egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Egyházvezetési modellek

Az egyházvezetési modellek, bármennyire is jogi, fegyelmi természetűnek tűnnek, valójában mégis – hol reflektált, hol reflektálatlan módon – egyháztani gondolatrendszerek, amelyek meghatározzák az adott közösség konkrét alaköltését, kihatnak önreprezentációjára, döntéseire, életképességére vagy -képtelenségére. [... ]

Hatósugaruk alapján két csoportba osztom az egyháztanokat:

„Nagy egyháztanok”: olyan eszmei mátrixok, amelyek a teljes Egyház világszintű megvalósulását határozzák meg. A Római Egyház életében szembeszökő folyamatosság mutatkozik a Tridentinum, az I. és a II. Vatikánum során. Szívesen beszélünk ugyan egyháztani fordulatról, ám a gyakorlat szempontjából a II. Vatikánum a nagy átalakulásnak inkább az intuícióját vagy irányfényét, semmint a megvalósulását hozta magával. A sarokkövek ugyanis változatlanul az eucharisztia (liturgia) központisága, a hierarchikus szemlélet kritikailag kevéssé reflektált hangsúlya s a pápai hivatal tradicionális szerepértelmezése. A Zsinat mindhárom kérdésben fontos igazságokat fogalmazott meg. A liturgikus konstitúció hangsúlyozza az istentisztelet minden hívőt „nagykorúságra” eljuttató, a közösség minden tagját aktívan bevonó, a világban jelszerű szerepet megvalósító természetét. A hierarchikus gondolkodás pedig hozzá-, sőt alárendelődött az Egyház mint Isten népe látásmódnak, amint ezt a Lumen gentium konstitúció sok vita során megérlelődött szerkezete mutatja. Ebben a keretben a pápai szolgálat is pontosabb helymeghatározást nyert: a I. Vatikánum infallibilitás-dogmája berendeződött a teljes püspöki kollégiumnak in docendo, Isten népének pedig in credendo vallott tévedhetetlenségének koordináta-rendszerébe. Ezzel együtt – szakítva az újskolasztikus megközelítéssel – nem a pápai szolgálatból vezette le a püspöki szolgálat értelmezését (delegációs modell), hanem épp fordítva: a kollegialitás felől közelítette meg a péteri szolgálatot. Ezek okán érthető, miért kiemelten fontos, hogy a zsinat communio hierarchicának, nem pedig hierarchia communitariának nevezte az egyházat. Ezáltal nemcsak a „nagy katolikus egyháztan” relecture-je, de szó szerint redimenzionálása előtt nyílt meg az út. Hogy ez csak döcögve, megtorpanva, sőt olykor hátrafordulva haladt „előre”, nyilvánvaló abból is, hogy II. János Pál felhívott a primátus gyakorlása formájának újragondolására. Erre az ösztönzésre reflektálva sajnos jogos Ferenc pápa megállapítása, aki szerint: „Keveset haladtunk előre ezen a téren.” Hozzátehetem: a „nagy egyháztan” egészére is igaz ez, ráadásul a „kevés előrehaladás” java inkább a teológusoknál, semmint az egyházi gyakorlatban érhető tetten.

„Kis egyháztanok”: kis egyháztanoknak azokat a teológiai rendszereket, illetve egyházfegyelmi, jogi megoldásokat nevezem, amelyek a helyi egyházak szintjét igyekeznek tisztázni, ebben a dimenzióban nyújtanak eligazodást, tárnak fel távlatokat, és valósítanak meg gyakorlati modelleket. A II. Vatikáni Zsinat ezen a téren valóban áttörést hozott: valódi teológiai tartalommal töltötte meg a „helyi egyház” vagy „részegyház” fogalmát, abban nem pusztán szervezeti egységet vagy intézményes formát látott. Az I. Vatikánum után elburjánzott, a pápai primátust szélsőségesen valló nézetek már-már az egyetlen Római Egyház fiókintézményeinek tekintették az egyházmegyéket, a püspökökben pedig a pápa kihelyezett képviselőit látták. Ha voltak is ettől eltérő nézetek, azok csak a teológiai véleményformálás peremvidékein bukkanhattak fel. A II. Vatikánum után azonban szükségszerűvé vált a helyi egyházak teológiai, liturgikus és morális, fegyelmi és jogi státuszának újragondolása, kidolgozása. Ezzel együtt pedig lehetőség nyílt a „kis egyháztanok” kidolgozására is – volt helyi egyház, amely nagyon elevenen élt ezzel a lehetőséggel, mások inkább a „római primátus” túlhajtott értelmezésének védernyője alatt érezték jól magukat. Az mindig érdekes kérdés volt és marad, hogy a pápai Tanítóhivatal (és a szentszéki struktúra) miként viszonyul a helyi kezdeményezésekhez. A csekély előrelépés ítélete ezen a téren is áll, hiszen Ferenc pápa a már idézett helyen így folytatja gondolatát: a zsinat által a helyi egyházak, kiemelten a püspöki karok kapcsán megfogalmazott „óhaj még nem valósult meg teljesen, mert nem dolgoztak ki elegendő mértékben egy olyan alkotmányt a püspöki konferenciáknak, amely konkrét jogkörök alanyaként értelmezné azokat, beleértve ebbe egy bizonyos hiteles tanításbeli tekintélyt is. A túlzott centralizáció ahelyett, hogy segítené, csak bonyolítja az Egyház életét és missziós dinamikáját.”

Világos, hogy a „nagy egyháztan” és a „kis egyháztanok” elválaszthatatlanok, akárcsak a krisztológia dall’alto és dal basso szempontja. Itt talán helyesebb lenne a centrumból, illetve a perifériából kiinduló egyháztani víziókról szólni…

Török Csaba
katolikus pap,
teológus, egyetemi tanár


Share


Hozzászólások

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43