egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Zűrzavar és vakság

A rendszerváltás Magyarországon 1989–1990-ben villámcsapásszerű gyorsasággal ment végbe. Ugyanúgy, mint 40 évvel azelőtt. A magyar népet egyik esetben sem kérdezte meg senki. A Vörös Hadsereg 1945-ben magával hozta a tervgazdaságot, az egypártrendszert, a korlátozott nemzeti szuverenitást. Mindezt a Vörös Hadsereg 1991-ben el is vitte magával. A rendszerváltozás, mint előtte az összes többi, a szenvedő igeragozás paradigmája szerint ment végbe. A magyar nép semmit sem tett annak érdekében, hogy elmúljon az állam túlhatalmán alapuló, az egyéni szabadságot elnyomó rendszer.

A rendszer megváltozott, s vele változott a keret, amelyhez a nép az országot mérte. A „béketáborban” Magyarország volt a „legvidámabb barakk”. Itt volt legnagyobb a szabadság, legmagasabb az életszínvonal. A rendszerváltozás megváltoztatta a vonatkoztatási keretet. Mindenki azt hitte, hogy a piacgazdaság és a politikai pluralizmus ugyanolyan jólétet hoz, mint amilyen jólét és szabadság Nyugat-Európában van. A kelet-európai országok helyett a nyugat-európai országok váltak mércévé. Az összehasonlítás eredménye nem lehetett kérdés. A „legvidámabb barakkból” a „legszomorúbb shopping center” lett.

Magyarország népe a rendszerváltás óta eltelt évtizedek alatt két kísérletet élt át.

Csepeli György
szociálpszichológus, egyetemi tanár
ELTE Társadalomtudományi Kar
Szociológiai Doktori Iskola Interdiszciplináris Társadalomkutatások Program

 

*„A jelek ideje.” 30 éves az Egyházfórum címmel 2016. szeptember 16-án a Wesley János Lelkészképző Főiskolán rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.


A teljes cikk és lapszám megrendelhető!


 


Share


Hozzászólások

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43