmados törvények körének kibővítése által pedig jelentősen leszűkíti a jövendő kormányok mozgásterét és a demokratikus ellenőrzés lehetőségét. Mindebből a közvélemény elsősorban a gazdasági kérdések körüli vitáról szerzett tudomást, mert egyrészt ennek hatásait közvetlenül is érzékelte (végtörlesztés, forint árfolyamának változása), másrészt ezek a Valutaalappal való tárgyalások és az EU Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárása miatt a médiaérdeklődés középpontjába kerültek. Nem alkotta a nemzetközi intézmények bírálatának tárgyát az alaptörvény vagy a kormányzati politika „keresztény” jellege, noha értelmiségi vitákban és publicisztikákban ez is előkerült. A kormány, de mindenekelőtt maga a miniszterelnök viszont úgy kommunikálta a különböző megnyilvánulásokat, mintha az egész mögött egy egységes baloldali és liberális pénzügyi lobbi csoport állna, amely valójában a keresztény alapértékeket és az ország nemzeti és gazdasági függetlenségét támadná.

Ez az álláspont – legalábbis a közvélemény számára – váratlanul egyházi támogatást kapott. Református részről Szabó István püspök bírálta a nyugati támadásokat, és vette védelmébe az új alkotmányt és az „egyházvédelmi” törvényt.[1] Nagyobb feltűnést keltett néhány katolikus püspök és pap megnyilatkozása. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök Krisztus szavait idézve egyesen evangéliumi összefüggésbe helyezte a kérdést: „ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt nálatok (Jn 15,18). Különleges aktualitást kapnak ezek a szavak ma, amikor sokan szerte a világban össztűz alá vették hazánkat”. A főpap a külföldi bírálatokat a gyűlölet megnyilvánulásának tartja, melynek valódi oka, „hogy hazánk olyan alapvető emberi értékek mellé állt oda” mint egy, az Isten nevével kezdődő alkotmány, a férfi és nő között létrejött házasság intézménye, valamint a család és a magzati élet védelme. „Mi több, a magyar kormány átmeneti külön adót vetett ki a bankokra. Ez pedig természetesen aggodalommal tölti el a pénzvilág urait, nehogy a példa ragadós legyen. A hazánkat érő támadások oka alapvetően ez.” Az egyházakról szóló törvény kritikáját már kisebb jelentőségűnek tartja, amelynek „az a célja, hogy az úgynevezett business egyházaktól megvonja az egyházi státuszt”. Ezeknek az ál-egyházak „a legfőbb célja, az állami támogatás megszerzése volt”. A segédpüspök ugyanakkor elismeri, hogy „a magyar parlament és a kormány követett el hibákat is a munkája során”, de megismétli, hogy a „hazánkat érő támadás oka azonban nem ez, hanem azok az alapértékek, amelyeket Magyarország jelenleg képvisel”. Végül meg nem nevezett történelmi párhuzamokra utalva megállapítja, „hogy ha feltűnik a világosság, akkor megjelenik vele szemben a sötétség hatalma is”.[2]

Még keményebb hangot ütött meg Bábel Balázs és Márfi Gyula érsek, de írásaikat most csak nagyon röviden ismertetem, mert egyrészt részletes tárgyalásuk túlfeszítené cikkem terjedelmi korlátait, másrészt a következőkben a Székely püspök nyilatkozatára érkezett állásfoglalásokat ismertetetem. A kalocsa-kecskeméti püspök egy az Új Emberben megjelent rövid írásában az Európai Unió közelebbről meg nem nevezett aktorait egyenesen „rabtartók”-nak nevezte, az európai parlamentben vádaskodó képviselőket pedig hazugsággal vádolta, márpedig tudjuk, hogy „a hazugság atyja az ördög” (Jn 8,44). Bábel Balázs szerint uniós tárgyalásain „az imádság ereje segítette miniszterelnökünket, hiszen korábban említette, hogy rendszeresen részt vett rorátémiséken, hogy lelkierőt kapjon”.[3] Márfi Gyula érsek David Baer a Texas Lutheran University teológiai- és filozófiaprofesszorának nyílt levelére[4] adott meglehetősen hosszú választ. Ebben a veszprémi püspök egy a hatalmat és a médiumok nagy részét „kezében tartó, élesen keresztényellenes, ultraliberális”, „a kommunistákból lett kapitalisták”, a diktátorokból lett „szabadságharcosok”, az egyházüldözők, hazugok és farizeusok Európájáról beszél. Pedofilnak és maoistának nevez egyes uniós politikusokat, az unió képviselői pedig úgy fognak össze a nemzetközi nagytőkével, mint „kétezer évvel ezelőtt a Főtanács is az általa gyűlölt Poncius Pilátussal”. Az Uniót „kettős mérce” és „bolsevik módszerek” alkalmazásával vádolja. Ő is védelmébe veszi az új magyar egyházügyi törvényt, amely nem sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot, hiszen annak „csak az egyházak anyagi természetű, állami támogatásával kapcsolatban van jelentősége”. Azt a rendelkezést, hogy ezután a független bíróság helyett a Parlament végzi az egyházak nyilvántartásba vételét, azzal indokolja, hogy „a független magyar igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami diktatúrának, és tevékenyen részt vett egyházellenes, ún. koncepciós perekben.”[5]

