egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT


Gedachteniskerk Rotterdam1948 szeptemberétől, a tanév kezdetétől a műegyetemi légkört az országos egyházellenes párthadjárat határozta meg.
Mindszenty bíboros személyes kiállása egyre fokozódó feszültséget hozott létre. Kb. novemberben lett kiadva a pártutasítás, hogy évfolyamgyűléseken Mindszentyt rágalmazó propagandával kell befeketíteni, és a hívő egyetemistákat megfélemlítéssel vele szembeállítani. Egy ilyen évfolyamgyűlésen történt, hogy mikor egy betanult propagandista a legocsmányabb jelzőkkel illette a bíborost, felugrottam a helyemről, és harsány hangon félbeszakítottam a propagandistát, kb. ezekkel a szavakkal: „Kikérem magamnak az egész évfolyam nevében, a műegyetemisták és az egész magyar nép nevében, hogy az Apostolok egyik utódjáról, a magyar egyház fejéről ilyen útszéli hangon beszéljenek!”

1948 őszétől 1949. február 10-ig


Gedachteniskerk Rotterdam1948 szeptemberétől, a tanév kezdetétől a műegyetemi légkört az országos egyházellenes párthadjárat határozta meg.
Mindszenty bíboros személyes kiállása egyre fokozódó feszültséget hozott létre. Kb. novemberben lett kiadva a pártutasítás, hogy évfolyamgyűléseken Mindszentyt rágalmazó propagandával kell befeketíteni, és a hívő egyetemistákat megfélemlítéssel vele szembeállítani. Egy ilyen évfolyamgyűlésen történt, hogy mikor egy betanult propagandista a legocsmányabb jelzőkkel illette a bíborost, felugrottam a helyemről, és harsány hangon félbeszakítottam a propagandistát, kb. ezekkel a szavakkal: „Kikérem magamnak az egész évfolyam nevében, a műegyetemisták és az egész magyar nép nevében, hogy az Apostolok egyik utódjáról, a magyar egyház fejéről ilyen útszéli hangon beszéljenek!”

A döbbenetes csendet vágni lehetett. A propagandista – sápadtan –, de befejezte betanult szövegét. Utána csendben – mint minden előző alkalommal – szétszéledt az évfolyam, csak egy páran jöttek hozzám egy kézszorításra, vagy pár szóval kifejezve örömüket, szolidaritásukat. (Akkor már legalább 8-10 spicli volt évfolyamonként – leginkább megfélemlített népi kollégisták –, akiknek állandóan jelentést kellett tenni, ki kivel szimpatizál, kik tartanak baráti kapcsolatot, miről beszélgetnek stb.)

1948. december elejétől teljes gázt adott a Mindszenty elleni propagandagépezet. Egyre elszigeteltebb élete lett Esztergomban. Képviselőtestületünk elhatározta, hogy hűségnyilatkozatot írunk a bíborosnak, és ehhez aláírás-akciót szervezünk. Ezt pár nap alatt le kellett bonyolítani, nehogy közbelépjen a műegyetemi pártszervezet. Több mint ezer aláírást gyűjtöttünk össze, amelynek folyamán lelkesen tapasztaltuk, hogy milyen széles kör alakult ki az Egyházközség kétéves mozgalmi működése alapján. Mindez a karácsonyi szünet előtti napokban történt, 1948-ban. Márton Lajos festőművész és ismert illusztrátor készített egy fedőlapot a nyilatkozatot és az aláírásíveket összefoglaló mappához a getszemáni kert jelenetét ábrázolva: Jézus halálfélelmét a keserű pohárral.

December 21-én Páter Szabó lelkész és károm képviselőtag (Hanák Tibor, Szentkereszty György és én) mentünk vonattal Esztergomba, hogy személyesen adjuk át Mindszenty prímásnak a Műegyetem hűségnyilatkozatát. A párás, hűvös, sötét utcákon bandukolva egyre nyomasztóbb lett a palotához vezető út hangulata. (Csak sokkal később tudtuk meg, hogy a palota közvetlen környezetét ÁVO-sok szállták meg, mindent és mindenkit figyelve.) De mi az igaz ügy természetességével, inkább megilletődve, mint félve, csöngettünk be a prímási palota sötétségbe burkolt kapuján. Pár perc múlva egy idős néni nyitotta ki félénken az ajtót, és miután P. Szabó röviden elmondta jövetelünk célját, gyorsan betessékelt minket, és valami ilyesmit mondott: „Tessék csak gyorsan bejönni, sietek bejelenteni magukat az eminenciás úrnak – mennyire fog örülni!”

(Ez a jelenetet csak sokkal később tudatosodott bennem. Az apokaliptikus erők csúcsforgalmában, a magyar Egyház megsemmisítésére készülő sátáni erők tűzvonalában álló – később világszimbólummá emelkedő – Mindszenty prímáshoz, a hitvalló magyarok oszlopához egy egyszerű néni kulcsfordításával jutottunk be. Nem előzetes bejelentéssel nehézkes titkáron keresztül, nem volt kivilágított palota fényes belépőcsarnokkal, ante-chambre várakozás, csak a sötétség, az egyszerűség, ami eltakart mindent az evilági gyönyörűségből, hogy csak a hit szeme láthasson.)

