2015. január 7-nek szerencsétlen napja óta, amikor a Charlie Hebdo szerkesztőségét terrortámadás érte, és populista politikusok, nem utolsósorban Magyarország hivatalban lévő miniszterelnöke sietett nyilatkozni, egyenlőségjelet téve bevándorlás és terrorizmus közé, a bevándorlás forró téma, és nem csak Magyarországon. A hivatalosságok reakciói – ideértve a Magyar Katolikus Egyházat is – kevéssé örvendetesek voltak: csekély számú és elkésett kivételtől eltekintve nem mutattak szolidaritást az üldözöttekkel, és nem emelték fel szavukat a gyűlöletbeszéddel szemben, miközben civilek azonnal megmozdultak, segítő kezet nyújtva rászoruló embertársainknak.

2015. január 7-nek szerencsétlen napja óta, amikor a Charlie Hebdo szerkesztőségét terrortámadás érte, és populista politikusok, nem utolsósorban Magyarország hivatalban lévő miniszterelnöke sietett nyilatkozni, egyenlőségjelet téve bevándorlás és terrorizmus közé, a bevándorlás forró téma, és nem csak Magyarországon. A hivatalosságok reakciói – ideértve a Magyar Katolikus Egyházat is – kevéssé örvendetesek voltak: csekély számú és elkésett kivételtől eltekintve nem mutattak szolidaritást az üldözöttekkel, és nem emelték fel szavukat a gyűlöletbeszéddel szemben, miközben civilek azonnal megmozdultak, segítő kezet nyújtva rászoruló embertársainknak. Joggal érte a hivatalos Magyarországot újból és újból kritika az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az ENSZ emberi jogi főmegbízottja, az Európa Tanács főtitkára, az Amnesty International és más nagy tekintélyű bel- és külföldi jogvédő szervezetek részéről. Jóllehet a probléma magva a menekültkérdés, a bevándorlók közül sokan a nemzetközi jog értelmében nem menekültek, még ha bibliai értelemben nyilván igaz is az, hogy túlnyomó többségük üldözött, kirekesztett, a megalázottak és megszorítottak sorsát osztja, pontosan azon emberekét, akik miatt a Názáreti megkezdte nyilvános tanítói működését.
[…]

Deák Dániel
egyetemi tanár