egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

(Kádár János nyilatkozatai alapján)

Írásom a hatalom és az egyházak 20. századi viszonyáról tartalmaz gondolatébresztő, vitaindító megállapításokat. Az evilági hatalom — ha tetszik a politika — egyházakkal kapcsolatos törekvéseinek összetevőit, az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb magyarországi politikus, Kádár János megnyilatkozásainak segítségével kísérlem meg felvázolni.

Szempontjaim bemutatása előtt röviden néhány evidenciaszerű, illetve kevésbé ismert tényt szeretnék rögzíteni, amelyek megalapozták, hogy általánosabb érvényű jelenségeket az egykori kommunista pártvezető segítségével szemléltetek.

Kádár János élete (1912–1989) lényegében egybeesik a „rövid huszadik századdal”. (Születésének 100. évfordulójáról jövőre emlékezhetünk meg.) A politikus egyik életrajzírója, Roger Gough, a politikust a „birodalmak gyermekének” nevezi:  aki a „boldog békeidőkben” az Osztrák-Magyar Monarchiában született, s akinek a náci
Németország elleni harc határozta meg sorsát, politikai szocializációját, majd a szovjet birodalom helytartója lett. Politikai pályafutásának hazai elemzői (Huszár Tibor, Varga László) életútját, az egyik legsikeresebb, leghosszabb ideig hatalomban lévő politikusként elemzik. Kádár János 1945-től négy évtizeden át birtokolt különböző hatalmi pozíciókat. Kezdetben a kommunista párt jelentős, bár nem első számú vezetői közé tartozott, részese volt a totális diktatúra kiépítésének, majd néhány éves börtönbüntetés és az 1956-os forradalom után az ország vezetője lett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) első titkáraként. Kevésbe ismert, hogy a kommunista vezető már fiatal funkcionáriusként is kiemelten foglalkozott az egyházakkal: kivizsgálója volt többek között az iskolák államosítását segítő Pócspetri-ügynek, Apor Vilmos püspök sorsának, ő volt a Mindszenty József elleni kampány egyik irányítója, bel-
ügyminiszterként ő felügyelte a bíboros elleni vádak összeállítását. S szinte csak a kutatók előtt ismert, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének (MDP KV) Titkársága 1950 júniusában a klerikális reakció ellen harcot vezető 3 tagú operatív bizottságba is beválasztotta. Mindezek alapján Kádár olyan bőséges tapasztalatokra tett szert, amelyeket hatalomra kerülve, az egyházpolitika új alapelveinek lefektetésekor jól érzékelhetően hasznosított.

Magyarország helyzete a világban a Kádár János uralma alatti több mint három évtizedben sokat változott. Nemcsak a nemzetközi kapcsolatoknak a hidegháborúban bekövetkező módosulása révén, hanem a korszakban kézzel fogható technikai-modernizációs folyamatok miatt is.

Ehhez minden intézménynek igazodnia kellett a kommunista szervezetektől az egyházakig. Az MSZMP KB első titkára e folyamatok során az állandó praktikus alkalmazkodás megtestesítője lett. Miként a ma mérvadó történeti összefoglalások látják: Kádár adekvát embere volt a környezetében végbemenő változásoknak, személyes politikája lényegében megtestesítette azt (Kálmár Melinda), a nevével fémjelzett rezsim nem alkotott zárt hatalmi konstrukciót, inkább praktikus hatalomgyakorlásnak nevezhető (Romsics Ignác), sőt a politikai rendszer maga volt a praxis (Rainer M. János). Az egyházpolitika területén, kicsit sarkítva, elmondható, hogy a hatalom birtokosaként Kádár János a XII. Pius elleni rágalomhadjárattól eljutott a VI. Pál pápával való találkozásig, az egyházi vezetők elleni küzdelemtől (részben emellett) népfrontos együttműködéshez, a klerikális reakció elleni harctól a Szent István ünnepségek engedélyezéséig.

Megjegyzendő, hogy Kádár János egy olyan autodidakta politikus volt, aki elsajátította és hasznosította az előző korszakok történelmi tapasztalatait is. Ha a rendőrség, az állambiztonság szervezéséről vagy az egyházpolitikáról volt szó, a Horthy-korszak, az 1945 előtti világ a belső vitákban mindenkor hivatkozási alapul szolgált. A mából visszatekintve ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a pártvezető nevével fémjelzett korszak lezártnak tekinthető, történelemivé vált.

Bár az időszak kutatása számos nehézséggel küzd, az egykor szigorúan titkos dokumentumokhoz hozzá lehet férni, megismerhetők a szűk körben megfogalmazott gondolatok. Így az alábbiakban Kádár saját szavaival illusztrálom a hatalmi törekvések különböző dimenzióit, az egyházpolitika céljait, módszereit, eszközeit.