A néni egy sötét fogadószobába terelt bennünket. Pár perc múlva belépett Mindszenty prímás, egyszerű, mindennapi reverendájában. Rövid köszöntés után a gondoskodó házigazda természetes modorával így szólt: „Engedelmet a sötét szobáért, de először becsukom a spalettákat, mert a kert tele van ÁVO-sokkal, és nem akarom, hogy lássák magukat!” Becsukta a spalettákat, és lámpát gyújtott.

Nem emlékszem a szavakra. A torkunkban szorongott a találkozás élménye. Egy pár közvetlen mondattal köszönte meg a műegyetemisták bátor kiállását, ami még jobban megerősíti abban a hitben, hogy a terrorfal mögött a hívők tömeges imája kíséri azon az úton, amin töretlenül akar továbbmenni, minden következményt vállalva.

Félrehívta Páter Szabót egy másik szobába. Csak hetekkel később tudtuk meg, miért. Megkérdezte tőle, hány egyetemista exponálta magát az ő személye és az Egyház sorsa mellett. Azt gondolom, hogy Páter Szabó hamarjában egy 15-20 számot mondott. Mindszeny ugyanannyi kis papírlapra csak püspöki aláírását vetette: „+Joseph”, átadta őket Páter Szabónak ezzel a megbízással: ha úgy látja, hogy egyetemista munkatársainak csak Nyugaton lesz lehetőségük szabadon kifejleszteni értékeiket, írjon a papírlapra ajánló sorokat saját belátása szerint az ő nevében.

Rövid, megható búcsúzás és áldásadás után dagadó lélekkel tértünk vissza Budapestre. 1948. december 26-án, pár nappal ezután, letartóztatták Mindszenty bíboros-prímást, és megindult a sátáni erők eszkalációja.

1949. január végén, a történelmi per után, teljes erővel megindult a kiállók felszámolása. A Műegyetemen évfolyamgyűlések „ítélet-hozó” pártrendezése folyt. A mi évfolyamunkban egy szerencsétlen, együgyű népi kollégistát kényszerítettek arra, hogy a „dolgozó nép” nevében egy betanított beszédet mondjon a „fasiszta, hazaáruló” Polgár Kornél ellen, aki „bomlasztó aknamunkát végez hazánk szocialista újjászületése ellen”. Kb. ez volt a szöveg. Még egy pártember (Fischer nevezetű) szólt, akit én decemberben félbeszakítottam a gyalázkodásban, aztán szót kértem. Tudtam, hogy az ismeretlen végzet van előttem. Ezért kb. így szóltam: „Az utolsó szó jogán kijelentem, hogy egyetlen tettemet sem bánom, egyetlen szavamat sem vonom vissza. Biztosan tudom, hogy Jézus az Egyházban él, és azok, akik ezt meg akarják semmisíteni, nem tudják azt, hogy mihez kezdenek. A magyar Egyház is élni fog – itt, a Műegyetemen is”.

Pár nap múlva a pártközpontba beépített kolléga figyelmeztetett, hogy ügyem az ÁVO hatáskörébe lett „áttéve”. Egy időben jött Csűrös Zoltán Rector Magnificus levele, melyben fegyelmi eljárást indít ellenem, mivel „a vallásos hallgatókat a nép ellen fordítottam”, és ezért a népellenes tevékenység miatt azonnali hatállyal eltilt az előadások látogatásától, a vizsgáktól és az Egyetem területéről. (Csonka Pál professzor még a Bartók Béla úti lakásán engedte meg a szóbeli vizsgámat vasbetonszerkezetből, mert ez hiányzott a második szigorlathoz.)

A letartóztatás veszélyétől tartva minden nap más rokonnál aludtam. De éreztem, hogy ők is félnek a szállásadástól. Páter Szabó összehozott négy volt kalocsai diákjával (Hanák Tibor, Marghescu Sándor, Szentkereszty György, Szimcsák Tamás), akik egy egyszerű, gyors szökési lehetőséget találtak ki. Egyikük a Keleti pályaudvar melletti postaépületben dolgozott, és hónapokon keresztül figyelte, és regisztrálta az Arlberg-expressz Wagon-Lits-Comp kocsijainak kezelését. Kiderült, hogy ezek rendszeresen pár napig a rendezőpályán állnak, mindennemű ellenőrzés nélkül. A terve ez lett: egy kocsi alvázán, a két kb. 80 cm magas acéltartó között egy deszkalapot elhelyezni. Egy éjszaka fel is szereltük.

