egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Ferenc pápa és az egyházi reformok esélye hazánkban

(...)

Ferenc pápa katolikus tükörben

Ennek a tanulmánynak a megírásához segítséget kértem katolikus barátaimtól, akik már több alkalommal teljesítették kéréseimet, nem egyszer olyan kényes témákban is, mint például a hit- és erkölcstan, valamint az ember- és erkölcstan tantárgyak közötti választás. Hidegzuhanyként ért, hogy mostani kérdésemre, hogy mely csoportokat, közösségeket, szervezeteket és intézményeket ítélik a ferenci reformok bázisának, és hogy ezek mit lennének képesek megvalósítani a pápa elképzeléseiből, csak roppant kevesen válaszoltak, ami Ferenc pápa hazánkban is tapasztalható népszerűsége mellett ugyancsak zavarba ejtő. Igaz, alig tudnunk valami érdemlegeset a Ferenc pápa iránti rokonszenv tartalmáról. Ahogyan tapasztalom, ő a többség számára egy aranyos öregúr, aki mindenkit szívélyesen megszólít, mosolyogva meghallgat, megsimogat, ám valószínűleg ezzel sok esetben ki is merül Ferenc pápa jelentése, amelyhez nem kapcsolódnak reformok, feladatok és a rilkei „változtasd meg élted” kihívásának elfogadása. Nagyon sokan rajonganak érte, sztárként ünneplik, de a tanításának tartalma nem sok embert érdekel, vagyis nem vallási tanítóként, követendő mesterként kezelik, még a templomjárók sem. Ennek több dimenziója van. A másik számításba vehető ok szerintem az, hogy éppen a tudatosabb katolikusok egy része még nem érzékel koherens reformprogramot. Egy harmadik kalkulálható tényező éppen a sokak számára már eléggé élesen (méghozzá kellemetlen élességgel) kirajzolódó reform, mely a biztonságos hagyományokra támaszkodó katolikusokat ugyancsak elbizonytalanítja. Sokan azt szeretnék, ha ebben a viharos és válságos időben egy határozottan, kemény kézzel kormányzó pápa jelentené a kapaszkodót. Megint másoknak - a konzervatív „mélykatolikusoknak” - egyenesen gyanús az a pápa, aki ennyire megnyerte a baloldaliak, a liberálisok, az agnosztikusok és a protestánsok tetszését. Akadnak hazánkban is, akik úgy gondolják, hogy Ferenc pápa a felszabadítás teológiája irányzat erőszakmentes változatához tartozik, és olyan is, akik azt állítják, hogy Johhann Baptist Metz részben szocialista társadalmi nézeteit vallja magáénak. Saját fülemmel hallottam, amint két idős hölgy éppen a templomból kijövet erősítgették egymást, miszerint a pápa valószínűleg szabadkőműves. Egyik teológus barátom arra hívja fel a figyelmet, hogy azok a hívek, akik nem látják (vagy nem akarják látni) társadalmunk bajait, akik úgy gondolják, hogy nálunk - köszönhetően egy már-már istenített nagy vezetőnek - nagyjából rendben van minden (van keresztény alkotmány, iskolai hittan, egyháztámogatás) nem érzik magukénak a pápa társadalmi jobbítási törekvéseit. Vannak, akik nyíltan kimondják, hogy "ha a pápának ennyi baja van, tegyen rendet a Vatikánban, minket hagyjon békén".

Ferenc pápa üzenetének vételére nem alkalmas az a partikuláris gondolkodás, mely szerint hazánk Isten kalapja, de legalább is a világ közepe. „Ferenc pápa (tudatos döntéssel) nem illeszkedik a klasszikus egyházi kategóriákba: az amerikai konzervatívok szerint kommunista, az európai progresszívok szerint ultrakonzervatív moralista, a tradicionalisták szerint eszeveszett és fékevesztett újító”, magyarázza teológus barátom, majd így folytatja: „Erős az ellendrukkerek tábora, akik egyre kevésbé leplezik véleményüket (nem egy püspök nyilvános megszólalásban szólt «kritikusan» a pápáról). Összességében ez nem is tragikus, akár még ki is forrhat valamiféle új egyházi magatartás is belőle – mondhatni a középkorban-barokkban agyonszakralizált pápaság deszakralizációjának egy fontos lépése (szabad egyet nem érteni, és ezt nyíltan kimondani) ez, amely úton (sajátos módon) épp a benedeki lemondás volt az első jelentős lökés.”

Segítségemre siető vallástudós ismerősöm arra figyelmeztetett, hogy az elmúlt másfél évszázadban a magyar katolikus egyház rendre saját (hosszú időre megőrzendő) képére formálva értelmezte a pápai üzeneteket, gondosan kiszűrve közülük a reformokra buzdítókat. Társadalomfilozófus ismerősöm azzal magyarázta a kérdésemre nem válaszolók jelentős arányát, hogy „nem mernek, vagy nem akarnak hinni abban, hogy az Egyház tényleg elindult a triumfalizmustól a zsinatiság és szegénység posztmodern Egyháza felé. Bevallom, én is nehezen”.

