egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Ki segít a segítőnek? II.

Hogyan segíti a segítő az elengedést? Munka egy testi művészetterápiás Bálint-csoportban

Most bocsátod el, Uram, szolgádat, a te igéd szerint békességben... (Lk 2,29–32)

A halál utáni lét rítusai

A hitrendszerek képviselői mindig rítusokkal könnyítették meg az utat a túlvilág felé. Isteni szövetségbe lépésüket is rítusok kísérték. Születésünket és halálunkat minden korban sajátos szokások és szertartások övezik: „Csak kétszer öltöztetnek...” A mai élet születésrítusai közé tartozik a magzat ultrahanggal való követése és videóra vétele, a szülés folyamatának, szerencsésebb esetben az újszülött első pillanatainak megosztása a világhálón vagy az anyát és babát köszöntő ajándékok sora. A halált övező rítusok között leghangsúlyosabbak a búcsút megfogalmazó gyászmise és a maga a temetés. Mindkét ünnep szertartásokkal, különleges ceremóniákkal jár, mindkettőben egyedül haladunk az úton, a szülőcsatornán vagy a lét és nemlét közötti mezsgyén – amelyet például a tibetiek bardónak neveznek –, hol társasággal övezve, hol magányosan, esetleg méltatlan körülmények között. Ezeket az ünnepeket fájdalom veszi körül, a vajúdás fizikai és a gyász lelki terhe. Végül – bizonyos szenvedés után – mindkét esemény véget ér.

Ha úgy gondoljuk el, hogy maga az ünnep mint szertartás és mint forma megteremti azt az atmoszférát, amelyet valamely vallás gyakorlásától várunk, talán tévedünk. Jóllehet a szertartás folyamata erős hatást gyakorolhat a résztvevőkre, külsőségként válik meghatározó élményünké. Amikor a rítusokból hiányoznak a szellemi dimenziók, a szertartás üres formalitássá, valójában szükségtelenné is válhat, elveszhet belőle a jelentés. A közös imádkozás alkalmával azonban beléphet egy érzés, amelyet különleges és közös élményként áldásnak is nevezhetünk, mert ha megfelelően merítünk belőle, forrásként szolgálhat. Az élmény teljessé válhat, ha ez a szellemi dimenzió mint tartalom egy személyesebb szintre emelve, jelentősebb szerepet kap.

A segítő hivatások körében gyakran találkozunk a kérdéssel: hogy vagyunk mi a halál rítusaival? Hogyan segítenek a segítők: orvosok, ápolók, lelki kísérők az élet utolsó pillanatai után? Hogyan segítenek az itt maradóknak abban, miként engedjék el a távozót? A nyugati kultúrában a félelem erősen torzítja a halálról alkotott képet, hiszen a halál és az élet archetípusát gyakran ellentétekként kezeljük, kevésbé egy gondolat bal és jobb oldalaként. A halálról egyoldalú nézőpontból alkotott kép az élet tagadását is jelenti. A mi nyugati gondolkodásunk jellegzetesen a születéstől a halálig tartó útra összpontosít. Shakespeare szerint „az ember hét korszakára”. Éppen ezért fontos hangsúlyozni: a halál nem pusztán az élet tagadása, sokkal inkább a beteljesülése…

Dr. Fehér Pálma


Share


egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43