1949. február 10-én reggel – mivel én vállaltam a út kipróbálását, és égett a talaj a talpam alatt – kb. 10:30-kor a Keleti pályaudvarra mentem. Rákosra (a vicc kedvéért) jegyet váltottam, és kisétáltam a rendező vágányokig, ahol két társ már várt, hogy „elhelyezzenek”. Előzőleg egy üres vagon WC-jében felvettem a magammal hozott overallt, és olajos kosszal bekenem itt-ott az arcomat. Egy kalapács is volt nálam, amit a tengelyfejek ütögetésére szántam. Egy kimustrált orvosi táskában volt az összes motyóm: egy pár cipő és némi fehérnemű. Bőrdzsekim és buggyos nadrágom is némi ruhaneművel volt kitömve, valamint egy pár szendviccsel és egy zsebflaska rummal. Befeküdtem, és társaim egy-egy zárólapot szerkesztettek fejhez és lábhoz. Isten nevében elbúcsúztunk.

Délután ½ 3-kor elindult az Arlberg-expressz Budapest Keleti pályaudvarról Nyugat felé. Fejből ismertem pár állomást Hegyeshalomig. Életem leghosszabb 50 perce telt el ott. Lámpafények villogása, a parancsuralom ismert hangnemében kiabáló vonatvizsgálók, szorult félelem és a teljes sorsvállalás cikkázó vegyülete. Soha nem éreztem a Gondviselő erejét annyira jelenlévőnek, mint abban az 50 percben. (Pedig 1945. április utolsó napjaiban az AxenPass-on Ausztriába menekülve egy SS-katona géppisztolya majdnem véget vetett az életemnek, hacsak egy fél kenyér ki nem lóg Mezei Gyurka tarisznyájából, és a kiéhezett nyomorult nem értékeli többre a kenyeret, mint engem.)

Úgy mondjuk: az ima az Istennel való beszélgetés. Hegyeshalomban, a Wagon-Lits-Comp étkezőkocsija alvázában nem imádkoztam. Teljesen valóságnak éltem át az Atyával és a Megváltó Fiával a közösséget. Biztosan tudtam, hogy csak az történhetik velem, ami az Atya tervében van a szerepemről a világban. Akkor teljesen átadtam magamat az ő elgondolásának. Imám csupán abból állt, hogy egymás után mondtam a Miatyánkot és az Üdvözlény Máriát.

Mikor ismét elindult a vonat, pár kilométer után tudtam, hogy Ausztriában vagyunk, harsányan énekeltem a kerekek csattogásának ritmusára, és rumot kortyoltam gémberedett tagjaim és felszabadult testem istápolására.

Este 9 körül befutottunk Bécs-Westbahnhofra, ahol – egypár életveszélyes komplikáció után – ½ 11-kor Bécs földjén álltam egy villamosmegállóban, hogy nincstelenül, csak néhány ruhadarabbal, minél előbb megtaláljam a Pázmáneumot, ahová Páter Szabó irányított – egy kis papírral a zsebemben, amin az ő latin nyelvű ajánlása állt „+Joseph” aláírással.

A Pázmáneumot megtaláltam úgy ½ 12 felé. Nem engedett be a félkegyelmű portás, és a nagykapu kis ablakán keresztül ezt mondta ingerülten: „Dr. Dér Iván (akinél jelentkeznem kellet – Mindszenty egyik titkára volt) Svájcban van, menjen a szemközti Bahnhofmissióba. Akkor zúdult rám először a felismerés, hogy az emberek a maguk kis világában élnek, és egy egyén történelmi életfordulata ismeretlen a mindennapi életben.

A Bahnhofmissióban rögtön nagyon szeretetteljesen fogadtak, szállást kaptam. Másnap, 1949. február 11-én a Pázmáneum spirituálisa, boldog emlékű Ádám atya fogadott, útbaigazított. A bécsi Caritásznál kellett jelentkeznem egy „Páter Joseph” papnál, akiről megsúgta, hogy fedőnév, Gáspár Gusztáv a tisztességes neve, és volt Krisztina-plébániai káplán Budáról. Miután megmutattam neki a „+Joseph” ajánlást (komplikációkat mellőzöm), beutalt a Bahnhofmisszóba lakásra és ellátásra, és 100 Schilling zsebpénzt adott. Első dolgom volt egy postahivatalba menni, és a Budapesten segítőtársaimmal megbeszélt code-táviratot feladni. Február 11. Mária ünnepnap az Egyház ünnepnaptára szerint. Boldog voltam. Időérzésem megszűnt, amikor a Pázmáneum kápolnájában a világérzékelésen kívül egyesültem Teremtőmmel, Gondoskodómmal, Megváltómmal, útkísérő Máriával.

Pár nap múlva beiratkoztam a Technische Hochschule építész fakultására. A Caritásztól – a lakás és ellátás biztosításán kívül – havi 150 Schillinget kaptam. Időnként újságot árultam (kevés sikerrel), a Pázmáneumban szenet hordtam a kályhákba, a konyhán segítettem. 1949 tavaszán már magyar katolikus diákcsoport alakult Bécsben.

Így kezdődött. Azért írtam le részletesen – naplószerűen – ezekeket az eseményeket, mert ez volt az alapja az egész további működésemnek.

1992. június 25.

Polgár Kornél (1925–2011)

 

 

 

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.