Vallásos Európa-szkeptikusok

Tévedés lenne azt gondolni, hogy a föntiekhez hasonló szemlélet viszonylag új keletű, esetleg a gazdasági válság hatására jelent meg az egyházakban.  Közel tíz évvel ezelőtt, hazánk uniós csatlakozásának küszöbén Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök már arról beszélt, hogy Nyugatról erkölcsi szenny fog beáradni az országba, az egyháznak pedig az a feladata, hogy ennek gátat emeljen. Ez utóbbira csak a katolikus egyház képes. „Még a zsidók sem, csak a katolikus egyház. Ez nem soviniszta kijelentés, hanem realitás. Ha a mohamedánok jönnek, akkor kiirtják ezeket, lefejezik azokat… Egyik sem európai kultúrát hordozó, mindegyik szélsőséges. ‘Gyilkolni! Csak mi, csak mi!’ A katolikus egyház mellett bárki megél, mi nem írtunk ki senkit. Volt egy ilyen hullám, de akkor sem mi csináltuk, politika lett legtöbbször belőle, mert felhasználtak bennünket.”[6]

Az alsópapság soraiban is megfogalmazódtak hasonló vélemények. Az egyik legmarkánsabb interjú minden bizonnyal Bulányi György piarista szervezetesé, aki szerint az Európai Közösség „a felvilágosodás által lefektetett alapokon az emberiségnek az a része, amely a legtöbb halottat produkálta, és az emberiség legtöbb vagyonát rabolta össze… Ez a Mammonnak a világa. Jézus Krisztus pedig azt mondta: a Mammon az Isten ellenlábasa… A bolsevizmusban sokkal több volt a jézusi bor, mint ebben a kapitalizmusban, mert az megszüntette Magyarországon az osztálytársadalmat”. Bulányi azonban nem állította szembe egymással az Uniót és a kereszténységet vagy egyházat, sőt úgy vélte, hogy az Unió a trón és az oltár, a világi és az egyházi hatalom szövetségére épül. A világi hatalomnak ugyanis szüksége van szakrális megerősítésre, amire sajnos az egyház hajlandó, hiszen „a trón és az oltár szövetségénél stabilabb intézmény nincs a történelemben”.[7]

A világi hívek közül érdemes Andrásfalvy Bertalan volt kultuszminisztert idézni, aki kijelentette: „nem ilyen Európát akartunk…, mert ez teljesen a gazdagok érdekvédelmének a bebetonozása, és egyáltalán nincs benne szolidaritásról szó”; vagy ha mégis, ez a magánszférára korlátozódik.[8] Bár már ekkor is látszott, hogy a keresztény hívek nagy része bizalmatlan az Európai Unióval szemben, de pontosabb adatokat csak egy öt évvel későbbi felmérés hozott.

A „Vallások és egyházak az egyesült Európában” című kutatás összefüggést keresett többek között a megkérdezettek vallása, vallásossága és az Európai Unió és hazánk csatlakozásának megítélése között.[9] Az EU-szkeptikusok aránya a teljes ezerfős mintán belül is magas volt, de a reformátusok és katolikusok még kritikusabbak voltak. Míg például a megkérdezettek majdnem fele teljesen egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy az EU a nagytőkések és a gazdagok érdekeit szolgálja, addig katolikusok esetén ez az arány meghaladta az 50 százalékot, a reformátusoknál pedig megközelítette a 60-at. Különösen az idősebbek és az egyház tanítása szerint vallásosak voltak kritikusak az EU-val, a vallásukat rendszeresen gyakorló reformátusoknál pedig a kijelentéssel egyetértők aránya elérte a kétharmadot. A harmadik legnagyobb egyház tagjainak, az evangélikusoknak a véleménye az alacsony elemszám miatt nem külön, hanem csak egyéb kisebb egyházak tagjaival együtt volt elemezhető. Mivel azonban az evangélikusok ennek a csoportnak több mint felét alkották, álláspontjuk jelentősen befolyásolta az „egyéb egyháztagok” válaszait. Mindez azért érdekes, mert ennek a csoportnak a tagjai csak fele olyan arányban (közel 30 százalék) tekintették az Uniót a nagytőke és gazdagok érdekérvényesítő szervének, mint a reformátusok.