Teológus barátom fogalmaz legélesebben és legtalálóbban: „És persze a kulcs: a magyar egyház totális életképtelensége. Az apostoli királyság borzalmas öröksége, hogy minden problémánk megoldását intézményes formában és az államtól, az állam pénzén várjuk. Ez nem csak a püspökök és a papok, de az átlag katolikus ember mentalitásának is egyfajta ősbűne. Élő és erőteljes bázisközösségi szint csupán igen elszórtan jelent meg az elmúlt évtizedekben, és most sem mutatkozik. Az öntevékenység, önálló kezdeményezés nem megy. S a pápai reform itt fog megbukni: az egyik lényegi elem ugyanis az «üdvös decentralizáció» (EG 16), ami azt jelenti, hogy a helyi egyházi szinteknek kell felvállalniuk a mérlegelést, a döntést, a felelősséget és a következmények viselését. Mi nem vagyunk erre emancipálva, mi nem lettünk erre nevelve. Ha a centrum decentralizál, s a periféria alkalmatlan az ebből fakadó következmények befogadására, felvállalására, akkor hiátus keletkezik. Mi magyarok ebben zseniálisak vagyunk: elbújni múlt, jelen és jövő elől, a felelősség és a valóság elől, nem vállalni semmilyen szembesülést. Ez társadalmi tünet, amiben kifejezetten cinkos és felelős az értelmiségünk, amely álproblémákkal, politikai játszadozásokkal üti el az idejét. Az egyház ilyen szempontból belesimul a közegébe, itt így inkulturálódunk. Ha van megoldás, akkor az a fiataloknál van.”

A nem túl sok, de legalább igényes válaszokból azt szűrtem ki, hogy a hazai katolikus hívek Ferenc pápából sokkal inkább a személyt megszólító „lélekreformert” fogadják be, ezzel szemben a struktúrát - ha még eléggé óvatosan is - megváltoztatni szándékozó reformer üzenetét rendre „blokkolják”. Hogy a pápai üzenet cselekvést indukáljon, jegyzik meg többen, ahhoz az eddigi egyházi habitus megváltozására való hajlandósággal kellene találkoznia. Ez esetben a „megtért” személyek válhatnának reformerré. Erről így írt az egyik szerzetesrend legfőbb elöljárója: „Van Ferenc pápában valami, ami nagyon új, felszabadító, ami mélyen szólítja meg az embert, és az egyén egyszeriben egy más értelmezési keretben találja magát. Ebben a keretben vannak csoportok is, de csak azért, mert egyenként, személyesen és mélyen szólítja meg az embereket a keretet képviselő és létrehozó – vagy előhívó, «evokáló» – üzenet.”

A ferenci reform lehetséges katolikus bázisai

A kérdésemre érdemi választ adók fele egyfelől leszögezi, hogy szerinte a hívek többsége szimpatizált Ferenc pápa elképzeléseivel, másfelől sajnálattal állapítja meg, hogy nem tud egyetlen olyan közösséget sem megnevezni, mely hazánkban a ferenci reformok bázisa lehetne. Egy prominens katolikus társadalomtudós szomorúan állapítja meg, hogy „Magyarországon sikerült olyan mértékben konzervatív és egyben kollaboráns közfelfogást kialakítani, hogy semmiféle reformnak se legyen bázisa”’. Egy hívő filozófus pedig sorra veszi a már nem lehetséges bázisokat, imígyen: „A Pax Romana elvesztette korábbi reformirányzatát. A Bokor tudtommal felbomlóban van, Bulányi Gyurkának nincs utóda, ráadásul korábbi kommunista diktatúraellenes hősies küzdelméből annak piros-fehér-zöldre festett antiszociális változata felé sodródik. A Regnum mindig is megmaradt a Horthy-korszak (a cserkészmozgalomhoz hasonló) tradicionalista, keresztény középosztálybeli, az álkeresztény politika mellett elkötelezett világban. Igaza lehet Róna Péternek abban, hogy a magyar nép késve érkezett meg a nyugati kereszténységbe, és ma sem keresztény még a szó jézusi értelmében. Tamás Gáspár Miklós szerint ezzel összhangban mi, magyarok nem szeretünk senkit, még magunkat sem (azaz nem tettük magunkévá a jézusi főparancsot). Úgy érzékelem, hogy az egyházi sajtóban inkább csak saját hasznukra reklámozzák a pápát, meg nem értve radikális reformtörekvéseit.” Mások ezzel szemben úgy látják, hogy a magyar katolikus intézményes egyház prominensei nagyon is jól érzékelik a ferenci reformtörekvéseket, és éppen ezért fékezik, hígítják, szelektálják, szelídítik ezeket. Egy civil teológus úgy látja, hogy éppen Ferenc pápa decentralizáló elképzeléseinek lehetnek hazánkban akadályai, ugyanis „nálunk a problémákat helyi szinten nem megoldani szokás, hanem elmeszelni”.

(...)

 Kamarás István


  (A cikk folytatódik! Ha felkeltette érdeklődését, ide kattintva megrendelheti a teljes lapszámot.)


 

 


Share


Hozzászólások

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43