egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Teológusok az egyház megújulásáért

Mintegy másfélszáz osztrák, német és svájci katolikus teológus – a német nyelvterület teológiaprofesszorainak több mint harmada – nyilatkozatban követelik a katolikus egyház mélyreható reformját. Az aláírókat az elmúlt évben kirobbant botrányok és az ezek következtében elmélyülő egyházi válság sarkallta a memorandum megfogalmazására, amelyet alább szó szerint közlünk. (A szerk.)

Jó egy év telt el azóta, hogy napvilágra kerültek azok a szexuális visszaélések, amelyeket a berlini Canisius Kollégiumban papok és szerzetesek követettek el gyerekek és fiatalok ellen. Ezt követően a német katolikus egyház példátlan válságba került. Ma ellentmondásos kép tárul elénk: sok kezdeményezés történt, hogy az áldozatoknak elégtételt szolgáltassanak, a gaztetteket földolgozzák és a visszaélések, az elhallgatások és a saját soraikon belül alkalmazott kettős mérce okait föltárják. A kezdeti borzalom után sok keresztény, függetlenül attól, hogy egyházi hivatalt tölt be vagy sem, arra a meggyőződésre jutott, hogy mélyreható változásokra van szükség. Reményeket és félelmeket egyaránt keltett az a felhívás, hogy beszéljünk nyíltan a hatalmi és kommunikációs struktúrákról, az egyházi hivatal formájáról, a hívek felelősségvállalásáról, az erkölcsről és szexualitásról: megtehetjük-e, hogy csak kivárunk, vagy újra és újra beszélünk a dologról, de közben elszalasztjuk talán az utolsó lehetőséget, hogy tényleg kitörjünk a bénultságból és rezignációból? A tabukat nem ismerő nyílt párbeszéd bizonyos zavart kelt, de ez nem valami szörnyűséges dolog, főleg akkor nem, ha küszöbön áll egy pápalátogatás. Ennek alternatívája, a síri csend, még kevésbé elfogadható, mert azt jelenti, hogy utolsó reményeink is megsemmisültek.

Egyházunk mély válsága arra indít minket, hogy beszéljünk azokról a problémákról is, amelyeknek látszatra nincs közük a visszaélési botrányokhoz és ezek évtizedes eltussolásához. A teológia professzoraiként nem hallgathatunk tovább. Felelősek vagyunk azért, hogy elősegítsünk egy valódi újrakezdést: 2011 legyen az egyház megújulásának éve. Az elmúlt évben olyan sokan fordítottak hátat a katolikus egyháznak, mint még soha; ők nem vállalják tovább a közösséget az egyház vezetésével, vagy egyszerűen privatizálták hitéletüket, hogy megvédjék az intézménytől. Az egyháznak meg kell érteni ezeket a jeleket, hogy maga is elbúcsúzzon a megcsontosodott struktúráktól, új életerőre kapjon, és visszanyerje hitelét.

Az egyházi struktúrákat nem lehet úgy megújítani, hogy félelmünkben elszigetelődünk a társadalomtól, hanem csak akkor, ha van bátorságunk az önkritikára, és elfogadjuk a kritikus meglátásokat – akár kívülről is. Ez az elmúlt év egyik tanúsága: a nyilvánosság kritikus figyelme nélkül nem lehetett volna ilyen határozottan kezelni a visszaélések okozta válságot. Az egyház csak őszinte kommunikációval szerezheti vissza a bizalmat. Csak akkor lehet hiteles, ha az önmagáról mutatott kép nincs ellentmondásban azzal, amilyennek mások látják. Mindazokhoz fordulunk, akik még nem adták fel a reményt, hogy az egyházban új kezdet lehetséges, és ebből maguk is hajlandók kivenni a részüket. Az elmúlt hónapokban néhány püspök beszédeiben, prédikációban és interjúiban a megújulás és a dialógos jeleit fedeztük föl, amit örömmel nyugtázunk.

Az egyház nem öncél. Az a feladata, hogy Jézus Krisztus felszabadító és szerető Istenét hirdesse minden embernek. Erre csak akkor képes, ha maga is helye és hiteles tanúja az evangélium felszabadító örömhírének. Jogos tehát az elvárás, hogy az egyház szavaiban és cselekedeteiben, szabályaiban és struktúráiban – általában az emberekkel való bánásmódjában az egyházon belül és kívül – ismerje el és segítse elő az embereknek mint Isten teremtményeinek a szabadságát. Minden emberi személy feltétel nélküli tisztelete, a lelkiismereti szabadság elfogadása, a jog és igazságosság melletti elkötelezettség, a szegényekkel és hátrányos helyzetűekkel való szolidaritás: ezek azok a teológiai alapkövetelmények, amelyek az egyház számára az evangéliumból következnek. Ezekben konkretizálódik az isten- és emberszeretet.

A biblia felszabadító üzenetéhez való igazodás a modern társadalomhoz való differenciált viszonyt is magában foglalja, amely bizonyos tekintetben megelőzi az egyházat, mégpedig a szabadság, az egyes ember nagykorúságának és felelősségének elismerésében. Ebből tanulhat is az egyház, amint ezt már a II. Vatikáni zsinat is hangsúlyozta. Más tekintetben viszont jogos az evangélium szelleméből fakadó kritika a társadalommal szemben, például akkor, amikor az embereket csak teljesítményük alapján ítélik meg, a kölcsönös szolidaritásról megfeledkeznek, vagy figyelmen kívül hagyják az ember méltóságát.

Mindig igaz azonban, hogy az evangélium felszabadító üzenete jelenti azt a mércét, amihez egy hiteles egyháznak a tevékenységében és közösségi formájában is igazodni kell. Az egyházat érő konkrét kihívások korántsem újak, de a jövőbe mutató reformokat még mindig nem látjuk. Úgy véljük, hogy nyílt párbeszédre van szükség az alábbi területeken.

(A cikk a nyomtatott változatban folytatódik.)

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.