egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Utat találni…

Gondolatok a demens betegek lelkigondozásáról

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2012-ben közétett adatai szerint a demens betegek száma drámai módon növekszik szerte a világon. A becslések szerint 2030-ra megduplázódik, 2050-re pedig megháromszorozódik. Évente átlagosan 7,7 millió főt vesznek nyilvántartásba ezzel a kórképpel. Ezek az adatok riasztók, és a folyamat társadalmi hatásai – amelyeket a népességpiramis megfordulása is fölerősít – részint kiszámíthatatlanok, részint azonban, ha a folyamatok nem változnak, prognosztizálhatók.

A demencia állapota nemcsak közvetlenül a beteget érinti, hanem drasztikusan átalakítja a hozzátartozók magánéletét, társas érintkezésük megszokott formáit.

Magyarországon a szociális törvények változásával az idősellátásban az otthonokba bekerülők jelentős számban demens emberek. Így van az egyházi idősotthonok esetében is. Számos módon, illetve minőségben: hozzátartozóként, szomszédként, egyháztagként, lelkészként találkozhatunk demens emberekkel, és növekvő számuk miatt is fontos, hogy az ösztönös elzárkózáson és értetlenségen túljutva valódi segítséget tudjunk számukra nyújtani.

Az idős ember tisztelete, a róla való gondoskodás evidenciaként jelenik meg mindinkább a kollektív tudattalanba süllyedő zsidó-keresztény gondolkodásunk peremén, de ütközik más eszmékkel, így a fiatalságnak/fiatalosságnak, a testi és szellemi fittségnek mint életeszménynek felmagasztalódásával, valamint azzal a – kommentkultúrában megjelenő – véleménnyel, amely szerint az egyre növekvő számú nyugdíjas „elveszi a fiatalok elől az életesélyt”. Mint szavazóbázisra ugyanis oda kell/ene figyelnie rájuk a mindenkori hatalomnak, ez azonban erőforrások mozgósítását, átcsoportosítását igényelné, így érdekeik megjelenítése, illetve érvényesítése mind a politikai diskurzusban, mind a tényleges intézkedések terén háttérbe szorul.

A méltó gondoskodás evidenciája, az irgalmas viszonyulás evidenciája egészen tudatosan áthatja, át kellene, hogy hassa mindazokat az intézményeket, amelyek professzionálisan foglalkoznak idősellátással. Mint ilyen intézményben is tevékenykedő lelkész-lelkigondozó azonban azt tapasztalom, hogy a növekvő számú demens beteg megjelenése komoly tehertételt jelent a rendszer egészének. Olyan, sok szempontú tanulási folyamatot indukál, amelynek a magyar – benne egyházi – ellátórendszerek csak a kezdetén tartanak. A demens betegekkel kapcsolatos másfajta látásmódról bőven van még mit tanulniuk a hozzátartozóknak, az ápolóknak és a lelkészeknek is. Rövid fejtegetésemben ez utóbbiak tanulási folyamatára szeretnék rátekinteni.

Kertai-Szabó Ildikó
a Wesley János Lelkészképző Főiskola lelkésze és oktatója


Share


egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43