A következőkben a hatalmi törekvéseknek hat összetevőjét különítem el.

• A nyers hatalmi szempontok érvényesítése – egyházüldözés
• Hatalmi manipuláció, megtévesztés
• Az egyházak (totális) ellenőrzése
• Felhasználás az uralom igazolására – legitimációpótlék  
• Mindennapi kihasználás (a társadalmi rend megerősítése)
• Személyes imázsépítés

A nyers hatalmi szempontok érvényesítése – egyházüldözés A kommunista pártok ideologikusan meghatározott törekvése a proletárdiktatúra kiépítése volt. Ennek során céljuk minden alternatív hatalmi intézmény, autonóm közösség felszámolása és az
eltérő világmagyarázatok kiiktatása volt. A totális hatalom kiépítése közben így a párt fő ellenfelei az egyházak lettek. A vallásosság megszüntetéséről, az egyházak felszámolásáról, elsorvasztásáról nemcsak a Rákosi-korszakban beszéltek, Kádár János, távlati tervként ezt 1960-ban az MSZMP Politikai Bizottsága előtt is megfogalmazta.30

Mindez korántsem volt véletlen. Miként az újabb politikatörténeti összefoglalók számára már evidencia, a diktatúra kiépülésének 1948–1953 közti szakasza megismétlődött 1956–1959 között. A hatalomért folytatott harc során nyersen megmutatkozott, amint a politika saját logikája szerint cselekszik, mércéjeként az eredményességet tekinti csupán. Az alább bemutatott megtévesztő intézkedések fedezékében az ellenségesnek ítélt egyházi személyekkel szemben az apparátus tagjai nem voltak válogatósak az eszközökben egyik időszakban sem.31

A megfélemlítést is célzó részben tömeges, részben célzott intézkedések sora mélyen él a történeti köztudatban, alaposan feldolgozott a történeti szakirodalomban: az egyházi földbirtokok, majd az iskolák államosításától kezdve, szerzetesrendek működési engedélyének megvonásán át, kitelepítéseken, papok, lelkészek, hitvalló állampolgárok ellen lefolytatott konstruált eljáráson át olyan szimbolikus cselekedetekig, mint a Sziklatemplom befalazása, a Magyar Szentföld részleges, a Regnum Marianum templom teljes lerombolása. Az 1956 után lefolytatott eljárások, bár a fizikai erőszakot általánosságban kerülték, logikájuk szerint a korábbi ügyek folytatásaként, megismétléseként tekinthetők. Legfeljebb az akciókat már szélesebb ismeretek birtokában tervezték meg.

Eközben a kommunista diktatúra az ősi „oszd meg és uralkodj” elvét szinte tökéletesre fejlesztette. Az eddig feltárt ügyek a megosztásnak legalább négy dimenziójával szembesítenek: 1) az egyházak közötti, 2) az egyházak vezetése és a hívek közötti, 3) az egyházi közösségek közötti, 4) a kisközösségeken belüli manipulációkkal. Az elsőre jó példa a legmagasabb fórumokon született kötelező érvényű párthatározat, vagy Kádár János a korai időszakból való hozzászólása,32 amelyek
a katolikus, a református és az evangélikus egyházak eltérő kezelését fogalmazták meg. Az Egyházügyi Hivatal tervei között számos példát találhatunk, miként próbálták az egyházak vezetését, a püspököket elszakítani híveiktől. Megdöbbentő, ahogy a puha diktatúra éveiben az autonóm keresztény közösségeket, pl. a Regnum Marianum csoportjait és a Bokor-mozgalmat, megpróbálták egymás ellen kijátszani. S ma már ismert, hogy az egyes kisközösségeken (pl. szerzetesrendek vagy a hiteles lelkészek körül épülő ifjúsági csoportokon) belül is zajlott az információgyűjtés. A Katolikus Egyház elleni harcban, miként Kádár megnyilatkozásai is bizonyítják, végső soron jelen volt a Rómától való elszakítás gondolata is.33

Ezek az ötvenes-hatvanas években megfogalmazott tervek — amelyeket legrészletesebben Fejérdy András tárt fel — még további kutatásokat igényelnek. Mindenesetre az ilyen típusú hatalomtechnikai manipulációk a nemzetközi politika eszköztárával folytak, a rezsim stabilitásának megerősítése érdekében.