Magyarország uniós csatlakozását a megkérdezettek többsége gazdasági szempontból fontosnak tartotta ugyan, de sokan kételyüket is kifejezték. Különösen a reformátusok látták veszélyben az ország függetlenségét, és vélték úgy, hogy az integráció hazánk gyarmatosítását jelenti. Míg a teljes mintán belül csak a nyilatkozók ötöde-negyede vélekedett így, addig a reformátusoknak már 40, illetve 30 százaléka. Hasonló trend volt megfigyelhető a csatlakozás következtében várható erkölcsi hanyatlással kapcsolatban is. Ezekben a kérdésekben is megmutatkozott, hogy az idősebbek és az egyház tanítása szerint vallásosak voltak a kritikusabbak. Ha az Unió és hazánk integrációjának megítélésénél figyelembe vesszük azokat a válaszokat is, amelyek a negatív kijelentésekkel bár nem teljesen, de részben egyetértettek, akkor az EU-kritikusok tábora jóval nagyobb. Keresztény gyökereket és értékeket Európában szintén csak a nyilatkozók 15-20 százaléka vélt felfedezni, leginkább szintén a katolikusok és reformátusok, mindenekelőtt pedig a vallásos emberek.

Legyen elég ennyi annak alátámasztására, hogy mindenekelőtt a reformátusokra és kisebb mértékben ugyan, de a katolikusokra is, elsősorban pedig az egyházi tanítás szerint vallásos hívőkre jellemző egy bizonyos Európa-szkeptikusság. Ennek okait itt nem kívánom tárgyalni, mindössze utalok a reformáció és a magyar nemzeti függetlenség eszméjének történelmi összefonódására, a katolikusoknál pedig egyrészt az egyház és állam szoros kapcsolatának hagyományára, másrészt pedig az egyházi tekintély megnyilvánulására. Ez utóbbi különösen a katolikus egyházban legalábbis erős ajánlást jelent. Egy levélírónk megfogalmazásában: „Amerre szól a kolomp, arra megy a nyáj is. Aki nem a nyájjal poroszkál, az minimum gyanúsnak, de talán akár rögtön ellenségnek is számít”.[10] Mindebből levonható az a következtetés, hogy az a jó politikai érzékkel megáldott vezető, aki az ország gazdasági és politikai függetlenségét, a keresztény értékrendet, valamint az állam és egyház együttműködését hangsúlyozza, maga mellé tudja állítani az egyházi vezetők egy jó részét, és nagy eséllyel tudhatja maga mögött a hazafias érzelmű embereket, különösen is a református és katolikus hívőket.

A kolomp és a nyáj

Székely János nyilatkozatának megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy vallásgyakorló emberek hogyan vélekednek róla. Levélben arra kértem kb. félszáz katolikus és néhány református hívőt (ez utóbbiak megkapták Szabó István nyilatkozatát is), hogy foglaljanak állást: melyik véleménnyel értenek inkább egyet, a püspök úréval vagy azzal, hogy a külső támadások oka a hibás magyar kormányzati döntésekben keresendő. A megkérdezettek javarésze valamilyen egyházi közösség munkájában is részt vesz, és felsőfokú diplomával rendelkezik. Kérdésemre 29 válasz érkezett, amelyek a következőképp oszlottak meg: 16-an nagyrészt vagy teljesen egyetértettek a püspöki közlemény tartalmával, 8-an nem, 5 levélíró pedig nem tudott egyértelműen állást foglalni. Ez a spontán, személyes „felmérés” semmilyen értelemben nem tekinthető reprezentatívnak, főbb arányaiban mégis megfelel az előbbi kutatási eredményeknek. A számokon túl azt is érdemes megvizsgálni, hogy a nyilatkozók mivel indokolták álláspontjukat, már amennyiben erre egyáltalán sor került, ez ugyanis önkéntes volt.

1. Az egyetértők

(...)


Wildmann János

Érdekes volt?
A teljes cikk elolvasható, ha megrendeli az elektronikus vagy nyomtatott változatott! Kattintson ide!



[1] http://www.parokia.hu/hir/mutat/3079/
[2] Székely János: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ…”, in: Új Ember, 2012. január 22, 1. és http://www.magyarkurir.hu/node/38063
[3] Bábel Balázs: Aki megvall engem az emberek előtt, in: Új Ember 2012. január 29., 2.

[4] http://www.evangelikus.hu/panorama/nyilt-level-nyugatrol-a-magyar-egyhazaknak-2013-a-vallasszabadsagot-mi-keresztenyek-nem-igy-ertelmezzuk/?searchterm=baer
[5] http://veszpremiersekseg.hu/valaszlevel-david-baer-teologia-es-filozofiaprofesszornak/
[6] Wildmann János: Katolikus tükör. A magyar egyház és az európai integráció, Egyházfórum, Budapest, 2005, 105.

[7] U.o., 88-89.
[8] U.o., 88.
[9] Korpics Márta/Wildmann János: Vallások és egyházak az egyesült Európában. Magyarország, Typotex, Budapest 2010.
[10] Olvasói levél, in: Egyházfórum 2012/1, 64.

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.