egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

„Ha minden így megy tovább, elsodorhat a szegénység és elnyomás és túlfegyverkezés robbanásszerű térnyerése”, figyelmeztet Johann Baptist Metz.  „Békeharc”, „békepap”, „széncsata”, „mindennapok forradalma”, „békemenet”, „rezsiharc”, „szabadságharc”, „erődemonstráció”: meghökkentő folytonosságot érezhetünk hét évtized lózungjaiban, viszont egyértelműen megállapíthatjuk, hogy hazánkban nagyon rövid epizódoktól (1956, 1989) eltekintve napjainkig csak egyre nő a társadalmi egyensúlytalanság és békétlenség. Ma nálunk is sokan azt várják a politikai hatalomtól, az államtól, hogy teremtsen rendet, jólétet és egészséget, a népegyháztól pedig azt, hogy imádkozzon ezért, amúgy meg tartózkodjon a közvetlen társadalmi-gazdasági-politikai kérdésektől. Cserébe vezetőink megígérik, hogy hazánk védőbástyája lesz a kereszténységnek. Csakhogy az a kereszténység, melyről Metz beszél, korántsem igényli ezt, és egyfelől az egyház kritikai-felszabadító funkcióját, másfelől az egyház „politikai misztikáját” hangoztatja. Utóbbi elsősorban a szenvedőkkel, az elnyomottakkal és a szegényekkel való compassiot jelenti. A megosztás és megfosztás ellen protestáló katolikusként valami hasonlót érzek ki Ferenc pápa üzeneteiből. Számomra egyértelmű, hogy a jezsuita Ferenc pápa Assisi Ferenchez való viszonyulása mentes az érzelgős ájtatosságtól, és a pénz istenítésén alapuló kirekesztő gazdaság embertelenségére hivatkozva a szegénység elleni harcot a szegények személlyé válásáért folytatott harcnak tekinti. Nem tartja elegendőnek az eddigi jámbor jótékonykodás valamivel buzgóbb folytatását, hanem elkerülhetetlennek gondolja a célok és prioritások átrendezését, az egyház- és kormánypolitikák alapos átalakítását az igazi áldozathozatal jegyében, a tettek mezején.

 

„Ha minden így megy tovább, elsodorhat a szegénység és elnyomás és túlfegyverkezés robbanásszerű térnyerése”, figyelmeztet Johann Baptist Metz.  „Békeharc”, „békepap”, „széncsata”, „mindennapok forradalma”, „békemenet”, „rezsiharc”, „szabadságharc”, „erődemonstráció”: meghökkentő folytonosságot érezhetünk hét évtized lózungjaiban, viszont egyértelműen megállapíthatjuk, hogy hazánkban nagyon rövid epizódoktól (1956, 1989) eltekintve napjainkig csak egyre nő a társadalmi egyensúlytalanság és békétlenség. Ma nálunk is sokan azt várják a politikai hatalomtól, az államtól, hogy teremtsen rendet, jólétet és egészséget, a népegyháztól pedig azt, hogy imádkozzon ezért, amúgy meg tartózkodjon a közvetlen társadalmi-gazdasági-politikai kérdésektől. Cserébe vezetőink megígérik, hogy hazánk védőbástyája lesz a kereszténységnek. Csakhogy az a kereszténység, melyről Metz beszél, korántsem igényli ezt, és egyfelől az egyház kritikai-felszabadító funkcióját, másfelől az egyház „politikai misztikáját” hangoztatja. Utóbbi elsősorban a szenvedőkkel, az elnyomottakkal és a szegényekkel való compassiot jelenti. A megosztás és megfosztás ellen protestáló katolikusként valami hasonlót érzek ki Ferenc pápa üzeneteiből. Számomra egyértelmű, hogy a jezsuita Ferenc pápa Assisi Ferenchez való viszonyulása mentes az érzelgős ájtatosságtól, és a pénz istenítésén alapuló kirekesztő gazdaság embertelenségére hivatkozva a szegénység elleni harcot a szegények személlyé válásáért folytatott harcnak tekinti. Nem tartja elegendőnek az eddigi jámbor jótékonykodás valamivel buzgóbb folytatását, hanem elkerülhetetlennek gondolja a célok és prioritások átrendezését, az egyház- és kormánypolitikák alapos átalakítását az igazi áldozathozatal jegyében, a tettek mezején.

A ferenci reformok szellemében önmagukat megújítani szándékozó hazai keresztény és keresztyén egyházak kulcsszereplői lehetnek társadalmunk gazdasági, társadalmi, politikai és - mindenekelőtt - mentális és habitusbeli kiegyensúlyozódásában. Ehhez egyházainknak - miképpen Herwig Büchele megfogalmazta - reálisan érzékelniük kell a jelenlegi helyzetet, megfelelő utópia-horizonttal kell rendelkezniük, készeknek kell lenniük - elkerülve a kisebbik rossz és az utópikus ellenmodell választását - az alkotó etika szellemében való cselekvésre és a kontraszt-társadalom szerepre. Erre a mindenkori politikai hatalommal összefonódó népegyház alkalmatlan, a jövendőbeli egyházaknak megfelelő helyüket a civil társadalomban, annak animátoraként kell megtalálnia, ugyanis lejárt mindkét societas perfecta, vagyis a mindenható állam és a struktúrakonzerváló egyház kora. A hívő közösségeknek egyre inkább az önkéntes szervezetek és a bázisközösségek formáját kellene felvenniük. Egyházainknak - minél nagyobbak annál inkább - ki kellene szabadulniuk a pártállam fogsága után - Lengyel László megfogalmazásával - a rendszerváltó államok fogságából is. A kisebbik rossz és az utópikus ellenmodell helyett alkotó etika révén kell befolyásolni a folyamatokat.

Jacques Derrida szerint Bábel nem Isten büntetése, hanem éppen felszabadító válasz a toronyépítők monopolisztikus törekvésére, lehetőséget adva sokféleség egységének megteremtésére. Miroslav Vitatja, hogy Isten afféle dekonstruktőr lenne, és Bábel káoszával szemben ő Pünkösdnek a Lélek által létrehozott egységét hirdeti. Az egyház Schileebeckx szerint a párbeszéd szentsége, és ebben a diskurzusban az egyház társadalmi utópiák mérlegelő képviseletét kell, hogy elássa. A mérlegelés nem jelenthet hűvös semlegességet, hanem - mint Ferenc pápa szorgalmazza - „be kell szállnunk a politikába, mert a politika a szeretet egyik legmagasabb formája, mert a közjót keresi”. A szeret jegyében történő politizálás keretébe történő igazságtétel - ahogyan Metz mondja - a másik, átölelésével történik, beleértve az ellenzéki felebarátot is. A nem régi „Zarándoklat Magyarországért” akció még korántsem ebben a szellemben történik, ugyanis az ebben résztvevők számottevő hányada nem vallotta Xavéri Szent Ferenccel, hogy „Mindenkit elfogadok útitársnak”. Erősen leromlott demokráciánkban meg kellene szívlelnünk Heller Ágnes figyelmeztetését, mely szerintAz utolsó szék a messiásnak van fenntartva. Ha valaki elfoglalja, csak eltorzult vagy hamis messiás lehet. Ha valaki eltávolítja, akkor vége az előadásnak. De amíg a szék ott marad, a tér középpontjában a politikai cselekvés alanyainak mindig is figyelembe kell venniük.”

Kamarás István OJD

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.