Hatalmi manipuláció, megtévesztés

A modern tömegtájékoztatási lehetőségek elterjedése, a diktatúra intézményrendszerével párosulva a manipulációs technikák széles eszköztárát biztosította a hatalom birtokosai számára. Az egyházellenes küzdelem elrejtésének példái a kezdetektől széles skálán mozogtak: a világháborúban megsérült és kommunista brigádok által helyreállított templomok bemutatása, az (egyházi) sajtó manipulációja, megrendelt filmek, színművek műsorra tűzése, teológiai álviták kezdeményezése mind-mind a figyelem elterelésének célját szolgálták.34

A pártközpontban a különálló intézkedések 1958-ra viszonylag koherens rendszerré álltak össze. Az MSZMP vezetése az egyházak és a vallás kérdésének kezelésével megfogalmazott legfontosabb elvei az egész Kádár-korszakban meghatározóak maradtak. Más szocialista országok tapasztalatainak felhasználásával egy többszintű stratégia alapjait fektették le. Elkülönítették a) az ellenségnek tekintett „klerikális reakció”, b) az egyházak és c) a vallásosság kezelését. Ennek kérdésköreit a Politikai Bizottság külön alkalmakkal tárgyalta, és a direktívákat gondosan elkülönítve juttatta el az illetékes szervezetekhez.

Így miközben a nyilvánosságban gyakran hangoztatták, hogy kerülni kell a „hívők vallásos érzékenységének” megsértését,35 az antiklerikális propagandával kapcsolatos összehangolt tervek születtek. Az MSZMP 1958-as határozata sürgette az ifjúság világnézeti nevelésének kidolgozását, megkövetelte a pedagóguspályán bevezetett „antiklerikális szűrő” alkalmazását és az iskolai tananyag ismételt áttekintését világnézeti szempontból. Számoltak továbbá ateista írások, művek, műsorok megrendelésével a sajtóban, rádióban, illetve a könyvkiadás területén. A kommunista erkölcs kidolgozása mellett új típusú családi ünnepségek meghonosítására adtak utasítást.

A rendszer nyilvánosságpolitikája az elkövetkező években gondoskodott a különböző színterek elkülönítéséről, így a hatalom birtokosai képesek voltak egyidőben különböző ellentétes tartalmú kijelentéseket is tenni. A megtévesztés, a propaganda, az ideológiai indoktrináció kiemelt eszköze volt a nyelv. Így például a diktatúrát megjelenítő MSZMP fokozatos háttérbe vonulása után a közigazgatási szerveket vagy  a tömegmozgalmakat helyezték előtérbe. Ennek megfelelően a hatalom és az egyházak kapcsolatában is az állam –egyház viszonyáról beszéltek, elfedve az állami szervek (közvetett) pártirányítását, és egyes hatalmi intézmények (pl. Belügyminisztérium) titokban szervezett egyházellenes akcióit. A rendszer egyházpolitikáját új, illetve megújított intézmények képviselték az Állami Egyházügyi Hivataltól, a Hazafias Népfronton át a békemozgalomig. Végül a hatalom részéről a közvetlen tárgyalások során is igyekeztek a meggyőző, megnyerő személyeket előtérbe állítani. Így lettek az egyházi vezetők fő tárgyalópartnerei Aczél György, Kállai Gyula vagy Miklós Imre.

Tabajdi Gábor

30  - „… mit akarunk mi az egyházzal a katolikus egyházzal vagy a többivel. Kállai elvtárs elmondta, most nem úgy lesz, hogy alkalmazkodnak és megmaradnak, hanem alkalmazkodnak és meg fognak szűnni. A ma élő embernek azonban nem mindegy, hogy ez ötéves vagy 70 éves perspektíva” (1960. március 1. MSZMP PB ülés).

31 - „Meg kell érteni, hogy mi a klerikalizmus ellen tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális, tehát papi uralom van, hanem munkás-paraszt uralom.”„A klerikalizmus elleni harc egységes rendszert képez, amire megvannak a megfelelő eszközök, egészen a Belügyminisztériumig” (1958. június 10. MSZMP PB ülés).

32 - „… a katolikus egyház továbbra is huza-vonát csinál a tárgyalások folytatásával kapcsolatban. A katolikusok hallgatásának ellensúlyozását célozza a református egyház múltheti nyilatkozata” (1949. január 17. BM Politikai Kollégium ülés).33  „Rómától való függetlenedést fel lehet vetni, de világosan kell beszélni és meg kell mondani, hogy a politikai elhatárolódás a döntő” (1958. június 10. MSZMP PB ülés).

34 - „együttműködésünk van az egyházzal, politikai természetű együttműködés, amely egyidőben együttműködés bizonyos
alapvető kérdésekben és harc a tömegek befolyásáért”(1958. július 22. MSZMP PB ülés).


(A cikk folytatódik - ha felkeltette érdeklődését rendelje meg ide kattintva)

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.